HÍREK

Rusvai: 20% lehet, akiknél nem működik a Sinopharm, őket egy más típusú vakcinával mielőbb újra kellene oltani

A virológus az ATV reggeli műsorában azt mondta, minél gyorsabban kellene egy utasítás, ami megengedi a háziorvosoknak a harmadik oltást.

Link másolása

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a WHO nincs meggyőződve arról, hogy az idősek és társbetegségben szenvedők esetében megfelelő védelem alakulna ki a Sinopharm oltásával. Arra jutottak, hogy a vakcina hatásos a covid megelőzésében 18-59 évesek körében, csakhogy Magyarországon a Sinopharmmal főleg épp az időseket oltották.

A 60 éven felüliek 41,6%-a kapta ebből a két oltást,

míg az 50-59 évesek mindössze 7%-a, a fiatalabbak pedig még kevesebben.

Sok beoltott végeztetett magánúton antitest-vizsgálatot, és egy részüknél kiderült, hogy a második oltás után 2-3 héttel sem termelődőtt elegendő antitest. Bár a védettséget jelezheti az úgynevezett "sejtes immunitás" kialakulása is, amit általában ezek a tesztek nem mérnek, de Rusvai Miklós virológus az ATV-ben azt mondta, a sejtes immunitás kiváltása inkább az m-rns vakcinákra, tehát például a Pfizerre és a Modernára jellemző, az inaktivált vakcinák elsősorban antitestes immunválaszt generálnak.

"Amennyiben azt sem tapasztalunk megfelelő szintűt, akkor nagyon jó lenne, hogy ezek az emberek harmadik oltást kapnának, de más típusú vakcinából, hiszen nyilván az inaktivált vakcinára az ő immunrendszerük valamiért nem reagál jól. Tehát nem egy harmadik kínait kellene kapniuk, hanem vektorvakcinából vagy m-rns vakcinából egy emlékeztető oltást."

Rusvai Miklós szerint egy olyan utasítás kellene, ami engedi a háziorvosoknak, hogy adott esetben az ilyen emberek egy harmadik oltást kaphassanak.

"Ha azt akarjuk, hogy a nyájimmunitás kialakuljon, minél előbb be kellene oltani ezeket az embereket, már csak azért is, hogy megnyugodjanak" - mondta.

A vakcinák mixelésének szerinte nincs kockázata, sőt, a vizsgálatok többsége szerint inkább előnyei vannak, viszont az tény, hogy a gyártók csak akkor vállalnak szavatosságot termékeikre, ha az oltásokat nem mixelik.

Az állam jelenleg egyébként magát a antitest-vizsgálatot sem fizeti, így több tízezer forintba is kerülhet, hogy kiderüljön, valaki védett-e.

Rusvai Miklós azt mondta, sok idősnél a kínai vakcina is megfelelő ellenanyag-választ vált ki, ő a hozzá eljutott vizsgálati eredményekből 20%-ra teszi azoknak az arányát, akiknél 3 héttel a második oltás után sem alakul ki megfelelő védettség.

A virológus a mutánsokkal kapcsolatban azt válaszolta, egyelőre a tüskefehérjén egyik mutáns esetében sem tapasztaltak olyan változást, ami alapján feltételezhetnék, hogy az elérhető vakcinák által kiváltott immunitás nem elegendő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: