A kormány döntésének megfelelően a büntetés-végrehajtási szervezet megkezdte a már meglévő 165 kilométer hosszúságú biztonsági határzár megerősítését és az új határvédelmi rendszer kiépítését a hódunai szakaszon – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel szerdán.
A közlemény szerint
a büntetés-végrehajtás nemcsak a kerítéselemek gyártását és azok összeszerelését végzi fogvatartotti munkáltatással, de a biztonsági határzár karbantartásáért, a rongálások javításáért is ez a szervezet a felelős.
Hozzátették: tavaly 2181, idén eddig pedig már 1528 esetben rongálták meg az illegális migránsok a biztonsági határzárat. Egy hónap alatt meghaladja a 150-et az ilyen esetek száma – tették hozzá. A BvOP tájékoztatása szerint az elmúlt másfél évben mintegy félmilliárd forintba került a rongálások javítása.
A kormány döntésének megfelelően a magyar-szerb határszakaszon a meglévő 165 kilométeres kerítés első sorát egy úgynevezett hattyúnyak felhelyezésével erősítik meg. Ezeket pengés kerítéselemmel fedik, míg alsó felüket többsoros NATO-dróttal szerelik fel. A műszaki megoldások azt hivatottak megakadályozni, hogy az illegális migránsok létrával átmásszanak a kerítésen.
A megerősítés része a határzár első sorának betonacél síkhálóval történő megerősítése, illetve a gyors telepítésű drótakadály (GYODA) cseréje és magasítása is, ezek elsődlegesen a kerítés átvágását akadályozzák meg — írták. A mintegy 10 kilométeres hódunai szakasz területén pedig egy teljesen új határzárat telepít a BvOP, hasonló műszaki tartalommal.
A kormány döntésének megfelelően a büntetés-végrehajtási szervezet megkezdte a már meglévő 165 kilométer hosszúságú biztonsági határzár megerősítését és az új határvédelmi rendszer kiépítését a hódunai szakaszon – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel szerdán.
A közlemény szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halálos rákdiagnózisa után elhagyta a férjét, és 188 férfival feküdt le egy New York-i nő
Molly Kochan egy blogon és egy podcasten keresztül dokumentálta szexuális kalandjait. Célja az volt, hogy ne a betegségével azonosítsák, hanem az életörömével.
„Meghaltam” – ezzel a két szóval kezdődik Molly Kochan utolsó blogbejegyzése, amelyet 2019. március 8-i halála után tettek közzé. A New York-i nőnél 2011-ben diagnosztizáltak mellrákot, négy évvel később, 42 évesen pedig megtudta, hogy a betegsége gyógyíthatatlan. Ekkor meghozott egy döntést, ami keveseknek jutna eszébe: elhagyta a férjét, és egy „szexuális felfedezőútra” indult, hogy a hátralévő idejében a gyönyört hajszolja - írta a LadBible.
Molly azért választotta ezt az utat, mert nem akarta, hogy a betegség határozza meg, és elege lett a sajnálkozó pillantásokból – írta a lap.
„Szerettem, hogy nem a betegséggel azonosítottak. Hogy az emberek nem néztek rám sajnálattal vagy szomorúsággal”
– fogalmazott egyik írásában. A nő először egy anonim blogban, az „Everything Leads to This” oldalon kezdte el dokumentálni az életét, amelyből később egy hatrészes podcast is készült „Dying For Sex” címmel, régi barátjával, Nikki Boyerrel közösen.
Halála előtt összesen 188 férfival feküdt le. Történetéből posztumusz megjelent egy memoár „Screw Cancer: Becoming Whole” címmel, később pedig az FX készített belőle sorozatot. Utolsó, „Meghaltam” című blogbejegyzésében őszintén írt arról, mit tanult az élete végén.
„Nincsenek olyan életbölcsességeim, amiket megoszthatnék. Tudom, mit tettem az életem végén. Tudom, mi okozott nekem örömöt. De az én listám valószínűleg nem lenne hatással rátok”
– írta. Megfigyelte, hogy a diagnózisa után voltak barátai, akik ugyan jelentkeztek, de sosem tettek erőfeszítést, hogy találkozzanak is vele. Ebből vonta le a következtetést: „A fel- és eltűnések során rájöttem, hogy az emberek azt teszik, amit tesznek, függetlenül attól, mit is szeretnének valójában. Még én is.”
Ez a felismerés felszabadítóan hatott rá. „Hát nem felszabadító? Nem kellett repülőjegyet vennem Bora Borára, napokat tölthettem az ágyban, még akkor is, ha szerettem volna produktív lenni.”
Búcsúüzenetében bocsánatot kért azoktól a barátaitól, akiktől nem tudott személyesen elbúcsúzni.
„A haldoklásom folyamatának rövidnek és zártnak kellett lennie. Egy halálcsónakhoz hasonlítottam. Ahogy egyre távolabb sodródtam a parttól, tudtam, hogy még egy test felborítaná azt a gyönyörű egyensúlyt és biztonságot, amelynek megteremtésén keményen dolgoztam.”
Üzenetét teljes empátiával zárta: „De ha dühösnek kell lennetek rám, csak rajta. Azt hiszem, én is az lennék, ha egy jó barátomtól olvasnék egy ilyen üzenetet, aki hirtelen már nincs többé.”
„Meghaltam” – ezzel a két szóval kezdődik Molly Kochan utolsó blogbejegyzése, amelyet 2019. március 8-i halála után tettek közzé. A New York-i nőnél 2011-ben diagnosztizáltak mellrákot, négy évvel később, 42 évesen pedig megtudta, hogy a betegsége gyógyíthatatlan. Ekkor meghozott egy döntést, ami keveseknek jutna eszébe: elhagyta a férjét, és egy „szexuális felfedezőútra” indult, hogy a hátralévő idejében a gyönyört hajszolja - írta a LadBible.
Molly azért választotta ezt az utat, mert nem akarta, hogy a betegség határozza meg, és elege lett a sajnálkozó pillantásokból – írta a lap.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.
Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.
Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.
A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.
„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”
– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.
„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.
A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.
Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Egy úttörő és harcos nyugovóra tér” – ezekkel a szavakkal közölte az általa alapított Dignitas nevű civil szervezet, hogy nem sokkal 93. születésnapja előtt orvosi segítséggel elhunyt Ludwig A. Minelli, az asszisztált öngyilkosság ügyének svájci úttörője.
Az ügyvédként dolgozó Minelli 1998-ban hozta létre a Dignitast, és sokat tett azért, hogy az asszisztált öngyilkosság elfogadottá váljon Svájcban
– írja a 444.hu. Bár a helyi jog tiltja az eutanáziát, vagyis azt, hogy egy orvos adjon be valakinek halálos injekciót, az asszisztált öngyilkosság évtizedek óta legális. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a halált okozó cselekményt maga a páciens hajtja végre, orvosok és ügyvédek felügyelete mellett.
A Dignitas működését az is különlegessé teszi, hogy külföldieknek is nyújtanak segítséget. A szervezet közleményében jelezte, a Minelli által megkezdett úton folytatják a munkát.
Honlapjukon közzétett statisztikájuk szerint 2024-ig 4196 embert segítettek a halálba, köztük öt magyar állampolgárt is.
„Egy úttörő és harcos nyugovóra tér” – ezekkel a szavakkal közölte az általa alapított Dignitas nevű civil szervezet, hogy nem sokkal 93. születésnapja előtt orvosi segítséggel elhunyt Ludwig A. Minelli, az asszisztált öngyilkosság ügyének svájci úttörője.
Az ügyvédként dolgozó Minelli 1998-ban hozta létre a Dignitast, és sokat tett azért, hogy az asszisztált öngyilkosság elfogadottá váljon Svájcban
– írja a 444.hu. Bár a helyi jog tiltja az eutanáziát, vagyis azt, hogy egy orvos adjon be valakinek halálos injekciót, az asszisztált öngyilkosság évtizedek óta legális. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a halált okozó cselekményt maga a páciens hajtja végre, orvosok és ügyvédek felügyelete mellett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.
Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.
A képviselő szerint a kommentelőknek feltűnt, hogy „a két kép ugyanakkor készülhetett, mert mindkettőn ott áll ugyanaz a fehér kisteherautó lehajtott oldalfallal és mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó.”
Hadházy Ákos azt állítja, a helyzet még ennél is durvább. „A két kép forrása a Google utcafotós szolgáltatása. Mindkét fotó 2021-ben készült, csak az egyik egy villanyoszloppal odébb... A megvalósult (?) fejlesztés viszont 2023-ban volt elvileg...” – írja a képviselő, majd felteszi a kérdést: „Vajon a miniszter feltalálta az időgépet? Ha nem, akkor csak egy kérdés marad: Navracsics teljesen meghülyült a leállított EU-s pénzcsapok miatt, vagy csak a választóit nézi hülyének?”
A képviselő a posztját azzal zárja, hogy szerinte Navracsics Tibor az egyik „leggerinctelenebb és legszánalmasabb fideszes”. Úgy véli, hiába intelligensebb és kulturáltabb a legtöbb párttársánál, és hiába elkötelezett Európa-párti atlantista, „éppen azért olyan vállalhatatlan, ahogyan kiszolgálja Orbán putyin-párti korruptokráciáját.”
A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Dabroncon 2023-ban valóban megvalósult egy nagyrészt európai uniós és kormányzati támogatásból finanszírozott, mintegy 127 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás.
A két politikus között nem ez az első nyilvános vita: 2023 nyarán egy pusztamiskei zebraátadás miatt került sor köztük éles szóváltásra a közösségi médiában.