HÍREK
A Rovatból

Sokkolta a nőt: 10 millió forintos kórházi számlát kapott egy koronavírus-fertőzött Amerikában

Ugyanis nem volt egészségbiztosítása, és most csak a betegbiztosítási programon keresztül benyújtott kérelmében bízhat. Nagy problémákat okozhat a későbbiekben az USA-ban, hogy ki és hogyan fedezze a koronavírusos betegek költségeit.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. március 20.



Közel 35 ezer dollárjába került egy koronavírus-fertőzött betegnek a kórházi kezelése az USA-ban, írja a Time nyomán az Index.

A Boston mellett élő Danni Askininek mellkasi fájdalma, légszomja és migrénje volt. Mivel a limfómája miatt onkológushoz járt, őt hívta, aki az új gógyszerre való rossz reagálásra gyanakodott, és beutalta egy bostoni klinikára. Ott megállapították, hogy tüdőgyulladása van, és hazaküldték. Amikor lázas lett, és köhögni kezdett, kétszer járt benn, újra kezelték, és megint hazaküldték. Ezután lettek laboreredményei, és koronavírust állapítottak meg.

Majd Askininek jött egy ugyanekkora sokk: kiszámláztak neki 34 927 dolláros számlát.

Ugyanis Askininek nem volt egészségbiztosítása, mint ahogy nincs mintegy 27 millió amerikai állampolgárnak sem, úgyhogy ki kellene fizetnie a kezelés költségeit. Most abban reménykedik, hogy a betegbiztosítási programon keresztül benyújtott kérelmét pozitívan bírálják el, és ez fedezni fogja a számlát.

A koronavírus-fertőzés tízezreket hozhat ilyen helyzetbe, noha a Kongresszus március 18-án elfogadott egy akciócsomagot, ami viszont csak a tesztelés költségeit fedezi.

A WHO szerint a fertőzöttek nagy része nem szorul majd kórházi kezelésre, ám akik mégis, igencsak drága kórházi számlákra számíthatnak, még akkor is, ha van biztosításuk.

A Kaiser Family Alap szerint átlagosan 9 763 dollárba kerül egy koronavírusos beteg kezelése, de simán elérheti egy komplikáció, például egy tüdőgyulladás esetén a 20 ezer dollárt is.

Az USA-polgárok biztosítása többnyire fedezi a koronavírus-fertőződés kezelésének költségét, de ha már korábban voltak kezeléseik, simán megeshet, hogy a betegek kimerítik a biztosításuk keretét, innentől saját maguknak kell állni a költségeket.

De mi a helyzet azokkal, akiknek egyáltalán nincs biztosításuk?

van néhány kórház, amly jótékonysági gondozási programot indított, és több állam is lépéseket tett, hogy segítse a megbetegedett emberek ellátását. Maine, Maryland, Massachusetts, Nevada, New Mexico, New York és Oregon államokban kötelezték a biztosítókat, hogy a majdani védőoltás költségeit fedezzék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET: