News here
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Schadl-ügy: a Pécsi Tudományegyetemen még tart a vizsgabotrány miatt indult vizsgálat

Az egyetem rektora a Népszavának azt mondta, egy ad hoc bizottság vizsgálja, hogy Schadl hány hallgató számára és hány esetben intézett a jogi karon olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.

Link másolása

hirdetés

A Pécsi Tudományegyetemen még nem zárult le a Schadl-ügy mellékszálaként nyilvánosságra került vizsgabotrány miatt indult vizsgálat. Az egyetemen ugyanis egy ad hoc bizottság igyekszik feltárni az ügy minden részletét, ami az előzetesen tervezettnél tovább tart - írja a Népszava.

Az üggyel kapcsolatban több egyetemen is vizsgálat indult. A 444 írt arról korábban, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke többeknek segíthetett könnyített vizsgát intézni jogi egyetemeken., Völner Pál például egy Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára járó rokonának kérhetett segítséget. Míg nyomozati anyag szerint Schadl a szegedi egyetem egy tanszékvezetőjével egyeztetett egy vizsgáról, Pécsen pedig Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám kedvéért járt közben.

A szegedi intézmény egy nap alatt lezárta az eljárást, és arra jutott, „vizsgáztatással kapcsolatosan szabályszegés nem történt”. A PPKE nagyjából egy hét alatt jutott ugyanerre. Pécsen azonban még mindig tart az vizsgálat.

Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora a Népszavának azt mondta,

hirdetés
egy ad hoc bizottság vizsgálja, hogy a jogi karon hány hallgató számára és Schadl hány esetben intézett olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.

Hozzátette, azt is vizsgálják, hogy a kar hány tanára érintett ebben az ügyben.

Miseta a lap kérdésére elmondta, eredetileg a jövő hónap elején akarták elkészíteni a jelentését, ám most úgy tűnik, hogy a munka eltart február közepéig.

A lehallgatások médiában közzétett jegyzőkönyve szerint tanársegédként Mészáros és Kovács Béla, a jogi kar dékáni hivatalának vezetője tartott kapcsolatot Schadllal. A lehallgatási anyagban említett személyekkel már beszélt a bizottság

– mondta Miseta a Népszavának.

A PTE vezetőjét arról is kérdezték, hogy a jogi karnak még hány tanára érintett az ügyben, vizsgáztatóként. A rektor azt mondta, még vizsgálják, összesen hány tanár működött együtt a két közvetítővel.

Ha a bizottság szakmaetikai vétségeket tár fel, akkor az elkövetőkre fegyelmi eljárás vár, ha azonban felmerül a bűncselekmény gyanúja, akkor rektor feljelentést tesznek a nyomozóhatóságoknál.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Orbán Viktor bejelentése: Rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoznak létre a nagy cégek extraprofitjából
Kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.

Link másolása

hirdetés

A miniszterelnök a közösségi oldalán videó-üzenetben közölte:

Szerdán is ülésezett a kormány, és áttekintették a gazdaság helyzetét. Közölte, hogy a háború elúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul. Ezek együtt drasztikus áremelkedésekhez vezettek.

Orbán közölte, hogy a rezsicsökkentés védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, és ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat.

Ráadásul a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősíteni - közölte.

Az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert.

hirdetés
A kormány ezért úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi alapot és egy honvédelmi alapot. Ebből fizetik majd e két terület költségeit.

"Kötelezzük a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét részét ebbe az alapba fizessék be"

- mondta el Orbán. Az intézkedések két évre vonatkoznak, 2022-re és 2023-ra.

Emlékeztetett rá, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is.

A végén azt ígérte, hogy a részleteket a csütörtöki kormányinfón mondanak majd.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Fotók: Hatalmas jég verte el Szentgotthárdot
Diónyi jegek hulltak az égből, az utcai csatorák megteltek az özönvíztől.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, sárga, sőt, egyes helyekre akár vörös figyelmeztetést adtak ki szerda délutánra, estére a várható durva vihar, zivatar, erős, viharos szél és nagyobb méretű jég, vagy özönvíz szerű esőzés miatt.

Az ország nyugati határát már elérte a front. A helyiek beszámolója szerint egyre nagyobb jegek estek, volt, amelyik diónyi nagyságú volt. Gyorsan kifehéredtek a kertek, udvarok, utcák. A rövid idő alatt lezúduló eső pedig elárasztotta az utak menti csatornákat.

Olvasónk fotója Szentgotthárdról:

Az Időkép is megosztott több olvasói fotót, többek között ekkora jegeket fotóztak a városban. Fotók: kiscsibe23, Márió Anderkó, Korpics Róbert.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Nagyot esett a forint Orbán Viktor bejelentése után
A kormányfő különadókról szóló közlése után közel 395 forintig süllyedt az euró jegyzése.

Link másolása

hirdetés

Mint azt megírtuk, Orbán Viktor videón jelentette be a kormány ülésén hozott döntésüket. Úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy rezsivédelmi alapot és egy honvédelmi alapot. Ebből fizetik majd e két terület költségeit. "Kötelezzük a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedő cégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét részét ebbe az alapba fizessék be" - mondta el Orbán.

A bejelentésre a forint is reagált, pár perc alatt nagyot esett az árfolyama - írja a Portfolio.

Este 19 óra után 394,8-ig esett tovább a forint, ez már több mint 3%-os zuhanást jelent kedd estéhez képest

- írja a portál.

A szerdai jelentős leértékelődésnek több oka is volt - írja az RTL.hu.

hirdetés

• Virág Barnabás jegybanki alelnök kedden jelezte, 50 bázispontos lépésekkel haladhat tovább az MNB a kamatemelések útján.

• A kormány kedd éjjel kihirdette az újabb veszélyhelyzetet a háború miatt.

• A hazai költségvetési helyzet kezelésével kapcsolatban aggódnak a piacok.

• Orbán Viktor bejelentette: bizonyos szektorok extraprofitját a kormány elvonja.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Arra kérik Novák Katalint a pedagógus-szakszervezetek, hogy ne írja alá a sztrájkot korlátozó törvényt
Azt szeretnék, ha az államfő először elküldené az Alkotmánybíróságnak a törvényt normakontrollra.

Link másolása

hirdetés

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt kéri, hogy az államfő ne írja alá az Országgyűlés által kedden elfogadott, a Nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítását, hanem azt küldje meg az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontroll eljárásra.

A két érdekvédelmi szervezet szerint már a köznevelési intézményeket érintő, egyes szabályokról szóló februári kormányrendelet is korlátozta a pedagógusok sztrájkhoz való alapvető jogát a járványügyi veszélyhelyzet végéig. Erről Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa - a sztrájkbizottság közleménye szerint - úgy vélekedett, a rendelet azért nem ellentétes az alaptörvénnyel,

"mert az arányosság garanciája az intézkedés időbeliségében valósul meg a veszélyhelyzet idejére".

A két szakszervezet szerint azonban a korlátozás járványügyi veszélyhelyzet utáni fenntartása, törvényi szintre emelése indokolatlan, és felveti a kérdést: alkotmányos-e a sztrájkjog állandósuló korlátozása? - írták.

A pedagógusok sztrájkbizottsága szerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél. "A sztrájkot korlátozó rendelet törvénybe emelését kifejezetten diszkriminatív, retorziószerű, megfélemlítő szabálynak tekintjük" - áll a két pedagógus szakszervezet közleményében.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: