Kirúgtak két vezetőt a Semmelweis Egyetemen – csalás gyanújával indult nyomozás, miután Merkely Béla feljelentést tett ellenük
Csalás gyanújával indított nyomozást a rendőrség a Semmelweis Egyetemen, tudta meg a Telex. A lap értesüléseit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is megerősítette. Mint írták: a BRFK „feljelentés alapján folytat nyomozást csalás bűntett gyanúja miatt; gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt”.
Az egyetem közlése szerint
A folyamatban lévő eljárás részleteiről sem az egyetem, sem a rendőrség nem adott felvilágosítást, ugyanakkor a Telex értesülései szerint az ügynek akár húsz érintettje is lehet. A lap úgy tudja: a rendőrség őket folyamatosan hallgatja meg tanúként.
A felmentett igazgató jogi képviselője, Mórotz Zsolt ügyvéd a Telex megkeresésére azt közölte, hogy ügyfele nem gyanúsított, és nem folyik ellene büntetőeljárás. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy védence a korábbi pozícióiban csupán szakmai irányítást végzett, nem volt sem kötelezettségvállaló, sem pénzügyi ellenjegyző. Hozzátette, szerinte ezért „nincs olyan gazdasági bűncselekmény, ami szóba jöhetne” az ügyfelével kapcsolatban.
Az ügyvéd a lapnak megerősítette, hogy ügyfelének munkaviszonya nem közös megegyezéssel, hanem a munkáltató, vagyis az egyetem kezdeményezésére szűnt meg.
Mórotz Zsolt azt is elmondta, hogy védence ellen fegyelmi eljárás is zajlik az egyetemen, mégpedig az aktív hallgatói jogviszonya miatt. Hozzátette: ügyfele „nincs felfüggesztve, aktívan dolgozik, kutat”.
A HSZI felmentett igazgatója korábban három évig volt a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke. Az egykori orvostanhallgatók beszámolói szerint nagyon aktív szereplője volt az egyetemi közéletnek. A vele együtt menesztett igazgatóhelyettes pedig ugyanabban az időszakban a HÖK alelnöki tisztségét töltötte be.