A Rovatból

RTL Híradó: Tudhattak az allergiás rohamban meghalt 7 éves kisfiú szülei a gyerekük földimogyoró-allergiájáról

Az RTL Híradó által megkérdezett gyermekgyógyász szerint ilyen esetekben azonnal be kell adni egy adrenalininjekciót, és hívni kell a mentőket.

Link másolása

Tudhattak a szülők a gyerekük földimogyoró-allergiájáról, értesült az RTL Híradó. Azt azonban továbbra is kérdés, hogy ezt elmondták-e az iskolának.

Mint megírtuk, kedden rosszul lett és meghalt egy hétéves kisfiú egy IV. kerületi MOL benzinkúton. A kisfiú iskolájában szülinapot tartottak, az ünnepelt pedig mogyorós tortát hozott, amibe a fiú is belekóstolt. Már a helyszínen rosszul lett, hányni kezdett. A szülőket az iskolához hívták, akik érte mentek, az édesanya már ölben vitte a kocsihoz a kisfiát.

Alig 800 méter megtétele után azonban meg kellett állniuk egy benzinkútnál, mert a fiú már annyira rosszul volt, hogy levegőt sem kapott. Ekkor érkeztek meg a benzinkúthoz a mentők, akik hosszan küzdöttek a gyerek életéért, de már nem tudták megmenteni.

"Nagyon lesújtott bennünket ez a tragikus eset, de a vizsgálatok lezárultáig kegyeleti okokból nem tudok információt, interjút adni" - mondta az iskolaigazgató az RTL Híradónak. A riporter arról érdeklődött, beszéltek-e a szülők az iskolának az allergiáról.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az RTL Híradó kérdésére közölte, hogy jogszabály nem tiltja a házi készítésű sütemények, vásárolt cukrász termékek bevitelét a közintézményekbe. A gyermekek biztonságáért ugyanakkor az intézmény felel. Az előre csomagolt élelmiszereknél viszont fel kell tüntetni az allergiát okozó összetevőket.

Az RTL Híradó által megkérdezett gyermekgyógyász, Csáki Csilla szerint ilyen esetekben azonnal be kell adni egy adrenalininjekciót, és hívni kell a mentőket. Az injekció azonban nem tb-támogatott. Ezért ha egy család a szakmai ajánlás szerinti két injekciót beszerzi, az legalább 50 ezer forintjába kerül.

Mint elmondta, az "emberek ilyenkor inkább azt várják, hogy elkezd pirosodni elkezd dagadni, de az a tapasztalat, hogy az igazán súlyos allergiáknál szinte az első tünet az hányás". Hozzátette: ha a hányás után megnyugszik a gyerek, akkor nincsen gond, de ha sorozatos a hányás, mint ebben az esetben, nagy bajt jelez. A szakember szerint életmentő lenne, ha minden közintézményben tartanának ilyen injekciót, hasonlóan a defibrillátorokhoz.

A rendőrség foglakozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást.

Videó: Az RTL Híradó riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A Rovatból
Ferihegyi halálos baleset: hét nepáli állampolgárt köröz a rendőrség
A reptérre vezető gyorsforgalmin történt balesetben ketten életüket vesztették, a baleset okozói pedig elmenekültek a helyszínről.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel a Ferihegyre tartó gyorsforgalmi úton, ketten életüket vesztették, ketten könnyebben megsérültek. A balesetet okozó bolgár rendszámú autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség friss közleménye szerint a bolgár rendszámú gépkocsiban hat nepáli állampolgár utazott, akik ellen

segítségnyújtás elmulasztása miatt elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Börtönnel fenyegette meg Magyar Pétert a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője
Hivatalának nincsen semmilyen jogköre, csupán a nyilvánossághoz fordulhat. Az ügyben – mint több más hasonlóban – előkerült Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve is.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt. Pontosabban arról, hogy „Magyar Péter a mai napon tegeződve megszólított, holott én nem ismerem személyesen, soha nem találkoztam vele

Ezután nem is annyira burkoltan megfenyegette Magyart:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lánczi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! estében

vélhetően ugyanaz a kör igyekszik majd befolyásolni a júniusi önkormányzati képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás eredményét, amely a 2022-es országgyűlési voksolással összefüggésben is tett ilyen kísérletet”.

A Magyar Nemzet április 18-án megjelent cikke szerint ugyanis a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! nevű mozgalom mögött is a Bajnai Gordon-féle datadatos csoport áll.

A Datadat ügyvezetője, Szigetvári Viktor így reagált a lap cikkére: „Szemben a Magyar Nemzet megjelent hazug állításával, sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel.

Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság.

Lánczi Tamás ettől függetlenül közölte, hogy külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azonban nem hatóság, csupán javaslatokat tehet, eljárási jogköre nincsen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Földön alvó gyerekek, tömeg, káosz és tanácstalanság a Dubaji reptéren – több magyar is pórul járt
A várakozók között van Csobot Adél és Istenes Bence, továbbá volt kollégánk is. Az ő beszámolójából tudjuk, hogy a háborús helyzet miatt az izraeli és iráni állampolgárok elsőbbséget élveznek a káoszban.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Miután Dubajra pillanatok alatt zúdult le egy évnyi csapadékmennyiség, egy időre a repülőtér is víz alá került. Habár a víz már visszahúzódott, de a menetrend azóta sem áll helyre.

Vannak olyan családok, melyek több napja a repülőtéren élnek, és reménykednek, a következő géppel hazajutnak.

A szerencsésebbeknek jutott egy pad, vagy asztal, ami körül kialakíthatják táborukat, sokak azonban a kövön alszanak, többedik napja.

Így járt Csobot Adél és Istenes Bence is, akik Instasztoriban osztották meg nem mindennapi kalandjukat, melyet a Story.hu talált meg.

„24 órája úton két gyerekkel, abból eddig tízet a reptéren töltöttünk, és senki nem tudja, mikor mehetünk tovább. Tom Hanksnek érzem lassan magam”

Emlékezetes a Tom Hanks főszereplésével bemutatott Terminal című film, melyben a főhős hónapokra New York repülőterén ragad.

Volt kollégánk, Csákvári Péter is az Instagramon osztotta meg történetét. Ahogy írja, egy kapunál három géphez állnak sorba és nem lehet tudni, végül melyik indul el valójában. Kéri az otthoniakat, hogy lessék a Flightradart, mikor tűnik fel végre az ő gépük a radaron. Elmesélte ezt is, hogy mind az Izraeliek, mind az Irániak elérték, hogy előbb ők mehessenek haza a háborús helyzet miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: