HÍREK

Román elnökválasztás: csalásról beszél a magyarellenes elnökjelölt pártja

George Simion pártja szerint több megyéből is bejelentések érkeztek visszaélésekről. A hatóságokat azonnali kivizsgálásra szólították fel.


Vasárnap rendezik a román elnökválasztás második fordulóját, ahol két jelöltre lehet szavazni. Az egyikük George Simion, a magyarellenes, oroszbarát és szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) politikusa, a másik pedig a független, centrista-liberális és Európa-párti Nicusor Dan.

Az AUR vasárnapi közleménye szerint „választási csalásra, a szavazók megfélemlítésére és a politikai erőforrásokkal való visszaélésre” utaló jelekre figyeltek fel.

A párt szerint főként Ilfov, Valcea és Mehedinti megyéből, valamint Bukarest első kerületéből érkeztek bejelentések. Az AUR felszólította a hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják ki ezeket az ügyeket.

A választás napján helyi idő szerint reggel 7 és este 21 óra között szavazhatnak a román állampolgárok. Az MTI összesítése szerint délelőtt 10 óráig a jogosultak 9,45 százaléka adta le voksát. Ez 21 százalékkal magasabb részvételt jelent, mint az első forduló hasonló időszakában, és 6 százalékkal több, mint a tavaly júniusi választásokon ugyaneddig az időpontig.

A magyar többségű székelyföldi megyékben alacsonyabb a részvétel az országos átlagnál, de a két héttel ezelőttihez képest jelentősen nőtt, és meghaladja a tavaly júniusi adatokat is. Hargita megyében 9 százalékos, Kovászna megyében 8,8 százalékos, Maros megyében 8,6 százalékos, Bihar megyében 8,4 százalékos, Szatmár megyében pedig 6,9 százalékos részvételt mértek 10 óráig.

A külföldön élő, vagy ideiglenesen külföldön tartózkodó román állampolgárok már péntek reggel megkezdhették a szavazást. Vasárnap reggel 7 óráig 745 ezren voksoltak külföldön, ami csaknem kétszerese az első forduló pénteki és szombati szavazatainak. Május 4-én ugyanekkor 400 ezren szavaztak.

A román állampolgárok nemcsak a lakhelyük szerinti szavazókörökben adhatják le a szavazatukat, hanem más településen vagy külföldön is feliratkozhatnak a pótlistára.

A szavazás – függetlenül az időzónától – mindenhol romániai idő szerint 21 órakor zárul.

A Maszol magyar idő szerint délben ismertette a legfrissebb részvételi adatokat. Eszerint 11 óráig 4 593 255 választópolgár szavazott, ami a választói névjegyzékben szereplők 25,53 százalékát jelenti. Ebből 3 688 710-en Románián belül, 904 545-en pedig külföldön járultak az urnákhoz. A legmagasabb részvételt Ilfov megyében mérték, ahol a választásra jogosultak 28,43 százaléka szavazott. A legalacsonyabb részvétel Szatmár megyében volt, 14,64 százalékkal.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Meghalt Schmuck Andor
Az egykori politikus 54 éves volt, hosszú ideje küzdött betegséggel.


54 éves korában meghalt Schmuck Andor – írja a Blikk.

Az egykori politikus hónapok óta küzdött súlyos betegséggel.

A lap információi szerint Schmuck Andor múlt csütörtökön még megjelent egy idősek számára rendezett eseményen, ahol mosolygós volt és tette a dolgát.

A Blikk úgy tudja, ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe.

Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Akkor azt mondta, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak: vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapota, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapota stagnál, vagy a legrosszabb, hogy a szervezete nem reagál a kezelésre, és tovább romlik az állapota. Ebben az esetben úgy fogalmazott: körülbelül 8 hónapja lehet hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Újabb részletek derültek ki az Otthon Startról: csak korlátozott ideig lehet igényelni a 3 százalékos hitelt
Új részletek derültek ki a 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott lakáshitelről. Marad, hogy egyedülállók is felvehetik, de családtámogatások szintén járhatnak mellé.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 14.



Akár egyedülállók is igényelhetik majd az Otthon Start lakáshitelt, még abban az esetben is, ha nem terveznek gyermeket. Ez eddig is ismert volt, de a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1-en további részletekről számolt be. Koncz Zsófia elárulta, hogy a hitelprogram és az otthonteremtést segítő családtámogatások együtt is igénybe vehetők lesznek.

A konstrukció fix 3 százalékos kamattal, legfeljebb 50 millió forintos összeggel és 25 éves futamidővel lesz elérhető.

Koncz kiemelte: azon dolgoznak, hogy a támogatások kombinálhatók legyenek, akár a vidéki otthonfelújítási programmal is. Jelenleg többek között ezeket a részletszabályokat dolgozzák ki, és folyamatban vannak az egyeztetések a bankokkal.

Az államtitkár hangsúlyozta: a hitelfelvétel lehetősége „a tervek szerint határozott idejű” lesz.

Ez újdonság, hiszen a kormány nevében eddig senki nem ejtett szót arról, hogy a konstrukció csak határozott ideig igényelhető. Pontos határidőt mondjuk most sem osztottak, így egyelőre nem lehet tudni, mennyi idejük lesz a feltételek teljesítésére azoknak, akik szeretnék kihasználni a lehetőséget.

Korábban kiderült az is, hogy az Otthon Start és a CSOK Plusz együttes igénybevételéhez akár nettó 1,2 millió forintos jövedelem kellhet. Emellett jogszabály-módosításra ugyancsak sor kerülhet, például a lakás maximális értékének meghatározásával kapcsolatban.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Levált Kapu Tiborék űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról, elindult haza a magyar űrhajós
A startot a földi irányítás erősítette meg. A jelek szerint egyelőre minden az elvárásoknak megfelelően megy, a Dragon távolodik az ISS-től.


Kommunikációs okok miatt az Axiom Space élő közvetítésében nem lehetett látni a start pillanatait, de a földi irányítás szerint minden a tervek szerint zajlott. Később Peggy Whitson parancsnok is bejelentkezett, megerősítve, hogy minden rendben van.

A Crew Dragon űrhajó jelenleg manőverezik, és fokozatosan távolodik a Nemzetközi Űrállomástól.

A járművet 12 pár kampó és horog rögzítette az ISS-hez, ezek közép-európai idő szerint 13:15-kor oldódtak ki. A Crew Dragon fizikailag is levált az űrállomásról, és megkezdődött a hazatérés első szakasza, a hajtóműgyújtás, amely tovább növeli a távolságot az ISS-től.

A leválási folyamat a nyomászáró elemek lezárásával indult. Ezután megszüntették az energiaellátást és az információs kapcsolatokat, majd kioldották azokat a kampókat és horgokat, amelyek az ISS-hez kapcsolták az űrhajót. A Crew Dragon így néhány centiméterre eltávolodott az állomástól.

Ha minden a tervek szerint halad, a hajtóművek először 40–50, majd 400–500 méteres távolságra repítik az űrhajót. A Crew Dragon csak azután térhet vissza a Földre, hogy legalább 2 kilométeres távolságba került a Nemzetközi Űrállomástól.

A leszállás Kalifornia partjainál várható július 15-én, kedden közép-európai idő szerint 11:30-kor, vagyis 22 és fél órával a leválás után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
Az egykori politikus holttestére a lakásán találtak rá. A rendőrség közlése szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.


Mint azt mi is megírtuk: 54 éves korában meghalt Schmuck Andor. A Blikk információi szerint ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Az Index az üggyel kapcsolatban megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) is.

„Tájékoztatjuk, hogy a rendőrök bejelentésre mentek a helyszínre, ahol egy férfi holttestét találták. A rendőrök szemlét tartottak, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit”

- közölték a lap megkeresésére.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET: