Naponta többen is idős- vagy beteggondozónak adták ki magukat, hogy elsőbbséggel jussanak oltáshoz Angliában. A jelenséget az is erősíti, hogy a következő hónapban várhatóan késni fog az oltások beadása az Egyesült Királyságban - írja a Metro.
Egy dél-londoni klinikának például legalább napi 15 embert kell visszautasítania, akik nem jogosultak a vakcinára. Vezetője, Bhaveen Patel a Sunday Timesnak úgy fogalmazott:
“Sokkal többen állítják mostanában, hogy nem fizetett gondozók, és volt rá példa, hogy a rendőrséget kellett értesítenünk emiatt. Voltak, akik üvöltöztek és káromkodtak is. Jó lenne, ha már a weboldalon, előzetesen lehetne ellenőriztetni az okmányokat.”
Jelenleg az online időpontkérő nyomtatványon az angolok megjelölhetik, hogy egészségügyi dolgozók - ám amikor személyesen megjelennek, akkor már dokumentumokat is be kell mutatniuk erről.
A hivatalos szervek attól tartanak, a következő hetekben még többen próbálják majd kijátszani a rendszert, mivel átmenetileg csökkenni fog az elérhető vakcinák száma.
Új időpontokat egyelőre nem is lehet foglalni az oltásra, amit most az 50 alattiak közül csak az egészségügyisek, illetve a kiemelt kockázati csoportba tartozók kapnak meg - a negyveneseknek így akár májusig is várniuk kell.
Naponta többen is idős- vagy beteggondozónak adták ki magukat, hogy elsőbbséggel jussanak oltáshoz Angliában. A jelenséget az is erősíti, hogy a következő hónapban várhatóan késni fog az oltások beadása az Egyesült Királyságban - írja a Metro.
Egy dél-londoni klinikának például legalább napi 15 embert kell visszautasítania, akik nem jogosultak a vakcinára. Vezetője, Bhaveen Patel a Sunday Timesnak úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos: Lélegeztetőgépre gyűjt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, miközben Szijjártó 300 milliárdért vett többszörösen túlárazott, használhatatlan kínai lélegeztetőgépeket
Az életmentő berendezés ára 5,6 millió forint, amelyből Bicske önkormányzata már 3,5 millió forintot biztosított. A fennmaradó 2,1 millió forint előteremtéséhez azonban még kell a segítség.
„Abszurdisztán: lélegeztetőgépre gyűjt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, miközben Szijjártó 300 milliárdért vett többszörösen túlárazott, használhatatlan kínai lélegeztetőgépeket néhány éve” – írta csütörtök reggeli posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő arra reagált, hogy a mentőalapítvány is részt vesz a gyűjtésben, amelyet Bicske Mentőállomás a város önkormányzatával közösen indított egy OXYLOG 3000+ transzport típusú lélegeztetőgép beszerzésére.
A készülék kritikus állapotú vagy légzési elégtelenségben szenvedő betegek, köztük gyermekek szakszerű ellátását segítené a mentés során. Az életmentő berendezés ára 5,6 millió forint,
amelyből Bicske önkormányzata már 3,5 millió forintot biztosított. A fennmaradó 2,1 millió forint előteremtéséhez azonban még szükség van támogatók segítségére, írták a honlapjukon.
„Ez is olyan hír, amit nem hinnék el, ha nem látnám. De legalább egy újabb emlékeztető arra, hogy a lélegeztetőgép panama az egyike azoknak az ügyeknek, amelyek egy rendszerváltás esetén nem maradhatnak megtorlatlanul” – zárta bejegyzését Hadházy.
„Abszurdisztán: lélegeztetőgépre gyűjt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, miközben Szijjártó 300 milliárdért vett többszörösen túlárazott, használhatatlan kínai lélegeztetőgépeket néhány éve” – írta csütörtök reggeli posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő arra reagált, hogy a mentőalapítvány is részt vesz a gyűjtésben, amelyet Bicske Mentőállomás a város önkormányzatával közösen indított egy OXYLOG 3000+ transzport típusú lélegeztetőgép beszerzésére.
A készülék kritikus állapotú vagy légzési elégtelenségben szenvedő betegek, köztük gyermekek szakszerű ellátását segítené a mentés során. Az életmentő berendezés ára 5,6 millió forint,
amelyből Bicske önkormányzata már 3,5 millió forintot biztosított. A fennmaradó 2,1 millió forint előteremtéséhez azonban még szükség van támogatók segítségére, írták a honlapjukon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Novák Katalin 30 millió forintnyi ruhát tartott meg a lemondása után - derítette ki a Direkt36
A volt köztársasági elnök gardróbjára havi milliók mentek el az adófizetők pénzéből. Lemondása után ezeket a ruhákat vagy ingyen hazavitte, vagy fillérekért megvásárolta.
Novák Katalin volt köztársasági elnök a 2024 februári lemondása után megtarthatta azokat a ruhákat, amelyeket elnöksége idején vásároltak számára állami pénzből. A Sándor-palota közérdekű adatigénylésre kiadott listája szerint
2022 júniusa és 2024 februárja között összesen 32,5 millió forintot költöttek a volt elnök ruhatárára,
A táblázat szerint 345 tétel mellett szerepel a „kivezetésre került” megjegyzés. A Sándor-palota megerősítette, hogy ezek a ruhák Novák Katalinnál maradtak. A hivatal 14 esetben értékesítette az elnöki időszakban beszerzett ruhákat, ezeket is Novák vásárolta meg, az eredeti árnál jelentősen alacsonyabb összegért. A ruhák eredeti ára 1,9 millió forint volt, de végül 575 ezer forintért jutott hozzájuk. Egy 450 ezer forintos estélyi ruháért például 28 575 forintot fizetett.
A Sándor-palota tájékoztatása szerint a döntést arról, hogy melyik ruhadarabot adják át ingyenesen vagy értékesítik, az Elnöki Titkárság protokollért felelős munkatársa hozta meg.
Novák titkársága közölte:
a volt köztársasági elnök elnöki ciklusának teljes idejére tervezett gardróbot, és olyan ruhákat választottak, amelyeket a fiatal magyar tervezők készítettek.
Azt is írták, hogy a lemondás után Novák azokat a ruhákat vásárolta meg a hivatal által meghatározott értéken, amelyeket gyakran viselt, és ezek nagy részét eladományozta. Azt azonban nem válaszolták meg, mi lett azokkal a darabokkal, amelyeket térítés nélkül vihetett haza.
A listán szerepel például az a törtfehér ruha is, amelyet Novák Katalin a 2022-es Magyar Derby alkalmával viselt. Ennek az ára 259 ezer forint volt. A dokumentumból kiderül, hogy kezdetben kisebb összegeket költöttek: volt 17 ezer forintos kosztüm és 23 ezer forintos cipő is. Később azonban egyre nagyobb összegek jelentek meg a listán.
2022 szeptemberében és novemberében már havi 2 millió forint körül költöttek ruházatra. 2023 májusában 3 millió, szeptemberben pedig 4,1 millió forintot fordítottak erre a célra.
A lemondása előtti héten több mint 1 millió forint értékben vásároltak új ruhadarabokat, ezek is „kivezetésre kerültek”. A dokumentumból az is kiderült, hogy a vásárlásokat több közismert divattervező és cég végezte, köztük olyanok is, amelyeknek vezetői kormányközeli kapcsolatokkal rendelkeznek.
A lista szerint
Dobor Dorina divattervező több mint 6 millió forint értékben szállított ruhákat a Sándor-palotának, összesen több mint 50 alkalommal.
A tervező egyik legismertebb ruhadarabja az a fekete, álló galléros ruha, amelyet Novák Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásán viselt. Dobor a megkeresésre azt írta: örült annak, hogy a volt elnök magyar tervezők ruháit viselte.
A közzétett adatok alapján a 2022 augusztusában vásárolt, 210 ezer forintba kerülő fátyol egy olyan darab lehet, amelyet Novák Katalin a Vatikánban, Ferenc pápa audienciáján viselt. Emellett szerepel a listában egy 190 ezer forintos alkalmi kalap is, amit II. Erzsébet brit uralkodó temetésén hordott.
2023 májusában egy türkíz kabátra 233 ezer forintot fizetett a magyar állam, ezt az Európa Tanács reykjavíki csúcstalálkozóján viselte. A temesvári rendezvényen, ahol 2024 júniusában szólalt fel, egy olyan ruhában jelent meg, amelyet korábban is többször hordott. A ruha ára 120 ezer forint volt. A beszélgetésen a következőket mondta: „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy pokoli másfél év van mögöttem.”
A közérdekű adatigénylésben nemcsak Novák, hanem a jelenlegi köztársasági elnök, Sulyok Tamás öltözködési kiadásai is szerepelnek.
A Sándor-palota 2024 áprilisa és 2025 áprilisa között kevesebb mint 2 millió forintot költött el elnöki ruházatra.
Három zakót szereztek be 260, 45 és 292 ezer forintért, emellett egy 60 ezer forintos gumicsizmát, valamint két inget és két nyakkendőt is vásároltak. Utóbbiakat az adatok szerint ingyen kapták.
A lista alapján Novák Katalin több nemzetközi programra is kapott ruhákat. Ilyen volt például egy 15 napos óceániai körút 2023 őszén, amely során Ausztráliába és Pápua Új-Guineába is ellátogatott. Az utóbbi útszakasz 4,3 millió forintba került. Az RTL.hu korábban azt is kiderítette, hogy Novák különgépekkel utazott, a Magyar Honvédség Airbus A319-eseivel.
A tihanyi Honthy-villát is érintette egy tervezett beruházás. A 444 információi szerint
Novák úszómedencét is terveztetett a villába, amelyet nyári rezidenciaként használt volna. A terv végül nem valósult meg.
A titkárság szerint olyan állami vendégház kialakításáról gondolkodtak, amely külföldi államfők fogadására lett volna alkalmas.
A Sándor-palota legnagyobb összegű költése Novák elnöksége alatt a párizsi olimpiához kapcsolódik. A hivatal 228,7 millió forintot fizetett ki szállásra előre, 15 szobát foglaltak le 18 éjszakára. A lemondása után hivatalba lépő Sulyok Tamás végül három napot töltött kint, kisebb kísérettel.
Novák Katalin volt köztársasági elnök a 2024 februári lemondása után megtarthatta azokat a ruhákat, amelyeket elnöksége idején vásároltak számára állami pénzből. A Sándor-palota közérdekű adatigénylésre kiadott listája szerint
2022 júniusa és 2024 februárja között összesen 32,5 millió forintot költöttek a volt elnök ruhatárára,
Orbán Viktor 10 százalékkal emeli a miniszterei fizetését augusztustól
A miniszterelnök az előző évi átlagbérek alapján határozta meg a juttatásokat. A legtöbbet továbbra is Szalay-Bobrovniczky Kristóf keresheti a nyilvános adatok szerint.
Július 1-jétől emelkedett a miniszterek és államtitkárok fizetése – írja a HVG. A lap szerint Orbán Viktor döntése alapján 9,8 százalékkal nőtt a politikai felsővezetők juttatása. Ez meghaladja a hivatalos, 2024-re vonatkozó 3,7 százalékos inflációt. A kormányfő idén sem értékelt egyénileg, hanem egységes mértékben emelte a béreket.
A HVG cikke szerint Orbán Viktor ezúttal is a korábban megszokott gyakorlatot követte. Ennek megfelelően a miniszterek fizetése a KSH által közzétett előző évi bruttó havi átlagbér hatszorosa, az államtitkároké pedig annak 4,5-szerese lett.
A változások értelmében a miniszterek júliustól bruttó 3,88 millió forintos fizetést kapnak, ami 350 ezer forinttal több az eddigi 3,53 milliónál. Az államtitkárok bére 2,91 millió forintra emelkedik, ez 250 ezer forintos növekedést jelent.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter fizetését nem érinti az emelés. Ők továbbra is havi bruttó 6,36 millió forintot kapnak, amit a tavalyi béremelésük óta keresnek. A HVG megjegyzi, hogy ez az összeg több mint 60 százalékkal haladja meg más miniszterek fizetését.
A lap emlékeztet arra is, hogy korábban „jókora csúszással, de kikerültek a kormany.hu-ra a politikai felsővezetők adóbevallásainak nyilvános adatai”. Ezek alapján 2024-ben Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter rendelkezett a legnagyobb jövedelemmel a kormánytagok közül.
Július 1-jétől emelkedett a miniszterek és államtitkárok fizetése – írja a HVG. A lap szerint Orbán Viktor döntése alapján 9,8 százalékkal nőtt a politikai felsővezetők juttatása. Ez meghaladja a hivatalos, 2024-re vonatkozó 3,7 százalékos inflációt. A kormányfő idén sem értékelt egyénileg, hanem egységes mértékben emelte a béreket.
A HVG cikke szerint Orbán Viktor ezúttal is a korábban megszokott gyakorlatot követte. Ennek megfelelően a miniszterek fizetése a KSH által közzétett előző évi bruttó havi átlagbér hatszorosa, az államtitkároké pedig annak 4,5-szerese lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több mint egy hét kellett ahhoz, hogy a vihar után helyreállítsák a MÁV működéséhez szükséges vasúti infrastruktúrát, mondta Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter a Facebookra feltöltött videójában bejelentette, hogy a helyreállításban kétezren vettek részt.
„Ezért a helytállásért most bruttó 40 ezer forint helytállási pénzt kap mindenki, aki a MÁV és a Volán részéről a védekezésben részt vett.
Akit berendeltünk a szabadságáról, az duplapénzt kap, és akinek túlórát rendeltünk el, az is dupla pénzt kap” – fogalmazott Lázár, aki megköszönte a MÁV és a Volán dolgozóinak helytállását, és hozzátette: „most már csak a hétköznapokban kell ugyanígy helytállni”.
Ahogy korábban írtunk róla, a múlt hét első napjaiban nagy vihar vonult át az országon. A megsérült felsővezetékek vagy a kidőlt fák miatt több vasútvonalon is le kellett állítani a forgalmat. Az ítéletidő miatt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is lezárták rövid időre.