HÍREK
A Rovatból

Rogán Cecília 18 milliós karkötőt villantott Kötcsén

De nem ez volt az egyetlen luxusmárka a Rogán Antal exfeleségén.

Link másolása

Részt vett a fideszes politikusok és a párthoz közeli közéleti szereplők éves piknikjén Kötcsén Rogán-Gaál Cecília, aki a korábbi évekhez hasonlóan idén is egy meglehetősen drága outfitben érkezett.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter volt felesége egy őszibarackszínű Celine Tri-Fold táskával a vállán érkezett. Ennek ára a 444.hu szerint használtan 300 ezer forint, de eredeti árán több mint 1 millió 200 ezer forintot ért. (Ma már nem kapható.)

A csuklóján egy pavé gyémántos Cartier Love karkötőt sikerült lefotózni, aminek ára jelenleg 45 600 euró, vagyis több mint 18 100 000 jó magyar forint.

Ez a lap számításai szerint egyébként 88 hónapnyi, azaz több mint 14 évnyi átlagos tanári fizetésnek felel meg.

A tornacipője pedig egy 2020-as Brunello Cucinelli, újonnan, más színben 950 euróért (377 ezer forint) a miénk lehet. De a család több tagja is bírja az olasz luxusmárkát, nagyobbik fia is egy 790 eurós Cucinelli-modellt visel – írja a lap.

Rogán Antal volt felesége legkisebb gyerekét egy Cybex márkájú babakocsiban tolta, aminek Priam modellje mózeskosárral 480 ezer forint körül van. Az elektromos Priam mózeskosárral 700 ezer forint körül indul, de babaülés és sportülés is kérhető hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta.

Link másolása

Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

„A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta. Részleteket nem árult el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás zsidó vezetők előtt beszélt apja antiszemita, nemzetiszocialista múltjáról
„A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt” – mondta el a Parlamentben a köztársasági elnök.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, bár Sulyok Tamás apját korábban „szociálisan érzékeny, filoszemita” embernek nevezte, elsősorban Gergely Anna és Karsai László történészeknek köszönhetően kiderült: Sulyok László pártirodát és berendezést is igényelt az elhurcolt zsidók vagyonából Székesfehérváron.

Kedden, a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján a köztársasági elnök zsidó vezetők előtt beszélt a Parlamentben édesapja múltjáról.

„A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt”

– fogalmazott Sulyok Tamás.

„Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam” – tette hozzá az Országgyűlés felsőházában tartott beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: csak akkor emlékezünk tisztelettel és őszintén áldozattá vált honfitársainkra, ha újra és újra „szembesítjük magunkat a múltra néző, de a mának és a jövőnek szóló” kötelességgel.

„Hiszem, hogy szitokszavak, egymás Janus-arcú méricskélése helyett jóra, egymás elfogadására születtünk” – fogalmazott Sulyok, majd röviden apjára is kitért. „Nem tudtam faggatni, így maradtak az ő elejtett szavai és hallgatásai. Ma sem tudom már kérdezni”.

„Tizenkét évvel a holokauszt után születtem, a családban azt hallottam, hogy mi soha senkinek nem ártottunk, nem voltak ellenségeink”

– tette hozzá az államfő.

Szerinte apja „1945-ben szembesülhetett azzal a rémséggel, amit a holokauszt jelentett, és egy világ dőlhetett össze benne”. A köztársasági elnök a beszéde végén „a személyes múltját is vállalva” hajtott fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt.

Sulyok köszöntője után Jichák Herzog izraeli elnök videóüzenete következett, amiben az izraeli államfő a háláját hangsúlyozta, amiért „a magyar kormány teljes felelősséget vállalt a nácikkal való magyar kollaborációért”, valamint az Izrael melletti kiállásáért, és azért, hogy „Magyarország antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia politikája egyértelmű üzenet, biztonságot ad a magyarországi zsidóknak”.

via MTI, 444

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk