HÍREK
A Rovatból

Reggel megjelent egy cikk, estére megbukott a BKV vezér

Karácsony Gergely szerint egy vezető nem engedheti meg magának, hogy kétségek merüljenek fel körülötte. A közlekedési társaság élére ideiglenesen Takács Péter került.


Karácsony Gergely hétfő este felmentette Bolla Tibort, a BKV vezérigazgatóját – erről maga a főpolgármester tájékoztatott Facebook-oldalán. A döntés előzménye, hogy a 444 egy cikkben arról írt: Bolla Tibor közeli barátja az önmagát csak Nagymesternek nevező F. Zsoltnak. Ő annak a bűnszervezetnek a vezetője, amely a vád szerint a BKV-ba is beépült, és éveken keresztül milliárdokhoz juthatott túlszámlázásokkal.

A lap több fotót is közölt, ahol a BKV első embere együtt bulizik a Nagymesterrel, sőt, az egyik képen Balin nyaralnak együtt. Erre a BKV vezére nem emlékezett, amikor a 444 rákérdezett.

Arról is írtak, hogy Bolla Tibor barátnője egy cégben együtt volt tulajdonos F. Zsolt pénzügyi asszisztensével. Ez a cég egy régi kastélyépületet kezelt, amit fedezetként vontak be egy olyan bankgaranciához, amit F. Zsolt cége mutatott fel a BKV felé. A BKV vezére ezzel kapcsolatban a lapnak azt mondta, nem tud a nő ügyeiről, aki már nem is a barátnője.

A főpolgármester a cikk megjelenése után hétfő délelőtt igazoló jelentést kért a vezérigazgatótól. A válasz nem oszlatta el a felmerült kétségeket.

„A fővárosi cégvezetőknek nem pusztán jogszerűen kell eljárniuk, de nem adhatnak okot olyan látszatra sem, hogy bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt alakokkal mutatkoznak egy társaságban”

– olvasható Karácsony közleményében.

Hozzátette: „Ez még akkor sem fogadható el, ha senki nem tett olyan állítást, amely szerint a BKV részére külső szolgáltató által végzett informatikai üzemeltetési és fejlesztési tevékenységgel kapcsolatban az előző ciklusban történt tulajdonosváltást követően túlszámlázás történt volna.”

A főpolgármester szerint a BKV rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben működik, ezért a vezérigazgatónak minden energiáját a cég működőképességének fenntartására kell fordítania. „Ami nyilvánvalóan nem lehetséges akkor, ha a nyilvánosság előtt kell magyarázkodnia” – fogalmazott.

Karácsony megköszönte Bolla Tibor közel húszéves munkáját a budapesti közösségi közlekedésért, és közölte: „Éppen ezért – megköszönve a majd két évtizedes, a budapesti közösségi közlekedés érdekében végzett munkáját – a saját kérésére felmentettem Bolla Tibor vezérigazgatót.”

A vezérigazgatói teendők ellátásával átmenetileg Takács Pétert bízta meg, aki jelenleg a vasúti üzemeltetési vezérigazgató-helyettes. Takács több mint huszonöt éve dolgozik a társaságnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fico szerint széteshet a NATO, és Orbán nélkül véget érhet a jó szlovák-magyar viszony
Robert Fico a szlovák közrádióban méltatta Orbán Viktor ukrajnai vétópolitikáját, tapasztalt politikusnak nevezve őt. A miniszterelnök szerint a két ország kapcsolata megromlana egy kormányváltás után.


Felbomolhat a NATO, és egy magyar kormányváltás a szlovák–magyar közeledés végét hozhatja – Robert Fico szlovák kormányfő szombaton a közszolgálati rádióban vázolt fel több, a régióban is komoly hullámokat vető forgatókönyvet, írja az Új Szó. A miniszterelnök szerint teljesen reális, hogy szétesik az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, ami akár az Egyesült Államok távozásával is bekövetkezhet. Fico meg van győződve arról, hogy a régi világrend a széthullás felé tart, miközben az ENSZ vagy az Európai Unió már nem képes befolyásolni az eseményeket.

A szlovák kormányfő szerint a jelenlegi helyzetben az Uniónak a saját gazdasági erejére kellene összpontosítania. „El kell felejtenünk a zöld butaságokat, amelyek visszafogják az iparunkat és gazdaságunkat” – fejtette ki Fico, aki szerint az iráni háború, az orosz-ukrán konfliktus, a venezuelai beavatkozás és egy esetleges kubai intervenció egy nagy, globális konfliktus kezdetét jelzi.

Az Unió sikerének titkát a gazdasági fellendülés mellett a belső reformban látja, amelyet a nagyobb tagállamok vezetőinek, például Emmanuel Macron francia államfőnek kellene szorgalmaznia. Fico szerint Orbán Viktornak „politikailag igaza van,” amikor blokkolja az ukrajnai kölcsönt, és tapasztalt politikusnak tartja a magyar miniszterelnököt.

Fico kijelentette, fél attól, hogy egy esetleges magyarországi kormányváltás esetén véget érne a két ország közti jó viszony.

Hozzátette ugyanakkor, hogy közvetlenül egyetlen felet sem fog támogatni a választás előtt, és a magyarországi kampányrendezvényeken sem vesz részt. Ezzel szemben a szlovák-cseh kapcsolatok javulhatnak: március végén, hároméves szünetet követően megszervezhetik az első közös kormányülést.

A miniszterelnök a belpolitikai ügyekre is kitért, többek között Ján Ferenčák Hlasból való kizárására. Fico elmondta, hogy továbbra is együttműködne a képviselővel, mivel a koalíció számára káros a távozása. A politikus nem zárta ki, hogy a lépés az állami tisztviselői pozíciók terén is változásokat okoz majd, és Ferenčák esetleg nem képviselőként folytatja.

„Ez egy jó lecke a jövőre nézve mindenki számára. Ne rakjunk a listánkra olyan embereket, akiket zseniálisnak tartunk, mert nem lesznek sosem lojálisak. A lojalitás a frakciók stabilitásának kulcsa” – mondta Fico a kizárásról.

A kormányfő beszélt arról is, hogy az adósságplafon átlépése kapcsán a kormány az Alkotmánybíróság döntésére kérhet majd bizalmat a parlamentben. Fico szerint a koalíción belül nincs megegyezés a hiányzó alkotmánybírák pozíciójának betöltéséről, és jelezte, hogy Jozef Ráž közlekedési miniszter lehet a koalíció pozsonyi polgármesterjelöltje, bár végleges döntés még nem született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint húszcentis késsel támadtak Radnai Márkra egy kesztölci rendezvényen
A Tisza Párt alelnökét ért támadásról Magyar Péter a szentgotthárdi rendezvényén számolt be. A támadót elfogták, a politikus pedig a köztársasági elnököt is felszólította az erőszak elítélésére.


Egy férfi húsz-harminc centiméteres késsel támadt rá Radnai Márkra, a Tisza Párt alelnökére a párt kesztölci fórumán – jelentette be Magyar Péter vasárnap Szentgotthárdon, ahová a történtek miatt késett is. A Tisza Párt elnöke szerint a támadót a rendőrök bilincsben vitték el a helyszínről, írja a 24.hu.

Magyar Péter a szentgotthárdi felszólalását azzal kezdte, hogy a miniszterelnökhöz fordult.

„Orbán Viktor vonja vissza a janicsárjai, és bűnözőit az utcákról!”

– mondta a politikus. Hozzátette, korábban is történt már több atrocitás, őt magát lefejezéssel is megfenyegették, ezért felszólítja a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt, hogy szólaljanak fel az erőszak ellen. Egyúttal arra kérte a támogatóit, hogy senki ne üljön fel a provokációknak.

A Tisza Párt a hétvégén a nyugati országrészben, Vas és Zala megye településein tart gyűléseket. A vasárnapi programban Torony, Szentgotthárd, Lenti és Nagykanizsa szerepelt. Magyar Péter a szentgotthárdi késését a kesztölci támadással indokolta.

A Kesztölcön történtekről nem sokkal később Radnai Márk egy videót is megosztott a Facebookon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Receptje volt, mégsem kapta meg az esemény utáni tablettát Dunakeszin – a patika a nézeteire hivatkozott
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid számolt be a dunakeszi esetről. A politikus szerint a magyar szabályozás következménye, hogy ilyen esetek előfordulhatnak az országban.


Nem adták ki egy nőnek az esemény utáni tablettát egy dunakeszi gyógyszertárban, azzal az indoklással, hogy a készítmény tartása „nem fér össze a patika nézeteivel” – számolt be ma az Index. A bejelentés után a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Nagy Dávid és Ringwald Panka személyesen mentek el a Szent Jobb Gyógyszertárba, hogy ellenőrizzék a panaszt.

Ringwald megpróbálta kiváltani a nevére szóló, felhőbe feltöltött receptet, de először azt a választ kapta, hogy a gyógyszer nincs készleten, majd közölték vele a valódi okot. A politikus szerint a gyógyszertárban azt mondták, azért nem tartanak esemény utáni tablettát, mert az

„a patika nézeteivel nem fér össze”.

Nagy Dávid az esetről úgy nyilatkozott: „Mi is megpróbáltuk, és tényleg elhajtottak. Döbbenetes. Ez nem egyszeri eset, hanem rendszerszintű probléma: Magyarország az utolsó EU-s ország, ahol vényköteles az esemény utáni tabletta”.

A politikus által említett rendszerszintű probléma arra utal, hogy Magyarország maradt az egyetlen olyan uniós tagállam, ahol a sürgősségi fogamzásgátló továbbra is vényköteles. A kormány korábban egyértelművé tette, hogy nem tervezi a szabályozás megváltoztatását, álláspontjuk szerint ez egy egészségügyi szakmai kérdés, amelyben a szakmai testületek véleményét követik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: