Mint azt mi is megírtuk: az amerikai legfelsőbb bíróság – amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága is – pénteken érvénytelenítette a Roe kontra Wade-döntést, ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt. Az Egyesült Államok tagállamainak nagy része már többféle korlátozást bevezetett a művi terhesség-megszakítás szabályozására, a legfelsőbb bíróság pénteki döntése után azonban a tagállamok szabadon rendelkezhetnek az abortuszról, s nem minősül törvénytelennek, ha egy-egy tagállam betiltja azt.
A legfelsőbb bíróság döntése heves reakciókat váltott ki.
"Ez egy szomorú nap a bíróság és az ország számára"
– mondta Joe Biden amerikai elnök, írja a Reuters.
Biden úgy fogalmazott, szerinte
a bíróság döntése 150 évvel visszaveti az országot.
Azt is hozzátette, hogy folytatja a harcot és minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy a nőknek azokban a tagállamokban is joguk legyen az abortuszhoz, amelyekben azt a szövetségi legfelsőbb bíróság határozata nyomán megtiltják. Ugyanakkor megjegyezte: egy elnöki rendelet ebben az ügyben nem garantálná a nőknek a választás jogát.
Biden emellett arra buzdította a választókat, hogy olyan törvényhozókat küldjenek a kongresszusba, akik azon dolgoznának, hogy az abortuszhoz való jog az ország törvénye legyen. Ezzel egyébként a félidős választásokra utalt, novemberben ugyanis a teljes Kongresszust és a Szenátus egyharmadát újraválasztják.
Az amerikai elnök végül arra kérte az abortusz jogért harcoló szervezeteket, hogy az abortusztilalom miatti tüntetéseknek maradjanak békések, mert „az erőszak soha nem elfogadható”.
Donald Trump előző amerikai elnök viszont üdvözölte a legfelsőbb bíróság döntését.
"Ez az alkotmányon alapul, visszaadja a jogokat, amelyeket régóta vissza kellett volna adni, és mindenkinek jó lesz"
Mint azt mi is megírtuk: az amerikai legfelsőbb bíróság – amely egyúttal az Egyesült Államok alkotmánybírósága is – pénteken érvénytelenítette a Roe kontra Wade-döntést, ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt. Az Egyesült Államok tagállamainak nagy része már többféle korlátozást bevezetett a művi terhesség-megszakítás szabályozására, a legfelsőbb bíróság pénteki döntése után azonban a tagállamok szabadon rendelkezhetnek az abortuszról, s nem minősül törvénytelennek, ha egy-egy tagállam betiltja azt.
A legfelsőbb bíróság döntése heves reakciókat váltott ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor nyolcórás késéssel csatlakozott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójához, mivel a Békemeneten tartott beszédet október 23-án. A miniszterelnök azt mondta, ekkora rendezvényt még nem látott: „Az nagyon nagy volt, ekkorát még sose láttam”. Azt is hozzátette: „Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni, azon voltam ott”.
A beszéd kapcsán reagált arra a felvetésre, hogy nem említette Moszkvát, csak Brüsszelt. „Ez tévedés” – jelentette ki, és hozzátette: „Olvassa el még egyszer. Ott a szovjet birodalom összeomlásáról és a szovjetekről végig beszéltünk.”
A Telex számításai szerint a „Moszkva” szó egyszer sem hangzott el a beszédben, az „orosz” szó mindkét előfordulása az orosz–ukrán háború kontextusában volt, nem 1956-tal kapcsolatosan.
A brüsszeli csúcs kezdetén Robert Fico szlovák miniszterelnök képviselte a magyar álláspontot. Orbán erről így nyilatkozott: „Késő délutántól itt hadakoztam”, előtte pedig Fico „derekasan és becsületesen képviselte a magyar nemzeti érdekeket”. A szlovák kormányfő felolvasta Orbán írásban elküldött álláspontját, amelyben a magyar kormány jelezte: nem támogatja Ukrajna csatlakozási tárgyalásának megkezdését, és semmilyen olyan pénzügyi intézkedést, amely a magyar forrásokat Ukrajnába irányítaná vagy azokat veszélyeztetné.
A tanácskozáson Ukrajnáról is született közös állásfoglalás, amelyet 26 tagállam fogadott el – Magyarország ismét nem csatlakozott ehhez.
Ez már a negyedik alkalom, hogy az ilyen következtetések Orbán részvétele nélkül születtek meg. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is jelen volt Brüsszelben, de mire a magyar miniszterelnök megérkezett, már túl volt a sajtótájékoztatóján, így nem találkoztak.
Orbán a konfliktusról azt mondta: „Oka van a véleménykülönbségeknek, nem alap nélküli a konfliktus.”
Úgy fogalmazott, hogy az ukrán érdek az, hogy minél több országot bevonjanak a háborúba, de Magyarország nem kíván részt venni ebben.
Hozzátette: „szívesen segítünk egy béketárgyalás nyélbe ütésével”, és „a budapesti békecsúcs napirenden van”.
A csúcstalálkozón tárgyaltak arról is, hogy az orosz vagyont felhasználják egy jóvátételi hitel finanszírozására. A döntést decemberre halasztották. Orbán korábban jelezte: „Magyarország soha nem lesz része bármiféle döntésnek, amely más pénzét venné el, az biztos.” Elmondta, hogy egyeztettek az orosz féllel, milyen megtorlásokra lehet számítani, például elkoboznák-e az Oroszországban működő magyar cégek vagyonát.
A csúcs után a miniszterelnök úgy nyilatkozott: „nagyon világos, azt írták – jogi nyelven, de ez azt jelentette –, hogy ellenlépéseket fognak tenni. Az azt jelenti, hogy az Oroszországban lévő vállalati vagyonok” „bajba kerülhetnek”. Kiemelte, hogy „több nagy magyar stratégiai cég is jelen van” ott, és ezt nem akarja kockáztatni.
Az ülésen elfogadtak egy újabb szankciós csomagot is, amiről Orbán úgy nyilatkozott: „Mindent kivettünk belőle, ami rossz volt Magyarországnak.” Bár
a csomag „folytatja a szankciós politikát, amely gyökerében elhibázott”, a miniszterelnök szerint Magyarországot „nem érinti negatívan”.
Orbán arról is beszélt, hogy a háború a magyar gazdaságnak eddig 20 és 30 milliárd euró közötti veszteséget okozott. Nem részletezte, hogy ebből mennyi köthető az uniós szankciókhoz, amelyeket a magyar kormány eddig minden esetben jóváhagyott.
Orbán Viktor nyolcórás késéssel csatlakozott az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójához, mivel a Békemeneten tartott beszédet október 23-án. A miniszterelnök azt mondta, ekkora rendezvényt még nem látott: „Az nagyon nagy volt, ekkorát még sose láttam”. Azt is hozzátette: „Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni, azon voltam ott”.
A beszéd kapcsán reagált arra a felvetésre, hogy nem említette Moszkvát, csak Brüsszelt. „Ez tévedés” – jelentette ki, és hozzátette: „Olvassa el még egyszer. Ott a szovjet birodalom összeomlásáról és a szovjetekről végig beszéltünk.”
A Telex számításai szerint a „Moszkva” szó egyszer sem hangzott el a beszédben, az „orosz” szó mindkét előfordulása az orosz–ukrán háború kontextusában volt, nem 1956-tal kapcsolatosan.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy győzelmet aratott a Tisza az online térben október 23-án
Orbán Viktor, majd Magyar Péter ünnepi beszédét élőben közvetítették az interneten. A két politikus hivatalos oldalain elérhető adatok alapján jelentős különbség alakult ki a nézettségek között.
Ahogy lezajlottak az október 23-i rendezvények, máris megkezdődött a szokásos vita arról, melyik politikai oldal tudott több embert utcára vinni. Pontos, megbízható adat azonban nincs arra, hogy a pártok közül ki gyűjtötte össze a nagyobb tömeget, ezért ezt a kérdést nehéz eldönteni. Az online térben viszont összehasonlíthatók a nyilvános számok.
A Fidesz kampánystratégiájának egyik fő eleme az elmúlt időszakban az volt, hogy az interneten is minél nagyobb jelenlétet biztosítson magának.
Ennek részeként több százmillió forintos hirdetési kampányokat indítottak, létrejött a Harcosok Klubja és a digitális polgári körök, valamint rengeteg mesterséges intelligenciával készített videót is használnak.
Orbán Viktor, majd Magyar Péter ünnepi beszédét élőben közvetítették a Facebookon és a YouTube-on. A két politikus hivatalos oldalain elérhető adatok alapján jelentős különbség alakult ki a nézettségek között, mutatott rá a Telex.
Orbán Viktor beszédét YouTube-on 27 ezren, Facebookon 570 ezren nézték. Magyar Péter beszédére ennél jóval többen voltak kíváncsiak: YouTube-on 322 ezren, Facebookon pedig 2,2 millióan követték az élő közvetítést.
Az adatok október 24-én reggel 9:40-es állapotot mutatják.
Orbán Viktor Facebook-oldalán az ünnep napján 19 bejegyzés jelent meg a megemlékezéssel kapcsolatban. Magyar Péternél ez a szám 8 volt. A bejegyzésekre érkezett reakciók száma viszont hasonlóan alakult: Orbán oldalán 609 ezer, Magyar oldalán 613 ezer reakció érkezett péntek reggelig.
Ahogy lezajlottak az október 23-i rendezvények, máris megkezdődött a szokásos vita arról, melyik politikai oldal tudott több embert utcára vinni. Pontos, megbízható adat azonban nincs arra, hogy a pártok közül ki gyűjtötte össze a nagyobb tömeget, ezért ezt a kérdést nehéz eldönteni. Az online térben viszont összehasonlíthatók a nyilvános számok.
A Fidesz kampánystratégiájának egyik fő eleme az elmúlt időszakban az volt, hogy az interneten is minél nagyobb jelenlétet biztosítson magának.
Ennek részeként több százmillió forintos hirdetési kampányokat indítottak, létrejött a Harcosok Klubja és a digitális polgári körök, valamint rengeteg mesterséges intelligenciával készített videót is használnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke élesen reagált arra, hogy elmarad a budapesti Trump–Putyin találkozó. A politikus a Telegram-oldalán azt írta:
a békecsúcs lemondását és az új amerikai szankciókat Oroszország elleni háborús cselekménynek tartja.
Bejegyzésében arról is írt, hogy szerinte Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke „nem mindig harcol aktívan a banderista Kijev oldalán, de ez most már az ő konfliktusa, nem a szenilis Joe Bidené”. Úgy fogalmazott, hogy
Trump „teljes mértékben szolidaritást vállalt az őrült Európával”.
Medvegyev szerint Washington döntései azt mutatják, hogy az Egyesült Államok Oroszország ellensége. Hozzátette: meglátása szerint van „egyértelmű előnye is az amerikai elnök ingájának újabb kilengésében”, mivel így még erőteljesebben lehet támadni Ukrajnát, és „nem kell tekintettel lenni a felesleges tárgyalásokra, és a győzelmet a terepen, nem pedig az íróasztal mögött elérni”.
Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke élesen reagált arra, hogy elmarad a budapesti Trump–Putyin találkozó. A politikus a Telegram-oldalán azt írta:
a békecsúcs lemondását és az új amerikai szankciókat Oroszország elleni háborús cselekménynek tartja.
Bejegyzésében arról is írt, hogy szerinte Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke „nem mindig harcol aktívan a banderista Kijev oldalán, de ez most már az ő konfliktusa, nem a szenilis Joe Bidené”. Úgy fogalmazott, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről: Lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?
A zenészt a Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, válasza sokakat meglepett. Azóta sem gondolja, hogy vissza kellett volna vonnia a szavait.
Nagy Feró az október 23-i Békemeneten válaszolt egy kérdésre a Szőlő utcai üggyel kapcsolatban, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Az Alap nevű TikTok-csatorna megkérdezte a véleményét az ügyről, mire az énekes úgy reagált:
„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
A videóban az is hallható, hogy Nagy Feró először nem tartotta problémásnak az esetet. Azt mondta:
„Nem gondolok semmi rosszat, mert nekem személyes barátom Semjén Zsolt. Nem tudom, hogy van-e ilyen botrány egyáltalán.”
Miután a kérdező jelezte, hogy a miniszterelnök-helyettesnek nincs köze az ügyhöz, az énekes így reagált:
„Az hogy valaki ott (…) lányokat futtatott, vagy mi? Ahhoz nekem például mi közöm van?”
A TikTokon megjelent videó után a Telex megkereste Nagy Ferót, hogy utólag hogyan értékeli saját szavait. Azt mondta, hogy szerinte az emberek általában a saját anyagi helyzetükön akarnak javítani, és úgy látja, a volt intézményvezető visszaélt a lehetőséggel, hogy pénzt szerezzen.
Hozzátette, hogy
az ő meglátása szerint nemcsak a férfi, hanem „a lányok is jól járhattak”, mivel szerinte egyelőre nem bizonyított, hogy kényszer hatására dolgoztak volna.
Úgy fogalmazott: „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.”
Ugyanakkor kiemelte: „ha például vasláncon tartották” a lányokat, akkor nem önszántukból cselekedtek.
Ahogy korábban írtunk róla, a Szőlő utcai ügyként ismert esetben május végén tartóztatták le Juhász Péter Pált, a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját és élettársát. A hatóság szerint több anyagilag és érzelmileg kiszolgáltatott, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra, majd elvették tőlük a bevételt. A férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés, valamint lőfegyverrel visszaélés miatt is meggyanúsították.