Amint arról mi is beszámoltunk, Rékasi Károly testileg, lelkileg és anyagilag is megviselte a 2015-ös balesete.
Februárban úgy döntött, újrakezdi életét és 7 év után felbontotta szerződését az angyalföldi teátrummal.
Tavasszal még rendkívül borúsan látta helyzetét:
"A pénz, legyen bármekkora összegű is, nem jelent segítséget, mert hiába látok majd a számlámon egy bizonyos összeget, attól még minden reggel fájdalommal kelek, valamint folyamatosan szembesülök azzal, hogy bizonyos dolgokat már soha többé nem tehetek meg, mert a testem képtelen rá"
Tegnap volt négy éve, hogy a Barátok közt sztárja egy forgatásról hazafelé menet súlyos autóbalesetet szenvedett.
A szerencsétlenség után Rékasi több műtéten is átesett, ám a helyzetet súlyosbította egy húsevő baktérium, ami megtámadta a szervezetét.
Az évforduló apropóján a színész felöltött egy felkavaró röntgenfelvételt közösségi oldalára összecsavarozott lábáról, mellyel arra szerette volna ösztönözni rajongóit, hogy lehetőség szerint legyenek minél éberebbek és ne járjanak úgy, mint ő.
Istenes Bence elárulta, miért szakított Csobot Adéllal a kapcsolatuk elején
Istenes Bence a 2012-es X-Faktor utáni szakításuk okairól beszélt, amely a sok munka és a kevés közös idő miatt következett be. A műsorvezető a Palvin Barbarával készült közös fotót is tapintatlanságnak nevezte, ami féltékenységet szült Csobot Adélban.
Sokan azt mondják, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata azonban rácáfol erre a mondásra.
Nemsokára a 15. évfordulójukat ünneplik, de a kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes: kellett egy év szünet ahhoz, hogy rájöjjenek, együtt boldogabbak, mint külön.
A már befutott műsorvezető és az énekesi karrierről álmodozó lány a 2012-es X-Faktor forgatása közben szeretett egymásba.
Több mint egy évig tartó kapcsolatuknak a sok munka és a folytonos rohanás nem tett jót. Feszültséget szült az is, hogy Bencét a munkája miatt gyakran vették körül csinos nők, ami miatt Adél féltékenykedett, különösen, amikor a műsorvezető Palvin Barbarával posztolt közös képet.
„Elhidegültünk egymástól, mert alig tudtunk találkozni” – indokolta szakításuk okát Bence, aki azt is beismerte, tapintatlanság volt a részéről, hogy más nővel ölelkezett.
A műsorvezető a kimerültségét is okolta a közös programok hiányáért.
„Ha hazaértem, aludtam, ha délután volt két szabad órám, akkor is. Adél teljesen jogosan kérdezte, miért nem csinálunk valamit, hisz lehetne időnk egymásra.”
A külön töltött idő azonban nem tartott sokáig, néhány hónap múlva már újra egy párt alkottak.
Adél később arról beszélt, mennyire meghatározó volt számára ez a kapcsolat, és hogyan formálta a személyiségét.
„Ő volt az első komoly kapcsolatom, ami szerintem meghatározó minden lány életében. Felnéztem rá, és persze számomra ízig-vérig ő az igazi férfi. Azért is hálás vagyok neki, hogy mindig őszintén megmondta a véleményét, és igyekezett észrevétlenül terelgetni is. Rengeteg mindenre megtanított, így azt hiszem, nem túlzás azt állítanom, hogy mellette nőttem fel. Ha ma tükörbe nézek, az egykori cserfes, csetlő-botló kislány helyett egy igazi nőt látok. Királylány lettem Bence mellett. És ő volt az, aki végigkísért ezen a nagy átalakuláson” – mesélte az énekesnő.
Sokan azt mondják, hogy felmelegítve csak a káposzta jó, Istenes Bence és Csobot Adél kapcsolata azonban rácáfol erre a mondásra.
Nemsokára a 15. évfordulójukat ünneplik, de a kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes: kellett egy év szünet ahhoz, hogy rájöjjenek, együtt boldogabbak, mint külön.
A már befutott műsorvezető és az énekesi karrierről álmodozó lány a 2012-es X-Faktor forgatása közben szeretett egymásba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Betelt a pohár: Kanye Westet azonnali hatállyal kitiltotta az országból a brit kormány
A zenész elektronikus beutazási engedélyét visszavonták, miután Keir Starmer miniszterelnök is aggodalmát fejezte ki. A rapper korábbi antiszemita kijelentései és a nácizmus dicsőítése áll a politikai nyomás hátterében.
Kanye West nem léphet be az Egyesült Királyságba, a fellépését pedig a teljes fesztivállal együtt törölték.
A brit belügyminisztérium kedden vonta vissza a Ye néven is ismert rapper elektronikus beutazási engedélyét azzal az indokkal, hogy a jelenléte „nem szolgálná a közérdeket”.
A döntés nyomán a júliusra tervezett háromnapos londoni Wireless fesztivált teljes egészében lemondták.
A rapper évek óta botrányos kijelentéseivel borzolja a kedélyeket. 2022-ben antiszemita megnyilvánulásai miatt bontott vele szerződést az Adidas és az ügynöksége is.
Bár 2023-ban bocsánatot kért, 2025-ben horogkeresztes pólókat kezdett árulni, és kiadta a „Heil Hitler” című számot. Idén januárban aztán a Wall Street Journalban egy egész oldalas hirdetésben kért újra bocsánatot.
A rapper fellépésének híre a legmagasabb politikai körökben is kiverte a biztosítékot.
Keir Starmer brit miniszterelnök a helyzetet kommentálva úgy fogalmazott, „mélyen aggasztó, hogy Kanye Westet a korábbi antiszemita megjegyzései és a nácizmus dicsőítése ellenére” hívták meg fellépni. Wes Streeting egészségügyi miniszter szerint Westnek „semmiképp” nem kellett volna fellépnie, a szervezők érvelését pedig „abszurdnak” nevezte.
A botrány kirobbanása után a szponzorok, köztük a Pepsi és a Diageo is kihátráltak a rendezvény mögül.
A fesztivált szervező Festival Republic ügyvezetője, Melvin Benn még hétfőn azzal védekezett, hogy nem adnak platformot a rappernek a véleménynyilvánításra, kizárólag a dalai előadására szerződtek vele. Hozzátette, a zenész „azért jött volna, hogy fellépjen”.
Maga a rapper kedden egy békülékeny hangvételű üzenetben reagált, amelyben párbeszédet ajánlott.
„Hálás lennék a lehetőségért, hogy személyesen találkozhassak az Egyesült Királyság zsidó közösségének tagjaival, és meghallgathassam őket. Tudom, hogy a szavak nem elegendők – a változást a tetteimmel kell bizonyítanom. Ha nyitottak rá, itt vagyok” – írta Ye.
A fesztivál törlése után a szervezők megkezdik a mintegy 150 ezer eladott jegy árának visszatérítését.
A brit belügyminisztérium döntése egyértelmű jelzés arra, hogy a jövőben is élhetnek a „közérdekre” való hivatkozással, ha egy előadó beutazását kockázatosnak ítélik.
Kanye West nem léphet be az Egyesült Királyságba, a fellépését pedig a teljes fesztivállal együtt törölték.
A brit belügyminisztérium kedden vonta vissza a Ye néven is ismert rapper elektronikus beutazási engedélyét azzal az indokkal, hogy a jelenléte „nem szolgálná a közérdeket”.
A döntés nyomán a júliusra tervezett háromnapos londoni Wireless fesztivált teljes egészében lemondták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lánykérés az évfordulón: Király Linda megmutatta a férfit, aki elrabolta a szívét
Király Linda és párja, Roli, a megismerkedésük első évfordulóján jegyezték el egymást a Duna-parton. A pár az esküvőt 2026-ban még biztosan nem tartja meg, de már a közös jövőjüket tervezik.
Először mutatta meg a vőlegényét Király Linda, akinek életében új fejezet kezdődött: szerelme, Roli a Duna-parton kérte meg a kezét, pontosan egy évvel az első randevújuk után.
A pár most először beszélt részletesen a kapcsolatukról és a lánykérés kulisszatitkairól.
A történetük három évvel ezelőtt indult, amikor Roli az Instagramon keresztül próbálta felvenni a kapcsolatot az énekesnővel. Linda szerint a férfi stílusa már akkor is kitűnt a tömegből.
„Annyit tudtam, hogy a SMiTHMUSiX egy nagyon sikeres produceri csapat, amit Roli és a barátja, Norbi együtt csinálnak, és hogy Roli ingatlanberuházásokkal is foglalkozik. Szóval a munkásságával kapcsolatban képben voltam. Néha rám írt az Instagramon angolul, én meg mindig nevettem, mert annyira más volt a stílusa, mint másoknak. (…) Egy-két szóban mindig válaszoltam, de igazából ennyi történt három évig.”
A kitartó érdeklődés végül személyes találkozóhoz vezetett 2025. március 14-én, egy kávézóban. Roli számára már az első pillanat egyértelmű volt.
„Hosszú kabátban, széles mosollyal lépett be a kávézóba, és azonnal tudtam: itt baj lesz... Egyből úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást, szóval jól mentek a dolgok, mire egyszer csak megszólalt: »Akkor mikor és hogy szeretnél együtt dolgozni?« Na, mondom, nem voltam teljesen egyértelmű. Kirendeltem gyorsan az összes létező sütit, hogy kóstoljuk meg mindegyiket együtt. Leloptam a csokibevonatot a sütijéről, nevettünk, és itt már mertem remélni, nem kérdés számára: ez nem egy munkamegbeszélés” – a részletekről a pár a Best magazinnak beszélt először.
A kapcsolatuk gyorsan elmélyült, Roli pedig egy évvel később, a megismerkedésük évfordulóján döntött a nagy lépésről. A hagyományokat tisztelve először Linda családjától kért engedélyt.
„Az első évfordulónkon, március 14-én terveztem feltenni a nagy kérdést, de előtte mindenkitől engedélyt kértem. Elmentem a szüleihez, majd elmondtam nekik, hogy nem tudok a lányuk nélkül élni, és mindent megteszek, hogy boldog legyen. Nagyon örültek, de Tamás – igazi féltő apukaként – azért hozzátette: »Egyet tudj, ő a lányom, és a két szemem mindig rajtatok lesz«. Majd elmentem Viktorhoz, és Bent is felhívtam.”
Bár a pár boldogabb, mint valaha, a jövőbeli terveikkel nem sietnek. Az esküvőt biztosan nem idén tartják, mivel mindketten elfoglaltak, egy lagzi megszervezése pedig sok időt igényel.
A családalapítás sincs még napirenden. Linda azonban bizakodóan tekint a jövőbe. „A családalapítással sem kapkodunk, de jó érzéssel tölt el, amikor látom Rolit apukaként a két csodálatos gyermekével” – jelentette ki az énekesnő.
Az eljegyzés híre, amelyet Linda egy Instagram-fotóval jelentett be, nagy visszhangot keltett.
Az énekesnő testvére, Király Viktor is örömmel fogadta a hírt, és elmondta, nővére boldogsága őt is inspirálja.
Először mutatta meg a vőlegényét Király Linda, akinek életében új fejezet kezdődött: szerelme, Roli a Duna-parton kérte meg a kezét, pontosan egy évvel az első randevújuk után.
A pár most először beszélt részletesen a kapcsolatukról és a lánykérés kulisszatitkairól.
A történetük három évvel ezelőtt indult, amikor Roli az Instagramon keresztül próbálta felvenni a kapcsolatot az énekesnővel. Linda szerint a férfi stílusa már akkor is kitűnt a tömegből.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ördög Nóra csipkés hálóruhában posztolt a trópusokról, de már a 4 fokos Bolíviában fagyoskodik
A műsorvezető egy korábbi, Costa Rica-i családi nyaralásról osztott meg képet, miközben már Dél-Amerikában tartózkodik. Az Ázsia Expressz stábjával a magaslati levegőhöz szokik hozzá, ahol a hőmérséklet hajnalban alig éri el az 5 Celsius-fokot.
A pihentető reggeleknek azonban egy időre vége, Nóra ugyanis már az Ázsia Expressz következő évadának forgatására repült ki. A stábbal jelenleg Bolíviában tartózkodik, ahol az alacsony oxigénszinthez próbál hozzászokni.
Elmondása szerint a körülmények is egészen mások, mint a trópusokon: hajnalban mindössze 4–5 fok van, nem úgy, mint a forgatás későbbi helyszínein, ahol majd 25–30 fokos melegben kelnek.
A bolíviai felkészülés nem véletlen, a forgatás egyik központi helyszíne ugyanis a tengerszint felett nagyjából 3600 méteren fekvő La Paz környéke. Ezen a magasságon a levegő oxigéntartalma jóval alacsonyabb, amihez a szervezetnek időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon.
A műsorvezető által említett hajnali hideg is jellemző a térségre, áprilisban a hőmérséklet gyakran esik 5 fok köré vagy az alá.
Egyetlen fotóval hozta lázba a követőit Ördög Nóra: a műsorvezető csipkés, fehér hálóruhában indította a napot Costa Rica dzsungelében.
A trópusi idill azonban csak a látszat, Nóra ugyanis már Dél-Amerika egy egészen másfajta, embert próbáló vidékén készül a következő nagy feladatra.
A műsorvezető a fák közé épült szállásuk hotelszobájából jelentkezett be, ahol a családjával pihent.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!