HÍREK
A Rovatból

Reagált az Országos Bírói Egyesület elnöke Bayer Zsolt szavaira, aki listázná a tüntető bírákat

Boros Katalin szerint mindenkinek állampolgári joga véleményt nyilvánítani, ahogy a gyülekezési jog is mindenkit megillet.


Szerdán ismét felháborodást keltett egy megnyilvánulásával Bayer Zsolt. A jobboldali publista véleménycikkében arról írt: listázni kellene azokat a bírákat, akik a tervek szerint február 22-én tüntetni terveznek.

Ezzel kapcsolatban szólalt meg az ATV-nek Boros Katalin. A Magyar Bírói Egyesület elnöke azt mondta:

„Álláspontunk szerint minden állampolgárt megillet a véleménynyilvánítás és a gyülekezés joga, ez alapjog. Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk”.

Hozzátette: a bírákra szigorú szabályok vonatkoznak, például nem lehetnek tagjai politikai pártnak, politikai kérdésekben nem nyilvánulhatnak meg, de az igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdésekben igen, így bírói függetlenségről is.

Borsos Katalin szerint, mivel a bírói függetlenség össztársadalmi érdek, nemcsak saját magukért, de minden állampolgárért kiállnak.

Bayer Zsolt tegnapi szavait élesen bírálta Magyar Péter is, aki szerint ezek után a publicistának el kellene tűnnie a közéletből. Gulyás Gergely ugyanakkor a csütörtöki kormányinfón nem tartotta listázásnak Bayer felszólítását a bírók listázására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté Magyar Péternek: Ha olyan tökös vagy, miért nem írsz le egy nevet vagy konkrétumot?
A Fidesz frakcióvezetője konkrétumokat követel, miután a Tisza Párt vezetője fideszes kapcsolatokat emlegetett a letartóztatott H. István ügyében.


Kocsis Máté éles hangvételű Facebook-posztban szólt be Magyar Péternek, miután a politikus azt állította: a nemrég letartóztatott ukrán kém kapcsolatban állt több fideszes politikussal és Orbán Viktor egyik családtagjával is. Magyar azt is hozzátette, hogy szerinte itt az ideje újra összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot.

A Fidesz frakcióvezetője arra volt kíváncsi, miért nem nevez meg konkrét személyeket Magyar Péter, ha valóban biztos az információiban.

„Hallod-e, te, Magyar Péter! Ha olyan tökös csávó vagy, és ha annyira egybehangzóak azok az információk, amik “eljutnak” hozzád, akkor miért nem mersz egy nevet, konkrétumot, egy bármi kézzelfoghatót leírni? Félsz a perektől? De hát azt mondtad, a fél családod bíró, majd ők úgyis kimosnak, nem? Tapasztaljuk az elfogultságukat irányodban, ne rettegj, mondj neveket! Ne félj!

– írta.

Kocsis arra is emlékeztetett, hogy Magyar korábban már több nevet is említett, köztük egykori fideszes képviselőket, de szerinte ezek az állítások nem állják meg a helyüket. „Múlt héten még az egykori rendészeti államtitkár nevével dobálóztál, meg egy régi fideszesével, aki 2014 óta még csak nem is képviselő, akiről azt mondtad, hogy a budapesti parkolás korlátlan urának a fia, ami persze nem igaz.”

„Szóval vedd gyorsan körbe magad a sárga mellényes körjátékozókkal, meg az alvilági gorilláiddal, és küldd el nekem szépen azokat az egybehangzó információkat a frakcióm tagjairól!” – tette hozzá.

A vita előzménye, hogy H. Istvánt – aki az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve állítólag Magyarország hadseregéről és energetikai rendszeréről gyűjtött adatokat – a múlt héten tartóztatták le. A Fővárosi Törvényszék közlése szerint a férfit kémkedéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

Kocsis egy sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar elhárítás már régóta ismerte H. Istvánt. A Fidesz frakcióvezetője szerint a férfi aktív hírszerzői munkát végzett.

Magyar Péter ezzel kapcsolatban azt állította, hogy H. István érdekeltségekkel rendelkezett a Steriflow Kft.-ben, amely a Covid-járvány idején szerződést kötött az állammal gyorstesztek szállítására. A cég 2023-as jegyzőkönyve alapján valóban tulajdonosként szerepelt benne Kupper András korábbi fideszes képviselő, Marton László, valamint H. István.

A Fidesz reagált az állításokra, de nem cáfolta őket: „A Fidesz politikusai nem ápolnak baráti viszonyt ukrán kémekkel.”

Kocsis szerint azonban Magyar csak „üres beszéddel” próbál hatást kelteni, és azt írta: „Lehet, hogy a bezsongott szektád (tudod, akiket büdös szájúaknak neveztél) beéri az üres beszéddel, nekik ez szellemileg kielégítő, de én nem érem be, várom a konkrétumokat, ha már megszólítottál.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mindannyian szar emberek!” – Havas Henrik durván beszólt a Magyar Nemzet újságíróinak
A Tanár úr teljesen kiakadt, miután a kormánypárti lap nekiment neki egy bejegyzése miatt. Havas szerint kiforgatták a szavait, és szakmailag is nulla, amit csinálnak.
F. O. - szmo.hu
2025. május 28.



Havas Henrik új bejegyzésben reagált a Magyar Nemzet hétfő reggeli cikkére, amelyben a lap bírálta őt egy korábbi posztja miatt. A bejegyzésben Havas többek között Gönczi Gáborról írt, aki nemrég exkluzív interjút készített Orbán Viktorral a TV2-n.

Havas a múlt héten közzétett írásában azt írta: „miután Orbán Viktor a végét járja, mi lesz azokkal, akik halálmegvető bátorsággal nyalták a seggét”. A posztban név szerint említette Gönczit, és felidézte, hogy az RTL-es időkből úgy emlékszik rá: gyakran fellépett a Heti Hetes rendezvényein, és „komolyan mondom, hogy nagyon bájosan énekelt örökzöldeket”.

A Magyar Nemzet erre reagálva közölt cikket, amelyben a szerző úgy fogalmazott: a Gönczit ért támadásra nem szabad nem reagálni.

A cikk szerzője szerint Havas pökhendi újságíró, aki „minden riportalanyával nyeglén, hanyagul, vérlázító módon, sokszor arrogánsan beszélt”.

Havas ezt követően új bejegyzést írt, amelyben jelezte: nem az volt a problémája, hogy Gönczi régen fellépett zenekarával, hanem az interjú utolsó kérdése. A kérdés így hangzott: „Miniszterelnök úr! Zárszóként: ön mindig energiát sugároz, és mindig van egy optimista forgatókönyve a világ működésére, és arra, hogyan fogunk felébredni holnap”.

Havas szerint ez a kérdés, és az, hogy ő ezzel kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, kimaradt a Magyar Nemzet írásából. A bejegyzésében azt is írta:

„Szerintem a »kolléga« nem hülye, csak undorító módon eleget tesz a Rogán-művek igényeinek

[…] Vajon ki beszélte le arról, hogy leírja, mitől idegesítette fel Rogánékat Gönczi úr utolsó kérdése? Megoldás: mindannyian szar emberek… ráadásul szakmailag nullák”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Az állomány döntő többsége” Ruszin-Szendi Romulusz mellett áll egy alezredes szerint
Balázsi Zoltán szerint megdöbbentő az a rágalomcunami, amit rázúdítottak a korábbi vezérkari főnökre. 25 éve ismeri Ruszin-Szendit, aki szerinte remek ember és kiváló katona.


Még kedden éjszaka posztolt a Ruszin-Szendi Romulusz körül kialakult helyzetről Balázsi Zoltán. Az alezredes bejegyzését szerda este Magyar Péter is megosztotta.

A posztból kiderül, hogy Balázsi és Ruszin-Szendi közel 25 éve ismerik egymást. Ismeretségük még a Nemzetvédelmi Egyetemen kezdődött, majd hosszú évekig együtt szolgáltak Szolnokon.

„Ügyeletes parancsnokként én fogadtam az Irakból hazatérő, általa vezetett kontingenst- ekkor készült a mellékelt fénykép is. Szolgáltam Vele Afganisztánban a parancsnoksága alatt. Aki volt katona az tudja, hogy egy hadszíntéren közösen teljesített misszió képes csak igazán összekovácsolni egy csapatot, és elmélyíteni a bajtársi kapcsolatokat” – írja a bejegyzésben az alezredes. Hozzáteszi: elfogult a korábbi vezérkari főnökkel kapcsolatban, akit barátjának tart.

Szerinte a Tisza Párt honvédelmi szakértője kiváló katona, remek ember és parancsnok, aki „számtalan alkalommal bizonyította rátermettségét”.

„Számomra ezért is érthetetlen és megdöbbentő az a gyomorforgató rágalomcunami, amit rázúdítottak olyan "emberek", akik a bokájáig sem érnek fel Ruszin- Szendi Romulusz tábornok Úrnak...

Tetszik, nem tetszik, az állomány döntő többsége- velem együtt- a Tábornok Úr mellett áll, és nem fogunk habozni a védelmére kelni, mert hosszú évek, évtizedek bajtársi kapcsolatát nem tudják a Habony Művekből semmissé tenni!”

– zárta sorait Balázsi Zoltán.

Szerdán Kósa Lajos jelentette be, hogy június 5-re összehívta a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságát. Azt vizsgálják majd, hogy a volt vezérkari főnök valóban Ukrajna-barát álláspontot képviselt-e a NATO-ban, ahogy azt a kormány állítja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás: Ruszin-Szendi Romolusz vezérkari főnökként is kapcsolatban állt olyan személlyel, aki együttműködött az ukrán szolgálatokkal, de ez csak később derült ki
A kormány csak később tudta meg, mi történt. Most nyomoznak, mi lehetett a kapcsolat célja.


Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón elmondta, hogy Ruszin-Szendi Romulusz kapcsolatban lehetett egy ukrán kémmel. Az RTL kérdésére úgy fogalmazott: „óvatosan”, de megerősíthető, hogy lehetett ilyen kapcsolat.

Arra viszont nem adott választ, hogy ez az időszak egybeesett-e azzal, amikor Ruszin-Szendi vezérkari főnökként szolgált. Gulyás szerint a kormány számára ez az információ csak később derült ki, most azt próbálják feltárni, hogy pontosan milyen volt ez a kapcsolat, és mi volt a célja.

A volt vezérkari főnöknél is megtörtént a nemzetbiztonsági átvilágítás – tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondása szerint ez ötévente esedékes, és „a magyar állam a saját vezetőit igyekszik védeni”.

Arra a felvetésre, hogy valóban készülnek-e Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatására, Gulyás így reagált: „általában az ellenkezője történik annak, amit Magyar Péter állít”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: