HÍREK
A Rovatból

„Reménykedünk, hogy az eddigiekkel szemben nem a családod, hanem a közösséged fogod gyarapítani” – Márki-Zay Péter odaszúrt egyet Lázár Jánosnak

A miniszter nem indul újra 2026-ban a körzetében egyéni mandátumért. Márki-Zay arra biztatja, hogy induljon el akkor a hódmezővásárhelyi polgármesteri székért.


Vasárnap este a Facebook-oldalán jelentette be Lázár János, hogy 2026-ban nem indul újabb, egyéni parlamenti mandátumért a választókerületében. Az Építési és Közlekedési Minisztériumot vezető fideszes politikus úgy fogalmazott: 2024 számára a „korszakváltás éve” a saját politikai pályáján is.

Lázár azonban nem vonul vissza, politikus marad és azt ígérte, hogy a magyar vidék és az Alföld, a politikai közössége és a pártja továbbra is számíthat a munkájára.

„A szülővárosomban azonban gyökeres változásra van szükség. Hódmezővásárhely ma végletekig megosztott, egyre jobban lemaradó város”

- tette hozzá a miniszter. Szerinte ha ezen változtatni akarunk, ahhoz kevesebb pártpolitizálásra és több munkára, kevesebb vitára és több közös nevezőre van szükség. AZ új műsorhoz pedig Lázár szerint „új férfi kell, vagy nő – majd a választók eldöntik”.

A fideszes politikus bejelentésére reagált Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is a Facebook-oldalán. Az ellenzéki összefogás egykori közös miniszterelnök-jelöltje 2018-ban pont a Lázár támogatásával induló jelöltet, Hegedűs Zoltánt legyőzve, nyerte el először a polgármesteri széket.

A városvezető most az írta a miniszternek:

„Döntésed hátterét talán egyszer a nagyközönség is megismeri, addig is reménykedünk, hogy közéleti szerepvállalásod hátralévő idejében az eddigiekkel szemben nem a családod, hanem a tágabb közösséged fogod gyarapítani. Hódmezővásárhely már azt is megköszöni, ha nem akadályozod az elmúlt években megindult fejlődést”

Márki-Zay szerint a város nem hogy lemarad, hanem emelkedett a ranglistákon.

„A KSH szerint tavaly már a 10. lett a megyei jogú városok között, a legápoltabb közterületekkel, legjobb helyi közlekedéssel és hulladékgazdálkodással. De mi csökkentettük a legnagyobb mértékben a helyi adókat, fizettük vissza utánatok az ország legtöbb adósságát, és nyújtottuk ennek ellenére a legtöbb támogatást a kisnyugdíjasoknak, legtöbb ingyenes szolgáltatást a családoknak. A rendőrség szerint is legbiztonságosabb város a Korrupciókutató szerint a legkevésbé korrupt is - míg a Ti örökségetek még a legkorruptabb város volt az országban (igaz, Veled ellentétben én nem gazdagodtam meg a közszereplésem alatt, és a Ti időtökkel szemben mi minden számlát időben kifizetünk...).”

A hódmezővásárhelyi polgármester úgy fogalmazott: ő óva intene bárkit attól, hogy Lázár ígéreteit készpénznek vegye.

„Hódmezővásárhely hiába várta, hogy felújíttatod a templomainkat, eltörlöd a sírhelymegváltási díjat, kárpótlást adsz a K-Art károsultaknak, vagy egy 1500 fős munkáltatót hozol a városba. 2019-ben a helyi Fidesz felkért, hogy indulj el velem szemben a város polgármesteri tisztségéért - akkor nevetséges kifogással kitértél ez elől. Most, két évvel azután, hogy a körzetben fényes győzelmet arattál velem szemben (noha az egyetlen parlamentbe jutott fideszes képviselő lettél, aki kevesebb szavazatot kapott, még százalékban is, mint négy évvel korábban),

miután bejelentetted, hogy képviselő már nem leszel, itt a lehetőség, indulj el Te a Fidesz színeiben a polgármesterségért Vásárhelyen! Egy disznóvágás, néhány száz vagy néhány ezer, romos házakba bejelentett szerbiai magyar voksturista (megszavaztátok, teljesen legális!), és nyerhető a város!”

Márki-Zay arra kérte a minisztert, hogy ha erre nem vállalkozik, akkor ne hátráltassa a város fejlődését, engedje, hogy „az itt élők érdekében továbbra is korrupciómentesen, zsarnokok nélkül élhessünk”.

„Felújítsuk és ne leromboljuk történelmi épületeinket, köztereinket, fákat ültessünk és ne betondzsungelt kapjunk, a szegényeket támogassuk és ne a gazdagoknak játszassák át az adófizetők pénzét, ne a polgármester mondja meg, ki melyik bankban vezessen számlát, felújítsuk és kiadjuk a bérlakásainkat és ne a haveroknak adják el 60%-os áron, nyílt versenyben dőljön el minden pályázat és ne felesleges banner-hirdetésekért játsszák magánkézre a város iskolaépületeit, a lakosságot szolgálják a városi cégek és ne a Te borosládáidat farigcsálják, a szegényeket etessük és ne 120 milliót költsünk reprezentációra, és olyan vezetői legyenek a városnak, akik a lakosokat szolgálják és nem uralkodnak felettük!” - sorolta Márki-zay.

„Bármilyen döntést hozol, remélem mostantól a közösséget gyarapítod - örökséged nem a magánkézbe átjátszott kastélyokban, eltitkolt svájci számlákban, strómanokra íratott földbirtokokban, luxusautókban mérik majd, hanem abban, hogy hány honfitársadnak tudsz olyan otthont építeni, hogy az annyira vágyott nyugati életszínvonalért, egészségügyért, oktatásért, közlekedésért, jogállamért ne kelljen Nyugatra távozniuk - zárta a sorait „minden vásárhelyi nevében” a polgármester.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„A ripacs repülhet a brüsszeli csicskáztatásra” – alaposan beleszállt Magyar Péterbe a reptéri poszt miatt Hidvéghi Balázs
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára nem kímélte a TISZA elnökét. A politikus Magyar Péter reptérlezárásra vonatkozó bejegyzésére reagált.


Hidvéghi Balázs szerint Magyar Péter vicceskedve kérdőjelezte meg, miért kellett lezárni a repülőteret a vihar miatt, miközben ő Brüsszelbe sietett. „Na ez már nem vicces!” – írta a Facebookon a kormánypárti politikus, hozzátéve, hogy „ez a pojáca, a like-okért csak nyomja a sódert. Még jó, hogy nem neki kell döntenie mások biztonságáról. A repülőn utazó gyerekek, családok, idősek életéről!”

Az államtitkár emlékeztetett: hatalmas vihar vonult át az országon, ezért kellett lezárni a budapesti repteret, és a döntést az utasok biztonsága érdekében hozták meg. Mint írta, „ennél kisebb vihar is nagy bajt tud okozni. Nem még olyan, mint a mai, amikor 120 km/h sebességű, orkánerejű szélben kellett volna szállni, landolni a gépeknek.”

Hidvéghi felsorolta, milyen veszélyeket jelenthetett a viharos időjárás: villámcsapás, széllökések, turbulencia, jegesedés, navigációs zavarok.

Hangsúlyozta: a kifutókról törmeléket kellett eltakarítani, és a repülőtér épületeiben is jelentős károk keletkeztek, de az intézkedéseknek köszönhetően nem történt nagyobb baj vagy baleset. A bejegyzését azzal zárta: „A ripacs pedig repülhet a brüsszeli csicskáztatásra!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor aláírta: elektronikus nyomkövetőt rakhatnak arra, aki az idelátogató nemzetközi vezetők programját megzavarja
A rendőrök mostantól nagyobb területet lezárhatnak, ha veszélyt gyanítanak. Aki ismételten szabályt szeg, arra nyomkövetőt is adhatnak, hogy távol tartsák a kiemelten védett személytől.


A magyar kormány új rendeletet hozott, amely szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, ha fontos nemzetközi vendégek látogatnak hazánkba. A kabinet célja elvileg a védett személyek biztonságának fokozása, akár olyan mértékben, hogy bizonyos embereket távol tartsanak tőlük. Erre akkor adnak lehetőséget, ha az illető „a fokozott védelmet igénylő nemzetközileg védett személy magyarországi programja zavartalan lebonyolításának a veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsított”.

A hétfőn megjelent, Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet szövege szerint Magyarország számára kiemelten fontos a nemzetközi kapcsolatok megőrzése és fejlesztése, ezért lépnek fel még erőteljesebben, ha védett, nemzetközi személy érkezik az országba.

Ha a köztársasági elnök vagy a kormány meghívására jön hozzánk egy védett személy, akkor a rendőrség sokkal nagyobb körben zárhatja le a környéket azok elől, akik korábban már „veszélyesnek” ítélt viselkedést tanúsítottak. A rendelet legmegdöbbentőbb pontja az, hogy ha valaki egy éven belül kétszer is megsérti a rendőrség távoltartó intézkedését, akkor az illetőt akár helyhez köthetik – vagyis kijelölhetnek neki egy területet, amit nem hagyhat el.

És nem csak szóban figyelmeztetnek: az intézkedés betartását akár elektronikus eszközzel, kvázi kötelezően viselt nyomkövetővel ellenőrizhetik.

Az intézkedés a mozgásában korlátozott személyek esetében csak addig marad hatályban, amíg a védett személy programja zajlik, vagy amíg el nem hagyja az országot. Utána az intézkedéseket azonnal meg kell szüntetni – áll a szövegben.

Az új szabályok öt nappal a kihirdetés után lépnek hatályba – vagyis aki mostanában készül demonstrálni, illetve külső helyszínen véleményt nyilvánítani egy nemzetközi VIP-vendéggel kapcsolatban, annak érdemes odafigyelni, hogy a megnyilvánulása a hatóságok megítélése szerint ne tűnjön fenyegetőnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Megölték az Unitravelt” – Bedőlt a magyar utazási iroda, el se induljon, aki náluk foglalta le a nyaralását
Az Unitravel bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, ezért nem tudja teljesíteni a vállalásait. Közölték azt is, mi lesz a külföldön tartózkodó utasaikkal és a kártalanításokkal.


Az Unitravel közleményben tudatta, hogy bár fizetésképtelen, a jelenleg külföldön tartózkodó utasainak hazajutása biztosított. Egyértelműen kéri ugyanakkor azokat, akik még nem indultak el, hogy semmiképpen ne jelenjenek meg a lefoglalt utazáson.

Az iroda tájékoztatása szerint azok az utasok, akik az Unitravel irodájában vagy valamely partnerirodájában fizettek be utazásra, számíthatnak rá, hogy amennyiben a Fővárosi Kormányhivatal is megállapítja az iroda fizetésképtelenségét, engedélyt ad a biztosítónak a visszatérítésekre. A társaság közlése szerint az Unitravel Kft. a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelő vagyoni biztosítékkal rendelkezik a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepénél, így a visszafizetés a jogszabályban előírt összegig és módon történik majd.

Az iroda azt ígéri, mindent megtesz a problémák elhárítására és az utasok kártalanítására.

A közleményben kitérnek arra is, miért szűnt meg a cég működése. Mint írják, szeretnék megmagyarázni, miért és hogyan nem tudott tovább működni a közel 40 éves vállalkozás. „A fő ok a turisztikai piac jelenlegi helyzete, nevezetesen az, hogy néhány új külföldi cég korlátlan pénzzel érkezett Magyarországra, és hihetetlenül alacsony árakat és nagyon agresszív marketinget kínálva elkezdte meghódítani a piacot.

A hagyományos magyar cégek számára – így számunkra is – szinte lehetetlenné vált a túlélés.”

A meg nem nevezett, új piaci szereplő az Unitravel szerint néhány éve jött Magyarországra és azonnal agresszív terjeszkedésbe kezdett. „A 2023-as közzétett mérlegük szerint a veszteségük több mint 1 milliárd Ft, a 2024-es mérlegük még nem publikus. De továbbra is egyre több úticélt kínálnak jóval a nettó árak alatt, saját irodákat és üzleteket nyitnak szerte Magyarországon, és milliókat költenek marketingre. Az emberek kénytelenek velük utazni, mivel áron aluli árakat és hatalmas reklámot kínálnak.”

A közlemény azzal zárul, hogy az újonnan érkezett vállalat célja, hogy „megöljék a magyar cégeket és egyeduralkodóvá váljanak a magyar piacon... Ha ez megtörténik, akkor azt csinálnak, amit akarnak. Megölték az Unitravelt.”

Az Unitravel Kft. 1990-ben alakult. Kezdetben síutak és kulturális körutazások szervezésére specializálódott, majd 1993-tól repülős, charteres, buszos és menetrend szerinti járatokkal közlekedő nyaralásokat is kínált, többek között Tunéziába és Máltára.

Az évek során a cég a charteres kiutazási piac egyik jelentős szereplőjévé vált, különösen a mediterrán üdülések területén.

A vállalat főbb úticéljai között szerepelt Mallorca, Costa Brava és a görög szigetek: például Korfu, Zákinthosz, Kefalónia és Kréta. Ezek az úti célok évek óta kiemelt helyet foglaltak el az Unitravel kínálatában, és a vállalat számos szállodával, illetve apartmanhotellel állt kapcsolatban, hogy színvonalas szolgáltatásokat nyújtson utasainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Véget ért a rémálom az M7-esen, a nyár végéig már nem is lesz több ilyen
Hónapok óta tartott a sávelhúzásos terelés az autópályán, ami nehezítette a közlekedést a Balaton és a főváros felé tartóknak egyaránt. Az MKIF Zrt. a tervezettnél korábban végzett a munkálatokkal.


Ma délelőtt visszaadták a forgalomnak az M7-es autópálya Martonvásár és a Váli-völgy közötti 7 kilométeres szakaszát – közölte a Facebookon a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

Az MKIF Zrt. a bejegyzésben kiemelte, hogy az eredetileg tervezett július 10-11-hez képest a tervezettnél 4 nappal korábban végeztek a felújítási munkálatokkal, így mostantól korlátozások nélkül lehet használni az M7-est az M0 és Balatonvilágos között mindkét irányba, vagyis elbontották a hónapok óta tartó terelést.

A posztból az is kiderült, hogy a munkálatoknak köszönhetően két rétegben újult meg a burkolat, hiszen a kötő- és a kopóréteg is cserére került összesen 50 ezer négyzetméteren. A felújítás során 820 tonna mart aszfaltot dolgoztak vissza.

További jó hír a sofőröknek, hogy

innentől kezdve az M7-es autópálya M0-Balatonvilágos közötti szakaszán az előre tervezett felújítások augusztus 31-ig szünetelnek a Balaton és a főváros irányába is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: