HÍREK
A Rovatból

Rendkívüli kormányinfó: fontos bejelentések jöhetnek az új ársapkás termékekről 10 órakor

A szakértő szerint az ársapkák az általános inflációt növelni fogják, hiszen ezeket a veszteségeket a kereskedők át fogják terhelni más termékekre.


Szerdán 10 órakor lesz a kormányülést követő Kormányinfó. Mindenki biztosra veszi, hogy fontos bejelentés miatt hozták előre, és azt is valószínűsítik, hogy a kormány dönt az árstop kiterjesztéséről, és ezt fogják ismertetni. A Kormányinfó csütörtökön szokott lenni, ezúttal azonban már ma a sajtó elé állnak Gulyás Gergelyék.

Kedd reggel Navracsics Tibor az ATV-ben válaszolt arra a kérdésre, hogy a kormány szerdán dönt-e az ársapkákról, és ezt mondta: nagy valószínűséggel igen.

Ezen kívül szokásosan szerda reggel 9 órakor jönnek a legújabb, októberi inflációs adatok, ezért is hozhatták előre a bejelentést.

Raskó György azt mondta nemrégiben, hogy egyetlen termékre sem kellett volna bevezetni az árstopot, de most kivezetni sem ajánlaná:

– Az élelmiszerárak inflációja így is 2,5-szeresen haladja meg az EU-s átlagot. Ha viszont az ársapkás termékeket most kivezetnék, akkor karácsony előtt olyan ugrás jönne, ami a lakosság körében komoly negatív megítéléssel járna. Az érintett termékek szinte mindegyike 50-80 százalékkal drágulna abban a pillanatban, hogy az ársapka megszűnne.

Az ársapkák az általános inflációt növelni fogják, hiszen ezeket a veszteségeket a kereskedők át fogják terhelni más termékekre. Ennek velejárója, hogy így a szabadáras cikkek a szükségesnél is nagyobb mértékben fognak drágulni.

Orbán Viktor még október végén jelentette be, hogy kiterjesztik az élelmiszerárstopot, így még több termék árát maximalizálják. Erről minden bizonnyal a kedd esti kormányülésen születik döntést, amit aztán a szerda délelőtti kormányinfón jelentenek be.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter viszont már elárulta, hogy olyan élelmiszerek kerülhetnek az árstop alá, amelyeknek a drágulása 40 százalék feletti, és itthon is előállíthatók.

Ebben a cikkben találhatjátok a termékek listáját:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Eltűnt a sápi templomtorony teteje – fotókon a hihetetlen látvány
Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.


A Tiszántúli Református Egyházkerület tájékoztatása szerint az 1892-ben épült templom toronysisakját a szél „tőből kitépte”. A toronydarab egyik része a templom tetejére zuhant, és beszakította azt, a másik része viszont az utcára esett. Az egyházkerület képei alapján óriási a pusztítás:

Szerencsére senki nem tartózkodott az épület közelében a vihar idején, így személyi sérülés sem történt.

A helyszínt még hétfő késő délután megtekintette Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész, akiket Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kísért el a megrongálódott templomhoz.

Az előzetes becslések szerint jelentős anyagi kár keletkezett, a biztosító megkezdte a helyszíni felmérést.

Az egyházkerület arra kér mindenkit, hogy imádsággal támogassa a sápi gyülekezetet és azokat, akiket érintett a vihar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
„A ripacs repülhet a brüsszeli csicskáztatásra” – alaposan beleszállt Magyar Péterbe a reptéri poszt miatt Hidvéghi Balázs
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nem kímélte a TISZA elnökét. A politikus Magyar Péter reptérlezárásra vonatkozó bejegyzésére reagált.


Hidvéghi Balázs szerint Magyar Péter vicceskedve kérdőjelezte meg, miért kellett lezárni a repülőteret a vihar miatt, miközben ő Brüsszelbe sietett. „Na ez már nem vicces!” – írta a Facebookon a kormánypárti politikus, hozzátéve, hogy „ez a pojáca, a like-okért csak nyomja a sódert. Még jó, hogy nem neki kell döntenie mások biztonságáról. A repülőn utazó gyerekek, családok, idősek életéről!”

Az államtitkár emlékeztetett: hatalmas vihar vonult át az országon, ezért kellett lezárni a budapesti repteret, és a döntést az utasok biztonsága érdekében hozták meg. Mint írta, „ennél kisebb vihar is nagy bajt tud okozni. Nem még olyan, mint a mai, amikor 120 km/h sebességű, orkánerejű szélben kellett volna szállni, landolni a gépeknek.”

Hidvéghi felsorolta, milyen veszélyeket jelenthetett a viharos időjárás: villámcsapás, széllökések, turbulencia, jegesedés, navigációs zavarok.

Hangsúlyozta: a kifutókról törmeléket kellett eltakarítani, és a repülőtér épületeiben is jelentős károk keletkeztek, de az intézkedéseknek köszönhetően nem történt nagyobb baj vagy baleset. A bejegyzését azzal zárta: „A ripacs pedig repülhet a brüsszeli csicskáztatásra!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor aláírta: elektronikus nyomkövetőt rakhatnak arra, aki az idelátogató nemzetközi vezetők programját megzavarja
A rendőrök mostantól nagyobb területet lezárhatnak, ha veszélyt gyanítanak. Aki ismételten szabályt szeg, arra nyomkövetőt is adhatnak, hogy távol tartsák a kiemelten védett személytől.


A magyar kormány új rendeletet hozott, amely szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, ha fontos nemzetközi vendégek látogatnak hazánkba. A kabinet célja elvileg a védett személyek biztonságának fokozása, akár olyan mértékben, hogy bizonyos embereket távol tartsanak tőlük. Erre akkor adnak lehetőséget, ha az illető „a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy magyarországi programja zavartalan lebonyolításának a veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsított”.

A hétfőn megjelent, Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet szövege szerint Magyarország számára kiemelten fontos a nemzetközi kapcsolatok megőrzése és fejlesztése, ezért lépnek fel még erőteljesebben, ha védett, nemzetközi személy érkezik az országba.

Ha a köztársasági elnök vagy a kormány meghívására jön hozzánk egy védett személy, akkor a rendőrség sokkal nagyobb körben zárhatja le a környéket azok elől, akik korábban már „veszélyesnek” ítélt viselkedést tanúsítottak. A rendelet legmegdöbbentőbb pontja az, hogy ha valaki egy éven belül kétszer is megsérti a rendőrség távoltartó intézkedését, akkor az illetőt akár helyhez köthetik – vagyis kijelölhetnek neki egy területet, amit nem hagyhat el.

És nem csak szóban figyelmeztetnek: az intézkedés betartását akár elektronikus eszközzel, kvázi kötelezően viselt nyomkövetővel ellenőrizhetik.

Az intézkedés a mozgásában korlátozott személyek esetében csak addig marad hatályban, amíg a védett személy programja zajlik, vagy amíg el nem hagyja az országot. Utána az intézkedéseket azonnal meg kell szüntetni – áll a szövegben.

Az új szabályok öt nappal a kihirdetés után lépnek hatályba – vagyis aki mostanában készül demonstrálni, illetve külső helyszínen véleményt nyilvánítani egy nemzetközi VIP-vendéggel kapcsolatban, annak érdemes odafigyelni, hogy a megnyilvánulása a hatóságok megítélése szerint ne tűnjön fenyegetőnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: