HÍREK

Puzsér a tüntetésen: „Itt és most is tízszer ennyien kéne lenni, és akkor el lehet hinni, hogy az emberek változást akarnak”

Fotókon az este eseményei, a felszólalók, a békésen beszélgetők és transzparensek.

Link másolása

Mint azt korábban megírtuk, péntek este is lezáratk egy hidat a tüntetők.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt által szerevezett rendezvény részt vevői az Erzsébet hídon gyűltek össze. A békés demonstráción piknik-hangulatban telik az este, a többségében fiatal hallgatóság a söröspadokon vagy a földön ül - számolt be a helyszínről munkatársunk.

A meleg nyári estén pár százan gyűltek össze, hogy meghallgassák többek között Kovács Gergő és Döme Zsuzsanna társelnökök álhíreit, vagy Kenyeres Márta könyvelőt, aki beszélt arról, hogy már nagyon kevés az idő a katásoknak az átállásra, és „ilyen döntést nem lehet ilyen rövid idő alatt meghozni”.

Lakatosné Jutka, a Város Mindenkié aktivistája elmondta, hogy egyre több embert ér el a lakhatási válság, de a kormányzat nem hajlandó leállítani az embertelen kilakoltatásokat. Emlékeztetett arra is, hogy a XV. kerületben egy kisgyerekes édesanyát tehetnek utcára, és a kilakoltatást megakadályozó aktivistákkal szemben sokkolót vetett be a rendőrség.

Tamás Gáspár Miklós beszédét felolvasták.

A filozófus szerint a hatalom gyűlöli a szabadfoglalkozásúakat, mert nem tudják elviselni, hogy ezek a szabadúszók felettesektől, bürokratáktól függetlenek dolgozók megteremthetik maguknak a saját boldogságukat.

Czédly Mariann, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Országos Választmányának tagja többek között arról beszélt, hogy a tanárokat is érinti a kata-törvény, mert sokan kényszerülnek másod- vagy akár harmadállás vállalására, amit eddig katával oldottak meg.

A felszólalók között volt Puzsér Róbert is. Elmondása szerint szolidarítani jött a Kutya Párt elnökével, aki ellen az előző tüntetés után füvezés miatt indítottak eljárást. A kritikus szerint a magyarok nem küzdenek, hanem azt várják, hogy mások álljanak ki helyettük. Úgy vélte, hogy a "tüntikézés" és a piknikezés ideje lejárt.

A magyar társadalom lusta, ezt bizonyítja, hogy „itt és most is tízszer ennyi embernek kéne lennie, és akkor el lehet hinni, hogy a magyar emberek változást akarnak. Ehhez a mentalitáshoz Orbán Viktor, meg a csizmájának a talpa jár”

- mondta.

Ilyen volt a hangulat este, de a rendezvény a tervek szerint még éjfélig tart:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Puzsér Róbert szerint nem lehet eldönteni, hogy Magyar Péter őszinte-e vagy sem
Kérdés szerinte, hogy külpolitikai véleményével a Tisza Párt politikusa őszintén követi az orbáni utat vagy csak a fideszes szavazók közül akar elcsábítani.

Link másolása

A Spirit Fm Önkényes Mérvadó című műsorában Puzsér Róbert, Boros Tamás és Csunderelik Péter beszélgettek a Magyar Péter-jelenségről.

Puzsér Róbert kifejtette, hogy ő húsz éve próbálja elmagyarázni, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc ugyanannak az éremnek a két oldala, és hogy „szükség van egy harmadik erőtérre, egy harmadik pólusra, és annak a politikai mozgalma lehet az, ami az elmúlt 34 éves vergődést meghaladhatja”

Szerinte 2018-ban ilyen volt Vona Gábor, de a sikertelen választás utáni visszavonulással ez a fajta mentalitás eltűnt a magyar politikából.

„Nem az a lényeg, hogy ki az a Magyar Péter, vagy ki volt az a Márki-Zay Péter vagy Vona Gábor, hanem az, hogy ez a koncepció, miszerint ne a két kurzus jelöltjei álljanak egymással szemben, hanem legyen egy harmadik alternatíva kihívja a két egymással szemben álló kurzust, mint egyetlen problémának a két egymással szemben álló oldalát, újra meg újra felüti a fejét és többséget tud szerezni magának az ellenzéki választók körében” – fogalmazott a műsorban a kritikus.

Boros Tamás megjegyezte, hogy Magyar Péternek a külpolitikával kapcsolatban volt olyan megjegyzése, ami miatt lehet, hogy elfordultak tőle néhányan, akik kezdetben még támogatták.

Puzsér szerint azonban „nem arra fogunk szavazni, hogy Magyar Péter teljhatalmat kapjon Orbán Viktor helyett, hanem hogy véget érjen Orbán Viktor hatalma és kinyíljon egy politikai küzdőtér, ahova aztán eséllyel lép be mondjuk egy Vona Gábor is”. „Én úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben az a feladat, hogy Magyar Péterre olyan hatással kell lenni, olyan referenciákat kell elé állítani, olyan kulturális normákat kell megnevezni, amelyeknek köszönhetően Magyar Péter azzá tud válni, amit a jelen kor megkövetel” – fejtette ki véleményét a publicista.

Sokan vonnak párhuzamot a fiatalabb Orbán Viktor és Magyar Péter személyisége és mondanivalója közé, maga Magyar is sokszor elmondja, hogy kifejezetten elégedett volt az 1998 és 2002 közötti kormányzással. Puzsér Róbert szerint „nem vagyunk abban a történelmi helyzetben, hogy azt mondjuk, nekünk a 98-as Orbán nem jó, mert mi egy nagyon más alternatívát óhajtunk”.

„Ha valaki azt mondja, hogy neki a 98-as Orbán nem kell és inkább leszavaz arra a pártra, amelyik az öt százalékért indul, az beárazza az elégedetlenségét a mai Orbán Viktorral szemben”

– fogalmazott sommásan a kritikus.

A publicista szerint még nem lehet eldönteni, hogy Magyar Péter őszinte-e vagy sem, nem lehet még megmondani, hogy amikor például az Orbáni külpolitika sarokköveit dicséri, ez az ő szocializációjának köszönhető vagy pedig egy identitástolvajlás zajlik a fideszes szavazók elcsábítása érdekében.

via ATV.hu

A teljes beszélgetés Magyar Péterről

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Történelem érettségi: itt vannak a nem hivatalos megoldások
Változatos témák szerepeltek a kissé megújult érettségin, mutatjuk hogyan kellett megírni a teszt- és esszéfeladatokat.

Link másolása

Ahogy arról korábban már írtunk, szerdán a történelem vizsgákkal folytatódott az idei írásbeli érettségi. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázott. A témakörök között szerepelt többek között a kereszténység elterjedése, a barokk, Hunyadi Mátyás és Horthy Miklós is. A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Csakúgy, mint az elmúlt napokban a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyaknál, az Eduline oktatási portál ezúttal is jelentkezett egy nem hivatalos megoldásgyűjteménnyel, amit szaktanárok állítottak össze.

A megkérdezett szakértők szerint egyébként nem volt szélsőségesen nehéz az idei, tematikájában kissé megváltozott érettségi, ám néhány apróságon könnyen el lehetett csúszni.

Aki kíváncsi arra, hogy jól írta-e meg (vagy jól írta volna) a tesztkérdéseket, az IDE kattintva meg tudja nézni.

Aki pedig azt szeretné megtudni, hogyan kellett nagyjából kinéznie a rövid és a hosszabb esszének, ITT tudja megnézni.

Az eddigi vizsgákhoz hasonlóan a hivatalos megoldókulcs holnap reggelre várható az Oktatási Hivatal honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Medián: Magyar Péter pártjának szavazói felerészt az ellenzéki összefogásra szavaztak 2022-ben
Aggódhat a Kutyapárt és a Mi Hazánk, látszólag sok szavazót elszívott tőlük a Tisza Párt. 13 százalékuk úgy emlékszik, korábban fideszes volt, egyötödük pedig nem szavazott.

Link másolása

Felmérést készített a Medián arról, hogy honnan érkeztek a politikai palettán frissen feltűnt Magyar Péter szavazói – írja a hvg360.

A felmérés azt mutatja, hogy Magyar Péter pártja feltűnően sokszínű, a NER-ből kicsekkolt friss politikus a társadalom több szegmensében sikeresen szólított meg szavazókat.

A Tisza Párton a közvélemény-kutató stablian 25 százalék köré méri, amivel náluk jelenleg a legerősebb ellenzéki pártként szerepelnek.

A most magukat Tisza-szavazóknak mondók mintegy fele a két évvel ezelőtt az országgyűlési választások alkalmával az ellenzéki összefogásra adta a voksát.

Emellett 13 százalékuk úgy emlékszik, korábban fideszes volt. Az előzetes elemzéseknek és politikai jóslatoknak megfelelően nem lehet nyugodt a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk, mert a Medián számításai szerint tőlük is jelentős számú szavazót halászott egy Magyar Péter. Az új párt támogatóinak egyötöde azt mondja, 2022-ben nem szavazott.

A társadalmi csoportok tekintetében szinte mindenhol kétszámjegyű a Tisza támogatottsága, ez alól csak három kivétel van: a legidősebb, a legkevésbé iskolázott és a legszegényebb szavazópolgárok körében ennél kisebb a népszerűsége.

Magyar Pétert az emberek többsége középutasnak gondolja, egyedül a Fidesz-KDNP szavazói között vannak többségben, akik baloldalinak látják. Azt ugyanakkor kisebb része gondolja úgy az embereknek, hogy alkalmas volna a kormányfői posztra: ezt csak 37 százalék mondta. Ezzel szemben Orbán Viktort 54 százalék gondolja kompetens miniszterelnöknek. Igaz, Magyar így is jobban áll, mint a harmadik helyezett Dobrev Klára: őt csak a válaszadók negyede tudná elképzelni kormányfőként.

Magyar Péter korábban úgy nyilatkozott: épp a Medián az, amit hitelen közvélemény-kutatónak tart.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor fontos programról jelentkezett be – a társasága sem akárkikből állt
A kampány alatt sem áll le a munka – üzeni a miniszterelnök.

Link másolása

Fotót posztolt a szokásos szerdai kormányülésről Orbán Viktor. A képen ő és néhány minisztere látható. Mint bejegyzésében írja:

„Kampányban sincs megállás! A kormány dolgozik”.

A kép bal felső sarkában a június 9-i dátum is megjelent. Ezt az utóbbi időben Orbán leginkább a kampányeseményeiről beszámoló fotókon szokta használni. Ott volt például a keddi, Üvegtigris büfénél tett látogatásakor is, amikor Reviczky Gábor színművésszel találkozott.

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

A szerdai kormányülés előtt posztolt egy képet Tuzson Bence igazságügyi miniszter is:

Fotó: Tuzson Bence/Facebook

Link másolása
KÖVESS MINKET: