HÍREK
A Rovatból

Rákay Philip: „Hogy van pofája önnek egyáltalán idejönni?!“

A kormánypárti producer a 444 újságírójának megjelenésén akadt ki, mert szerinte a lap minősíthetetlen hangnemben írt az Origo főszerkesztőjéről.


Összegyűlt a kormánypárti elit Kötcsén, ahol a polgári piknik keretében beszélik meg az ország irányításával járó apró-cseprő ügyeket. Ahogy korábban már írtunk róla, az ország legfontosabb embereit egy maroknyi tüntető – köztük a kalandos karrierű Szabó Bálint (róla még később) – várta.

A társaságból feltűnően hiányzott Lázár János, aki Makói Hagymafesztivált választotta az év egyik legfontosabb fideszes eseménye helyett. Ott volt azonban Schmitt Pál volt köztársasági elnök, aki meglehetősen fel is húzta magát a Telex egyik kérdésén:

Az arany Mercivel érkező Rákay Philip is kellően felbosszantotta magát az eseményen – derül ki az RTL felvételeiből.

A kormányközeli producert és influenszert arról kérdezték, hogy mit szól Mészáros Lőrinc meglehetősen látványos életmódjához – amit korábban Gulyás Gergely, Kövér László, legélesebben pedig Pesty László filmes kritizált. Rákay szerint mindenkinek a maga dolga, hogy mire költi adózott bevételét. Ugyanakkor a jelen lévő független újságírókat pártmunkásoknak titulálta, akik szerinte azért szállítanak minden héten új kormánypárti anyagokat, mert "pártjaiknak" nincsen más politikai ötlete.

Mielőtt azonban jobban ki tudta volna fejteni gondolatmenetét, meglátta a 444 munkatársát, amitől végképp eltört benne valami.

„Én azt kérdezem, hogy hogy van pofája magának idejönni!”

– mondta remegő hangon a Patrióta YouTube-csatorna ötletgazdája. Mint kiderült, azért haragudott meg a 444-re, mert a lap korábban egy ironikus cikket közölt Gábor Lászlóról, az Origo főszerkesztőjéről. A portál olyan címekkel jelentetett meg képeket a kormánypárti portál első emberéről, amilyeneket a lap szokott közzé tenni híres nők képeiről. Rákay szerint ezek „undorító, lejárató, ocsmány, bodyshaming” húzások – igaz ő ezt kizárólag az ellenzéki lap cikkére értette. Arra a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hogy mi a véleménye az Origo cikkeiről, amire a válasz készült.

Philip ezután még beszólt a tüntetőknek, futóbolondoknak titulálva őket, majd szóba elegyedett azzal a Szabó Bálinttal, akit tavaly a rendőröknek kellett elvezetni, amiért engedély nélkül jutott be a rendezvény területére. A volt önkormányzati képviselőt egyébként később felfüggesztett börtönbüntetésre is ítélték, amiért veszélyes manőverrel vágott be Orbán Viktor konvoja elé.

Rákay Philip indulatos beszélgetését az újságírókkal itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor egy tollvonással elintézte: lazít a kormány a közpénzek elszámoltatásán
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendeletcsomag többek között a civil támogatások elszámolását érinti. A döntések több területen is azonnali változást hoznak.
F. O. - szmo.hu
2026. január 20.



Keddtől új szabályok szerint számolhatnak el a milliós állami támogatásokkal a civilek. A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent, Orbán Viktor által aláírt rendelet szerint

3 millió forintos összeghatárig a meghatározott költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek mostantól elég egy egyszerűsített beszámolót benyújtaniuk.

A részletes szöveges beszámoló és a számviteli bizonylatok helyett elég nyilatkozniuk arról, hogy a közpénzt a támogatási célnak megfelelően, jogszerűen és a szerződésben meghatározottak szerint használták fel. A keddtől hatályos szabályozás a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, valamint a Miniszterelnökség által kezelt egyházi és nemzetiségi támogatások kedvezményezettjeit érinti. Az egyszerűsített elszámolás lehetőségével 2026. augusztus 31-ig élhetnek a támogatottak.

A rendelet épp azután jelent meg, hogy az Átlátszó a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati adatbázisát elemezve arról írt, hogy

főleg Fidesz–KDNP-közeli civil szervezetek tarolnak a pályázatokon.

Az oknyomozó portál szerint a 201 790 pályázatból 92 ezer nyert, a megítélt támogatási összeg összesen 70,2 milliárd forint volt. A kormány a mostani könnyítést az adminisztratív terhek csökkentésével indokolta.

A kormány más pénzügyi döntéseket is hozott. Határozatuk szerint

Miskolc 6 milliárd forintot kap külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, vissza nem térítendő egyedi támogatásként ingatlanvásárlásra.

A pénzt a város „egy 33,6 hektár nagyságú területet érintő önkormányzati tulajdonszerzés, az ingatlan elválaszthatatlan részét képező tárgyi eszközök megvásárlása, valamint a terület vonatkozásában rendezett tulajdonviszonyok kialakítása, a megszerzett ingatlan vonatkozásában felmerülő üzemeltetési költségek biztosítása érdekében” kapja.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Feldúlt dolgozók, elsötétített ablakok – így ürítették ki a bezárásra ítélt Szőlő utcai javítóintézetet
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának illetékese egy reggeli állománygyűlésen közölte a döntést. Senkinek nem ajánottak fel más pozíciót: a közalkalmazottak végkielégítést kapnak, a próbaidősöknek azonnal menniük kellett.


Hatvan ember munkája szűnik meg a Szőlő utcai javítóintézet bezárásával – írja a Telex. Ez a kedd reggeli állománygyűlésen derült ki, ahonnan több dolgozó láthatóan feldúltan távozott. A lap úgy tudja,

senkinek nem ajánlottak fel más pozíciót. A közalkalmazottak végkielégítést kapnak, a próbaidős munkatársakat azonnal elbocsátják A változásokat a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) illetékese közölte a dolgozókkal, akiknek a többsége csalódott. Egy megszólaló a Telexnek azt mondta, szerinte politikai döntés született.

Mint írják: reggel nyolckor kezdőtt az állománygyűlés a Szőlő utcában. Kívülről azt lehetett látni, hogy a lépcsőházból fény szűrődik ki, de ezen kívül minden ablakot lesötétítettek. Az egyik irodában kisebb megszakításokkal folyamatosan csörgött a telefon.

Kilenc óra körül egy fekete Škoda Octavia érkezett három civil ruhás emberrel; kiderült, hogy a BVOP munkatársai voltak. Válasz nélkül bementek a kapun. Nem sokkal később a dolgozók közül többen kihajtottak, de senki sem akart nyilatkozni a helyszínen tartózkodó újságíróknak.

Később egy rendőrségi Ford Transit és két járőrkocsi érkezett. Az újság forrásai szerint a járművekkel nyolc intézetis fiatalkorút szállítottak át Debrecenbe és Aszódra. Őket csoportosan elkövetett rablásért tartották fogva a Szőlő utcában.

A Telex szerint az áthelyezést az intézet növendékei a családjukkal sem közölhették a heti telefonbeszélgetések alkalmával.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Szőlő utcai javítóintézet bezárásáról szóló rendelet hétfőn este jelent meg a Magyar Közlönyben. A bezárást követően egy új, országos hatáskörű javítóintézet jön létre, amely a tervek szerint a jövőben megszűnő intézmények feladatait is átveszi. A kormány célja ezzel a működés egységesítése és hatékonyabbá tétele.

A rendelet értelmében a javítóintézeti nevelésre ítélt lányokat ezentúl a Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon fogadja. A fiúkat az Aszódi, a Debreceni és a Nagykanizsai Javítóintézetbe helyezik el.

Ha egy fiatalkorú letartóztatását javítóintézetben hajtják végre, a lányok szintén Rákospalotára, a fiúk pedig a Debreceni és a Nagykanizsai Javítóintézetbe kerülnek.

Kedden reggel a Belügyminisztérium részletesebb tájékoztatást adott ki, amelyben azt írták: „a rendelkezési jogkör gyakorlóinak jóváhagyásával a fogvatartott fiatalkorúak más javítóintézetekbe történő átszállítása január 20-án befejeződik, ettől az időponttól az intézmény tényleges feladatellátást nem végez”. A minisztérium azt is közölte, hogy a Budapesti Javítóintézet március 14-én jogutód nélkül megszűnik.

Korábban szintén a Telex írta meg: az intézet kiürítése már decemberben megkezdődött,

januárra a korábbi hetven gyerekből már csak harmincan maradtak ott. Az ellátásukat nehezítette, hogy a dolgozói állomány is jelentősen lecsökkent.

A Szőlő utcai javítóintézet tavaly májusban került a nyilvánosság látóterébe, miután a rendőrség letartóztatta az intézmény korábbi igazgatóját. Év végére már kilenc embert gyanúsítottak meg az ügyben. Január közepén a bíróság három hónappal meghosszabbította a decemberben lemondott volt megbízott igazgató, egy gyermekfelügyelő, egy nevelő és egy rendész letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Két hónapra sem lehet tervezni” – Csődközelbe került az egyik legrégebbi magyar műszaki áruházlánc
A BestByte a magas készletköltségek miatt bírósági eljárást kezdeményezett a csőd elkerülésére. A törvényszék ideiglenes moratóriumot rendelt el 125 hitelezőre, miközben 11 üzlet sorsa dől el.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Boltokat zárhatnak be, embereket küldhetnek el, és a cég jövőjével a saját forrásai szerint „két hónapra sem lehet tervezni”.

A csőd szélén tántorog a BestByte, az egyik legrégebbi magyar műszaki áruházlánc, amely boltzárással és leépítéssel próbálja elkerülni a fizetésképtelenséget.

A cég saját kezdeményezésére nem nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a Fővárosi Törvényszéken, amelynek keretében ideiglenes, korlátozott moratóriumot rendeltek el 125 hitelezőre – írja a hírt elsőként közlő Sell szaklap. A bíróság még decemberi végzésében szólította fel a hitelezőket, hogy nyilatkozzanak, vitatják-e a cég fizetésképtelenné válásának valószínűségét, ami az eljárás megindításának kulcsfeltétele.

A bíróságnak benyújtott iratok szerint

a nehéz pénzügyi helyzetet a lassú készletforgás, a magas készletállomány és a bolthálózat jelentős állandó költségei okozták. A cég 2025-ben jelentős veszteséget halmozott fel, a készletfinanszírozás és a szállítói kötelezettségek pedig komoly likviditási nyomást gyakoroltak a működésre.

A Forbes forrása szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a BestByte elvesztette hitelképességét, a bank már nem hajlandó garanciát nyújtani. „Nem is a cash, hanem a hitelképesség a legfontosabb egy cég életében” – magyarázta a bennfentes. A cég hivatalosan a csökkenő keresletre, a Temu elszívó hatására, valamint a tervezettnél gyengébb iskolakezdési és black friday-akciós eladásokra hivatkozik.

A szerkezetátalakítási terv fő irányai között szerepel a veszteséges üzletek bezárása, a működési és személyi költségek csökkentése, valamint az online értékesítés súlyának növelése. A bevételeket egy külsős cég által kezelt külön számlára helyezik, és innen ütemezik a beszállítók felé fennálló tartozások kifizetését.

„A kapott tervekből valószínűsíthető, hogy boltokat fognak bezárni, embereket fognak elküldeni. Csökkentik a készleteiket, ezzel együtt a készlet forgási sebességét is”

– foglalta össze a lépéseket a forrás.

A 2009-ben alapított BestByte országszerte 11 üzlettel rendelkezik, emellett hat Office Depot-üzletet is üzemeltet. A cég 2016 óta nyereséges volt, 2024-ben 345,6 millió forint adózott eredményt ért el 39,3 milliárd forintos nettó árbevétel mellett. A PwC Magyarország e-kereskedelmi listája szerint 2024-ben a 11. legnagyobb forgalmú e-kereskedő volt a magyar piacon, a kizárólag magyar tulajdonú online szereplők rangsorában pedig az ötödik helyen állt. A BestByte Kft. közvetett tulajdonosa – a Wolf Health Kft.-n keresztül – Fabó György Pál, akit a Telex Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter közeli embereként említett.

A magyar piacon nem egyedi a helyzet: nemrég egy másik nagy hazai szereplő, az Aqua is válságba került, aminek hatására a webáruháznak új tulajdonosa lett a CHS nevű IT-nagykereskedő személyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Mikor álltál ki a gazdák mellett?” – Magyar Pétert kérdőre vonták a gazdatüntetésen Strasbourgban
A TISZA Párt elnökének a Mercosur-egyezmény elleni tüntetésen szóltak be. A politikus szerint a kormány és a Fidesz állami pénzen utaztatott ki propagandistákat a helyszínre.


Éles szóváltásba keveredett Magyar Péter kedden Strasbourgban, az Európai Parlament épülete előtt tartott gazdatüntetésen – számolt be róla a 24.hu.

A termelők az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-szövetség között szombaton aláírt szabadkereskedelmi megállapodás ellen tiltakoztak. A helyszíni beszámolók szerint

a TISZA Párt elnökét egy DPK-s sálat viselő résztvevő és társa vonta kérdőre.

Az esetről a megafonos Szarvas Szilveszter készített videót, amelyen a politikus válaszát elnyomja a tüntetők kiabálása.

„Mikor álltál ki a gazdák mellett? Egy éve küzdünk, soha nem láttunk, most meg eljöttél”

– vágták Magyar fejéhez.

Magyar Péter később élő bejelentkezésben reagált, és azt állította, a magyar kormány és a Fidesz állami pénzen utaztatott ki propagandistákat a helyszínre.

„Itt vannak a Megafon propagandistái és a Nemzeti Agrárkamara által kiválasztott digitális harcosok. Úgy tesznek, mintha itt tüntetne a Fidesz”

– mondta a politikus, akit Bóna Szabolcs, a párt agrárpolitikusa, valamint Tarr Zoltán EP-képviselő is elkísért a tüntetésre.

„Az Orbán-kormány 2025 elején a multicégeknek behódolva még bőszen támogatta a magyar mezőgazdaságot rendkívül hátrányosan érintő Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt, azóta pedig sunnyognak és Nagy István agrárminiszter semmit nem tett a megállapodás elfogadása ellen.

A TISZA összes EP-képviselője részt vett az európai gazdák tüntetésén Strasbourgban. A Fideszből senki. Orbánék annyit tettek, hogy több tucat propagandistát kiutaztattak az adófizetők pénzén, hogy minél több hazug lejárató videót tudjanak gyártani. Orbán Viktor sem a beáramló ukrán gabonától, se az ukrán és kínai méztől nem védte meg a magyar termelőket"– írta Magyar Péter a Facebookon.

A sokat vitatott szabadkereskedelmi szerződést még az Európai Parlamentnek és a tagállami parlamenteknek is jóvá kell hagyniuk. Miközben Magyar Péter szerint a megállapodás veszélyes a magyar agráriumra és az európai termelőkre, addig a TISZA Párt európai pártcsaládja, az Európai Néppárt támogatja az egyezményt. Ha a ratifikáció megtörténik, egy több mint 700 millió embert érintő szabadkereskedelmi övezet jön létre Európa és Latin-Amerika között, amely a világ árukereskedelmének jelentős részét lefedné.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk