Rogán Antal felmentését kéri a Fidesz volt tagja
Rogán Antal felmentését kéri Orbán Viktortól közérdekű bejelentésében Tényi István. Az egykori fideszes a Magyar Péter Partizánnak adott interjújára hivatkozik. Mint a Blikk idézi, így fogalmaz:
Tényi továbbá tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy az üggyel kapcsolatban ismeretlen elkövetővel szemben hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt tett bejelentést a Legfőbb Ügyészségen, továbbá, nemzetbiztonsági kockázat miatt bejelentést tett az Alkotmányvédelmi Hivatalnál is.
Az interjúban Magyar sok más mellett arról is beszélt, hogy a Diákhitel Központ vezérigazgatói székét azért hagyta ott, mert nem akarta aláírni azokat a megrendeléseket, amiket Balássy Gyula központi tenderen kiválasztott cégével kellett kötniük. Kollégái ugyanis úgy látták, háromszorosan, hatszorosan túlárazottak. Végül Rogán Antal kabinetfőnöke próbálta meggyőzni, de ő inkább felállt.
Tényi Istvánnak egyébként nem ez az egyetlen feljelentése Novák Katalin kegyelmi botrányával összefüggésben. Szintén hétfői hír, hogy a hírhedt feljelentővé vált egykori fideszes becsületsértés gyanúja miatt fordult a Legfőbb Ügyészséghez, miután a Klubrádió oldalán eredetileg Kurvák cseréje címmel jelent meg egy véleménycikk. A Magyar Nemzet szerint Tényi itt arra hivatkozik:
Később a szerző, Arató András a cikk címét átírta, így az jelenleg Bútorok cseréje? címmel olvasható a rádió honlapján.