HÍREK
A Rovatból

Somogyi Zoltán gyorsreakciója: „A Fidesz Budapest-politikája megbukott, szoros verseny alakulhat ki Karácsony és Vitézy közt”

A Political Capital alapítója szerint a 2024-es választás nagy újdonsága: a hagyományos kétpárti egymással szembenállásnak vége mind Budapesten, mind országos szinten: Vitézy Dávid és Magyar Péter befurakodott a megszokott szereplők közé.


Péntek reggel jelentette be Szentkirályi Alexandra, hogy visszalép a választáson Vitézy Dávid javára.

Mint arról korábban írtunk, a Fidesz főpolgármester-jelöltje az utolsó pillanatban döntött így, ezzel Vitézy Dávid sok szavazatot nyerhet, de akár sokat el is veszíthet.

Szentkirályi úgy fogalmazott, hogy az elmúlt napokban világossá vált számára, hogy valódi esély van leváltani Karácsonyt. Az biztos, hogy sokkal szorosabb verseny várható Karácsony és Vitézy között a vasárnapi választáson.

Somogyi Zoltán gyorsreakciójában értékelte a jelenlegi helyzetet:

1. Karácsony Gergely három komolyan vehető jelölt esetében nem legyőzhető, két jelölt esetében szoros verseny alakulhat ki

2. A 2024-es választás nagy újdonsága: a hagyományos kétpárti egymással szembenállásnak vége mind Budapesten, mind országos szinten: Vitézy Dávid és Magyar Péter befurakodott a megszokott szereplők közé.

3. Nem lehet a szavazatokat összeadni azzal, hogy minden fideszes Vitézyre fog szavazni és a Vitézy szavazói is megmaradnak: várható, hogy lesz elvándorlás fideszes irányból a Mi Hazánk főpolgármesterjelöltje felé, és Vitézytől is mehetnek szavazók Karácsony Gergelyhez. A Mi Hazánk számára kifejezetten előnyös lehet, ha jól kommunikálnak.

4. Nem véletlen az utolsó pillanatos visszalépés: látszik, hogy a szereplők kockázatot is érzékelnek benne.

5. Karácsony Gergely állításait utólagosan igazolja, de az a paradox helyzet állt elő, hogy a kívánsága is teljesült, hiszen azzal vitatkozhatott korábban, aki nem lépett vissza a másik javára.

6. Abban a vitában Vitézy nagyot nyert, és Szentkirályi nagyot vesztett azzal, hogy nem ment el.

7. A Fidesz Budapest-politikája ezzel megbukott.

8. Szentkirályi és Vitézy továbbra is versenyben marad egymással a fővárosi közgyűlési listán, ami bonyolult képletet eredményez a kormánypárti szavazóknak és a Fidesznek, hogy ezt hogyan kommunikálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot” – Rónai Egon elárulta, mi lesz az Orbán-rajz sorsa
A miniszterelnök a Mérleg című műsorban, beszélgetés közben készítette a nonfiguratív alkotást. Rónai most azon gondolkodik, hogy a dokumentált, de nem dedikált művet eladja, és a pénzt felajánlja.


Rónai Egon a Blikknek árulta el, hogy jótékonysági célból eladná azt a nonfiguratív rajzot, amit Orbán Viktor miniszterelnök készített az ATV-s interjúja közben. A műsorvezetőnek már konkrét vevőjelöltje is van a különleges alkotásra.

„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot. Megvenné valaki a rajzot, és a pénzt egy általam meghatározott jótékonysági szervezetnek utalná”

– mondta Rónai.

A műsorvezető hozzátette, a rajz ugyan „dedikálva nincs, de dokumentálva igen”. Elmondása szerint szöget ütött a fejébe a lehetőség, mert úgy gondolja, ha valakinek tudnak ezzel segíteni, akkor „érdemes elgondolkodni rajta...”.

A beszélgetésre az ATV Mérleg című műsorában került sor, amire a csatornánál 15 éve nem volt példa, a kormányfő legutóbb 2010-ben járt náluk. A felvétel kedden délelőtt készült, és a délután adásba került másfél órás interjú alatt Orbán Viktor gyakorlatilag kérdésenként egy újabb mintát rajzolt a papírra. Rónai szerint „oldott hangulatban érkezett a miniszterelnök”, de voltak az interjúnak feszült pillanatai is. A riportert meglepte, hogy a kormányfőt mennyire felvillanyozta az űrkutatás témája, különösen az amerikai űrállomás építésében való magyar részvétel.

A beszélgetés létrejöttéről elmondta, hogy a pletykák már nyár elején elindultak, miután Orbán Viktor a Mandiner egyik podcastjában említést tett róla. Az interjú végül a miniszterelnök amerikai útja előtt, a múlt héten kezdett konkretizálódni, és hétfőn dőlt el véglegesen. A felkészülésre nem volt sok ideje, az este, az éjszaka és a hajnal maradt rá. „Néhány adatnak néztem utána alaposabban, hiszen a jó újságíró ezeket megnézi újra és újra, hogy ne fejből blöfföljön” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Szabó Betti szerkesztővel közösen dolgoztak.

Az interjú nagy visszhangot váltott ki, a közösségi médiában a szokásos sokszorosára nőtt a szélsőségesen pozitív és negatív reakciók száma. Rónai elmondta, hogy sok kedves, személyes üzenetet kap, a legtöbbet – érdekes módon – szakmabeliektől. A műsorvezető végül elmondta, jól aludt, mert büszke az ATV csapatára, amelyik hibátlanul levezényelte a műsort. „A televíziózás soha nem egyéni műfaj, sok ember munkája és jelen esetben sikere is” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: A szavazóinkat kiskanállal kell összeszedni, nagyon nagy csata lesz
A miniszter szerint minden bizonytalan szavazóval személyesen kell beszélni. Viccelődve beszélt arról, hogy miért áll az utcasarkon heti háromszor.


Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a Fidesznek komoly küzdelemre kell készülnie, mert a jövő évi választás előtt a szavazóikat „kiskanállal kell összeszedni”. A politikus a Mandiner Klubesten arról beszélt, hogy óvna mindenkit az elbizakodottságtól és a nagyképűségtől, mert nagyon nagy csata lesz, és szinte minden bizonytalan vagy „eltévedt” emberrel személyesen kell beszélni a meggyőzés érdekében, írja 444.

A miniszter a rendezvényen ellentmondásosan nyilatkozott a politikai hangulatról. Először azt mondta, hogy nem tapasztal kormányváltó hangulatot, csak kormányellenest, később azonban – a Mandiner Klubesten elhangzottakról szóló beszámolók szerint – korrigálta magát.

„Van kormányváltó hangulat bizonyos emberek részéről, létezik ez az érzés” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Fidesz egy ideig alábecsülte ennek a súlyát.

Lázár János bírálta a Tisza Pártot is, szerinte ők azzal kampányolnak, hogy minden rossz, de megoldási javaslatokat nem kínálnak. Egy zavaros metaforával figyelmeztette a Tisza szavazóit a csalódásra: „Mindenkit figyelmeztetnénk arra, hogy a torta akkora amekkora. Nem lesz nagyobb a torta április közepén, amikor a választások után leszünk. Az ugyanakkora marad. Tehát az a mese, hogy itt a választások másnapján minden megváltozik, az mese marad örökre.”

A miniszter a személyes kampány fontosságát hangsúlyozva elmondta, a mozgósítás érdekében szervezik a Digitális Polgári Köröket, és ő maga is ezért áll ki hetente kétszer-háromszor egy utcasarokra. „Mármint nem pénzkereset céljából, hanem a választók meggyőzése céljából" – tette hozzá nevetve.

Lázár János és a Fidesz kampánystratégiájának már hónapok óta része a „Lázárinfó” nevű utcafórum-sorozat, amellyel a „valóságba való visszatérést” hirdeti, és minden érdeklődő kérdésére válaszol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij barátja elmenekült az országból, felfüggesztették az ukrán igazságügyi minisztert - 100 millió dolláros korrupciós botrány tört ki
Az ukrán atomerőművek üzemeltetőjétől szedtek le 10-15 százalékos sápot a gyanú szerint. A nyomozók 15 hónapnyi titkos munka után csaptak le az érintettekre!


Rendkívüli ülésen felfüggesztette az ukrán kormány Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert a 100 millió dolláros Enerhoatom-korrupciós ügy miatt. Volodimir Zelenszkij elnök a mai napon az igazságügyi és az energetikai miniszter, Szvitlana Hrincsuk lemondását is kezdeményezte.

A „Midas” fedőnevű nyomozás 15 hónapnyi lehallgatás és 70 házkutatás után arra jutott, hogy az az állami atomenergetikai vállalat, Enerhoatom 10–15 százalékos visszaosztást várt el a beszállítóitól – írta a Telex.

Az 52 éves Haluscsenko, aki idén nyári kinevezése előtt négy éven át energetikai miniszter volt, csak egyike a kulcsfiguráknak.

Az ő szerepénél is kellemetlenebb lehet Volodimir Zelenszkijnek, hogy részt vett benne egy közeli barátja, a 2019-es elnökké választása előtt a színészi, komikusi karrierjét egyengető Timur Mindics is.

Az üzletemberrel közös szórakoztatóipari vállalkozást is vittek, a Kvartal 95-öt. A Mindicshez és Haluscsenkóhoz köthető ingatlanokban házkutatásokat is tartottak, ahol jelentős mennyiségű pénzt foglaltak le különböző valutákban. Mindics nem sokkal korábban elmenekült Ukrajnából, testvérét, Leonyidot viszont feltartóztatták a határon.

A nyilvánosságra hozott hangfelvételeken több millió dolláros átutalásokról, házépítéshez szükséges százezrekről beszéltek.

Az egyik felvételen Olekszandr Cukerman üzletember („Sugarman”) egy céget fenyeget: „Figyelj, csak mondd meg neki! Kurvára vége lesz a cégnek. (…) Lenullázunk titeket, és kész. Az összes munkatársatokat viszik a hadseregbe”.

A beszélgetésekben kódneveken hallható figurák közül „Carlson” gyaníthatóan Mindics, „Tenor” Dmitrij Baszov, az Enerhoatom korábbi biztonsági vezetője, „Rocket” pedig Ihor Mironjuk, egy volt miniszteri tanácsadó, akit a hatóságok nemrég őrizetbe vettek.

Zelenszkijnek az is kínos lehet, hogy a nyomozást az ukrán korrupcióellenes hivatal (NABU) és a Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) viszi, az a két szerv, amelynek függetlenségét az elnök a nyáron korlátozni próbálta. Az erre vonatkozó törvény példátlanul nagy tüntetéseket és a nyugati kormányokból is érzékelhető nemtetszést váltott ki, olyannyira, hogy az elnök hamar vissza is vonta, így a két korrupcióellenes szerv független maradt.

Többek szemében utólag még erősebb lehet a gyanú, hogy az elnök ezt a két szervet nem az orosz befolyás, hanem a vezetést kompromittáló korrupciós ügy felgöngyölítése miatt igyekezett korlátozni.

Zelenszkij hétfő esti videóüzenetében kijelentette: „Mindenki, aki korrupciós ügyletekben vett részt, egyértelmű jogi válaszra számíthat.” A kormányfő, Julija Szviridenko szerint „a korrupció elleni fellépés a kormány egyik legfontosabb prioritása”.

A felfüggesztett Haluscsenko a Facebookon közölte, hogy „nem kapaszkodik a miniszteri székébe”, de jogi úton megvédi ártatlanságát.

A NABU nyomozója szerint a nyomozás során négy minisztert azonosítottak, ami nem jelent feltétlenül törvénysértést, de bizonyos, hogy sok kérdést intéznek hozzájuk a hatóságok. Az ügy mielőbbi feltárására Ukrajnának azért is nagy szüksége van, hogy az átláthatósággal fenntartsa a bizalmat maga iránt a nyugati kormányok szemében, hiszen a háborúban az ország működését jelentős részben ezeknek az országoknak a pénzügyi támogatása tartja fenn.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk