Kemény szavakkal reagált Orbán Viktor október 23-i beszédére Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő – vette észre az Index. A miniszterelnök a Veszprémben, szűkebb körben megtartott beszédében többek között azt mondta:„Szerencsére ami először tragédia volt, másodjára legfeljebb komédia. Szerencsére Brüsszel nem Moszkva. Moszkva tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia. Úgy kellett táncolnunk, ahogy Moszkva fütyült, ha Brüsszel fütyül is, mi úgy táncolunk, ahogy akarunk. Ha nem akarunk, nem táncolunk.”
Josep Borrel a következőket üzente a beszédre:
„Hogy őszinte legyek, nem látok hasonlóságot Budapest szovjet megszállása és a Berlaymontban (az Európai Bizottság székhelye) történtek között. Én egyetlen tankot sem láttam ott. Senki sem kötelezi Magyarországot arra, hogy az EU tagja legyen”.
Orbán Viktor korábban arról is beszélt, hogy a brüsszeli demokratáknak észhez kell térniük, miután az EU több pénzt akar adni Ukrajnának és a migránsoknak is. Borrell erre azt felelte: a migráció kiváltó okait kell kezelni, és segíteni kell a kiindulási országoknak a szegénység elleni küzdelemben és a nők helyzetének javításában.
Kemény szavakkal reagált Orbán Viktor október 23-i beszédére Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő – vette észre az Index. A miniszterelnök a Veszprémben, szűkebb körben megtartott beszédében többek között azt mondta:„Szerencsére ami először tragédia volt, másodjára legfeljebb komédia. Szerencsére Brüsszel nem Moszkva. Moszkva tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia. Úgy kellett táncolnunk, ahogy Moszkva fütyült, ha Brüsszel fütyül is, mi úgy táncolunk, ahogy akarunk. Ha nem akarunk, nem táncolunk.”
Josep Borrel a következőket üzente a beszédre:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ebből a megújulásból nem kérek” – a zuglói Fidesznél borult a bili a választási vereség után
Ezzel a mondattal kritizálta a Fidesz döntését Borbély Ádám, miután a választáson vesztes Radics Béla mandátumhoz jutott. Radics a lista 158. helyéről lett képviselő, miután többen lemondtak a mandátumukról.
A közösségi médiában esett neki párttársának Borbély Ádám fideszes zuglói önkormányzati képviselő, miután kiderült, hogy a választókerületében súlyos vereséget szenvedő Radics Béla a Fidesz–KDNP országos listájáról mégis bejutott a parlamentbe. A vita egy keddi Facebook-bejegyzéssel indult, amelyben Radics a párt megújításáról írt.
„Szervezetünket megújítjuk, a folyamat már zajlik – és ahol hibáztunk, ott őszintén szembenézünk vele, majd az utolsó szálig kigyomláljuk mindazt, ami gyengíthet bennünket” – fogalmazott Radics, aki a zuglói körzetben mindössze 24,7 százalékot szerzett a Tisza Párt jelöltjével szemben.
A „gyomlálós” gondolatokra Borbély Ádám egy külön posztban reagált, amelyben megkérdőjelezte a megújulás hitelességét.
„Ugocsa non coronat. Ha az a megújulás, hogy a felelősök érinthetetlenek és még minden idők legrosszabb helyi eredményét elérő jelöltjét be is küldik a Parlamentbe, akkor én ebből a »megújulásból« nem kérek.”
A zuglói politikus hozzátette: „Jó gyomlálást!” A poszthoz egy fotót is csatolt, amelyen az olvasható: „Az igazság olyan, mint a gyom: kiszámíthatatlan, kiirthatatlan és mindenhol utat tör magának.”
A közösségi médiában esett neki párttársának Borbély Ádám fideszes zuglói önkormányzati képviselő, miután kiderült, hogy a választókerületében súlyos vereséget szenvedő Radics Béla a Fidesz–KDNP országos listájáról mégis bejutott a parlamentbe. A vita egy keddi Facebook-bejegyzéssel indult, amelyben Radics a párt megújításáról írt.
„Szervezetünket megújítjuk, a folyamat már zajlik – és ahol hibáztunk, ott őszintén szembenézünk vele, majd az utolsó szálig kigyomláljuk mindazt, ami gyengíthet bennünket” – fogalmazott Radics, aki a zuglói körzetben mindössze 24,7 százalékot szerzett a Tisza Párt jelöltjével szemben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ruszin-Szendi Romulusz Bárdosi Sándornak: Az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát
A Tisza Párt miniszterjelöltje szerint aki nem a hazát, hanem a politikusokat akarja szolgálni, annak nincs helye a seregben. Bárdosi Sándor egy interjúban beszélt arról, hogy a kormányváltás után elgondolkodott a leszerelésen.
„Az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát. A szolgálat nem szimpátia kérdése. Nem attól függ, éppen ki van hatalmon” – üzente kedden Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt leendő honvédelmi minisztere annak az olimpiai ezüstérmes birkózónak, aki a kormányváltás után már nem szolgálna a honvédségben. A volt vezérkari főnök egyértelművé tette: aki ezt az alapelvet nem fogadja el, annak támogatja a jogviszonyának megszüntetését.
A vita azután robbant ki, hogy Bárdosi Sándor a múlt héten Hajdú Péter Mandineren futó műsorában arról beszélt, elgondolkodott a leszerelésen. Az élsportoló a döntését politikai okokkal is magyarázta – írta a 24.hu.
„Hát, ugye most történt nem olyan régen egy kormányváltás, és nem biztos, hogy én olyan embereket akarok szolgálni, akik most vezetik ezt az országot” – fogalmazott Bárdosi.
A sportoló a háborús helyzetre és a családjára hivatkozva azt is hozzátette, hogy bár árvízi védekezésben részt venne, harcolni nem szeretne.
Ruszin-Szendi Romulusz a reakciójában arról írt, volt egy korszak, amikor a honvédségnél a „celeb jelenlét” is szerepet kapott. Szerinte azonban egyenruhában nincs celeb és nincs „civil sztár”, mindenki ugyanazt az esküt teszi le, és ugyanazért a hazáért áll helyt.
„Ha ezt nem érti valaki, annak támogatom a jogviszonyának a megszüntetését… ahogy a volt főnöke is tette. Mert aki ezt az alapelvet nem fogadja el, az nemcsak a rendszert, hanem a szolgálat lényegét sem érti” – szögezte le a miniszterjelölt.
Bárdosi Sándor tavaly, 48 évesen csatlakozott a Magyar Honvédséghez önkéntes tartalékosként, és később főtörzsőrmesteri rendfokozatot kapott. Akkor azzal indokolta a lépését, hogy jó példát szeretne mutatni a gyerekeinek és a hozzá edzeni járó fiataloknak.
A sportoló politikai nézeteit korábban sem rejtette véka alá, egy nyilatkozatában például olyannyira „senkinek” nevezte Magyar Pétert, hogy azt mondta, nem is hajlandó beszélni róla.
A másik oldalon Ruszin-Szendi Romulusz, akit a Tisza Párt honvédelmi miniszternek jelölt, korábban a honvédség parancsnoka volt, akit 2023 áprilisában mentettek fel a Honvéd Vezérkar főnöki beosztásából. Később a Honvédelmi Minisztérium a tartalékosi jogviszonyát is megszüntette.
Bárdosi Sándor egyelőre nem nyújtotta be a leszerelési kérelmét.
„Az igazi katona nem pártot, nem politikust szolgál, hanem a hazát. A szolgálat nem szimpátia kérdése. Nem attól függ, éppen ki van hatalmon” – üzente kedden Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt leendő honvédelmi minisztere annak az olimpiai ezüstérmes birkózónak, aki a kormányváltás után már nem szolgálna a honvédségben. A volt vezérkari főnök egyértelművé tette: aki ezt az alapelvet nem fogadja el, annak támogatja a jogviszonyának megszüntetését.
A vita azután robbant ki, hogy Bárdosi Sándor a múlt héten Hajdú Péter Mandineren futó műsorában arról beszélt, elgondolkodott a leszerelésen. Az élsportoló a döntését politikai okokkal is magyarázta – írta a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Távoznia kellett a Magyar Pétert „kis buzinak” nevező piliscsabai jegyzőnőnek
Megszűnt Dr. Juhász Andrea közszolgálati jogviszonya, miután a választás éjszakáján trágár stílusban gyalázta Magyar Pétert. A polgármester korábban azt közölte, a jegyző méltatlanná vált a hivatalára, ezért megtette vele szemben a szükséges jogi lépéseket.
Már nem dolgozik a piliscsabai polgármesteri hivatalban az a jegyző, aki a választás éjszakáján trágár, homofób stílusban gyalázta Magyar Pétert egy videóban.
Thumáné Kauzál Melinda polgármester a Telexnek megerősítette, hogy Dr. Juhász Andrea közszolgálati jogviszonya megszűnt, de azt egyelőre nem részletezte, pontosan milyen jogi formában távozott.
„A jegyző asszony közszolgálati jogviszonya megszűnt” – közölte szűkszavúan a polgármester.
Mint megírtuk, a 2026-os országgyűlési választás éjszakáján, a Fidesz eredményvárója után a Népszava videójában a jegyző a kormánypárt vereségét elemezte. Dr. Juhász Andrea a pártot felmentve a felelősség alól azt mondta:
„Az a baj, hogy a kis buzi Magyar Péternek hittek a választók.”
Zavaros gondolatmenetét azzal zárta, hogy szerinte „egy országot ne irányítson egy buzi”.
A botrány kirobbanása után Piliscsaba polgármestere elhatárolódott a kijelentésektől. A városvezető közölte, hogy a jegyző „vasárnap éjszakai nyilatkozata miatt méltatlan a hivatalra”, ezért megtette a szükséges jogi lépéseket. Az nem derült ki, hogy ezek pontosak milyen lépések voltak.
Arról, hogy Dr. Juhász Andrea közszolgálati viszonya megszűnt, éppen a törvény által biztosított 15 napos határidő utolsó napján tájékoztatott. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény ennyi időt ad a munkáltatónak, hogy a méltatlanná válás tudomásra jutása után felmentéssel éljen.
A botrány Piliscsabán is komoly visszhangot váltott ki. A legnagyobb helyi Facebook-csoportban napokig intenzív vita zajlott, és petíció is indult a jegyző felmentéséért, amelyet a távozásáról szóló hír megjelenéséig több mint ezren írtak alá.
A Telex kereste Dr. Juhász Andreát is, hogy fenntartja-e korábbi nyilatkozatát, vagy esetleg megbánta azt, de nem kaptak választ.
Már nem dolgozik a piliscsabai polgármesteri hivatalban az a jegyző, aki a választás éjszakáján trágár, homofób stílusban gyalázta Magyar Pétert egy videóban.
Thumáné Kauzál Melinda polgármester a Telexnek megerősítette, hogy Dr. Juhász Andrea közszolgálati jogviszonya megszűnt, de azt egyelőre nem részletezte, pontosan milyen jogi formában távozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Volt főtanácsadója Orbán Viktorról: Már nem látom a személyes képességeket benne
Elek István azt is mondta, hogy szerinte a Fidesz állampártként elszokott a normális pártműködéstől, és a mostani helyzetben nagyon nehéz feladat előtt áll. Más, egykori fideszes frakciótársak szerint viszont korai lenne leírni Orbánt, és akár a visszatérésre is lehet esélye.
„Már nem látom a személyes képességeket benne” – mondta Orbán Viktorról egyik volt főtanácsadója, miközben más egykori fideszes frakciótársai szerint korai lenne leírni, és akár a visszatérésre is lehet esélye. A leköszönő miniszterelnök döntése, hogy nem veszi át parlamenti mandátumát, heves vitákat indított a Fidesz és a magyar politika jövőjéről.
A választási vereség után Orbán Viktor bejelentette, hogy nem ül be az ellenzéki padsorokba, mert „úgy látom, hogy máshol van rám szükség”. A döntést a Fidesz–KDNP parlamenti felállásának radikális átalakítása követte: a Gulyás Gergely vezetésével felálló új Fidesz-frakcióból több régi politikus is hiányzik. A párt keddi választmányi ülésén Orbán felajánlotta lemondását a pártelnöki posztról, de ezt nem fogadták el.
A kérdésről, hogy mi áll a lépés hátterében, és van-e politikai jövője Orbánnak, a 24.hu négy egykori fideszes politikust kérdezett meg, akik a kilencvenes években ismerték meg Orbán politikai észjárását. Szelényi Zsuzsa, Elek István, Fodor Gábor és Hegedűs István egyetértett abban, hogy a távozó miniszterelnök taktikailag jól döntött, de a jövőjét illetően két, egymással homlokegyenest ellenkező forgatókönyv rajzolódik ki.
Az egyik véleménycsoport szerint a Fidesz megújulása Orbán vezetésével már nem lehetséges. Szelényi Zsuzsa, a CEU Demokrácia Intézet kutatója szerint a párton belül is megdőlt az a hit, hogy Orbán Viktornak mindig igaza van. Úgy látja, a vereség utáni helyzetet most is a belső bizalom helyreállítására használhatja, de ezúttal sokkal nehezebb dolga lesz. A CEU kutatója szerint a Fideszen belül egy-két éven belül elkerülhetetlen lesz a hatalmi harc.
„Nagyon sok ember található a Fideszben, akik jelentős ambícióval bírnak a politikai vezetésre, ők most azt várják, hogy Orbán még jobban megbukjon”
– tette hozzá.
Ennél is tovább ment Elek István, aki 1998 és 2002 között Orbán főtanácsadójaként is dolgozott. Szerinte a Fidesz állampártként elszokott a normális pártműködéstől, és a mostani helyzetben nagyon nehéz feladat előtt áll.
„De őszintén szólva én már nem látom a személyes képességeket benne” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a korábbi sikerek után egy összezsugorodott öntudattal kellene politizálnia, ami szerinte hosszú távon kilátástalan történet.
Mások azonban óva intenek attól, hogy bárki leírja a kormány éléről távozó miniszterelnököt. Fodor Gábor, a Fidesz alapító tagja szerint Orbán számára a lengyel Jarosław Kaczyński útja lehet a minta.
„Nem nagyon van más megoldás, mint a Kaczynski-modell: ő meghatározó figuraként lebeg a párt fölött, de nincs ott a politika frontvonalában”
– utalt a lengyel Jog és Igazságosság vezéralakjára. Fodor szerint Orbán visszatérésére akkor nyílhat esély, ha a kormányzást átvevő Tisza Párt nehézségekkel szembesül.
Hasonlóan látja a helyzetet Hegedűs István egykori fideszes képviselő is, aki szerint Orbánt a revánsvágy is fűtheti. Úgy véli, a vereségből nem a mérséklődés, hanem a még keményebb fellépés szükségességének tanulságát vonhatja le.
Szerinte, ha a politikai helyzet megváltozik, és új elégedetlenség jelenik meg a társadalomban, Orbán előtt egy másik példa, „Donald Trump példája lebeghet előtte, azaz: vissza lehet jönni”.