A Publicus felmérése szerint Matolcsy Györgyöt börtönbe küldené a többség
A magyarok 80 százaléka hallott a jegybankbotrányról, és sokan Matolcsyt tartják felelősnek. Ennek ellenére kevesen hisznek abban, hogy bárkit is felelősségre vonnak.
A magyarok 80 százaléka hallott arról, hogy eltűnt az MNB Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) alapítványának vagyona – derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek többsége Matolcsy Györgyöt tartja az ügy központi szereplőjének, 77 százalék szerint ő állt a történtek hátterében. További 9 százalék úgy véli, a volt jegybankelnök tudott az eseményekről, de nem tett ellenük semmit, vagy félrenézett.
Az ellenzéki szavazók 88 százaléka szerint Matolcsy egyértelműen felelős, míg 9 százalékuk szerint csak tudott az ügyekről, de nem vett részt bennük.
Mindössze 1 százalék gondolja úgy, hogy nem történt korrupció.
A kormánypárti válaszadók 34 százaléka nem adott választ erre a kérdésre, 38 százalékuk szerint Matolcsy volt a fő felelős, 11 százalékuk pedig úgy látja, bár tudott az ügyekről, nem lépett közbe.
A kutatásban részt vevők 85 százaléka hallott arról is, hogy Matolcsy Ádám környezetéhez tartozó cégek is kaptak az alapítványi forrásokból. A fideszes szavazók 58 százaléka, az ellenzékiek 95 százaléka volt tisztában ezzel az információval.
A válaszolni hajlandó megkérdezettek 80 százaléka szerint Matolcsy Györgynek egyértelmű a büntetőjogi felelőssége. Csak 5 százalék mondta azt, hogy ez fel sem vetődhet.
A felmérés szerint a teljes lakosság 62 százaléka nem számít komoly jogi következményekre az ügyben. 8 százalék szerint lehet ugyan felelősségre vonás, de az nem fogja érinteni Matolcsy Györgyöt vagy családját. Ezzel az állítással csak 17 százalék nem értett egyet. A kormánypártiak 26 százaléka számít súlyos retorziókra, míg ez az arány az ellenzékiek körében 16, a bizonytalan szavazók között pedig 14 százalék volt.
A jegybankbotrány széles körben ismertté vált: az ellenzéki szavazók 97, a Fidesz támogatói közül 59, a pártot nem választók 70 százaléka hallott róla.
A kormány az elmúlt hetekben azzal érvelt, hogy a Magyar Nemzeti Bank függetlensége miatt nem lehetett rálátása az alapítvány pénzügyeire. A válaszadók 82 százaléka ezt az érvelést nem fogadta el, csupán 8 százalék hitt neki, 10 százalék pedig nem válaszolt.
Az Állami Számvevőszék súlyos megállapításokat tett közzé az MNB alapítványaival és azok cégeivel kapcsolatban, ezek után indult nyomozás az ügyben. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a Della podcastban úgy fogalmazott: „nincs kétsége, hogy a jegybank felső vezetése bizonyíthatóan felelős az 500 milliárd forintos vagyont érintő ügyekben”, és szerinte „a kormány illetékes tagjainak is felelniük kellene”.
A magyarok 80 százaléka hallott arról, hogy eltűnt az MNB Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) alapítványának vagyona – derül ki a Publicus Intézet Népszavának készített közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek többsége Matolcsy Györgyöt tartja az ügy központi szereplőjének, 77 százalék szerint ő állt a történtek hátterében. További 9 százalék úgy véli, a volt jegybankelnök tudott az eseményekről, de nem tett ellenük semmit, vagy félrenézett.
Az ellenzéki szavazók 88 százaléka szerint Matolcsy egyértelműen felelős, míg 9 százalékuk szerint csak tudott az ügyekről, de nem vett részt bennük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Zsiday Viktor kőkeményen beleszállt a kormányba: Ha nem lesz változás, nagy baj jöhet, a hitelességet most már nagyjából leradírozta a kormányzat
Azt mondta: „A rövid távú politikai előnyökért feláldozzák a hosszú távú gazdasági érdekeket, ez szerintem teljesen egyértelmű.” Szerinte a kormány minden évben irreális növekedési számokat mond be, és ez hosszabb távon hitelvesztést okozhat.
Zsiday Viktor szerint a magyar gazdaság 2022 közepe óta nincs jó állapotban. Úgy látja, hogy már évek óta várnak valamilyen növekedésre, de az nem következik be. A befektető úgy fogalmazott: „Szerintem ezt a hitelességet most már nagyjából leradírozta a kormányzat”.
A Telex Most jövök című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte a kormány minden évben irreális növekedési számokat mond be, és ez hosszabb távon hitelvesztést okozhat. Zsiday úgy véli, a gazdaság részben hiten alapul: „Ha nagyon sokan elhisznek valamit, akkor az bekövetkezik.”
Szerinte az egyik legsúlyosabb gond, hogy Magyarországon nagyon alacsony a termelékenység. Ez azt mutatja meg, hogy egy ember egy év alatt mennyi gazdasági értéket termel. Elmondása szerint 2010 óta évente csupán 1 százalékkal nőtt ez az érték.
Úgy fogalmazott: „Az erőltetett bérnövekedés nyilvánvalóan inflációban csapódik le.”
Zsiday szerint a piac működését több tényező is gátolja. A befektetők – főleg az európai és amerikai cégek – óvatosabbak lettek, mert sok az állami beavatkozás és szabályozás. Úgy látja, beruházni csak akkor éri meg, ha van jövőbe vetett bizalom. Azt mondta: „Ahol nem működik a piacgazdaság, ott nem lesz tartós gazdasági fellendülés.”
A Magyar Nemzeti Bank veszteségeiről is beszélt. Szerinte nem az a jegybank feladata, hogy a nála maradt pénzeket befektetésekre használja. Úgy fogalmazott:
„Már akkor is elmondtuk, hogy nincs létjogosultsága annak, hogy ez a pénz a jegybanknál maradjon, és elkezdjen vele okoskodni, és ebbe vagy abba fektetni. Nem ez a feladata a jegybanknak.”
Hozzátette: „Ez az 500 milliárdos tétel, amiről beszélünk (…) nemzetközi mércével is nagyon súlyos bukás.” Azt is elmondta, hogy a jegybank monetáris politikája miatt 2 000 milliárd forintos veszteség keletkezett.
Szerinte a kormány azért él olyan intézkedésekkel, mint az árréssapka vagy az extraprofit-adó, mert tudja, hogy a választási hajlandóság összefügg az életszínvonallal.
A cél az, hogy az emberek ne érzékeljék annyira az inflációt, így bátrabban költsenek. Azt mondta: „A rövid távú politikai előnyökért feláldozzák a hosszú távú gazdasági érdekeket, ez szerintem teljesen egyértelmű.”
Zsiday szerint a Fidesznek a 2026-os választásokhoz nagy pénzosztást kellene végrehajtania, lehetőleg közvetlenül a voksolás előtt. Úgy látja: „Iszonyatosan rá kellene lépniük a gázpedálra.” Hozzátette, hogy ezt minden bizonnyal megpróbálják majd, a kérdés csak az, mennyit engednek nekik a nemzetközi piacok.
A forint gyengüléséről is szó esett. Zsiday szerint ez nemcsak azokra van hatással, akik külföldön nyaralnak, hanem mindenkit érint. Az importtermékek ára például emiatt is emelkedik.
A gazdagabb rétegeknél, főleg a felső középosztályban, elbizonytalanodást tapasztal. Szerinte ezt részben a lassú tőkemenekítés is mutatja. A kevésbé tehetős embereknél is érezhető lehet ez a hangulat, de náluk kevésbé látszik, mert nincs megtakarításuk.
Arról is beszélt, hogy pontosan mit csinál egy portfóliómenedzser. Elmondása szerint ő global-makro befektetésekkel foglalkozik, vagyis a világ gazdasági, politikai, társadalmi és geopolitikai eseményeit próbálja megérteni. Úgy fogalmazott: „Van, amikor az ember kikerül ebből a szinkronból, és minden kaotikussá válik.”
Az összeesküvés-elméletekről is elmondta a véleményét. Szerinte bár vannak fontos szereplők a világban, senki sem tudja egyedül irányítani a folyamatokat. Példaként említette az olajpiacot és Donald Trumpot is: „Hiába most Donald Trump egy ilyen hatalmas elnök, például amikor most tavasszal szembe jött vele a kötvénypiac, akkor meg kell hátrálnia.”
Szerinte az sem mindegy, milyen személyiség kell egy sikeres befektetőnek. Úgy látja, hiába valaki felkészült és okos, ha nem bírja a stresszt, nem tudja elviselni, ha hibázik, vagy nem tudja felmérni a kockázatokat. „Egy csomó buktatója van ennek a szakmának” – mondta.
A műsorban szó volt még arról is, hogyan kezeli a stresszt, mit gondol az MNB új vezetéséről, milyen gazdasági hatásai lehetnek Ukrajna uniós csatlakozásának, és mennyi szerepe van a szerencsének a befektetői sikerben.
Zsiday Viktor szerint a magyar gazdaság 2022 közepe óta nincs jó állapotban. Úgy látja, hogy már évek óta várnak valamilyen növekedésre, de az nem következik be. A befektető úgy fogalmazott: „Szerintem ezt a hitelességet most már nagyjából leradírozta a kormányzat”.
A Telex Most jövök című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte a kormány minden évben irreális növekedési számokat mond be, és ez hosszabb távon hitelvesztést okozhat. Zsiday úgy véli, a gazdaság részben hiten alapul: „Ha nagyon sokan elhisznek valamit, akkor az bekövetkezik.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A tájékoztatón a minimálbér, a kkv-k támogatása és a gyógyszerárak is szóba kerülhetnek. Az Európai Bíróság devizahiteles ítéletéről, a kamatstop jövőjéről és az átláthatósági törvényről is beszélhet Gulyás.
A Kormányinfókat többnyire csütörtökön tartják, de most előre hozták a kormányülés utáni időpontra.
A magyar gazdaság aktuális folyamatai, a minimálbér-tárgyalások esetleges újranyitása, az átláthatósági törvény, valamint a kis- és középvállalkozások támogatásának kérdése is felvetődhet, amelyről nemrégiben Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is nyilatkozott.
Orbán Viktor is beharangozta az eseményt az oldalán, Szerinte az árrésstop és más gazdasági kérdések mellett a kibercsalókról is tárgyalnak majd, akik szerinte "ukrán hátterűek."
A tájékoztatón a minimálbér, a kkv-k támogatása és a gyógyszerárak is szóba kerülhetnek. Az Európai Bíróság devizahiteles ítéletéről, a kamatstop jövőjéről és az átláthatósági törvényről is beszélhet Gulyás.
A Kormányinfókat többnyire csütörtökön tartják, de most előre hozták a kormányülés utáni időpontra.
A magyar gazdaság aktuális folyamatai, a minimálbér-tárgyalások esetleges újranyitása, az átláthatósági törvény, valamint a kis- és középvállalkozások támogatásának kérdése is felvetődhet, amelyről nemrégiben Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is nyilatkozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Orbán Viktor elveszítette a kapcsolatát a valósággal” – Magyar Péter újabb erős állításokat tett az ATV-ben
„El a kezekkel Ruszin–Szendi Romulusztól, el a kezekkel a civilektől, el a kezekkel a tiszásoktól és mindenkitől, aki egyébként a hazáért küzd, ezt tudom innen is üzenni az uraknak, az elvtársaknak” – mondta az ATV-ben.
Magyar Péter szerint komoly ellentétek feszülnek a Fideszen és a kormányon belül is. Úgy fogalmazott, vannak, akik magukat emberarcú fideszesnek mutatják, és még próbálják visszahúzni a földre a miniszterelnököt. Hozzátette, Orbán Viktor elveszítette a kapcsolatát a valósággal, és ez mindenhol látszik.
A Tisza Párt elnöke kedden este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában több témát is érintett. A miniszterelnökről azt mondta: „Orbán Viktor régen egy sportember volt, de ma már nyomokban sem tartalmaz sportembert.” Szerinte egy sportember nyílt és egyenlő feltételek között akar győzni, de ez már nem igaz Orbán Viktorra. Úgy fogalmazott: „Ma már pontosan érzi, hogy elveszítette a támogatottságát, hogy elveszíti a hatalmát, és ezért semmi sem drága neki.”
Azt is elmondta, hogy az elmúlt hetekben 300 kilométert gyalogolt el Nagyváradig. Úgy látta, ez az út megmutatta, hogy az emberek nyitottak, reménykednek, és igényük van arra, hogy a saját problémáikról beszélgessenek. Úgy tapasztalta, sokan megértették: nincsenek egyedül, és békére meg valódi nemzeti összefogásra vágynak.
Beszélt a Ruszin–Szendi Romulusszal szemben felhozott vádakról is. Azt mondta, a volt vezérkari főnök soha nem követett el hazaárulást, és nem adott át bizalmas információkat a magyar hadseregről. „El a kezekkel Ruszin–Szendi Romulusztól, el a kezekkel a civilektől, el a kezekkel a tiszásoktól és mindenkitől, aki egyébként a hazáért küzd, ezt tudom innen is üzenni az uraknak, az elvtársaknak” – mondta.
Azt is hozzátette, hogy a kormánypárti sajtó és több politikus nyilatkozatai alapján arra számít, hogy eljárás indulhat Ruszin–Szendi Romulusz ellen. A volt vezérkari főnökről azt mondta: hazafi.
Az átláthatóságinak nevezett törvényről is szó volt. Kijelentette: „Fellépünk ellene, én felszólalok ellene és támogatom azokat, akik tüntetnek és kifejezik a nem tetszésüket.” Hangsúlyozta, hogy ezeket a törvényeket csak a következő kormány tudja eltörölni vagy megváltoztatni. Szerinte erre akkor kerülhet sor, ha _háromszázhúsz_ nap múlva megnyerik a választást.
Úgy fogalmazott, az ilyen jogszabályokat arra is használják, hogy az emberek tudják, „hol a helyük”. Ezek szerinte nemcsak fenyegetőek, hanem a hangulatkeltést is szolgálják.
Arra a kérdésre, hogy ott lesz-e az idei Pride-on, határozottan válaszolt: nem. Hozzátette, hogy ezt már korábban is világossá tette, és azóta sem változott az álláspontja.
Szóba került a Nagyváradig tartó gyalogút is, amelyről úgy vélekedett: megmutatta, hogy a magyar emberek békére és valódi összefogásra vágynak. „És ami a lényeg szerintem, amit Nagyváradon próbáltam elmondani, az nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete volt.”
Külön kiemelte a Toldi látogatást, ahol a Tisza Párt korábban csak egy szavazatot kapott az európai parlamenti választáson, most viszont szinte az egész falu ott volt. Valaki azt mondta neki, „olyan posztmodern”, hogy egy pártelnök cigány fiatalokkal, aszfaltozó munkásokkal, óvónőkkel és közmunkásokkal sétált együtt egy nyári estén Tápióság és Úri között, harmonikaszó mellett. Erre ő úgy válaszolt: „Ez nem posztmodern, hanem ez a valóság.”
Magyar Péter szólt azokról is, akik Nagyváradon ellene tüntettek. Azt mondta, egy részük a Tiborcz Istvánhoz és Balázs Attilához köthető Viastein Kft. dolgozója volt. Úgy fogalmazott:
„Nem akarok nagyon erős szavakat használni, de ez nettó hazaárulás, ha Erdélyben, a világ közvéleménye előtt a miniszterelnök családja és az ahhoz köthető cég odautaztat provokátorokat, rendzavarókat.”
Végül szóba került az RMDSZ is. Magyar Péter szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a Fidesz kéme az Európai Néppártban. Az RMDSZ szóvivője erre azt reagálta, hogy Magyarnak „nagy tapasztalata van a lehallgatások terén”. A műsorban Magyar azt mondta, nem volt elegáns az RMDSZ-től, hogy egyedül ők nem támogatták a Tisza Párt csatlakozását az Európai Néppárthoz. Hozzátette:
„Ennek ellenére én szeretnék velük leülni, és örültem volna, ha valaki kijött volna tőlük a rendezvényünkre. A helyiek is hiányolták az RMDSZ képviselőit, de spongyát rá, fátylat rá. Én nagyon szívesen leülök velük.”
Úgy gondolja, minden magyar politikai pártnak kötelessége, hogy egyeztessen és megegyezzen a külhoni magyarság legitim képviselőivel.
A beszélgetés végén arról is beszélt, hogy újra próbáltak ajándékokat eljuttatni a gyermekotthonokba a Legyél a Változás Egyesületen keresztül. Azt mondta, hogy az emberek összesen 15 millió forint értékben vásároltak ajándékokat, de több helyen is akadályozták őket. Kiemelte a Szilágyi Erzsébet Otthont, ahol – elmondása szerint – még az otthon vezetőjét sem engedték ki. „Ez történik ma Magyarországon 2025-ben” – mondta. Hozzátette, másnap is folytatják az akciót, még harminc intézménybe kell eljuttatni a csomagokat. Azt is megjegyezte, hogy már az is eredmény, ha az ajándékokat legalább az utcán hagyhatják, mert akkor a dolgozók beviszik és átadják a gyerekeknek.
Magyar Péter szerint komoly ellentétek feszülnek a Fideszen és a kormányon belül is. Úgy fogalmazott, vannak, akik magukat emberarcú fideszesnek mutatják, és még próbálják visszahúzni a földre a miniszterelnököt. Hozzátette, Orbán Viktor elveszítette a kapcsolatát a valósággal, és ez mindenhol látszik.
A Tisza Párt elnöke kedden este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában több témát is érintett. A miniszterelnökről azt mondta: „Orbán Viktor régen egy sportember volt, de ma már nyomokban sem tartalmaz sportembert.” Szerinte egy sportember nyílt és egyenlő feltételek között akar győzni, de ez már nem igaz Orbán Viktorra. Úgy fogalmazott: „Ma már pontosan érzi, hogy elveszítette a támogatottságát, hogy elveszíti a hatalmát, és ezért semmi sem drága neki.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A buszbérlésen és az étkezésen spórolnak az osztályok, hogy ne kelljen sok plusz pénzt beszedni a szülőktől az osztálykirándulásokra
Még mindig az egynapos kirándulásokból van több, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a Tankerületek azért csak ezt támogatják, hogy spóroljanak a tanárok plusz díjazásán.
A buszbérlésen és az étkezésen spórolnak az osztályok, hogy ne kelljen sok plusz pénzt beszedni a szülőktől az osztálykirándulásokra. Legtöbbször ugyanis nem futja az osztálypénzből. A buszos cégek azt mondják, kevesebb megrendelésük van, mert már inkább vonattal utaznak a csoportok. Még mindig az egynapos kirándulásokból van több, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a Tankerületek azért csak ezt támogatják, hogy spóroljanak a tanárok plusz díjazásán - hangzott el az RTL híradójában. A Klebersberg Központ szerint nincs korlátozás.