Zelenszkij meglepődött, amikor Washingtonba érkezve meghallotta, hogy Putyin és Trump Budapesten találkozna
Ma lesz a hatodik Trump–Zelenszkij találkozó Trump januári hivatalba lépése óta. Szombaton az ukrán elnök a Lockheed Martin és a Patriot légvédelmi rendszereket gyártó Raytheon vezetőivel tárgyal, és egyeztet amerikai energiaipari cégekkel is
Volodimir Zelenszkij megérkezett Washingtonba, ekkor jött a nagy fordulat: Donald Trump és Vlagyimir Putyin Budapesten tárgyalnának. Az ukrán delegációt ez meglepte – írta az Axios.
Andrij Jermak, az ukrán elnök kabinetfőnöke szerint Trump két, múlt heti telefonhívás után hívta meg Volodimir Zelenszkijt az amerikai fővárosba. A beszélgetések „baráti hangulatúak” voltak és „konkrét eredményekkel jártak”, a témák érzékenysége miatt pedig személyes találkozót akartak.
Zelenszkij jelezte, hogy Oroszországot és Belaruszt kivéve bárhol és bármilyen feltételekkel kész személyesen tárgyalni Putyinnal, de az orosz elnök eddig ezt elutasította – írta a 444.
A washingtoni program középpontjában az amerikai fegyverrendszerek állnak, a lista élén a Tomahawk rakétákkal. Kijev szerint ezek az oroszországi drón- és rakétagyárak elleni csapásokhoz kellenek, és már a birtoklásuk ténye is más tárgyalási helyzetet teremtene. Jermak azt mondta, Ukrajna olyan amerikai politikai döntést vár, amely lehetővé teszi a korlátozás nélküli fegyvervásárlást. Elismerte, hogy akadozik az uniós országokon keresztüli beszerzés, főleg a légvédelemnél, és bízik benne, hogy az EU a jövő héten a több mint 100 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyonból amerikai gyártóktól vásárol fegyvereket.
A Tomahawkoknál több a kérdőjel, mint a válasz: az amerikai készletek végesek, és kevés a célbajuttatáshoz szükséges Typhoon rendszer, így szóba jöhetnek régebbi rakétamodellek is. A téma előkerült Trump és Putyin mintegy kétórás telefonhívásán. Trump elmondta, hogy rákérdezett Putyinnál, mit szólna pár ezer Tomahawk ukrajnai szállításához, mire Putyin azt kérte, inkább ne tegyen ilyet.
„Az Egyesült Államoknak is szüksége van a Tomahawkokra, nem meríthetjük le a készleteket, szóval nem tudom, mit tehetünk.” – mondta az amerikai elnök. Jermak így fogalmazott:
„A gázai megállapodás megmutatta, hogy Trump a szabad világ vezetője és hogy ő az, aki véget vethet a háborúnak Ukrajnában. Ukránok milliói és európaiak tömegei figyelik, mi történik pénteken a Fehér Házban.”
Ma lesz a hatodik Trump–Zelenszkij találkozó Trump januári hivatalba lépése óta: 13 órakor kezdenek a Fehér Házban egy nagyjából egyórás közös ebéddel, utána Trump Floridába repül. Zelenszkij marad, szombaton a Lockheed Martin és a Patriot légvédelmi rendszereket gyártó Raytheon vezetőivel tárgyal, és egyeztet amerikai energiaipari cégekkel is az orosz csapások okozta károk miatt
Volodimir Zelenszkij megérkezett Washingtonba, ekkor jött a nagy fordulat: Donald Trump és Vlagyimir Putyin Budapesten tárgyalnának. Az ukrán delegációt ez meglepte – írta az Axios.
Andrij Jermak, az ukrán elnök kabinetfőnöke szerint Trump két, múlt heti telefonhívás után hívta meg Volodimir Zelenszkijt az amerikai fővárosba. A beszélgetések „baráti hangulatúak” voltak és „konkrét eredményekkel jártak”, a témák érzékenysége miatt pedig személyes találkozót akartak.
Zelenszkij jelezte, hogy Oroszországot és Belaruszt kivéve bárhol és bármilyen feltételekkel kész személyesen tárgyalni Putyinnal, de az orosz elnök eddig ezt elutasította – írta a 444.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.
A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.
„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.
A hálózatfejlesztés első és második ütemét együtt a kormány több mint 18,2 milliárd forinttal támogatja.
Az átadáson részt vett Lantos Csaba energiaügyi miniszter, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa, valamint Torda Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Mészáros Lőrinc a közlemény szerint úgy fogalmazott:
„A mostani beruházás esetében is érvényesül az a célunk, hogy beruházásaink ne csak rövid távú előnyt, hanem valódi, hosszú távú értéket teremtsenek: munkahelyeket, stabil vállalkozási környezetet, fenntartható fejlődést, biztos jövőt minden magyar család és vállalkozás számára.”
Hozzátette: „Ezek az eredmények nem valósulhatnának meg – sem itt, sem országos szinten – az állam, a kormány, a helyi önkormányzatok, szakhatóságok és az energetikai szakma rendkívül elkötelezett szereplői, mérnökei, kivitelezői nélkül.”
A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.
A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.
„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.
A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.
Nem sokkal később aztán egy rövid, tömör posztban szólt be a tiszás politikusnak.
„25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt. Egy nárcisztikus, önimádó, hülye barom”
- fogalmazott Kocsis.
A poszt csupán ennyiből állt, ehhez még fotót sem csatolt.
Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.
A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.
Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.
„Ez a két vezető nem kedveli egymást, és mi mindenkinek kényelmessé akarjuk tenni a helyzetet”
– mondta Trump Zelenszkijről és Putyinról.
Miközben üdvözölte Zelenszkij elnököt, Trump elnök úgy tűnt, bólintott, amikor egy riporter azt kérdezte, meg tudja-e győzni Putyint az ukrajnai háború befejezéséről. Trump nem válaszolt egy másik kérdésre, ami az amerikai gyártmányú Tomahawk rakéták Ukrajnának történő szállításáról szólt, és amit Zelenszkij várhatóan a mai találkozón kér. Trump a hét elején azt sugallta, hogy kész biztosítani a fegyvereket, de miután csütörtökön telefonon beszélt Putyinnal a kérdésről, tétovázóbbnak tűnt, írta a New York Times.
Zelenszkij célja, hogy meggyőzze Trumpot Ukrajna légvédelmének megerősítéséről és nagy hatótávolságú Tomahawk rakéták átadásáról.
Ezekkel az ukránok akár az orosz hátország távoli területeit is elérhetnék, beleértve az Urál-hegységtől nyugatra fekvő régiókat is. A rakéták 6,1 méter hosszúak, szárnyfesztávolságuk 2,5 méter, hatótávolságuk pedig körülbelül 1600 kilométer.
Az amerikai elnök a hét elején még nem döntött arról, hajlandó-e ilyen eszközöket átadni Ukrajnának.
Csütörtökön Trump és Vlagyimir Putyin hosszú telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hívást az orosz fél kezdeményezte. A beszélgetés után Trump bejelentette, hogy két héten belül Budapesten találkozik Putyinnal, és az is kiderült, hogy a Tomahawk rakétákról is szó esett a két vezető között.
Zelenszkij szerint a Kreml éppen azért kezdett sürgős egyeztetésbe Trumppal, mert felmerült a rakéták átadása – amit Oroszország nem nézne jó szemmel. Az ukrán elnök már csütörtökön megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a Fehér Házban tartott találkozó előtt amerikai védelmi ipari vállalatok képviselőivel is egyeztetett.
Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.
Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump a Fehér Házban beszélt arról, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök pénteken fogadta
Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Washingtonban, ahol a közös munkaebéd előtt válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ekkor került szóba a magyar fővárosban tervezett csúcstalálkozó is.
Trump közölte, hogy azért Magyarországon találkozik az orosz elnökkel, mert mindketten kedvelik Orbán Viktort. Úgy fogalmazott: szerinte Magyarország biztonságos ország, Orbán Viktor pedig „nagyon jó munkát végez”.
Hozzátette: „náluk nincs sok olyan probléma, amik más országokban van”, illetve úgy vélte, a magyar kormányfő „nagyon jó házigazda lesz”.
Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Zelenszkij is részt vesz-e a budapesti találkozón. Trump szerint ez még nem dőlt el, ugyanakkor megjegyezte, hogy Zelenszkij és Putyin között „rossz a viszony”. Hozzátette: szeretné, ha mindenki jól érezné magát.
Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten találkozik majd Putyinnal. A találkozó pontos időpontját egyelőre még nem tűzték ki. A megbeszélés célja az ukrajnai háború lezárása.