HÍREK
A Rovatból

Saját pénz nélkül lehet 61 milliós lakása a fiataloknak a babaváró felhasználásával

A szakértő szerint a valódi önerő nélküli 50 millió forintos, fix 3 százalékos CSOK Plusz hitelhez a 25 éves maximális futamidőt figyelembe véve elegendő lehet 700 ezer forintos nettó kereset igazolása.


Az elmúlt évben legalább 45 százalékkal visszaesett a babaváró iránti kereslet, 2024-ben viszont főnixként szárnyalva kezdheti az évet ez a családtámogatási termék, véli a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Gergely Péter szerint, aki CSOK Plusz felvételében is gondolkodik, érdemes a lakásvásárlás önerejére felhasználható, immár a maximum 11 millió forintos babavárót már az év elején igényelnie.

 

Éven belüli csúcsra jutott tavaly novemberben a babaváró igénylése: a családok 33,6 milliárd forint értékben igényelték a támogatássá alakítható hitelt a bankoktól. Ugyanakkor szemmel is jól látható, hogy a feltételek változása – a 30 évnél idősebb hölgyek januártól már csak abban az esetben igényelhetik a babavárót ha igazolni tudják várandóságukat – nem okozott akkora előrehozott keresletet, hogy érdemben megmozgassa statisztikákat. Októberben és novemberben is három százalék alatt maradt a folyósítások éves növekedési üteme, emlékeztetett a pénzügyi szakértő. 

2022 augusztusát megelőzően a családtámogatási termék 2019-es megjelenésétől kezdve nem találunk olyan hónapot, amikor kisebb összegben vettek volna fel a babavárót, mint tavaly novemberben. Az év első 11 hónapjában folyósított 203,8 milliárd forint értékű babaváró több, mint 40 százalékkal marad el a 2022-es hasonló időszak 387 milliárdos összegétől. A termék megjelenését követő 2. hónapban, 2019 augusztusában egyetlen hónap alatt összehozta a piac mostani 11 hónapos teljesítményének közel 50 százalékát – akkor 114 milliárd forintnyi babavárót igényeltek a családok.

Gergely Péter szerint a 2023-as egész éves adatok még rosszabb képet mutatnak majd, hiszen 2022. decemberében valóban érdemi előrehozott keresletet generált az, hogy nagyon sokáig nem lehetett tudni további él-e és ha igen, milyen feltételekkel a babaváró támogatás. 

A 2022-es évet záró utolsó hónapban minden idők 4. legnagyobb kihelyezését, 70,4 milliárd forintot adtak családoknak babaváró hitelként a pénzintézetek, ami több, mint kétszerese volt a novemberi 32,7 milliárdos kihelyezésnek. Ilyen szintű növekedést nem jeleztek vissza a bankok tavaly év végén, így pedig a szakértő várakozása szerint 2023 egészének teljesítménye 45 százalékkal maradhat el a bázisév adatától. 

Gergely Péter szerint a szerény folyósítás ellenére ugyanakkor a babaváró a lakossági hitelezésen belül 2023 őszére visszanyerte a 2021-re jellemző piaci részarányát. Októberben és novemberben a családoknak folyósított nem folyószámla jellegű hitelek között minden ötödik forint babaváró formájában került a háztartásokhoz. Ehhez persze a továbbra is szerény mértékű lakáshitelezési teljesítményre is szükség volt.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ugyanakkor 2024 elején bizonyosan a babaváró sikereiről szólnak majd a tudósítások. Ezt önmagában garantálja, hogy az elmúlt év első hónapjaiban a 2022 decemberi hatalmas érdeklődésnek köszönhetően drasztikusan visszaesett a babaváró folyósítása: 2023 januárban az előző havi érték tizedére esett és alig 7 milliárdos volt az igénylések összege. Ennek következtében az éves növekedési ütem önmagában magas lehet. 

Gergely Péter szerint önmagában támaszt ad majd a növekedésnek az, hogy a babaváróban igényelhető hitel összege 10 százalékkal 11 millió forintra nőt januártól, márpedig az igénylők több mint 95 százalékkal maximális támogatást igényel. 

Emellett pedig nem elhanyagolható tényező az, hogy a családtámogatási rendszer idei feltételei szerint a babaváró összege önmagában alkalmas arra, hogy 100 százalékban elegendő önerő legyen a CSOK Plusz konstrukciót felhasználva első lakásukhoz jutni akaró fiatal családoknak, hiszen a feltételek szerint az első lakást vásárlóknak a konstrukció igénybevételével elegendő 10 százalék önerőt felmutatni. 

Mindez azt jelent, hogy a 11 milliós babaváró összeggel számolva a fiatalok egyetlen forint saját erő nélkül tudnak majd maximálisan 61 millió forint értékű ingatlanokat megvásárolni. 

A szakértő szerint a valódi önerő nélküli 50 millió forintos, fix 3 százalékos CSOK Plusz hitelhez a 25 éves maximális futamidőt figyelembe véve elegendő lehet 700 ezer forintos nettó kereset igazolása. Ez önmagában nem megugorhatatlan feladat a családoknak, hiszen a KSH kimutatása szerint a nettó átlagbér 389 300 forint volt 2023. októberében.

Persze, közbeszólhat, hogy a bankok saját kockázatuk csökkentésére a babavárón túl is igényt tartanak valamekkora önerőre, ám a pénzügyi szakértő szerint a verseny a családtámogatások piacán akkora lesz, hogy a fiatalok egészen biztosan találnak majd olyan pénzintézetet, amely pusztán a jövedelem alapján elfogadja a babavárót önerőként.

A feltételek alapján ugyanakkor a CSOK Plusz felvételében gondolkodó családoknak mihamarabb igényelniük kell a babavárót, hiszen a feltételek szerint az csak a folyósítást követő 90 nap után számítható be teljes összegében önerőként bármilyen – így CSOK Plusz – hitel felvételéhez is – emlékeztet Gergely Péter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas eső érkezik, akár félhavi csapadék is lehullhat nyugaton – Figyelmeztetést adtak ki a következő napokra
A felhők távoztával újra kellemes koraőszi időre számíthatunk, bár nem lesz zavartalan a napsütés. A hőmérséklet sem esik vissza nagyon.


Alig távozik térségünkből a záporokat, zivatarokat okozó magassági hidegörvény, máris egy peremciklon érkezik, ami újabb csapadékot hoz. Nyugaton 20-30 milliméter eshet szerda éjfélig - írja az Időkép.

A veszélyjelzés szerint szerdán, csütörtökön és pénteken is sárga figyelmeztetés lesz érvényben a zivatarok és a nagy mennyiségű csapadék miatt - írja a met.hu.

Kedd éjjel délnyugat felől labilizálódik a légkör, ekkor az északkeleti tájak kivételével már több helyen lehet zápor, zivatar, majd reggeltől átmeneti szünet következik. A délelőtti naposabb órákat délnyugat felől újabb erős felhősödés követi, miközben a délkeleti szél is feltámad. Kora délutántól egyre többfelé várható intenzív eső, zápor, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Estére a keleti tájakat is eléri a csapadék.

Szerdán megnövekszik felettünk a felhőzet, elszórt eső, zápor már hajnalban is előfordulhat. Délután azonban nyugat, délnyugat felől egy nagyobb csapadéktömb hoz újabb esőt. Kiadós mennyiség estig főként a Dunántúlon várható, nyugaton területi átlagban 20-30 milliméter eső eshet. A délkeleti szél megélénkülhet. Kora reggel 18, délután 26 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön nyugat felől felszakadozik a felhőzet, záporok, zivatarok délután főleg délnyugaton, délen és keleten fordulhatnak még elő. A Dunántúlon a nyugati-északnyugati, a Dunától keletre a déli-délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések. Délutánra 23-29 fokig melegszik a levegő.

Pénteken a többfelé párás, ködös hajnali, reggeli órákat követően napközben sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből csak néhol keleten, északkeleten és a nyugati határ mentén alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Marad a meleg idő 24-30 fokos maximumokkal.

Szombat hajnalban helyenként ismét képződhetnek pára-, ködfoltok. Napközben sok napsütés várható, melyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Délután és este elszórtan alakulhatnak záporok, zivatarok. Mérsékelt, helyneként élénk lesz déli, délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Majtényi László: Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta
Aggasztónak gondolja, hogy a magyar társadalom jelentős része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúban. „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”


Majtényi László kemény szavakkal illette Sulyok Tamás köztársasági elnököt a Klubrádió egyik műsorában. Azt mondta róla: „Hibát hibára halmoz, és bohózatként járja az útját.” Áder Jánost valamivel komolyabb szereplőnek tartja, de úgy véli, a magyar alkotmányos gyakorlat és a tényleges hatalmi működés élesen eltér egymástól.

A jogtudós, volt ombudsman, az MTA doktora a jelenlegi rendszert így jellemezte:

„A mai Magyarországon valójában kormányzói rendszer működik. Nem kancellári típusú demokrácia ez, hanem olyan hatalomgyakorlás, amely a Horthy-rendszer kormányzói modelljére emlékeztet.”

Arra a kérdésre, leváltható-e a Fidesz választáson, Majtényi úgy reagált:

„Igen, de csak akkor, ha a társadalom a választás pillanatáig már lelkében hátat fordított a rendszernek.”

Példaként a kommunista rendszer 1989-es bukását hozta, amely szerinte akkor már „döglött” volt, a választás pedig csak hivatalossá tette a változást. Hozzátette: „Ugyanez történhet a NER-rel is, de csak addig, amíg az ország az Európai Unió tagja.”

Orbán Viktor kötcsei beszédére is reagált, amelyben a miniszterelnök úgy fogalmazott: „minden fel lesz jegyezve, és lesz ennek még következménye.” Majtényi szerint a miniszterelnök ezt

„félénk, elcsukló hangon mondta. Ez egyszerre jelent félelmet és fenyegetést.”

A beszélgetés egy másik részében Majtényi optimistán beszélt a hazai politikai életről. Úgy fogalmazott, hogy az „hihetetlenül színessé” vált, míg korábban „szürke és sötét” volt. Most viszont úgy látja: „ezernyi dolog történik. Csupa jó dolog.”

Példaként a 2025-ös Pride-ot emelte ki, amelyen becslése szerint 350–400 ezren vettek részt. Elmondta, hogy ő maga is ott volt a Pesti utcán. „Csupa mosolygó, boldog arcot láttam. Ilyen tömeg még rendszerváltó tüntetéseken sem volt. Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta” – fogalmazott.

Szerinte a miniszterelnök tisztában van az ilyen tömegek jelentőségével. Azt mondta: „El tudja képzelni, mi történne, ha egyszer nem boldog, hanem 350 ezer dühös ember nézne vele farkasszemet.” Úgy véli, emiatt nem valószínű, hogy 2026-ban erőszakkal vagy különleges jogrenddel manipulálható lenne a választás, mivel a Pride élménye ezt megelőzheti.

A gazdasági kilátásokról is beszélt. Azt mondta, hogy 2026-ra a nemzeti jövedelem mindössze 0,0 vagy 0,1 százalékkal nőhet. Hozzátette: „Ez még nem volt. És van egy pont, ahol a propaganda határai elérkeznek: a televízió és a hűtőszekrény vitájában végül mindig a hűtőszekrény győz.”

Aggodalommal beszélt arról is, hogy a magyar társadalom egy része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”

Hozzátette: „Ha agyonütöttek volna, sem tudtam volna elképzelni, hogy az ukrán–orosz konfliktusban a magyar társadalom többsége hajlandó lesz az orosz agressziót támogatni a legócskább állami propaganda benyalásával.” Felidézte az 1848–49-es szabadságharc leverését, az 1945-ös erőszakos eseményeket és az 1956-os forradalom eltiprását. Úgy fogalmazott: „A lengyelekkel ezt nem lehet megetetni, a magyar társadalommal meg lehet.”

A Tisza Pártról is szó esett. Elmondta, hogy szimpatizánsaik mintegy 60 százaléka Ukrajnát támogatja. Erre úgy reagált: „Ez nekem nagyon reményteli.”

Forrás: Klubrádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Havas Henrik: Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről
A riporter szerint a „Rogán-féle” agytröszt a hibás. Azt is megírta, hogy miért gondolja így, majd felajánlotta, hogy ingyen segít.


Havas Henrik a közösségi oldalán reagált Takács Péter korábbi bejelentésére. Az egészségügyi államtitkár ugyanis elmesélte, hogyan nevezik a gyerekeit - ő miatta - az iskolában.

Az iskolatársak rendszeresen olyan mondatokat vágtak a gyereke fejéhez, hogy „Apád lop” vagy „szétlopjátok az országot”. Egy másik esetben, amikor focizás közben segíteni akart egy elesett társának, a gyerek ellökte a kezét és azt mondta: „Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád!” Azt is elárulta: középső fiát „közpénznek” csúfolják, de ő ezen csak nevet.

A riporter ezek után úgy vélte, hogy az államtitkár helyett ő kér elnézést a gyerekektől. Azt írta:

"Az egészről még csak nem is a papa tehet, hanem a "Rogán-féle agytröszt", amely kitalálta, hogy az egészségügyért felelős államtitkár adjon egy "emberközeli interjút” az Indexnek. Az eredmény katasztrofális.

Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak a saját problémáiba belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről.

A papa pont olyan hülye volt, mint a náci apját letagadó Sulyok Tamás, aki kérés nélkül közhírré tette, hogy ő egy szatyor fing" - írta Havas.

Úgy vélte, hogy a lényeg: "Rogán meg Habony totálisan alkalmatlan, egyetlen normális ötletük sincs. Védelmükre felhozom, hogy körülöttük egyetlen normális újságíró nincs, mert ha lenne, hogyan jelenhetett volna meg ez az Index-interjú?"

Az államtitkár gyerekeiről pedig azt írta:

"Én őszintén sajnálom Takács államtitkár gyerekeit, ők oda születtek, ahova a jóisten rendelte őket. Én arról nem tehetek, hogy ennek a szerencsétlen államtitkárnak megmondták, hogy magyarázza ki a 8 milliárdos lélegeztetőgép-bizniszt, és valami idióta azt hitte, hogy hatásos lesz, ha elmeséli, hogy mozgalmi munka keretében ismerte meg a nejét".

Majd mesélt egy történetet saját magáról is: "Ha már a gyerekeknél tartunk: az apám válogatott focistának készült, aztán 40 kilósan jött haza a hadifogságból. Mint minden apa, ő is azt hitte, hogy majd én, azaz a fia befejezi azt, amit ő a fociban elkezdett. Aztán amikor kiderült, hogy kosarazok, és nem rúgom, hanem pattogtatom a labdát, egy világ omlott benne össze.

Összefoglalva: én nem folytattam azt, amit az apám elkezdett, nagyon őszintén azt hiszem, hogy ugyanezt az utat ajánlom Takács államtitkár úr bizonyára remek, tehetséges gyermekeinek.

Egyébként fenntartom a korábbi ajánlatomat, én komolyan mondom, hogy pro bono, azaz ingyen hajlandó vagyok felügyelni, hogy az idióta alkalmazottak tartózkodjanak a velőtrázó baromságoktól. (Hogy miért voltam kénytelen ezt megírni? Egyszerű. Az előző Facebook-bejegyzésemet néhány óra alatt majdnem 100 gyűlölködő komment lepte el, és jó néhányan a gyermekek miatt aggódtak.)" - tette még hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
TISZA-alelnök: Úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét
Forsthoffer Ágnest a kötcsei rendezvényen mutatták be. Másnap pedig felsőbb utasításra egy állami cég lemondott egy két napos, száz fős rendezvényt abban a szállodában, amelyet az új alelnök családja üzemeltet.


Magyar Péter a közösségi oldalán osztotta meg Forsthoffer Ágnes videóját, melyben a frissen bejelentett TISZA-alelnök arról beszélt, hogy a Fidesz megkezdte a családi vállalkozásuk - egy szálloda - tönkretételét.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ez az embertelen orbáni hatalom valódi arca. Kötcsén jelentettük be, hogy Ágnes lesz a TISZA harmadik alelnöke. Egy nappal később lecsaptak a balatonfüredi családi cégükre, amelyben több évtizede dolgoznak becsülettel. Az indokolás nélküli lemondással sok millió forintos kárt okoztak a családi szállodának.

Orbánékat sem a több tucat munkavállaló sorsa nem érdekli, sem a rendes, becsületes vállalkozók. Azt akarják elérni, hogy mindenki rettegjen tőlük. Nem fogjuk megadni ezt a szívességet nekik.

Ági, veletek vagyunk nagyon sokan. Minden becsületes, tisztességes magyar ember. És minden balatonfüredi és arácsi.

Együtt visszavesszük a hazánkat 210 nap múlva.

Hallod-e te török császár! Mélységesen szégyelld magad!" - üzente.

Forsthoffer Ágnes a felvételen arról beszélt, hogy a kötcsei rendezvény után egy állami cég lemondta egy nagy rendezvényüket, amelyre már régóta nagy erőkkel készültek. A megrendelő egyébként visszatérő vendégük, és most is bizonyára azért mentek volna hozzájuk, mert elégedetettek voltak velük. Ám most indoklás nélkül mondták le a foglalástt, mindezt 16 órával az esemény kezdete előtt.

"Tegnap, felsőbb utasításra, mindössze 16 órával a rendezvény előtt törölték az egész foglalást, és egy nappal azután, hogy beszéltem a Tisza párt kötcsei színpadán"

- mondta el.

"Sajnos úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét"

- vélte. Azt is elmesélte, hogy a TV2 stábja a városukat járja, és megszólít embereket, azt akarják a "szájukba adni, hogy a mi vállalkozásunk miért rossz”.

VIDEÓ: Forsthoffer Ágnes bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET: