hirdetés

HÍREK

Rusvai: Biztonságos a Sinopharm oltóanyaga, de tisztázni kellene, hogy ad-e elég ellenanyagot

Egy önkénteseken végzett reprezentatív vizsgálattal ezt gyorsan ki lehetne deríteni. Ha nem megnyugtató a beoltottak ellenanyagszintje, akkor arra reagálni kell - mondta a víruskutató.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba - szmo.hu
2021. április 13.

hirdetés

Jó lenne, ha látnánk a tényeket a kínai vakcinák hatásosságáról felmerült kérdéseket illetően - mondta Rusvai Miklós a Népszavának.

A víruskutató szerint egy önkénteseken végzett reprezentatív vizsgálattal gyorsan tisztázható lenne, hogy Sinopharm oltóanyagával beoltott magyaroknak megnyugtató-e az ellenanyagszintjük, és ha esetleg nem, akkor arra reagálni kell.

A szakember azonban hangsúlyozta, hogy az olyan elölt vírust tartalmazó vakcinák, mint amilyen a Sinopharm is, biztonságos, ártalmatlan készítmények. Emlékeztetett, hogy

az oltóanyag klinikai próbái alatt is több alkalommal három adagot adtak a vakcina-tesztelésén és így értek el vele nagy arányú védettséget.

A kínai járványügyi hatóság most is felvetettte azt a lehetőséget, hogy akinek a szervezetében nem kellő az ellenanyag szint, az kapjon egy harmadik adagot, akár ugyanabból az oltóanyagból, akár más gyártó vakcinájából, ugyanis bármilyen más oltással kiváltható a harmadik adag. Van már tapasztalat is hasonló oltásmixekre, ezek mindegyike eddig csak növelte a hatékonyságot.

Rusvai arról is beszélt, hogy már sok patikában lehet venni olyan antitest gyorstesztet, amivel ki lehet mutatni, hogy a beoltott személy szervezetében termelődött-e elég ellenanyag a koronavírussal szemben. Teljes biztonságos viszont az úgynevezett ELISA teszt adhat, ami viszont nincs kereskedelmi forgalomban.

Mint megírtuk, a kínai járványügyi központ vezetője hétvégén azt mondta, hogy a kínai vakcinák "hatékonysági foka nem túl magas", ezért egy harmadik oltással, a különböző vakcinák kombinálásával, vagy a két oltás között eltelt idő változtatásával javítanának a hatékonyságon.

hirdetés

Később viszont azt mondta, hogy a sajtóorgánumok és a közösségi média-felhasználók félreértelmezték a szavait, hiszen ő csak egy tudományos felvetést tett arra vonatkozóan, hogy a hatásosság javítása érdekében módosításokat alkalmazhatnak az oltási folyamatban, illetve felmerülhet a különböző vakcinák egymást követő beadása is, mint lehetőség.

Magyarországon a kínai vakcinák közül egyelőre a Sinopharm oltóanyagával oltanak. Müller Cecília hétfőn azt mondta,

csak akkor változtatnak Sinopharm oltási protokollján, ha a vakcina gyártója, vagy egy hivatalos közlés, egészségügyi hatóság ezt deklarálja, "egyébként nincs ok a változtatásra".



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
A Rovatból
hirdetés

Hatszor vitte a mentő kórházba a 43 éves rákos nőt, de mindig hazaküldték, mert nem volt hely a covidos betegek miatt

A kétgyermekes édesanya januárban az otthonában halt meg. Férje azt mondja, nem biztos, hogy felesége életben maradt volna, de úgy érzi, az asszony nem kapott méltó és alapos egészségügyi ellátást.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. május 05.

hirdetés

Hatszor vitte a mentő kórházba az utolsó hónapokban, de mindig hazaküldték a 43 éves rákos veresegyházi nőt a családjához. Az indoklás mindig az volt, hogy nincs hely kórházban a covidos betegek miatt. Erről a nő férje beszélt az RTL Híradónak. A nő januárban az otthonában halt meg.

Szőke Anitánál először 2016-ban diagnosztizáltak mellrákot. A betegség 2020-ban kiújult a kétgyermekes anyánál. Férje tavaly február végén ájultan talált rá otthon, kórházba vitték. De nem sokáig maradhatott bent, mert hamarosan elkezdődtek a kórházi kiürítések a koronavírus-járvány miatt.

"Szóltak, hogy kiürítik az intenzív osztályt, és haza tudnánk-e hozni"

- mondta az RTL Híradónak Ruff Gábor.

A nő sugárterápiára járt, ismét jobban lett, majd tavaly novemberben megint rosszabbul, nagy fájdalmakkal vitték be az egyik vidéki kórház sürgősségi osztályára.

"Reggel 9 órától este 8 óráig a folyosón feküdt szegény. Azt mondták neki, hogy nem tudjak felvenni őt az osztályra, annyi a covid-beteg"

- mesélte Antia férje.

hirdetés

A nőt ezután hazavitték, aztán pár héttel később ismét vissza a kórházba.

"Újra telefonált a párom, hogy másnap egy mentő haza fogja hozni, mert kiürítik a covid-betegek miatt az osztályt"

- mondja a férj, aki szerint ez hatszor ismétlődött meg az utolsó hónapokban.

"Ezt nézték végig a gyerekeim nap mint nap hétről hétre, hogy anyát elviszik a mentők"

- fogalmazott.

Szőke Anita végül január 3-án az otthonában halt meg. Ruff Gábor szerint nem biztos, hogy felesége életben maradt volna, de úgy érzi, az asszony nem kapott méltó és alapos egészségügyi ellátást.

"Legmélyebb részvétem a covidan elhunyt betegek hozzátartozóinak, de vannak krónikus betegek akikkel nem foglalkoztak. Igenis tudják meg az emberek, hogy vannak ilyen esetek is, ahol nem kapták meg azokat a feltételeket a krónikus betegek, ami járt volna nekik"

- mondja Anita férje.

A főként végstádiumú rákbetegek ápolásával foglakozó Hospice-Palliatív Egyesület alelnöke azt mondta az RTL Híradónak, hogy a daganatos betegek családtagjaira még nagyobb teher hárult a koronavírus-járvány alatt.

"Nagyon sok kolléga, aki kórházakban dolgozik más osztályokon és részmunkaidőben dolgozik a hospice ellátásban, az ő jelentős részüket átvezényelték, illetve volt olyan intézmény, ami megtiltotta azt, hogy részmunkaidőben máshol dolgozzanak a kollégák"

- mondta Schaffer Judit.

A Ruff családban időközben az apánál is krónikus betegség alakult ki, és most egyedül neveli két gyerekét, az ötéves Dorinát és a hétéves Márkot, dolgozni pedig egyelőre nem tud.

Ha tudsz és szeretnél segíteni a családnak, akkor azt erre a számlaszámra utalva teheted meg: Ruff Dániel: 11773425-03916849

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

„Felhívott, hogy a kicsit ki fogják szedni, őt meg el fogják altatni, és lélegeztetőgépre rakni” – férjek, akik a koronavírus miatt veszítették el várandós feleségeiket

Néhány hét különbséggel élte át ugyanazt a tragédiát az a három férfi, akik a koronavírus miatt veszítették el várandós feleségüket. Most a Fókusznak beszéltek a tragédiáról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 05.

hirdetés

Néhány hét különbséggel élte át ugyanazt a tragédiát az a három férfi, akik a koronavírus miatt veszítették el várandós feleségüket. Mindhárom esetben megmentették az újszülötteket az orvosok, ma már otthon növekednek. Az apák pedig egyszerre próbálnak felocsúdni a sokkból, miközben teljesen új szerepeknek kell megfelelniük. A három férfi a Fókusznak beszélt a tragédiáról.

Kitti és Tamás nemrég vett egy családi házat, az volt az álmuk, hogy ide költöznek majd a belvárosi panellakásukból két nagyobbik gyermekükkel és születendő kislányukkal. Tamás azt mondja, csak egymásnak éltek. Ebbe a békés burokba rontott be egyik napról a másikra a koronavírus. Pedig vigyáztak magukra: 7 és 9 éves lányaikkal legfeljebb a közeli erdőbe mentek sétálni.

"Sajnos ezzel a vírussal is úgy voltunk, hogy ha el is kapjuk, túlesünk rajta"

- mondta a Fókusznak Tamás.

Még akkor sem ijedtek meg, amikor mindkét szülőn jelentkeztek a tünetek, csakhogy az akkor a terhessége 30. hetében lévő Kittinél valahogy nem akartak enyhülni.

"Azt nem szerettem, hogy ott van mellettem, és ott köhög, és én nem tudok rajta segíteni. Mikor bement a sürgősségire, már akkor megnyugodtam, hogy na akkor végre legalább már jó kezekben van. Szegény összepakolt, ugye nő, tehát rendbe szedte magát, sose felejtem, ahogy ott fésülködik, minden...és aztán elment. Pedig alig bírt járni is, tehát alig bírt lemenni"

- meséli Kitti férje.

hirdetés

Kitti ekkor már annyira rosszul volt, hogy a kórházban gyorsan léptek az orvosok: másnap császármetszéssel világra hozták Petrát.

"Felhívott, hogy a kicsit ki fogják szedni, őt meg el fogják altatni, és lélegeztetőgépre rakni. Ekkor kezdett el búcsúzkodni, annyit mondott, hogy szeressem a lányainkat, és nősüljek meg"

- mondja a megtört férfi.

Kitti még egy pillanatra találkozott Petrával. Az édesanya ezután már folyamatosan hol jobban, hol rosszabbul volt, miközben a kis Petra szépen fejlődött az újszülött osztályon. Kitti keringése rövid időn belül összeomlott, műtüdőre kellett kapcsolni.

A kicsi hazamehetett, de Kittiről egyre rosszabb hírek érkeztek. Végül jött a rettegett hívás: a 37 éves anya szervezete nem bírta tovább.

"Ezt a telefont nem várja senki szerintem soha. És, ahogy az orvos azt mondja, hogy várható volt...ez nekem borzasztó...én nem vártam"

- fogalmazott Tamás.

Gábor és Erika élete is meseszerű volt, harmadik gyermeküket várták. Szenvedélyes, vibráló szerelem volt az övék Gábor szerint. A 35 éves felesége makkegészséges volt, harmadik várandóssága komplikációk nélkül zajlott. Nyaralni sem mentek, vigyáztak egymásra, valahogy mégis elérte őket a járvány. Erika is beteg lett, és szinte pontról pontra úgy romlott az állapota, mint Kittinek. Ő is kórházba került és egyre rosszabbul lett.

"Akkor azért már volt olyan üzenete, hogy most már nagyon fél. És utána volt olyan üzenete, hogy de ő itt nem fog meghalni...és akkor 18-án este megírta, hogy lélegeztetőgépre teszik, és 19-én éjszaka megírta, hogy császár. És ez volt az utolsó üzenete, hogy császár. Ő nem látta Borókát"

- mesélte megtörten Gábor.

"Az a kreatív energia, az a családösszetartó erő az ő volt, az nem pótolható. Nyilván igyekszem, igyekszünk a gyerekeknek egy biztonságos környezetet teremteni. Én tudok dolgokat csinálni mechanikusan, ki tudom rakni a gyereknek a vitamint, de úgy nem tudom kirakni, ahogy ő kirakta"

- fogalmaz Gábor.

A mindig mosolygós Zsuzsa is már nagyon várta második gyermekét. A budapesti óvónő a terhessége 30. hetében járt kisfiával, amikor elkapta a koronavírust. Saját maga hívta ki a mentőket, mert érezte, hogy baj lesz. A 30. hétben császármetszéssel világra jött Tamás, de édesanyja már nem jöhetett haza a kórházból.

"Minden jól alakult, és ezért nem is értem, hogy pont miért történt meg ez a tragédia, hogy már most, mikor minden összejött neki akkor kellett ennek bekövetkeznie"

- mondja Zsuzsa férje, Tamás. Zsuzsa utolsó üzenetei, jegyzetei még a mai napig kint vannak a konyhaajtóra szerelt táblán.

Az örökös előretervezés, a mindenre kiterjedő figyelem, és az az ösztönös anyai gondoskodás, amire csak ők voltak képesek - ez az, ami rettentően hiányzik mindhárom férjnek. Tamás most sorstársakat keres, hogy együtt kibeszéljék, min mentek keresztül. Sokan már fel is keresték, például Gáborral is tartja a kapcsolatot. Abban bízik, hogy a rengeteg új feladatot, a mindennapi problémákat és a szívfacsaró gyászt sok beszélgetéssel át lehet vészelni.

VIDEÓ: A Fókusz riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Nem lesz könnyű dolga annak, aki orosz vagy kínai oltással utazna Olaszországba

Többek között a teljesen átoltott külföldiek esetében hamarosan eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget. De az olasz hatóságok egyelőre csak az Európai Gyógyszerhatóság által engedélyezett védőoltásokat fogadják el.
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. május 05.

hirdetés

Május 15-től indul az olaszországi nyári idegenforgalmi szezon, amikortól a többi között a teljesen átoltott külföldiek esetében eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget - számoltak be erről az olasz lapok szerdán.

A lapok Mario Draghi kormányfő bejelentésére hivatkoztak, miszerint Olaszország május második felétől új szabályokat vezet be a külföldi látogatók, valamint a külföldről hazatérő olasz állampolgárok számára. Az iparilag fejlett G20-as csoport turisztikai minisztereinek keddi internetes találkozóján Draghi közölte: az európai digitális zöldigazolvány június második felétől lép életbe.

Hozzátette, hogy az unió koronavírus-védettségi dokumentumának bevezetésére várva Róma - több más európai államhoz hasonlóan - bevezet egy nemzeti zöldkártyát, amellyel az olasz és a külföldi turisták szabadon, tesztelés és karantén-kötelezettség nélkül mozoghatnak az országban városok és tartományok között.

A sajtó május 15-i dátumról ír. Ami pedig az olasz "zöldkártyát" illeti, a miniszterelnöki hivatal megerősítése szerint nem külön igazolványról, digitális dokumentumról vagy telefonos alkalmazásról van szó.

Azok léphetnek be teljesen szabadon Olaszországba, és közlekedhetnek bármilyen korlátozás nélkül városok és tartományok között, akik két adag védőoltásban részesültek, az érkezés előtti hat hónapban felgyógyultak a Covid-19-ből, vagy az érkezés előtti legfeljebb negyvennyolc órában negatív eredményű tesztet végeztek.

Elegendő lesz felmutatni az átoltást, gyógyulást vagy negatív teszteredményt bizonyító igazolást. Ugyanez vonatkozik a belföldön utazó olaszokra is.

hirdetés
Egyelőre az olasz hatóságok az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) által engedélyezett védőoltásokat fogadják el. Más vakcinák esetében, kétszeres dózis beoltása után is, külön tesztelés szükséges.

Vincenzo Amendola EU-ügyi államtitkár hangoztatta, hogy átmeneti intézkedésekről van szó az európai digitális védettségi dokumentum bevezetéséig. Eloszlatni igyekezett az uniós zöldigazolvánnyal kapcsolatos fenntartásokat, hangsúlyozva, hogy nem útlevélről van szó. "Az európai igazolvány nem sérti a személyes adatvédelmet, és korlátozott időre szól" - jelentette ki Vincenzo Amendola.

Úgy vélte, hogy az EU-tagállamok közös dokumentuma segítségével nem alakulhat ki "szabálytalan verseny" a nyári idegenforgalmi szezonban. Megjegyezte, hogy tavaly nyáron egyes országok "tisztességtelen magatartást" tanúsítottak a turisták csalogatásakor. Sajtóforrások szerint Olaszország az idén is attól tart, hogy Görögország és Spanyolország "elszedi" a látogatókat. Az olaszországi szigeteken ezért kezdték el a lakosság teljes átoltását, hiszen a görög szigetek már hónapok óta "Covid-mentes" üdülőhelyként hirdetik magukat

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Az indiaihoz hasonló pusztító járványhullám fenyeget több fejlődő országot

Van olyan ország, ahol egy hónap alatt 22 ezer százalékkal nőtt a Covid-fertőzöttek száma.
Fotó: Northfoto/ZUMA Press - szmo.hu
2021. május 05.

hirdetés

Úgy tűnik, hogy az Indiában tomboló súlyos koronavírus-járvány nem egyedi eset, és a világ több fejlődő országában is hasonló helyzet alakulhat ki a közeljövőben, írja a Bloomberg.

A Laosztól Thaiföldig tartó délkelet-ázsiai régió országai, valamint az Indiával határos Nepál és Bhután is a fertőzések ugrásszerű emelkedéséről számolt be az elmúlt hetekben. Az esetszámok emelkedéséért elsősorban az új vírusvariánsokat, a korábbi hullámokban elért sikerek miatt kialakult politikai önelégültséget és a terjedés visszaszorításához szükséges erőforrások hiányát okolják elsősorban.

A laoszi egészségügyi miniszter a múlt héten például kétségbeesetten próbált védőfelszereléseket és egyéb eszközöket keresni, miután az új fertőzöttek száma egy hónap alatt megkétszázszorozódott. Közben a nepáli kórházak rohamtempóban telnek be, és lassan fogyni kezdenek az oxigénkészletek is. Hasonló nyomás alatt vannak a thaiföldi kórházak is, ahol az új esetek 98 százaléka a fertőzőbbnek vélt új vírustörzsekhez köthető. A Csendes-óceán néhány szigetországa pedig az első Covid-hullámra készül.

Az elmúlt hónapban rögzített esetszámok rangsorát Laosz vezeti, ahol 22 000 százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, míg Thaiföldön és Nepálban 1000-1000 százalék ugyanez a mutató az előző havihoz képest. A lista élvonalába tartozik még Bhután, Trinidad és Tobago, Suriname, Kambodzsa és a Fidzsi-szigetek.

Bár az érintett országok népessége összesen sem közelíti meg Indiát, így várhatóan a pusztítás mértéke sem lesz akkora, így is nehéz helyzetbe sodródhatnak ezek a kevésbé tehetős nemzetek. Egy londoni járványtani professzor szerint a helyzet valójában még ennél is rosszabb. David Heymann úgy véli, hogy minden ország érintett lehet, a betegség pedig könnyen endémiává, vagyis egy meghatározott földrajzi területen terjedő járvánnyá alakulhat.

A kommunista vezetés alatt álló Laoszban a világjárvány tavalyi kezdetétől egészen idén április 20-ig összesen 60 esetet jelentettek, és hivatalosan még senki nem halt meg a Covid-19-cel összefüggésben. Az április 20. óta eltelt két hét alatt 1026-ra ugrott a fertőzöttek száma, az ország fővárosában pedig korlátozásokat rendeltek el.

hirdetés
Hasonló cipőben jár Bhután és Nepál is. Mindkét ázsiai országban az Indiából és a világ más országaiból hazatérő emberek hurcolhatták be a vírust. Utóbbi országban olyan súlyos a helyzet már most, hogy felfüggesztették a repülőjáratok többségét, miközben a nagyobb kórházakat Covid-betegeket ellátó intézményekké alakították.

Ali Mokdad, a washingtoni egyetem egészségügyi igazgatója szerint az új mutációk miatt biztosan új oltásokra lesz szükség, és további emlékeztető vakcinát kell beadni mindazoknak, akik már megkapták az injekciókat. A szakember szerint a csatát csak nehezítik a fejlődő országok korlátozott gazdasági lehetőségei.

A jórészt a turizmusból élő Thaiföld ismét bevezette a kötelező kéthetes karantént minden látogató számára. Az iparágból származó idei bevételekkel kapcsolatos várakozást a kormány 260 milliárd bahtról (2500 milliárd forint) 170 milliárdra (1633 milliárd forint) csökkentette. Az országban leginkább a brit mutáns terjed: egy 500 fős mintát végzett kutatás alanyai között 98 százalékban ezt a típust azonosították.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: