Pártos Balázs a járvány kitörése óta oszt meg a vírussal kapcsolatos dolgokat a Facebook-oldalán, most viszont egy egészen különleges mutatványon van túl: felvette a negyedik, hivatalosan nem is kapható oltást. Márciusban és áprilisban kapott egy-egy Pfizert, majd szeptemberben egy Janssent harmadiknak, de most, decemberben elment még egy harmadik oltásra.
"Baromi kíváncsi voltam rá, hogy mi van akkor, ha elmegyek egy oltópontra 3. oltásért úgy, hogy már van 3. oltásom, és megpróbálok kapni még egyet. Simán kaptam"
- írja a Facebookon. Hozzátette azt is, hogy hazugság nélkül is meg lehet kapni a negyediket, Pártos csak elhallgatta, hogy már kapott harmadikat. "Ki kell tölteni egy lapot, ahol megkérdezik, hogy mikor kaptad az elsőt és a másodikat. Azt helyesen kitöltöttem. Felvittek a rendszerbe. Egy kérdésük volt: milyet kérek harmadiknak. Ezt megnevezve lehet 3. (avagy: negyedik) oltásod".
A Blikknek elárulta, hogy hasonló tüneteket produkált a negyedik oltás, mint a harmadik: "első este, négy órával az oltás után lefeküdtem és két órát sikerült aludnom. Ébredés után olyan volt, mintha szénanáthás lennék, emellett enyhe hőemelkedésem volt és fájt a karom. A nátha később elmúlt, a hőemelkedés viszont maradt. Harmadnapra már teljesen jól voltam" – mesélte.
Jelenleg a tudósok is csak fontolgatják, hogy kell-e negyedik oltás, így annak beadásáról nem nagyon van szó a világban, Magyarországon sincs.
Pártos Balázs a járvány kitörése óta oszt meg a vírussal kapcsolatos dolgokat a Facebook-oldalán, most viszont egy egészen különleges mutatványon van túl: felvette a negyedik, hivatalosan nem is kapható oltást. Márciusban és áprilisban kapott egy-egy Pfizert, majd szeptemberben egy Janssent harmadiknak, de most, decemberben elment még egy harmadik oltásra.
"Baromi kíváncsi voltam rá, hogy mi van akkor, ha elmegyek egy oltópontra 3. oltásért úgy, hogy már van 3. oltásom, és megpróbálok kapni még egyet. Simán kaptam"
- írja a Facebookon. Hozzátette azt is, hogy hazugság nélkül is meg lehet kapni a negyediket, Pártos csak elhallgatta, hogy már kapott harmadikat. "Ki kell tölteni egy lapot, ahol megkérdezik, hogy mikor kaptad az elsőt és a másodikat. Azt helyesen kitöltöttem. Felvittek a rendszerbe. Egy kérdésük volt: milyet kérek harmadiknak. Ezt megnevezve lehet 3. (avagy: negyedik) oltásod".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Egészen elképesztő! Az egészségügyi államtitkár bevallja, amit eddig tagadtak
Takács Péter a Harcosok Órája című műsorban fejtette ki véleményét Németh Balázsnak. A beszélgetés egy részlete keltette fel a Tisza Párt vezetőjének figyelmét.
„Egészen elképesztő! Az egészségügyi államtitkár bevallja, amit eddig tagadtak, hogy van olyan beavatkozás, amire 6 évet kell várnia egy betegnek Magyarországon…” - írta Magyar Péter a Facebookon, és egy videót is mellékelt a bejegyzéshez, amiben Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője beszélget Takács Péterrel a Harcosok Órája című műsorban.
„A magyarázat még megdöbbentőbb: szervezési hiba, vagy át akarják terelni a betegeket a magán egészségügybe, hogy milliókat kifizettessenek velük. És ezt nem a TISZA mondja ki, hanem Orbán Viktor egészségügyi államtitkára…”
- kommentálta a műsorban elhangzottakat a Tisza Párt elnöke.
„Ki a felelős a szervezési hibákért vagy a korrupcióért? Ki »kormányoz« 15 éve? – zárult a poszt.
„Egészen elképesztő! Az egészségügyi államtitkár bevallja, amit eddig tagadtak, hogy van olyan beavatkozás, amire 6 évet kell várnia egy betegnek Magyarországon…” - írta Magyar Péter a Facebookon, és egy videót is mellékelt a bejegyzéshez, amiben Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője beszélget Takács Péterrel a Harcosok Órája című műsorban.
„A magyarázat még megdöbbentőbb: szervezési hiba, vagy át akarják terelni a betegeket a magán egészségügybe, hogy milliókat kifizettessenek velük. És ezt nem a TISZA mondja ki, hanem Orbán Viktor egészségügyi államtitkára…”
- kommentálta a műsorban elhangzottakat a Tisza Párt elnöke.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Néhány napja közös fotó jelent meg Orbán Viktorról és Dopemanről. A rapper azóta arról is beszámolt, hogy csatlakozott az első Digitális Polgári Körhöz, ahol már aktív is: posztot is közzétett.A döntés többekből is kérdéseket váltott ki. Molnár Áron egy videóban reagált a történtekre, és arról beszélt, hogy szerinte nem illik össze a rapper múltja a Fidesz által képviselt értékekkel.
„Segítsetek már nekem egy picit, valamit nem értek. Eddig nem az volt, hogy a pedofília és a nők elleni erőszak elfogadhatatlan? Mert akkor hogy jön a képbe Dopeman? Most Dopeman jó nekünk? Nem ez a pali rugdosta régen Viktorunk szobrának a fejét? Hogy fér bele a Fidesz családbarát politikájába az, hogy
a mi Viktorunk együtt fotózkodik Dopemannel, akinek ilyen dalszövegei vannak, hogy ‘ha megvolt a lánya, utána jöhet az anyja’, ‘szerinted gusztustalan, ha megb.szunk egy kiskorút, de ha vérzik a r.banc, akkor b.szni is tud’.
Erről mi a véleményetek? (...) Én teljesen azt hittem, hogy ez primitív és prosztó (...). Amúgy csak halkan kérdezem, nem lehet, fideszes fiúk, hogy van az a pillanat, amikor csak hátra kell lépni és bocsánatot kell kérni? Vagy
most akkor Dopeman az új Tóth Gabi, vagy Muri Enikő? Nem értem”
– mondta a színész.
Dopeman a napokban úgy nyilatkozott, hogy ő gengszterrapper, nem rózsalovag, és szerinte soha nem árult zsákbamacskát. Mint fogalmazott, mindig is a polgárpukkasztás nagymestere volt.
A rapper néhány hónappal ezelőtt Majka rendszerkritikus megnyilvánulásaira utalva úgy fogalmazott: „Az tény, hogy ma a szórakoztatóiparban a legnagyobb üzlet Orbánékat csesztetni, ez egy jól bevált recept. Ha erre a vonatra felszállsz, jön a népszerűség.”
Néhány napja közös fotó jelent meg Orbán Viktorról és Dopemanről. A rapper azóta arról is beszámolt, hogy csatlakozott az első Digitális Polgári Körhöz, ahol már aktív is: posztot is közzétett.A döntés többekből is kérdéseket váltott ki. Molnár Áron egy videóban reagált a történtekre, és arról beszélt, hogy szerinte nem illik össze a rapper múltja a Fidesz által képviselt értékekkel.
„Segítsetek már nekem egy picit, valamit nem értek. Eddig nem az volt, hogy a pedofília és a nők elleni erőszak elfogadhatatlan? Mert akkor hogy jön a képbe Dopeman? Most Dopeman jó nekünk? Nem ez a pali rugdosta régen Viktorunk szobrának a fejét? Hogy fér bele a Fidesz családbarát politikájába az, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tájékoztatása szerint 22 gyerek és 10 dolgozó betegedett meg egy gyerektáborban július 3. és 13. között Fejér megyében.
Az NNGYK a közleményében arról tájékoztatott, hogy az úgynevezett enterális járvány vezető tünetei a hányás, hasmenés, hasi fájdalom voltak. Négy fertőzött fő esetében kórházi kezelésre is szükség volt.
A laboratóriumi vizsgálatok egy székletmintában a calicivírust azonosították kórokozóként.
A helyi kormányhivatal népegészségügyi osztálya ellenőrizte a tálalókonyhát, ahol higiénés hiányosságokat tárt fel, el is rendelték a felszámolását.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tájékoztatása szerint 22 gyerek és 10 dolgozó betegedett meg egy gyerektáborban július 3. és 13. között Fejér megyében.
Az NNGYK a közleményében arról tájékoztatott, hogy az úgynevezett enterális járvány vezető tünetei a hányás, hasmenés, hasi fájdalom voltak. Négy fertőzött fő esetében kórházi kezelésre is szükség volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb erős földrengés rázta meg vasárnap reggel a kelet-oroszországi Kamcsatkai-félszigetet. A 6,8-as magnitúdójú rengést Petropavlovszk-Kamcsatszkijban is érezni lehetett – közölte az orosz Egyesült Geofizikai Szolgálat (PAN) kamcsatkai részlege a Telegramon. A földmozgás epicentruma 279 kilométerre volt a várostól, 25,9 kilométeres mélységben.
Nem sokkal korábban egy több mint 500 éve alvó vulkán, a Krasheninnikov is kitört a térségben. A vulkán több mint hat kilométer magas hamufelhőt lövellt a levegőbe.
Volcano awakens in Russia’s Kamchatka
–Krasheninnikov erupts for FIRST time in MODERN history — after 460+ YEARS
— Dr. Anita Vladivoski (@anitavladivoski) August 3, 2025
Az orosz katasztrófavédelem közlése szerint a kitörés jelenleg nem jelent veszélyt a lakott területekre. A Krasheninnikov utolsó ismert kitörése a 15. században történt, írta a BBC.
A földrengést követően az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint legfeljebb 19 centiméter magas szökőárhullám kialakulására lehet számítani Kamcsatka három térségében. A hatóság felszólította a lakosságot, hogy „továbbra is távolodjanak el a partoktól”, még akkor is, ha a hullámok alacsonyak.
A Krasheninnikov kitörése és a vasárnapi földrengés összefüggésbe hozható azzal a 8,8-as erősségű földmozgással, amely szintén a félszigeten történt.
Ez a rengés volt a legerősebb, amelyet 1952 óta a térségben mértek, és szökőárriadót váltott ki Japánban és Hawaiin is. Azóta több kisebb, 5-ös erősségű utórengés is bekövetkezett.
Szakértők korábban arra figyelmeztettek, hogy a szerdai földrengést követően akár hetekig is előfordulhatnak erős utórengések. Azt is kiemelték, hogy ez volt az egyik legerősebb földmozgás, amit valaha rögzítettek, és emberek millióinak evakuálásához vezetett. Bár a szeizmikus aktivitás csökken, még mindig magas szintű, és a következő hónapokban további utórengésekre lehet számítani.