Rácz András Orbán moszkvai útjáról: irracionális, hogy majd ő lesz képes közvetíteni Kijev és Moszkva között
A külpolitikai szakértő szerint a magyar kormányfőt személyes ambíciói vezérelhették az orosz fővárosba. A látogatás miatt többen aggodalmukat fejezték ki.
Orbán Viktor pénteken előzetes, nyilvános bejelentés nélkül találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami óriási nemzetközi visszhangot váltott ki.
Orbán 2022 februárjában már egyszer békemissziónak nevezte moszkvai látogatását, ami után három héttel Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Mostani találkozóját ismét békemissziónak nevezte a sajtósa.
A látogatás miatt többen aggodalmukat fejezték ki, különösen azért, mert Magyarország július elseje óta az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Orbán azonban nem kapott felhatalmazást az Uniótól arra, hogy Putyinnal tárgyaljon.
Rácz András külpolitikai szakértő az RTL Híradónak elmondta, hogy Orbánt személyes ambíciói vezérelhették Moszkvába.
„Ha Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy gondolja, hogy majd ő lesz képes közvetíteni Kijev és Moszkva között, miközben Magyarországnál némiképp jelentősebb és befolyásosabb országok – ide értve az Egyesült Államokat, Kínát, Brazíliát, az Európai Uniót – nem tudták megoldani a közvetítés problémáját, hát ez legalábbis irracionális, hogy ne használjak erősebb kifejezést”
– mondta Rácz.
Az Egyesült Államok is kritikával illette a látogatást, a Fehér Ház szerint ugyanis az nem szolgálja az ukrajnai béke ügyét. Ezzel szemben Szijjártó Péter külügyminiszter Moszkvában azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy kommunikáció nélkül nincs megoldás az orosz-ukrán háborúra, és Magyarországnak nem kell törődnie a kritikával, mert fenntartja a párbeszédet Oroszországgal.
A magyar delegáció Moszkvából Azerbajdzsánba utazott, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozójára, ahol Orbán többek között a kirgiz, üzbég, azeri és kazah elnökkel találkozott.
Az RTL Híradó teljes adása itt nézhető meg:
Orbán Viktor pénteken előzetes, nyilvános bejelentés nélkül találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami óriási nemzetközi visszhangot váltott ki.
Orbán 2022 februárjában már egyszer békemissziónak nevezte moszkvai látogatását, ami után három héttel Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Mostani találkozóját ismét békemissziónak nevezte a sajtósa.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.
A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.
„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.
A hálózatfejlesztés első és második ütemét együtt a kormány több mint 18,2 milliárd forinttal támogatja.
Az átadáson részt vett Lantos Csaba energiaügyi miniszter, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa, valamint Torda Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Mészáros Lőrinc a közlemény szerint úgy fogalmazott:
„A mostani beruházás esetében is érvényesül az a célunk, hogy beruházásaink ne csak rövid távú előnyt, hanem valódi, hosszú távú értéket teremtsenek: munkahelyeket, stabil vállalkozási környezetet, fenntartható fejlődést, biztos jövőt minden magyar család és vállalkozás számára.”
Hozzátette: „Ezek az eredmények nem valósulhatnának meg – sem itt, sem országos szinten – az állam, a kormány, a helyi önkormányzatok, szakhatóságok és az energetikai szakma rendkívül elkötelezett szereplői, mérnökei, kivitelezői nélkül.”
A Nyíregyháza Ipari Park energiaellátása jelentősen fejlődött a „Nyíregyháza–Nyírjes” alállomás üzembe helyezésével – közölte az Opus Energetika, amely a Mészáros-csoporthoz tartozik. A fejlesztés első ütemének köszönhetően jelenleg 184 MVA villamos teljesítmény áll rendelkezésre az ipari parkban.
A közlemény szerint az új alállomás a megnövekedett ipari fogyasztói igények miatt valósult meg.
„Hatalmas léptékű, országos jelentőségű fejlesztés, ami 324 MVA teljesítmény biztosítására képes” – írták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.
A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.
Nem sokkal később aztán egy rövid, tömör posztban szólt be a tiszás politikusnak.
„25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt. Egy nárcisztikus, önimádó, hülye barom”
- fogalmazott Kocsis.
A poszt csupán ennyiből állt, ehhez még fotót sem csatolt.
Kocsis Máté egy rövid, de annál keményebb posztban osztotta ki ezúttal Magyar Pétert.
A Fidesz frakcióvezetője egyébként pénteken több posztot is szánt a TISZA Párt vezetőjének. Az egyikhez egy fotót is csatolt, amin Magyar épp egy falnál guggol a telefonját nyomkodva. Ehhez azt írta: „épp szervezi a Trump-Putyin találkozót”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.
Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.
„Ez a két vezető nem kedveli egymást, és mi mindenkinek kényelmessé akarjuk tenni a helyzetet”
– mondta Trump Zelenszkijről és Putyinról.
Miközben üdvözölte Zelenszkij elnököt, Trump elnök úgy tűnt, bólintott, amikor egy riporter azt kérdezte, meg tudja-e győzni Putyint az ukrajnai háború befejezéséről. Trump nem válaszolt egy másik kérdésre, ami az amerikai gyártmányú Tomahawk rakéták Ukrajnának történő szállításáról szólt, és amit Zelenszkij várhatóan a mai találkozón kér. Trump a hét elején azt sugallta, hogy kész biztosítani a fegyvereket, de miután csütörtökön telefonon beszélt Putyinnal a kérdésről, tétovázóbbnak tűnt, írta a New York Times.
Zelenszkij célja, hogy meggyőzze Trumpot Ukrajna légvédelmének megerősítéséről és nagy hatótávolságú Tomahawk rakéták átadásáról.
Ezekkel az ukránok akár az orosz hátország távoli területeit is elérhetnék, beleértve az Urál-hegységtől nyugatra fekvő régiókat is. A rakéták 6,1 méter hosszúak, szárnyfesztávolságuk 2,5 méter, hatótávolságuk pedig körülbelül 1600 kilométer.
Az amerikai elnök a hét elején még nem döntött arról, hajlandó-e ilyen eszközöket átadni Ukrajnának.
Csütörtökön Trump és Vlagyimir Putyin hosszú telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hívást az orosz fél kezdeményezte. A beszélgetés után Trump bejelentette, hogy két héten belül Budapesten találkozik Putyinnal, és az is kiderült, hogy a Tomahawk rakétákról is szó esett a két vezető között.
Zelenszkij szerint a Kreml éppen azért kezdett sürgős egyeztetésbe Trumppal, mert felmerült a rakéták átadása – amit Oroszország nem nézne jó szemmel. Az ukrán elnök már csütörtökön megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a Fehér Házban tartott találkozó előtt amerikai védelmi ipari vállalatok képviselőivel is egyeztetett.
Volodimir Zelenszkij magyar idő szerint péntek este megérkezett a Fehér Házba, ahol Donald Trump amerikai elnök munkaebéden látja vendégül. Az ebéd előtti sajtótájékoztatón Trump úgy fogalmazott: „nagyon jól kijönnek egymással”, és „erős vezetőnek” nevezte az ukrán elnököt.
Trump azt mondta, hogy a magyarországi csúcstalálkozót „kettős találkozóként” képzeli el a három elnök egy egyidejű, háromoldalú, találkozója helyett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump a Fehér Házban beszélt arról, hogy Budapesten találkozik majd Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök pénteken fogadta
Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Washingtonban, ahol a közös munkaebéd előtt válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ekkor került szóba a magyar fővárosban tervezett csúcstalálkozó is.
Trump közölte, hogy azért Magyarországon találkozik az orosz elnökkel, mert mindketten kedvelik Orbán Viktort. Úgy fogalmazott: szerinte Magyarország biztonságos ország, Orbán Viktor pedig „nagyon jó munkát végez”.
Hozzátette: „náluk nincs sok olyan probléma, amik más országokban van”, illetve úgy vélte, a magyar kormányfő „nagyon jó házigazda lesz”.
Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy Zelenszkij is részt vesz-e a budapesti találkozón. Trump szerint ez még nem dőlt el, ugyanakkor megjegyezte, hogy Zelenszkij és Putyin között „rossz a viszony”. Hozzátette: szeretné, ha mindenki jól érezné magát.
Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy Budapesten találkozik majd Putyinnal. A találkozó pontos időpontját egyelőre még nem tűzték ki. A megbeszélés célja az ukrajnai háború lezárása.