HÍREK
A Rovatból

Országos Kereskedelmi Szövetség: Az árrésstop meghosszabbítása rontja az ellátásbiztonságot

A szövetség szerint már most veszélyben van az alapvető élelmiszerekhez történő hozzáférés több száz településen.


Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az árrésstop meghosszabbítása nem szolgálja sem a vásárlók, sem a gazdaság hosszú távú érdekeit, írja a 24.hu. A szervezet közleményében azt írja: a kormány szakmai egyeztetés nélkül döntött a hatósági árak fenntartásáról, amivel „szőnyeg alá söpri a magyar gazdaságban meglevő feszültségeket”.

Az OKSZ úgy látja, az intézkedés eredeti célját már elérte – segített abban, hogy a vásárlók kevésbé érezzék meg az új beszállítói szerződésekből fakadó áremeléseket. Ugyanakkor szerintük ez a megközelítés téves, mert nem engedi érvényesülni a piaci versenyt, amely képes lenne egyensúlyban tartani a gazdaságot.

A szövetség szerint a hatósági árszabályozás hatása csak ideiglenes lehet, miközben „a feszültségek a felszín alatt gyűlnek, felerősítik egymást, és idővel mindenképpen felszínre kerülnek”. Úgy vélik, most lett volna lehetőség arra, hogy az árrésstopot fokozatosan, fájdalommentesen kivezessék.

Az OKSZ ennek érdekében konkrét javaslatokat is tett a múlt héten, de sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a kormány ezeket nem vette figyelembe.

A szervezet szerint a jelenlegi helyzet az ellátásbiztonságot is veszélyezteti: már most van legalább 400 olyan település, ahol nincs működő élelmiszerbolt.

A kereskedők azt is kiemelik, hogy az árrésstop megnyithatja az utat a külföldi beszállítók előtt, ezzel pedig hosszú távon károkat okozhat a hazai mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak. Emellett a kiskereskedelem mozgástere is csökken, hiszen így nehezebben tud közvetíteni a beszállítók és a vásárlók között – márpedig ennek fontos szerepe van abban, hogy kiegyensúlyozott árakat biztosítsanak a boltokban.

A szövetség azt kéri a kormánytól, hogy mielőbb döntsenek az árrésstop kivezetéséről, akkor is, ha ezt fokozatosan kell végrehajtani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az ukrán kémként letartóztatott Holló Istvánnak rendkívül jó kapcsolata volt a Fidesz-frakció több tagjával és Orbán Viktor egyik családtagjával is
A Tisza Párt elnöke szerint ideje lenne újra összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot, és erre fel is szólította Kocsis Mátét.


„A hozzánk eljutó egybehangzó hírek szerint az ukrán kémként letartóztatott Holló Istvánnak rendkívül jó, baráti kapcsolata volt a Fidesz-frakció több tagjával és Orbán Viktor egyik családtagjával is” – írta Facebook-posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke ezután a Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak üzent.

„Nos, Kocsis Máté elvtárs, akkor ideje lenne újra összehívni a Nemzetbiztonsági Bizottságot Vagy először a Fidesz-frakciót, és kikérdezni az elvtársaidat, hogy milyen bizniszeket kötöttek ezzel az állítólagos kémmel és cserébe milyen bizalmas információkat adtak át neki”

- írja Magyar, majd hozzátette:

„Orbán Viktor rendészeti államtitkárát és a Fidesz volt budapesti frakcióvezetőjét meghallgatta már a Nemzetbiztonsági Bizottság az ukrán kémetekkel közös cégük kapcsán?”

„Azt eddig is tudtuk, hogy előszeretettel fogadtok orosz kémeket a Külügyminisztériumban. Lehet még az is kiderül, hogy Hatvanpusztán vagy a felcsúti VIP páholyban zajlanak az orosz-ukrán kémcserék?” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Gulyás: A nyugdíjasok azért kapnak papír alapú utalványt, mert ez a legegyszerűbb
A miniszter azt is közölte, hogy nem csak élelmiszerre lehet majd felhasználni az utalványokat. A pontos felhasználási lehetőségeket viszont a következő napokban megjelenő rendelet részletezi majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 28.



A szerdai kormányinfón az ATV arról érdeklődött, miért döntött a kormány papíralapú élelmiszerutalvány bevezetéséről a nyugdíjasok számára, miközben korábban áfavisszatérítést ígértek.

Gulyás Gergely válaszában elmondta, hogy a döntés hátterében az idősügyi szervezetek kérése áll. A kancelláriaminiszter szerint ők a legegyszerűbb megoldást szorgalmazták, ezért esett a választás a papíralapú utalványra.

Az is kiderült, hogy az utalvány nem kizárólag élelmiszer vásárlására lesz alkalmas. A pontos felhasználási lehetőségeket a következő napokban megjelenő rendelet részletezi majd.

Később a hvg.hu arról érdeklődött Gulyás Gergelynél, hogy a nemrég bejelentett 30 ezer forintos nyugdíjas-utalvány a korábban meghirdetett, jóval nagyobb megtakarítást ígérő élelmiszeráfa-visszatérítés egyszerűbb változata-e.

A kérdés arra utalt, hogy februárban még 120-180 ezer forintos éves megtakarításról volt szó, most viszont egy egyszeri, 30 ezres utalványról döntöttek.

Gulyás Gergely erre azt válaszolta: „Az idei évben így döntöttük”.

Azt is megerősítette, hogy a szükséges forrást a költségvetés módosításával már betervezte a kormány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Tróger vagy, ezt direkt csináltad!” - El sem kezdődhetett a badacsonytomaji önkormányzat ülése a képviselők köztartozásai miatt
A jegyző közlése szerint a hét képviselőből négy nem szerepel a NAV köztartozásmentes adatbázisában, így a testület határozatképtelenné vált.


Nem tartották meg a badacsonytomaji önkormányzat szerdai testületi ülését, mert a hét tagból négynek nincs köztartozásmentes adózói nyilvántartásban szereplő neve. Ez azt jelenti, hogy a testület határozatképtelenné vált, tudta meg a 24.hu.

A helyi szabályok szerint csak olyan képviselő végezhet munkát, aki szerepel a NAV Köztartozásmentes Adózói Adatbázisában, vagyis a KOMA-listán. Ha valaki lekerül onnan, méltatlanná válik a képviselői mandátumra.

Török Zoltán független képviselő, aki korábban alpolgármester is volt, arról beszélt a lapnak, hogy a múlt hétvégén egy helyi rendezvényen szólták le őket a lakók. Szerinte valaki azt mondta neki:

„mit dumálunk mi az önkormányzatban, mikor tele vagyunk köztartozókkal”.

Ezután Török ellenőrizte, hogy az ő neve rajta van-e a listán, és miután megbizonyosodott róla, hogy nincs tartozása, levelet írt a jegyzőnek, hogy nézze meg, kik nem szerepelnek az adatbázisban.

A szerdai ülés elején derült ki, hogy négy név hiányzik, köztük nem hangzottak el konkrét nevek vagy tartozások összegei. Mivel így nem volt meg a szükséges létszám a döntéshozatalhoz, berekesztették az ülést.

A történtek után a polgármester, Hartai Béla indulatosan reagált. Török szerint azt mondta neki:

„Tróger vagy, ezt direkt csináltad”.

Török viszont azt állítja, hogy nem akarta megbénítani a munkát, csak azt szerette volna, hogy jogszerűen működjön az önkormányzat.

Az ülésen több napirendi pontot is tárgyaltak volna, köztük a tavalyi költségvetés zárszámadását, amit a hónap végéig kell elfogadni.

A NAV tájékoztatója szerint, ha valakit törölnek a KOMA-listáról, újra kell kérvényeznie a felvételt. A hatóság minden hónap utolsó napján vizsgálja, hogy az adózó megfelel-e a feltételeknek, és a kérelem után legkorábban a következő hónap 10-én kerülhet vissza a listára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nikkelt találtak a bátonyterenyei akkufeldolgozó dolgozóinak szervezetében
A munkavállalók magánlaborhoz fordultak, miután nem kaptak minden esetben kontrollvizsgálatot. A hatóság szerint 12 esetben igazolódott a fokozott terhelés.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 28.



Több dolgozó is saját költségén végeztetett laborvizsgálatot a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozóban, miután aggódni kezdtek egészségük miatt. A mintákban határérték feletti nikkelszintet találtak, tudta meg az Átlátszó.

A munkavállalók szerint hiába történnek a cégnél éves szűrések, nem minden esetben kapták meg a szükséges kontrollvizsgálatokat, pedig fokozott expozíció érhette őket. A problémát jelezték is a munkáltatójuknak és a megyei hatóságoknak.

A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal szerint

„nikkel és kobalt fokozott terhelést érintően bejelentés nem érkezett”, ugyanakkor elismerték, hogy egy korábbi vizsgálat során 12 dolgozónál mutattak ki fokozott nikkelterhelést.

A cégnél ezután soron kívüli orvosi alkalmassági vizsgálatot végeztek, és a dolgozókat alkalmasnak minősítették.

A hatóság közölte, hogy a SungEel Hitech Hungary Kft.-nél éves rendszerességgel zajlanak orvosi vizsgálatok, legutóbb 2024. szeptember 30-án. A nikkel és kobalt miatt külön biológiai monitoringra is sor került 24 munkatárs esetében.

2024 áprilisában a kormányhivatal újabb ellenőrzést tartott az üzemben, ennek lezárása még folyamatban van. Az Átlátszó szerint a dolgozók egy része továbbra is aggódik a működési körülmények miatt.

A bátonyterenyei akkufeldolgozó üzem 2021-ben nyílt meg, és a dél-koreai SungEel második magyarországi telephelye. Az üzem a gödi és komáromi akkugyárak selejtes termékeit dolgozza fel. A beruházás 9,3 milliárd forintba került, ebből 2,8 milliárdot a magyar állam adott támogatásként.

Idén áprilisban a cég megkapta a környezetvédelmi engedélyt a gyár bővítésére, így évente akár 27 400 tonna akkumulátorhulladék feldolgozása is lehetővé válik. A helyi lakosok számára a bővítésről csak írásban tartottak közmeghallgatást, ami sokak szerint nem adott kielégítő válaszokat a felmerülő kérdésekre.

Korábban már előfordult, hogy a kormányhivatal munkatársai rosszul lettek egy ellenőrzés során az üzemben. Bőrkiütést, torokkaparást és szájfájdalmat tapasztaltak. A hatóság vizsgálata akkor 24 szabálytalanságot tárt fel, amelyek 13 dolgozó egészségét is veszélyeztették.


Link másolása
KÖVESS MINKET: