HÍREK
A Rovatból

Ruszin-Szendi Romulusz a politikai felelőst keresi az újdörögdi gránátbalesetben, új vizsgálat lesz

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter új eljárást rendelt el az újdörögdi kézigránát-baleset ügyében. A miniszter úgy látja, hogy a korábbi katonai jegyzőkönyvek is más képet festenek a történtekről, mint az ügyészség megállapításai.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. június 07.



Új vizsgálatot rendel el Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a tavalyi újdörögdi kézigránát-baleset ügyében, és a politikai felelősök megnevezését is kilátásba helyezte. A miniszter vasárnap egy videóban jelentette be, hogy az új vezérkari főnökkel közösen tárják fel a történteket – írja a Telex.

„Az új vezérkari főnökkel egy új vizsgálatot fogok elrendelni, és valóban nyilvánosságra fogjuk hozni azt, hogyha a katonák hibáztak, akkor ki hibázott és miért, és megkerülhetetlen lesz a politikai felelősségre vonás is” – fogalmazott a tárcavezető.

Ruszin-Szendi Romulusz szerint a katonák nem saját elhatározásukból döntöttek a kiképzés módjáról, hanem politikai nyomás nehezedett rájuk. A miniszter úgy látja, hogy a korábbi katonai jegyzőkönyvek is más képet festenek a történtekről, mint az ügyészség megállapításai. Szerinte „a politikusok tartották nyomás alatt a katonákat, hogy akár kézigránátot is kell dobni”.

A Fidesz az RTL Híradónak reagálva politikai boszorkányüldözésnek nevezte a miniszter lépését.

A párt szerint a Tisza Párt egyszerre akar jogalkotó, jogalkalmazó, igazságosztó és ítélet-végrehajtó lenni, ami „a legsötétebb kommunista diktatúra idejét idézi meg”.

Aggasztónak tartják, hogy a honvédelmi miniszter „a vizsgálati eredményeket figyelmen kívül hagyva az ügyben politikai boszorkányüldözést kíván folytatni”.

A politikai vita mellett a miniszter bejelentette azt is, hogy a balesetben súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett kormánytisztviselőnek beosztást ajánlott a Honvédelmi Minisztériumban, hogy a rehabilitációja után újra fontosnak érezhesse magát. A kormány korábban már döntött arról, hogy a nőt hősi ellátás illeti meg.

Pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség megszüntette a nyomozást a baleset ügyében. Megállapították, hogy bár szabályt szegtek azzal, hogy a 29 éves nőt a sikertelen gyakorlógránát-dobások ellenére is engedték az éles feladathoz, a robbanást nem ez, hanem a biztosítókar akaratlan elengedése okozta. Mivel a szabályszegés és a baleset között nem találtak közvetlen ok-okozati kapcsolatot, senkit sem vontak felelősségre.

Aznap a kormányszóvivő bejelentette, hogy átfogó vizsgálatot indítanak a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette minisztérium „örökségéről”, ennek egyik kiemelt eleme az újdörögdi eset kivizsgálása. Ez az átvilágítás ad keretet a honvédelmi miniszter által most elrendelt új eljárásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Megvan a titkos kormányhatározat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni
Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbán-kormány milliárdokból akart megfelelni a migrációs paktumnak.


Megszerezte a Tisza-kormány a „titkos kormányhatározat” a Vitnyédre tervezett migránstáborról, és hamarosan nyilvánosságra is hozzák – jelentette be Magyar Péter a parlamentben kedden. Egy hivatalos dokumentum felülírhatja a Fidesz-kormány két évvel ezelőtti, következetes tagadását az ügyben.

A miniszterelnök a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló parlamenti vita során beszélt erről, miután Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője azzal vádolta a Tisza-kormányt, hogy beengedné az illegális bevándorlókat. Magyar Péter erre reagálva egyenesen az előző kormányt vádolta meg a táborépítés szándékával.

„Önök konkrétan migránstábort akartak építeni Vitnyéden milliárdokból, megvan a titkos kormányhatározat, be fogjuk mutatni. Ezzel akartak megfelelni a migránspaktumnak” – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor 2024-ben még azt állította: „Vitnyéden nem lesz menekülttábor, meg sehol se lesz migránstábor.” Ugyanakkor már akkor elismerte, hogy az Európai Unió több ezer férőhely kialakítását írta elő Magyarország számára.

Egy ilyen kormányhatározat nyilvánosságra kerülése azért bírna komoly téttel, mert konkrétumokkal – dátummal, költségkerettel, felelősökkel – támaszthatná alá a korábbi sajtóértesüléseket. A vita így a „volt-e terv vagy sem” kérdéséről áttevődhetne arra, hogy pontosan mit tartalmazott a dokumentum, és ki hagyta azt jóvá.

2024 őszén egy osztrák politikus állítása szerint a Vitnyéd melletti Csermajorban menekültek elszállásolására utaló jeleket, például szögesdrótot és fém emeletes ágyakat látott. A magyar kormány akkor ezt visszautasította, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter következetesen diáktáborként hivatkozott a beruházásra. Néhány héttel később a Magyar Hang egy belügyi előterjesztésre hivatkozva azt írta, hogy közel 5 milliárd forintból, mintegy 500 fős befogadóállomást terveztek a helyszínen.

via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Bakács Tibor állítja: Oldalanként 1500 forintért írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát
Bakács Tibor kritikus egy interjúban megerősítette, hogy ő írta a kampányban Orbán Viktort DPK-rendezvényen interjúvoló, egyébként milánói főkonzul diplomamunkáját. Azt is elmondta, hogy korábban pénzért, fülmonitoron keresztül súgott a tévésnek a műsorai alatt.


Bakács Tibor kritikus a story.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjúban állította, hogy pénzért ő írta meg Csiszár Jenő milánói főkonzul szakdolgozatát.

Havas Henrik korábban arról beszélt, Bakács bevallotta neki, hogy ő írta Csiszár szakdolgozatát, a lap szerette volna megtudni, hogy ez igaz-e.

„Igen, valóban én írtam Csiszár Jenő szakdolgozatát!” A munka díjáról pedig annyit közölt: „Oldalanként 1500 forintért.”

Bakács szerint a megbízás szinte kézenfekvő volt, miután korábban is segítette Csiszár munkáját a televízióban.

A korábbi közös munkáról elmondta: „Én egy kis szobában ültem, és ha elakadt, vagy nem tudta, hogy miről van szó, akkor a fülére mondtam a választ, és kisegítettem őt.”

A szakdolgozat témája Elliot Aronson amerikai pszichológus munkássága volt, és Bakács állítása szerint komoly munkát fektetett bele. Éppen ezért rosszul esett neki, amikor kiderült, hogy a dolgozatot Csiszár tanára, Havas Henrik csak hármasra értékelte. „Kicsit fel is háborodtam, amikor kiderült, hogy Havas csak hármast adott a diplomamunkájára. Főleg, hogy Havas szerintem egy könyvét sem olvasta a pszichológusnak” – fogalmazott.

Bakács szerint Csiszár a szóbeli vizsgán sem jeleskedett. „De abban viszont igaza van Henriknek, hogy a szóbelin teljesen butus volt a Jenő. Például random kikéredzkedett pisilni, és egyébként is hülyeségeket beszélt” – emlékezett vissza.

Bakács Tibor azt is elárulta, hogy nem Csiszár volt az egyetlen ügyfele, bár más neveket nem akart említeni. „Egyébként sokaknak én írtam, csak a Csiszár derült ki. De nem akarom a többieket leleplezni” – mondta.

A történetet egy személyes megjegyzéssel zárta, utalva Csiszár jelenlegi pozíciójára: „Csiszár például azóta diplomata, milánói főkonzul lett, és már le se sz*rja a fejemet.”

Csiszár Jenő neve az elmúlt időszakban többször is előkerült a sajtóban. Tavaly decemberben milánói főkonzulként Orbán Viktorral készített interjút egy kecskeméti DPK-rendezvényen, ami közéleti vitát váltott ki arról, hogy egy diplomata részt vehet-e pártpolitikai eseményen. A külügyi tárca szerint nem történt jogsértés.

Nem sokkal korábban Csiszár 9 év után adott először interjút, miközben Árpa Attila producer nyilvánosan bírálta kinevezését és a számára bérelt Comói-tó parti luxusvillát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Öt helyről is kapott havi 1-5 milliós fizetést a Fidesz volt megafonos képviselője, Szűcs Gábor
Szűcs Gábor országgyűlési képviselő a Megafon és az Alapjogokért Központ mellett a The European Conservative laptól is havi 1-5 millió forintot kapott. A dokumentum szerint a politikusnak 64,3 millió forintos megtakarítása és 71,7 milliós hiteltartozása van.


A Telex elemezte, mit árul el Szűcs Gábor frissen leadott vagyonnyilatkozata.

Azt írják: a volt megafonos képviselő neve korábban kevésbé volt ismert, pedig az elmúlt években jó pár Fideszhez köthető szervezetnél megfordult, volt elemző az Alapjogokért Központnál és a XXI. Század Intézetnél, „véleményvezér” a Megafonnál, és szerkesztő a milliárdokból megtámogatott The European Conservative brüsszeli lapnál.

A megafonos beszélőfejként végzett tevékenysége nem maradt jutalom nélkül, a Fidesz-KDNP lista 218. helyéről katapultálták be parlamenti mandátumot érő helyre.

A fizetésként kapott pontos összegeket a jelenlegi szabályok szerint sajnos nem kell beírni a politikusi vagyonnyilatkozatokba.

„Azt azonban így is megtudtuk, hogy a fideszes képviselő havonta bruttó 1 és 5 millió forint között fizetést kapott a Megafonnál, az Alapjogokért Központnál, a The European Conservative lapnál, a Batthyány Lajos Alapítvány cégénél, a BL Nonprofit Kft.-nél, valamint a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetőjeként” - írja a lap.

Hozzáteszik, hogy ennél alacsonyabb, havi bruttó 500 ezer és 1 millió forint közötti jövedelme volt a XXI. Század Intézetnél, a Századvég Alapítvány pedig havi bruttó 200 és 500 ezer közti fizetést biztosított neki.

Az oldal hozzáteszi, a 2021-ben jogon végzett fiatal képviselő tavaly vett egy 61 négyzetméteres lakást a XIII. kerületben, két évvel korábban pedig ajándékba kapott egy 38 négyzetméteres ingatlant.

Végül összegzik, hogy Szűcsnek egy 2024-ben vásárolt BMW mellett 64,3 millió forintos megtakarítása és 71,7 millió forintos hiteltartozása van, a képviselői fizetésén felül pedig havi 100-200 ezer forint bevétele származik ingatlan bérbeadásából.

Szűcs vagyonnyilatkozatát itt láthatjátok:

A képviselőknek a május 9-én megalakult új Országgyűlés után kellett új vagyonnyilatkozatot tenniük, a dokumentumok kedden váltak nyilvánossá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ma a történelem szemétdombjára helyezzük az illiberális Orbán-rendszer jogállambontásának ékkövét
Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben vezette fel Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolását célzó törvényjavaslatról szóló vitát. Szerinte a hivatal az orwelli Igazságminisztériumhoz hasonlóan „tornyosult” a magyar emberek feje fölé, és pont annyi köze volt a szuverenitáshoz, mint a híres irodalmi mű minisztériumának az igazsághoz.


„Ma, amikor a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről vitázunk, büszkének kell lennünk, hiszen az illiberális Orbán-rendszer jogállamot lebontó rombolásának egyik legfontosabb ékkövét helyezzük oda, ahová való: a történelem szemétdombjára” – jelentette ki Magyar Péter a parlamentben.

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában két fontos törvényjavaslat vitáját vezette fel: az egyik a Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolását, a másik a gyűlöletkeltő politikai reklámok visszaszorítását célozza.

A kormányfő azzal érvelt, hogy a hivatalnak annyi köze volt a szuverenitáshoz, mint George Orwell 1984 című regényében az Igazságminisztériumnak az igazsághoz. Szerinte az intézmény „intellektuális teljesítménye kizárólag a negatív tartományban értelmezhető”, és egyetlen, Magyarországra fenyegető veszélyt sem tudott leleplezni.

Magyar szerint a hivatal közpénzmilliárdokból magyar állampolgárokat fenyegetett, és ahelyett, hogy valódi nemzetközi befolyásolási kísérleteket vizsgált volna, „megtalálta ellenségeit a magyar szerkesztőségekben, helyi közösségekben, civil szervezetekben”.

„Egy szabad Magyarországon nincs helye olyan államintézménynek, amely a mindenkori hatalom bírálatát szuverenitási kockázatként kezeli, és amely közpénzmilliárdokat költ arra, hogy listázza, melyik magyar állampolgár kritikája legitim, és melyiké nemzetbiztonsági kockázat szerintük.”

Beszédében kitért arra is, hogy a hivatal költségvetése 6 milliárd forintra nőtt, elnöke havi 5,5 millió forintos fizetést kapott, de cserébe az ország semmit nem kapott.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az Orbán-rendszer politikai fegyverré alakította a szuverenitás szót, ami szerinte nem a hatalom bunkósbotja, hanem a polgárok joga. „Ennek a korszaknak vége. Visszaadjuk a szuverenitást a hazának, és visszaadjuk a szuverenitás szó valódi jelentését” – fogalmazott.

A felszólalás másik fő témája a gyűlöletkeltő propaganda volt, amely Magyar szerint az egész országot díszletté alakította és a legnagyobb kárt a gyermekekben okozta.

„Az elmúlt években pedig magyar gyerekek milliói nőttek fel olyan országban, ahol a politika újra és újra azt üzente, mindig van valaki, akitől félni kell, mindig van valaki, akit hibáztatni kell.”

A Tisza Párt ezért olyan törvényt javasol, amely kimondja, hogy a politikai reklám nem sértheti az emberi méltóságot, nem bélyegezhet meg közösségeket és nem hozhat létre gyűlöletkeltésre alkalmas társadalmi ellenségképet. A kormányfő hangsúlyozta: „a politika feladata képviselni, vitázni, érvelni, meggyőzni, de nem feladata a politikusnak, sőt, tilos számára, hogy embereket kártevőként, ellenségként vagy veszélyként mutasson be a saját hazájukban”.

Beszédét azzal zárta, hogy ha egy nemzet újra hisz önmagában, akkor olyan dolgokra is képessé válik, amelyeket korábban lehetetlennek tartott. Idézte Berzsenyi Dánielt: „lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”.

A kormányfő keddi felszólalása:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk