prcikk: Rendkívüli bejelentés a kormánytól: Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Rendkívüli bejelentés a kormánytól: Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér

A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb üzlete 3,1 milliárd euróba került, és a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot.


Megvette a magyar kormány a repülőteret.

„Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér” – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb üzlete lett ez a visszavásárlás - írja az Index.

A vételár 3,1 milliárd euró,

a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra.

„Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér” – mondta Nagy Márton, majd hozzátette: „A Gyurcsány-kormány 2005-ben elkótyavetyélte ezt a nemzeti kincset, hiszen az állam számára rendkívül előnytelen vagyonkezelési szerződést kötött".

A Nemzetgazdasági Minisztérium kazt írja, hogy nem csak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere a reptér. Szerintük történelmi bűn volt privatizálni.

„A jelenlegi kormány ezzel szemben a mostani háborús idők közepette is képes volt arra, hogy kijavítsa ezt a megbocsáthatatlan hibát, és visszavásárolja a repteret” – írták.

A Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója. Közép-európai viszonylatban is rekordméretet képvisel. „A visszavásárlás rendkívül bonyolult feladat volt, hiszen míg a repteret eladni könnyű, addig visszavásárolni nehéz” – közölte a tárca.

A megállapodás szerint vételárarányosan a Magyar Állam 80 százalékos tulajdonrészt szerez a Budapest Airport Zrt.-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot.

A minisztérium szerint: „Hosszas előkészületeket követően a megállapodás eredményeképpen az állam olyan rendkívüli szakértelemmel rendelkezdő partnerrel működik együtt, amely kontinenseken átívelően több mint 70 helyszínen működtet világszínvonalú reptereket.”

A portál emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor a tavaly év végi Kormányinfón azt mondta: „A kormány nem akarja azt állítani magáról, hogy képes repülőteret működtetni, ezért megtalálták a megfelelő partnert, aki francia, és tudja üzemeltetni a létesítményt. A végén vannak már a folyamatnak, bármelyik nap történhet bejelentés”. Idén áprilisban pedig már azt mondta, hogy bármelyik pillanatban lezárulhat az ügylet.

A reptéren még folyamatban lévő beruházások elsősorban a Terminál 2 kapacitásnöveléséhez, a Terminál 1 újranyitásához és az új Terminál 3-hoz köthetők. Tavaly 77 millió euró értékben végeztek kapacitásbővítő és infrastrukturális fejlesztéseket. A társaság 43 millió euró osztalék kifizetésére tett javaslatot. Tavaly 14,7 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami a covid előtti utasforgalom 91 százaléka. Idén pedig a forgalom megközelítheti a rekordnak számító, 2019-ben elért 17 milliót.

A közlemény szerint a magyar kormány és a francia társbefektető-üzemeltető most azon fog dolgozni, hogy a budapesti reptér ne csak a régió, hanem a világ egyik legkiválóbb repterévé válhasson. Azt remélik, hogy a turizmuson és a cargón keresztül tovább erősödik hazánk találkozásipont-jellege, ezzel a nyugati és keleti tőke és csúcstechnológia hazánkban történő összekapcsolása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint nagy vereséget kell elszenvedniük, hogy lemondjon a Fidesz vezetéséről
A miniszterelnök azt mondta szavazata leadásakor, azért jött, hogy győzzön. A magas részvételi arányról szóló első hírekre is reagált, szerint minél többen mennek el szavazni, annál jobb.


Miután leadta szavazatát, Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolt. A magas részvételi arányról szóló első hírekre is reagált „Minél többen vagyunk, annál jobb! Elmondtam a kampányban. Másról sem beszéltem vele. Menjünk el sokan és döntsük el” – fogalmazott.

A várható eredményekkel kapcsolatban magabiztosan nyilatkozott:

„Azért jöttem, hogy győzzek.”

Azt is megkérdezték tőle, hogy ez lesz-e az utolsó választása. „Nem, dehogyis, én fiatal férfi vagyok, nem az utolsó választásom” – válaszolta.

A miniszterelnök szerint a mostani választás tétje más, mint 1990-ben volt, mert most Európában több, összeadódó válság van. Úgy gondolja, „nagy nemzeti egységre van szükségünk, hogy ellenálljunk az energia, pénzügyi, gazdasági válságnak”.

A kampány legfelemelőbb pillanatának azt nevezte, hogy sok emberrel foghatott kezet. „Én olyan szeretem a kampányokat, akkor lehet a legtöbb emberrel találkozni és a legtöbb dolgot alaposabban is megbeszélni” – mondta.

Aztán egy riporter azt a kérdést tette fel, hogy Orbán Viktor 23 éve  Fidesz elnöke, mekkora vereséget kell ahhoz elszenvednie, hogy lemondjon. „Nagyot” - válaszolta a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy a mögöttük álló, általa igazságtalannak nevezett négy évben mely konkrét célokat nem tudtak a válságok miatt megvalósítani, úgy felelt, hogy lassabban haladtak a tervezettnél. „Gyorsabban kellett volna haladni. Minden fontos célunk felé tettünk lépéseket, de kétszer-háromszor gyorsabban is mehettünk volna, hogyha a világ körülöttünk barátságosabb lett volna” – jelentette ki.

A szlovák kormányfő támogatásával kapcsolatban elmondta, minden támogatásnak örülnek. Arra a felvetésre, hogy ez beavatkozásnak minősül-e, úgy reagált: „A magyar jogban a beavatkozás azt jelenti, amikor anyagi eszközökkel befolyásolod valamelyik szereplőt. Az, hogy véleményed van, az nem beavatkozás.”

Arra a kérdésre, hogy mit üzenne Magyar Péternek, kitérő választ adott, mondván, ő a választóknak üzent.

A Putyinnal való viszonyát érintő felvetésre kijelentette, Magyarország minden nagy állam vezetőjével baráti viszonyra törekszik.

„Szerencsére nagyon sok barátunk van a világban. Amerikától, Kínáig, Oroszországig is, a török világig is” – tette hozzá.

Győzelme esetén az Európai Unióval való kapcsolatokról azt mondta, tagok vagyunk és jogaink vannak, és elleneznek mindenféle birodalmi törekvést. „És nem hagyjuk, hogy megfosszák a nemzeteket a jogaiktól és a szuverenitásuktól” – szögezte le.

Azt is elmondta, ha veszítene, gratulálna Magyar Péternek, mert „én mindig betartom a civilizációs szabványokat”.

Győzelme esetén az első lépése az lenne, hogy köszönetet mondjon az aktivistáknak és a támogatóknak. „Mozgosítottuk az egész országot, az ő segítségükkel nagy energiát fektettek bele, az érzelmeiket is beleadták, tehát nagyon nagy eredmény volt számunkra ez a kampány. Az első lépés az lesz, hogy köszönöm szépen” – mondta.

A teljes sajtótájékoztató

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Már a reggeli urnanyitás előtt hosszú sorok kígyóztak Budapesten – mutatjuk, hol szavaztak eddig a legtöbben
Egyelőre magas a részvétel a fővárosban és országos szinten is. Az első szavazók hosszú sorokban várakoztak, hogy behúzzák az x-et.


Erzsébetvárosban már reggel 5 órakor hosszú sor kígyózott a Kertész utcai szavazóhelyiség előtt. Több más budapesti szavazókör előtt is hasonló volt a helyzet, például az I. kerület 003-as körzetében.

A választási szervek ugyan előzetesen jelezték, hogy bizonyos időszakokban torlódások alakulhatnak ki, és türelmet kértek a szavazóktól, a reggeli sorok hossza így is sokakat meglepett.

Az agglomerációban egyelőre irtózatos sorokkal nem találkoztunk.

A fővárosban jelentős számú átjelentkező választópolgár adhatja le voksát. Valamint sokan már reggel igyekeznek leadni szavazatukat, a későbbi sorok elkerülése érdekében.

Reggel hétig a választásra jogosultak 3,46 százaléka járult az urnákhoz. Az első részvételi adatok minden eddigi rekordot megdöntöttek. Egyedül az 1994-es voksolás közelíti meg, akkor 7-ig 2,5 százalékos volt a részvétel, 2018-ban pedig szavazás 2,4 százalékos - adja hírül a 24.hu.

Reggeli részvételi adatok Budapesten:

Budapest főváros, 01. számú egyéni választókerület – 2,87%

Budapest főváros, 02. számú egyéni választókerület – 2,54%

Budapest főváros, 03. számú egyéni választókerület 2,95%

Budapest főváros, 04. számú egyéni választókerület 2,60%

Budapest főváros, 05. számú egyéni választókerület 3,36%

Budapest főváros, 06. számú egyéni választókerület – 3,64%

Budapest főváros, 07. számú egyéni választókerület – 4,15%

Budapest főváros, 08. számú egyéni választókerület – 3,78%

Budapest főváros, 09. számú egyéni választókerület – 3,95%

Budapest főváros, 10. számú egyéni választókerület – 3,76%

Budapest főváros, 11. számú egyéni választókerület – 3,15%

Budapest főváros, 12. számú egyéni választókerület – 3,80%

Budapest főváros, 13. számú egyéni választókerület – 3,63%

Budapest főváros, 14. számú egyéni választókerület – 3,43%

Budapest főváros, 15. számú egyéni választókerület – 3,86%

Budapest főváros, 16. számú egyéni választókerület – 3,81%

Az urnákat 19:00-kor zárják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Magyar Péter is leadta a szavazatát
A Tisza Párt elnöke a budapesti Hegyvidéki Mesevár Óvodában voksolt. Videónkon mutatjuk, hogyan érkezett meg a szavazókörbe.


Magyar Péter is leadta szavazatát a vasárnapi országgyűlési választáson, amely már az első órábanrekordszámú részvételt hozott.

A Tisza Párt elnöke a budapesti Hegyvidéki Mesevár Óvodában kialakított szavazókörben voksolt nagy sajtóérdeklődés közepette.

Videónk arról, ahogy a politikus megérkezett:

@szeretlekmagyarorszag.hu A világpolitika ide figyel: rengeteg sajtó fogadta Magyar Pétert Hegyvidéken, ahol reggel fél 9-kor megérkezett, és leadta a szavazatát. #magyarpéter #tisza #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Magyar Péter a szavazata leadása után sajtótájékoztatót tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Aki elfogadott a Fidesztől pénzt a szavazatáért, az még ma reggel adja vissza
A TISZA Párt vezetője a szavazata leadása után arról beszélt, a választási csalás súlyos bűncselekmény, amiért a rendszerváltás után börtön járhat. A rendőrkapitányoknak is üzent.


A TISZA Párt vezetője, Magyar Péter a szavazata leadása után a XII. kerületben tartott sajtótájékoztatót, ahol sorsdöntőnek nevezte a vasárnapi választást. Szerinte a magyarok ma kelet és nyugat, propaganda és őszinte közbeszéd, valamint korrupció és tiszta közélet között választanak. Úgy látja, a tét a további lejtmenet és a közszolgáltatások szétesése, vagy az uniós források hazahozatala és a gazdaság beindítása.

Magyar Péter az első részvételi adatokat nagyon bíztatónak nevezte, mondván, minden eddigi rekordot megdöntött az első órában leadott szavazatok száma.

„Ez azt jelenti, hogy a magyar emberek a legkisebb településeken és a legnagyobbakon is átérzik ennek a választásnak a súlyát. Nagyon sok időre, nagyon hosszú időre eldől ma Magyarország sorsa” – fogalmazott.

Mindenkit arra kért, hogy ne csak szavazzon, hanem buzdítsa erre a családtagjait, ismerőseit és munkatársait is. Hangsúlyozta, hogy minden szavazat számít, és lehetnek olyan szavazókörök, ahol egy-két voks is dönthet.

Beszélt a választás tisztaságának biztosításáról is, megköszönve a TISZA Párt több tízezer önkéntesének munkáját. Elmondta, hogy a tisztaválasztás.hu oldalon már mintegy 60 bejelentés érkezett kisebb-nagyobb választási csalásokról. Figyelmeztetett arra, hogy szerinte az „állampárt” mindenre képes lesz a hatalma megtartása érdekében.

„Pontos tudomásunk van arról, hogy hamis zászlós műveleteket akarnak végrehajtani, Tisza-pólóba,Tisza kitűzővel, vagy akár zászlóval akarnak esetlegesen bemenni szavazókörökbe, ezzel megsértve a választás rendjét, és utána erre hivatkozva akarnánk bizonyos szavazókörökben vagy akár egész választókerületekben megsemmisíttetni az eredményt” – állította.

Arra kért mindenkit, hogy őrizze meg a nyugalmát, mert véleménye szerint ha a választás békésen és törvényesen zajlik, azt a TISZA Párt megnyeri.

Magyar Péter szerint bármilyen zavarkeltés kizárólag a „maffia kormánynak” az érdekét szolgálná. Üzent a hatóságoknak, különösen a rendőrségnek, hogy az esküjüknek megfelelően járjanak el a választási csalások esetében.

Kijelentette: „Itt ma Magyarországon rendszerváltás lesz. Magyarországon a magyar emberek történelmet írnak. Már nincs kitől félni.”

„Aki esetleg úgy volt vele, hogy részt vesz ilyen csalásokban, elfogadott a Fidesztől pénzt vagy valami ajánlatot, azt szerintem még ma reggel adja vissza, és mondja meg, hogy már nem érvényes a köztük lévő megállapodás.

„Én senkinek sem javaslom, hogy a fideszes mafiózók helyett esetleg börtönbe menjen.”

„A választási csalás az egy nagyon súlyos bűncselekmény. Több év börtönbüntetést lehet érte kapni. Lehet, hogy 2018-ban vagy 22-ben ezeknek a csalásoknak nem volt következménye, de most a rendszerváltás után, miután a magyar igazságszolgáltatás és a nyomozóhatóságok visszanyerik a függetlenségüket, lesz” – mondta.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem számít arra, hogy Orbán Viktor felhívja őt gratulálni a győzelme esetén, mivel a miniszterelnök korábban nem volt hajlandó kijelenteni, hogy ezt megtenné. Arra a felvetésre, hogy mit mondana neki, ha mégis megtörténne a hívás, úgy felelt: „A hét minden napján, az év 365 napjában azon fogok dolgozni, hogy minden magyar embernek, minden magyar családnak jobb legyen, hogy Magyarország egy békés, biztonságos, működő és emberséges ország legyen.”

A TISZA Párt vezetője szerint ma már senki nem gondolhatja komolyan, hogy pártja nem nyeri meg a választást. Úgy látja, az utóbbi napokban „tovább nyílt az olló az állampárt és a Tisza között a Tisza és a rendszerváltás javára”.

Kijelentette, hogy ha nem történik a választási eredményt döntően befolyásoló csalás, természetesen elfogadják az eredményt, és mindenképpen felveszi országgyűlési képviselői mandátumát. Mandátumbecslést nem kívánt adni, azt az elemzőkre hagyta.

A kampányról szólva azt mondta, biztosan követtek el hibákat.

„Nem leszünk tökéletesek, emberek vagyunk, és biztos fogunk hibázni. Annyit tudunk vállalni és ígérni, hogy a hibáknak lesznek következményei. Ha hibázik valaki a Tiszából, akkor azt elismeri, bevallja, vállalja a felelősséget érte” – fogalmazott.

Egy esetleges győzelem utáni, Fidesz felé tett gesztusokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, ketté kell választani a politikusok által elkövetett bűncselekményeket és a politikai jogokat. Előbbi szerinte a független igazságszolgáltatásra tartozik, utóbbi kapcsán pedig megígérte:

„ha valaki sérteni akarná, valaki el akarná vonni a jogosítványait az ellenzéki képviselőknek, bárkinek, bármelyik pártba, bárki is jut be, akkor én leszek az első, aki meg fogja ezeket védeni.”

A kormányalakítási tervekről elmondta, hogy minden tárcára van jelöltjük, és a kampányban felvázolt struktúrát fogják követni, önálló egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi minisztériumokkal. Első intézkedéseik között említette a csatlakozást az Európai Ügyészséghez, a korrupcióellenes lépéseket, valamint az uniós források hazahozataláról szóló tárgyalások megkezdését. Ha kétharmados többséget szereznek, módosítanák az Alaptörvényt, és két ciklusban maximálnák a miniszterelnöki hivatalt.

Arra a felvetésre, hogy a TISZA Párt megnyerheti a listás szavazást, de az egyéni körzetek miatt mégis elveszítheti a választást, magabiztosan válaszolt:

„Nem. Ezt a választást a Tisza meg fogja nyerni. Még egyszer mondom, az a kérdés, hogy tudunk-e kétharmados felhatalmazást szerezni, avagy egy egyszerű többséggel kell kormányoznunk.”

Szerinte a kétharmados felhatalmazás könnyebbé tenné a „pókháló szétszakítását”, ami behálózza az országot.

Zárásként Petőfi Sándor szavaival buzdított a részvételre: „Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha. Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés. Válasszatok a magyarok istenére. Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk