Rakétákkal felfegyverezhető harci drónokat adhat Ukrajnának az amerikai kormány
Négy, Hellfire rakétákkal felszerelhető harci drón eladását tervezi az Egyesült Államok Ukrajnának az Oroszország elleni háborúhoz - írja a Reuters három informátorra hivatkozva.
A hírügynökség szerint az amerikai védelmi minisztérium már hetek óta vizsgálja ezt a lehetőséget, amely már a küszöbön lehet, de a Kongresszus még megvétózhatja a döntést.
Az ukrán hadsereg már eddig is bevetett többféle kisebb, rövidebb hatótávolságú harci drónt, de az amerikaiak MQ-1C Gray Eagle drónjai minden eddig használtnál komolyabb technológiával rendelkeznek.
Ha az amerikai kormány valóban rábólint a négy darab Gray Eagle drón eladására, az komoly jelentőséggel bírna. Egy tisztviselő azt mondta a Reutersnek, hogy
Biden egyébként a minap jelentette be, hogy nagy hatótávolságú rakétákat küldenek Ukrajnának, ami azért nagy lépés, mert az ország eddig visszautasította ezt attól tartva, hogy a rakétákkal Oroszország területét támadnák. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a 700 millió dolláros újabb fegyvercsomag elemeit csak védekezésre használhatják az ukránok a belföldi harctereken. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy a rakétákat nem vetik be orosz területek ellen.