KULT

Sose volt még ilyen jó a részeg Ossian

Paksi Endre egyik részeges improvizációját, a legendás Márhívót dolgozta újra az Óriás nevű alternatív zenekar.

Link másolása

Biztosan ti is hallottatok már a Petőfi rádió "Akusztik" című műsoráról, ahol a magyar zenekarok nem csak saját alkotásaikat játsszák el, hanem kötelesek feldolgozni egy-egy kortárs muzsikát is. Nem tett másképp az Óriás nevű alternatív rock banda sem, ám - ahogy a Cink is megírta - a kellőnél egy kicsit furfangosabban oldották meg a feladatot: az Ossians legendás "Márhívó"-jára esett a választásuk.

Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy Paksi Endre, az Ossians frontembere 2000. szeptember 15-én Debrecenben, a Metal Fesztivál közepén olyannyira berúgott, hogy elfelejtette a dalszövegeit, így improvizációval próbálta meg kipótolni a "hiányzó" sorokat. Ennél fogva született meg például a "Repatarurgyán", vagy a fentebb említett "Márhívó" című halandzsa-szerzemény is.ossian3

Ez a - fogalmazzunk enyhén - részegesre sikeredett koncert körülbelül 15 éve volt nagy hype, ám a fentebb említett Óriás újból felelevenítette az emlékét: a lehető legzseniálisabban, "egy szál gitáros" verzióban dolgozták újra Paksi Endre "Márhívó"-ját, aminek egyébként eredetileg a "Pokolnál hangosabb" címet adta az énekes.

Így hangzik az eredeti dalszöveg:

Lézengenek, ténfergek órákon át

Várom, hogy jöjjön egy jó társaság

Nyitva az ajtó, itt nincs meghívó

Őrültek napja, ez csak nekünk való

Sziget az óceánban

Menedék bánatban

Napfény vad viharban

Itt igazi élet van

Nem kell a bánat

Az ördög sírjon csak

Vad lesz az éjjel

A pokolnál hangosabb

Nem lesz több rossz nap

Az ördög sírjon csak

Vad lesz az éjjel

A pokolnál hangosabb

Száz jó arc tombol és száz gitár szól

Legtisztább mámor, egy adag rock n’ roll

Szállunk a holdig, itt kár minden szó

Indul most bennünk a rock n’ roll űrhajó

Sziget az óceánban

Menedék bánatban

Napfény vad viharban

Itt igazi élet van

Nem kell a bánat

Az ördög sírjon csak

Vad lesz az éjjel

A pokolnál hangosabb

Nem lesz több rossz nap

Az ördög sírjon csak

Vad lesz az éjjel

A pokolnál hangosabb

És íme a legendás "Márhívó" is:

Pokolnál hangosaaaaab!

Lézengek, ténfergek órákon át,

Árom, hogy jöjjön egy jó társaság,

Ittva az ajtó itt nincs maeghívó,

Ittva az ajtó mármeghívó!

Ittva az ojtonéde!

… az ajtó itt nincs meghívó

órákon neghót egy is meghívó

várom, hogy ittvan egy gyors meghívó

órákón meghót egy jó meghívó jeee

Meghívó!

Órákon meghíd egy jó meghívó!

Várom, hogy jönnek egy ón meghívó

Ittva egy megkíd egy ór meghívjó!

Várom egyet hé’

Nyitva egy bármi bárhó,

Egy nyitva egy márhívó!

Várhönek márhón’

Egy nyitmákhívó!

Várhogy egy meghód egy nincs márhívó,

Ittva egy máthét egy nicsmárhívó!

Várhó egy ócsvét egy nicsmákhívó!

Nyitva egy márhód, egy nics máshívó!

Gyerünk!

…indva egy márhód egy nicsmeghívó,

várhól egy meghó egy kis márhívó,

nyitva egy márhód, egy nincs már hívó!

Nyidva egy márhód, egy nyitva egy márhívó!

oshi

Az eredeti "Márhívó"-t itt hallgathatjátok meg. Mellékeltük a másik két legendásan részeges szerzeményt is:

via Cink / Index

Ha tetszett a feldolgozás, oszd meg az ismerőseiddel is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: