Korán érkeztek meg a krampuszok az Észak-Pesti Tankerületi Központ épületéhez – írta a Jocó bácsi világaFacebook-oldal, amely fényképet is közölt a véleménynyilvánítás egy sajátosan kreatív formájáról.
Az oldal szerint a Dél-Budai Tankerületi Központ is kapott ajándékot, ezzel a szöveggel:
„Rosszcsont tanker.”
Az Észak-Pesti Tankerületi Központ bejáratát alaposan körbeszalagozták, külső Pestre pedig három csomag jutott, amiben a tanárok és a diákok könnyei vannak az üzenet szerint.
Tanárok és diákok hónapok óta demonstrálnak különbözőképpen az oktatás javítása és a bérek megemelése mellett. Eddig 13 pedagógust bocsátottak el állásából a polgári engedetlenségek miatt, erre válaszul még többen kezdtek ebbe a tiltakozási formába. Hétfőn közel ezer tanár nem vette fel vagy hagyta abba egy időre a munkát, és sok iskolában is tartanak az ülősztrájkok, akciók.
A Zalaegerszegi Tankerületi Központ korlátjára olyan csizmákat aggattak, amikben az egyre elöregedő helyi pedagógustársadalom korfáját tették bele – számolt be a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Az Egységes Diákfront szervezésében a következő tüntetés december 9-én este fél 6-kor lesz a közmédia Kunigunda útjai épületénél.
Korán érkeztek meg a krampuszok az Észak-Pesti Tankerületi Központ épületéhez – írta a Jocó bácsi világaFacebook-oldal, amely fényképet is közölt a véleménynyilvánítás egy sajátosan kreatív formájáról.
Az oldal szerint a Dél-Budai Tankerületi Központ is kapott ajándékot, ezzel a szöveggel:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.
Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.
„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán
– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.
„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.
„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”
– fogalmazott Lázár.
Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.
„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!
Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.
Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.
„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán
– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.
A levélben az áll, hogy
a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.
A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.
A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.
A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.
A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.
Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.
A levélben az áll, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Még mindig nem szabadulunk teljesen a viharoktól – éjjelre még van piros riasztás, szerdán is lehet szélvihar, jégeső
Kedden délután az ország nagy részén már csak egyes fokozatú a készültség, de bizonyos területeken nem múlt el a zivatarveszély. Helyenként szerdáig kitart az ítéletidő.
Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.
A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.
A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.
Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb területen is okozhatnak károkat, különösen az erős szél miatt.
Az előrejelzések szerint nem kizárt, hogy a keleti és délkeleti határvidéken a heves zivatarokhoz akár 110 km/h-t meghaladó szélrohamok társulhatnak. Ilyen erősségű szél már élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztethet, és ha romlanak a körülmények, még kiadhatnak piros riasztást ezekre a területekre (jelenleg másodfokú, narancssárga riasztás van rájuk érvényben).
Az esti órákra az ország nagy részén csillapodik a zivatartevékenység, viszont északon és északkeleten még éjszaka is számítani lehet villámlással kísért záporokra, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére szinte teljes egészében, míg Hajdú-Biharra annak északi részén marad érvényben a piros riasztás.
A szerdai nap sem ígérkezik teljesen nyugodtnak: a reggeli és délelőtti óráktól főleg az északnyugati és középső országrészben lehetnek erős, 60–75 km/h-s széllökések. A meteorológusok azt jósolják, hogy napközben az északkeleti megyékben alakulhatnak ki újabb zivatarok, amelyeket 20–25 mm csapadék és kisebb jég (2 cm-nél kisebb) kísérhet, ezt követően viszont elvonulni látszik az ítéletidő és csütörtök-péntekre már nem adtak ki riasztást.
A HungaroMet szerint a viharok pontos helye és időpontja egyelőre bizonytalan, ezért érdemes rendszeresen figyelni a friss előrejelzéseket és riasztásokat. Ha zivatar közeledik, húzódjunk biztonságos helyre, és ne tartózkodjunk a szabad ég alatt - javasolja a szolgáltató.
Bár az ország jelentős részén elvonulóban az ítéletidő, a HungaroMet összefoglalója alapján egyelőre nem nyugodhatunk meg - különösen azok, akik az ország déli és keleti részein, valamint a Tiszántúlon élnek. Ezekben a régiókban a kedd délutáni órák során még előfordulhatnak komoly zivatarok.
A meteorológusok szerint akár 90–100 km/h-s széllökések, 2 centiméternél nagyobb jégdarabok és 30 milliméternél is több csapadék hullhat egy-egy vihar alkalmával.
A legnagyobb eséllyel délutántól alakulnak ki heves zivatarok a Dél-Dunántúlon, az Alföldön és a Tiszántúlon - írja honlapján a meteorológiai szolgáltató. A HungaroMet szerint nem kizárt, hogy a zivatarok az Alföld térségében összeszerveződnek és zivatarrendszerré alakulnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elsősorban az időjárási tényezők miatt ugrott meg az infláció a helyettes államtitkár szerint
Suppan Gergely szerint a tavaszi fagyok, amelyek jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben és a zöldségtermelésben, valamint a hűvös májusi időjárás, amely „megdobta” a háztartások fűtésszámláit, járult hozzá az infláció gyorsulásához.
a tavaszi fagyok, amelyek jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben és a zöldségtermelésben, valamint a hűvös májusi időjárás, amely "megdobta" a háztartások fűtésszámláit, járult hozzá az infláció gyorsulásához
- mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Mint az kedden kiderült: az árrésstop mellett, júniusban is tovább emelkedett az infláció: a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A KSH szerint az élelmiszerek ára egy év alatt 6,2 százalékkal nőtt, ezen belül a tojásé 26,0, a liszté 24,4, az étolajé 22,2, a kávéé 20,3, a csokoládé és kakaóé 19,6, a gyümölcs- és zöldségléé 14,1, a büféáruké 10,4, a péksüteményeké 8,1, a tejé 7,3, az alkoholmentes üdítőitaloké 7,1 százalékkal.
A háztartási energiáért 8,6 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 18,4, a palackos gáz 5,8 százalékkal drágult.
Suppan Gergely ugyanakkor az M1-nem azt mondta: a kormány által az infláció megfékezése érdekében tett lépésekkel összefüggésben a drogériai termékeknél már egyértelműen látszik a hatás, hiszen a különböző testápolók árai már mintegy 5 százalékkal csökkentek az előző havihoz képest, a mosószerek és tisztítószerek árai is csökkentek 4,5-5 százalékkal. A gyógyszergyártókkal való megegyezés hatása a következő hónapokban jelenik meg az inflációban.
Hozzátette: a korábbi hónapok inflációjára hatással volt, hogy a kormánynak sikerült megegyeznie a bankokkal, a biztosítókkal, a távközlési cégekkel, hogy a tavalyi szintre mérsékeljék az áraikat.
A helyettes államtitkár szerint
a következő hónapokban már valamennyire szelídülni fog az infláció, várhatóan 4 százalék közelébe kerülhet.
A stabilabb infláció irányába megyünk, de mindig lehetnek olyan tényezők, amelyek miatt előfordulhatnak rövidtávú kiugrások - fogalmazott Suppan Gergely.
(via MTI)
Elsősorban az időjárási tényezők: