KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Elromlott a tévéd, a biciklid vagy a kedvenc ruhád? Javítsd meg egy szakemberrel közösen, és még fizetned sem kell érte

A Repair Café decemberben nyitott meg a VIII. kerületben, de bizonyos területeken máris több hetes a várólistájuk. A koncepció egyszerű: csinálj valami hasznosat, miközben spórolsz is.


A Teleki László téri helyiség, ahová belépünk, leginkább egy jól felszerelt, multifunkciós műhelyhez hasonlít. Az egyik sarokban varrógép zümmög, a másikban épp kalapács zaja hallatszik a szerszámokkal telerakott fal előtt.

Nincs nagy tömeg, aki viszont ott van, az vagy maga is dolgozik, vagy elmélyülten figyeli a munkafolyamatot.

„Ez nem egy klasszikus szerviz, ahol otthagyod az elromlott tárgyadat, majd ha megszerelték, érte mész és kifizeted. A munka itt a szakemberekkel közösen zajlik” – meséli Gégény Noémi, a Repair Café Budapest alapítója.

Egy ingyenes tudásmegosztásra épülő modellprogramról van szó, ami Hollandiából indult 15 évvel ezelőtt. Napjainkra már nagyjából 3000 hasonló egység működik világszerte. A legtöbb Európában, de akad belőle Amerikában is. Kapcsolódik hozzá egy iFixit nevű oldal is, amelyre már több tízezer javítós-bütykölős videót töltöttek fel.

Na de mi a helyzet a technikai analfabétákkal? – merülhet fel jogosan a kérdés. A válasz pedig biztató: mindenki a képességei szerint vesz részt javításban, nem fogják őt amiatt elküldeni, mert hiába magyarázzák neki, mi a teendő, nem tudja megcsinálni. Valamennyire viszont részt kell venni, ez alapfeltétel. Cserébe nincs munkadíj, a javításhoz szükséges alkatrészeket viszont mindenki magának szerzi be és hozza el.

Gégény Noémi

Üzlethelyiség Józsefvárostól, 50 millió forint a Fővárostól

2012-2015 körül már működött egy Repair Café Magyarországon, ennek azonban nem sikerült tartósan fennmaradnia. Az ötletet a Parafitt Sportegyesület vette elő újra, akik értelmi sérült fiatalok sport- és szabadidős elfoglaltságaival foglalkoznak 25 éve.

Emellé szoktak kitalálni időről időre új tevékenységeket – ilyen volt a műanyag-újrahasznosítás is, amit szintén egy holland modellprogram, a Precious Plastic adaptálásával honosítottak meg nálunk.

Létrehoztak egy kis műhelyt, ott válogatták és darálták a műanyagot, de ennek a befogadóképessége nagyon korlátozott volt. Szerettek volna egy olyan állandó helyet, ahol többen is elférnek, és ebben végül a Józsefvárosi Önkormányzat segítette ki őket: nyertek a civil szervezeteknek meghirdetett kedvezményes helyiségbérleti pályázaton, így nagyon olcsón, a közös költséggel megegyező bérleti díjért vehettek ki egy üzlethelyiséget a Teleki téren.

„Kitaláltuk, hogy idehozzuk az újrahasznosító műhelyünket, emellett pedig közösségi helyet is csinálunk belőle. Ehhez jött hozzá a Repair Café koncepciója, amit akkor már ismertünk egy ideje, és úgy gondoltuk, az újrahasznosítás és tudásmegosztás révén abszolút hozzákapcsolható a profilunkhoz” – idézi fel Noémi.

Elhatározták, hogy beadják az ötletet a Főváros közösségi költségvetési pályázatára, ahol sikerült bekerülniük a legjobb 50 kezdeményezés közé, amelyek megvalósulhattak. 50 millió forintot ítéltek meg nekik, arra viszont újra pályázniuk kellett, hogy ők is valósíthassák meg a projektet. Végül ezt az akadályt is sikerrel vették: kidolgozták a részletes üzemeltetési koncepciót, amit elfogadott a zsűri.

Adott volt egy szakemberbázisuk, vagyis nagyjából tudták azt is, milyen területeket szeretnének lefedni. Végül a kisgépszerelés, a barkácsolás, a szabás-varrás és a kerékpárszerelés mellett döntöttek, valamint az Alföldi utcai hajléktalanszálló lakói számára kerekesszékek szerelését is vállalják.

Már több hetes a várólista

Az 50 millió forintból minimum 3 évig kell üzemeltetniük a helyet, és az is szempont volt, hogy munkaidőn kívül is tartsanak nyitva, ezért keddtől péntekig 14 és 18 óra között, szombaton pedig 10 és 14 óra között várják az érdeklődőket,

A közösségi szerelde mellett workshopokat, szakköröket, csapatépítő foglalkozásokat is rendeznek, ezek egy része szintén fizetős. Maga a kávézó ugyanakkor becsületkasszás rendszerben működik, mivel kereskedelmi tevékenységet nem folytathatnak, ahhoz másféle engedélyekre lenne szükségük.

Az ugyanitt berendezett műanyagműhelyben egy kézi fröccsöntő gépbe nyomják bele a megolvasztott műanyagot (zőmében kupakokat és flakonokat), majd abból formálnak különféle használati tárgyakat. Ezen a területen rendszeresen tartanak céges csapatépítőket is, amiből szintén számítanak majd bevételre.

A szakembereket megbízási szerződéssel foglalkoztatják, Gégény Noémi pedig részmunkaidős alkalmazottként irányítja a helyet, a Sportegyesület ügyeinek intézése mellett.

Decemberben nyitottak, egyelőre a kisgépek (pl. kávéfőző, porszívó, tévé, diavetítő, stb.) javítása iránt a legnagyobb az érdeklődés: jelenleg 2-3 hetes várólistára számíthat, aki bejelentkezne.

Noémi elmondása szerint nagyon sok olyan eszközt hoznak el, amire a szervizben azt mondták, hogy nem javítható, náluk viszont 90 százalékban mégis megjavítják őket. A szabás-varrásra, barkácsolásra és a bicikliszerelésre egyelőre könnyebb időpontot kapni, de ott is folyamatosak a jelentkezések. Az emberek fő szempontja az eddigi tapasztalatok alapján a spórolás és a környezettudatosság.

Fröccsöntött műanyagból készült fiókgombok

A Precious Plastic tavaly a Good Impact kezdeményezésbe a is bekerült, ennek lényege, hogy a nonprofit szektor képviselői szolgáltatásokat adhatnak el a forprofit szektorból érdeklődőknek. Már többen is jelezték, hogy tartanának náluk csapatépítőt, illetve családi napokra is meghívták őket, hogy települjenek ki a fröccsöntő gépeikkel. Ez az a bevételi láb, ami reményeik szerint akár hosszabb távon, az 50 millió forintos keretösszeg felélése után is eltarthatja majd a szereldét.

Repair Café Budapest

Helyszín: 1086 Budapest, Teleki László tér 7.

Telefon: +36 20 514 8496

E-mail: [email protected]

Nyitvatartási idő:

Kedd: 14:00 - 18:00

Asztalos munkák, fúrás-faragás | Szakember: 16:00-18:00-ig

Szerda, csütörtök: 14:00 - 18:00

Varrás | Szakember: 16:30-18:00-ig

Péntek: 14:00 - 18:00

Kisgépszerelés | Szakember: 16:00-18:00-ig

Szombat: 10:00 - 14:00

Kerékpár és kerekesszék szerelés| Szakember: 10:00-14:00ig

Vasárnap és hétfő: Zárva

Bejelentkezés e-mailben, telefonon vagy személyesen lehetséges nyitvatartási időben.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Éber kómába került a családapa egy injekció után – a család Svájcban reménykedik a gyógyulásban
A 36 éves László augusztus 20. óta van éber kómában. Családja és barátai összefogtak, hogy esélyt kapjon a gyógyulásra egy drága svájci klinikán, amihez segítséget is kérnek.


Egy budapesti család élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott. A 36 éves László, aki hangtechnikusként dolgozott, augusztus 20. óta éber kómában van, miután szervezete rosszul reagált egy izomlazító injekcióra. A férfi nyaka egy hosszabb autóút után beállt, ezért orvoshoz fordult, ám a kezelés során allergiás sokkot kapott.

Légzése és keringése leállt, és csak hosszú újraélesztéssel sikerült stabilizálni az állapotát

– számolt be a Blikk.

Jelenleg Magyarországon csak egyetlen kómaosztály működik, ahol azonban Lászlót a jelenlegi állapotában nem tudják fogadni. A család ezért Svájcba utazott, ahol egy különleges klinikán kezdődhet meg a férfi rehabilitációja.

„A svájci orvosok azt mondták, egyértelműen van tudata a férjemnek, ezért nagyon jó eséllyel vághatunk bele a rehabilitációba. Nyilván megígérni nem tudnak semmit azzal kapcsolatban, hogy milyen szintig tudják rehabilitálni, ez a következő hetek, hónapok során dől majd el”

– mondta Zsófia, László felesége.

A három hónapos terápiás kezelés naponta 2200 svájci frankba, vagyis körülbelül 927 ezer forintba kerül. A család számára ez hatalmas kiadás lett volna, ezért Zsófia gyűjtést indított, és rövid idő alatt sikerült összegyűjteni a szükséges összeget.

„Hatalmas összefogást értünk el, szerencsére négy nap alatt összegyűlt a háromhavi kezeléshez szükséges összeg. Hihetetlenül sok ember mozdult meg. Rengetegen ismerik a férjemet, a munkahelyén is sokra tartják, több együttesnek hangosít, nagyra becsülik, úgyhogy sokan segítenek” – mesélte az óvónőként dolgozó édesanya.

Zsófiáék korábban már szembenéztek hasonlóan nehéz helyzettel, és akkor is sikerült csodát tenniük.

„Nyolc évvel ezelőtt a kisfiunk rácáfolt az orvosi jóslatokra, és bebizonyította, hogy az emberi agy milyen csodákra képes” – idézte fel az édesanya. „Boti az agyat érintő rendellenességgel született, ma mégis teljes életet élhet a modern technikának köszönhetően. Rendkívül okos kisfiú, vívni jár, imád focizni, és nagyon jól viseli mindazt, ami az apukájával történt.”

A nyolcéves Boti is örökölte édesapja Fradi iránti szeretetét. Az FTC is jelezte, hogy támogatni szeretné a családot: egy dedikált mezt ajánlottak fel árverésre.

Amennyiben te is támogatnád Lászlót és családját, itt teheted meg:

A Don Bosco Barátai Alapítvány adószáma: 19335238-1-41

A szervezet címe: 1032 Budapest, Bécsi út 173.

Bankszámlaszám: 11734004-20476535

Közlemény: DL gyógykezelésére


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Több száz tonna svéd halászháló védi az ukránokat az orosz drónoktól
„Sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat.”


Svéd halászok leselejtezett hálói mentenek életeket Ukrajnában: ezekkel korábban heringet és tőkehalat fogtak a Balti-tengeren, most viszont a drónok ellen védik meg az ukránokat – olvasható a Szabad Európa cikkében.

Az Operation Change nonprofit szervezet partnerei eddig mintegy 400 tonna halászhálót vittek az országba. Ludvig Ramestam, a szervezet társalapítója közvetlenül azután küldte el az első adagot, hogy Oroszország megtámadta Kijevet. Nem sokkal később újabb csomagot kértek tőlük. „Nem értettük” – meséli Ramestam a Szabad Európának – „mert 16 köbméternyi hálót küldtünk, és egy jó időbe beletelik, amíg abból álcákat csinálnak. Ehhez képest máris többet kértek”.

Kiderült, hogy a hálók az állások vagy a fegyverek álcázására, hanem az FPV drónok elleni védekezésre kellenek. Ramestam egy konkrét esetről is beszélt.

„Volt egy autó, ami köré felszereltük az adományozott hálókat. Néhány nappal később az autót megtámadta egy orosz FPV drón. Az volt a szerencse, hogy a kocsitól körülbelül egy méterre lévő fémrudakra kerültek körben a hálók, amelyek így jelentősen csökkentették a robbanást, és az autóban lévő emberek túlélték. A köszönőlevélben kifejezetten azt írták, hogy ezek a hálók mentették meg az életüket”.

Irina Ribakova, az ukrán 93. gépesített dandár sajtósa szerint a drónok elleni hálókat „mostanában mindenhol felszerelik a donyecki régió útjain”. Mint mondta, „a hálók nem csodaszerek, csak a védelem egy eleme, ami nem biztos, hogy működik. Számos példa van arra, hogy egy drón berepült a háló lyukába, és megvárt egy autót. A mi drónpilótáink ugyanezt teszik”.

Azonban nem minden háló felel meg a feladatra: a nejlonból készült és a mezőgazdasági hálók tűzveszélyesek. A legideálisabb anyag a drótkerítés lenne, de „ez nyilvánvalóan drága és nehéz telepíteni”.

A svéd adományok hátterében változó szabályok állnak. Szigorodtak az uniós környezetvédelmi előírások, 2021-ben a Balti-tengeren teljesen betiltották a tőkehalhalászatot. Sok halász korábban értékes hálója így eredeti céljára használhatatlanná vált, ezért többen elővették a raktárból, és felajánlották az ukrán csapatoknak.

„Svédországban sokan támogatják Ukrajnát az oroszok ellen vívott harcukban” – mondja Ramestam. „Tehát sok halász számára megnyugtató érzés, hogy az ukrán frontvonalra küldik a halászhálóikat. Úgy érzik, hogy ők is tehettek valamit azért, hogy az ukránok megvédhessék hazájukat”.

Finnország svéd nyelvűek által lakott területén, Aland-szigeteken különösen erős ez a hozzáállás. Egy ottani önkéntes, Minnie Regland felidézte, egy 70-es éveiben járó nő elmesélte neki, milyen félelmek kísértették Finnországot évekkel az 1939-es szovjet invázió után.

„Elmondta, hogy amikor hét–nyolc éves volt, a tanára bejött az iskolába, és bejelentette, hogy »jönnek az oroszok!«. Mindenki pánikba esett. Az apja akkoriban éppen kint volt a tengeren”. Meg is tanította a nőt arra, hogyan kell kezelni a halászhálókat, ám ő végül nem ezt a munkát választotta.

„Bár nem folytatta a halászatot, soha nem tudott megválni apja hálóitól. De most azt mondta, szerinte apja is örülne, ha tudná, milyen célt fog a hálójuk szolgálni”

– mondta az önkéntes a Szabad Európának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nemrég halt meg az édesapja, most saját életéért küzd a 16 éves vízilabdázó – gyűjtést indítottak a család megsegítésére
A Budapesti Honvéd játékosát, Bihari Gábort leukémiával diagnosztizálták. Édesapja temetését követően felerősödtek a tünetei.


Élete legnagyobb harcát vívja egy fiatal vízilabdázó: csak néhány hete veszítette el az édesapját, most pedig kiderült, hogy leukémiával küzd.

A Honvéd U16-os vízilabdacsapatában játszó Bihari Gábort jelenleg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelik. Édesanyja immár egyedül neveli, és minden erejével azon van, hogy ebben a harcban is segítse őt. Tünde a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy fia tünetei az apa temetését követően erősödtek fel. Kezdetben vírusfertőzésre gyanakodtak, ám a további vizsgálatok megerősítették, hogy nagyobb a baj.

„ Ezután a gyász mellett szorongás, belső feszültség és aggodalom kísérte a napjait, hiszen a tragédiát követően szinte nem maradt idő a feldolgozásra, a diagnózis pedig tovább növelte a lelki terheket. A leukémia fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelő, különösen egy fiatal sportoló számára.

A fáradékonyság csak az egyik tünet a sok közül, a kezelések mellékhatásai pedig komoly próbatételt jelentenek. Mindemellett hiányzik számára szeretett sportja és a közössége is. Mindezek ellenére Gábor igyekszik megőrizni azt a kedves, mosolygós személyiséget, amelyet mindenki szeret benne” – mondta el az édesanya.

Nagyon nehéz időszak ez a család számára, hiszen egyszerre küzdenek a gyásszal, a betegség súlyos terheivel, és a hirtelen megnövekedett anyagi kiadásokkal. A speciális étrend, valamint a mellékhatások enyhítéséhez szükséges vitaminok és immunerősítők beszerzése elengedhetetlen. Az édesanya önerőből már nem tudja fedezni ezeket, ezért Nemzeti Oktatási,  Sportpedagógiai És Tehetséggondozó Alapítvány – Gábor egyik sporttársának kezdeményezésére – adománygyűjtést indított. A vízilabda-közösség pedig összefogott: a Budapesti Honvéd Sportegyesület az elsők között ajánlotta fel a támogatását, majd több klub is csatlakozott. A sportolók, szurkolók és más jó szándékú emberek támogatása anyagi és erkölcsi erőt is ad a családnak.

„Ezúton is szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani: hálával gondolunk mindazokra, akik bátorítják, támogatják vagy adományaikkal segítik Gábort. Hosszú út áll előttünk, de biztató a tudat, hogy ezt az utat nem egyedül kell végigjárnunk”

– üzente Gábor édesanyja.

Így tudsz segíteni:

A támogatásodat az alábbi alapítványon keresztül juttathatod el a családnak:

NOST Alapítvány (Nemzeti Oktatási Sportpedagógiai és Tehetséggondozó Alapítvány)

Bankszámlaszám: 11718000-22391812

Közlemény: „Bihari Gábor - gyógyulásáért”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: elsírta magát Zacher Gábor a meglepetéstől – így ünnepelték kollégái a nyugdíjas kort elérő mentőorvost
Az ország toxikológusa még nem akar gondolni a visszavonulásra.


Váratlan meglepetésben volt része Zacher Gábornak: azt hitte, egy esethez riasztják, de szerencsére nem egy beteg, hanem munkatársai várták őt a helyszínen.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzése szerint az ország toxikológusa elérte a nyugdíjkorhatárt, de ő még gondolni sem akar a visszavonulásra. Mivel a betöltötte a hivatalos "nyugdíjas kort", kollégái szerették volna megünnepelni őt – nem is akárhogyan:

„Tegnapi szolgálata végén a doki egyik kedvenc kávézójába kapott riasztást a rohamkocsi, ahol a bejelentéssel ellentétben nem egy rossz állapotú beteg, hanem szeretett bajtársai és Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták. A meglepetés remekül sült el, a megható pillanatokról pedig videó is készült”

- olvasható a beszámolóban.

Az Országos Mentőszolgálat egyik meghatározó alakját már orvostanhallgatóként is vonzotta a mentőautó, kezdetben ápolóként, majd mentőtisztként teljesített szolgálatot, 1986-tól pedig mentőorvosként folytatta áldozatos munkáját.

„Zacher doktor fanyar humora, megkérdőjelezhetetlen szaktudása és végtelen embersége hatására mindig a közösség középpontjába került. Bajtársai szeretnek vele dolgozni, pontosan tudja, hogy mivel tud mosolyt csalni az arcukra, még a legnehezebb napokon is. Szakmai tanácsért, segítségért bárki fordulhatott hozzá, mindig szeretett mesélni, tanítani és minden szituációhoz van egy jó sztorija”

– írják róla a Facebook-posztban.

Azt is közölték, hogy miután Zacher további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk