HÍREK
A Rovatból

Sokan gyalogosan kelnek át az ukrán–magyar határon Kárpátalja felől

A határátlépők között sok a fiatal. Többen kisgyerekekkel, családostól érkeznek.


Sok kárpátaljai bőröndökkel és táskákkal felszerelkezve, gyalogosan lépi át a magyar–ukrán határszakaszt Beregsuránynál – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója csütörtök este.

A reggeli órák óta legalább négyszázan-ötszázan léphették már át gyalogosan a határszakaszt, sokan a határállomástól néhány száz méterre lévő büfénél gyülekeznek arra várva, hogy a magyar oldalról értük jöjjenek a rokonaik vagy az ismerőseik.

Az emberek többségében két-három fős csoportokban, gurulós bőröndökkel a kezükben és hátizsákkal a hátukon várakoznak - már a határ magyar oldalán - a 41-es főút mellett, néhány száz méternyire a beregsurányi határállomástól.

A folyamatosan érkezők között sok a fiatal, többen családostól jönnek, babakocsit tolnak vagy karon ülő kisgyerekekkel érkeznek, majd várakoznak a főút szélén.

Az egyik fiatalember a határállomástól nem messze várakozó újságíróknak elmondta, a beregszászi járásból érkezett Magyarországra és a több éve itt élő testvérét szeretné meglátogatni. Eredetileg később, nyáron akart elutazni, de a háborús helyzet miatt úgy döntött, hogy előbbre hozza az utazását. Tapasztalatai szerint a határ ukrán oldalán hosszú a járműsor, a feltorlódott autók többsége kárpátaljai rendszámú, de akad közöttük kijevi vagy Ukrajna más megyéjébe regisztrált rendszámú autó is. Hozzátette, tart attól is, hogy mivel korábban katonaként szolgált, sorkötelesként behívhatják az ukrán hadseregbe.

Mások az mondták az MTI tudósítójának, Beregsuránynál – részben a nem messze fekvő Beregszász közelsége miatt –, hogy sokan inkább gyalogosan lépnek át a határon. Autóval kevesebben érkeznek, mivel az ukrán oldalon hosszú a gépjárműsor, sokat kell várakozni a határellenőrzésre is. A magyar oldalon egyébként folyamatosan érkeznek az autók, több autós az út szélére megállva veszi fel utasait.

Az egyik beregdédai fiatalember a barátnőjével szeretne Hollandiába eljutni, de a háborús helyzet miatt ők is hamarabb szánták rá magukat az utazásra.

„Nem tudtuk, hogy meddig lesz a határ nyitva, ezért inkább elindultunk”

– tette hozzá. Mint mondta, náluk volt elegendő készpénz, de sokan álltak sorban a bankautomatáknál, mivel korlátozták a készpénzfelvételt. Arról is beszélt, hogy üzemanyagból is csak bizonyos mennyiséget lehet vásárolni a benzinkutakon. A határ közelében lévő töltőállomásokon tudomása szerint 700 hrivnyának (körülbelül 10 ezer forint) megfelelő mennyiségű üzemanyagot lehet egyszerre vásárolni.

Az MTI tudósítójának információi szerint a Beregsurányhoz közel lévő másik, tiszabecsi határátkelőhelyen is sokan gyalogosan kelnek át a magyar–ukrán határon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor és Magyar Péter is üzent az érettségizőknek, de hatalmas különbség van a kettő között
Idén is több tízezer érettségiző ül be a tantermekbe megírni az aktuális feladatlapot, hétfőn szokás szerint magyarból vizsgáznak a végzős diákok. Sem a kormányfő, sem az ellenzék vezére nem hagyta ki a lehetőséget, hogy üzenjen nekik.


Hétfőn kezdődik az idei érettségi időszak, magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával indítanak a végzős diákok. Természetesen minden politikai erő megemlékezik erről, hiszen sok érettségiző már betöltötte a 18 évet, tehát jövőre mindannyian választópolgárok lesznek.

Orbán Viktor ezt írta ki:

"Ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog. Sok sikert az érettségizőknek!"

Magyar Péter ezt posztolta:

"Egy kalappal mára fiatalok! Ti vagytok a haza jövője. Azon dolgozunk, hogy ti már egy emberséges Magyarországon kezdhessétek meg a felnőtt életeteket. A haza számít rátok és ti is számíthattok rá."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az olasz sajtó csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál - szerintük a kormányfő köreihez kötődik a cég, amelyik zsebből megvette
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 milliós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: 80 millióból épült piac Tiszaörsön, de „csak egy fa tákolmány lett belőle”
A független képviselő szerint a beruházás összegéből festésre és lámpákra is jutott pénz, de „a szocializmusban megszokott csempe” cseréjére már nem.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán osztott meg fotókat egy tiszaörsi beruházásról, amely uniós támogatásból valósult meg. A politikus szerint a nemrég átadott piac nem tükrözi azt az összeget, amit a kivitelezésére fordítottak.

„Ez kérem egy ‘új’ ‘piac’ Tiszaörsön, 80 millió forint EU-s támogatásból” – írta a Facebookon Hadházy.

A politikus úgy látja, a pénzből csak egy kisebb fa építményt húztak fel, míg a tanácsháza földszintjén kifestették a régi boltot, és kicserélték a világítást. A pályázati leírásban szerepelt új burkolat is, de Hadházy kételkedik benne, hogy tényleg ez látható a képeken.

„Nagyon csodálkoznék, ha a szocializmusban megszokott csempét valóban kicserélték volna.”

A honatya utalt a beruházásról szóló „propaganda” hírekre is, amelyek azt sugallják, hogy a piac segítheti Tiszaörs gazdasági fellendülését. Hadházy ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez kellett, mint egy falat kenyér, Tiszaörs gazdasága fel fog lendülni…”

A poszt szerint korábban csak két stand működött az út mellett, most viszont „méltó helyre került az ezüstérmes kecskesajt és az állítólag messzi földön híres tiszaörsi száraztészta”. A képviselő úgy látja, érdemesebb lett volna az árukat nagyobb városok piacaira juttatni, a helyieket pedig közvetlenül a termelőknél kiszolgálni.

„Gondolom, ezt is teszik, csak akkor nem lehetett volna 80 milliót elkölteni és a plébánossal az egészet megszenteltetni.”

A posztban Hadházy arról is ír, hogy az utóbbi években több hasonló beruházás valósult meg falvakban. „Tömegesen nőttek ki az EU-s pénzekből méregdrágán, ellenben tökéletesen feleslegesen épített, alig, vagy egyáltalán nem használt piacok a falvakban – miközben megszűnik a bolt, a posta, sok helyen még a kocsma is, elmegy az orvos és az állatorvos.”

A bejegyzés említi Tiszaörs polgármesterének egyik „megmosolyogtató” közleményét is, amelyben a helyi vezető köszönetet mondott egy fideszes országgyűlési képviselőnek, amiért „Mészáros Lőrinc bankja talán mégsem szünteti meg a faluban a MOBILbank szolgáltatást”. A polgármester hozzátette, hogy

„az ATM viszont általában nem működik”.

„Tulajdonképpen kár, hogy nem jönnek az EU-s pénzek, mennyi hasonlóan tragikomikus történetről maradunk így le” – zárta bejegyzését Hadházy Ákos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: