HÍREK
A Rovatból

Putyin egyenlő Hitlerrel a szlovák védelmi miniszter szerint

Jaroslav Nad azt mondta, meg kell állítani az orosz elnököt Ukrajnában, mielőtt továbbmenne Nyugat felé.

Link másolása

Adolf Hitlerhez hasonlította Szlovákia védelmi minisztere Vlagyimir Putyint a New York Timesnak adott interjújában.

Jaroslav Nad szerint az orosz elnök egyenlő a néhai német diktátorral, és meg kell állítani Ukrajnában, mielőtt továbbmenne Nyugat felé. "Ukrajna tényleg a jövőnkért harcol" - fogalmazott.

Mint mondta, az orosz invázió előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy Szlovákia ingyen, nagy mennyiségben küldjön akár csak alapfegyvereket a keleti határán túlra, nem beszélve a régi, de még mindig erősnek számító szovjet légvédelmi rendszereikről. Mára viszont ez lett "az új valóság", Szlovákia frontvonalban lévő ország, amelynek a határán háború van, és már több mint 330 ezer ukrán menekült érkezett hozzájuk.

Már az is felmerült Szlovákiában, hogy harci repülőket adjanak át Ukrajnának. Nad viszont leszögezte, hogy tankokat nem fognak küldeni, mert nincs tartalékuk, így azokat meg kell tartaniuk a saját fegyveres erőik számára.

A védelmi miniszter fake newsnak, vagyis álhírnek nevezte azt, hogy az orosz védelmi minisztérium szerint Oroszország már megsemmisítette a szlovák rakétarendszereket, amelyeket Ukrajnának adományoztak. Nad azt mondta, hétfőn beszélt az ukrán védelmi miniszterrel, aki biztosította arról, hogy a rendszerek jól működnek, és nem is voltak Dnyipróban, ahol az oroszok szerint megsemmisültek.

A cikk szerint Szlovákia egyébként nemcsak fegyvereket szállít Ukrajnába saját készleteiből, de több más ország katonai adományait is, például Csehországét, Ausztráliáét és olyan országokét, amelyek azt állítják, hogy nem küldenek katonai felszerelést Ukrajnának. A New York Times szerint Magyarország is ezek közé tartozik. Mint írják,

bár a kormány semlegesnek nyilvánította magát az orosz-ukrán konfliktusban és nem enged át fegyvereket Magyarország területén Ukrajnába, csendben adományoztak már fegyvereket más országokon keresztül.

A lap meg is kérdezte erről a kormányt, de a szóvivő nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni ezt az információt, csak annyit mondott, hogy "Magyarország álláspontja jól ismert és változatlan".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Van esélye egy előrehozott választásnak, ha a Fidesz nem megy bele, eltűnnek
Churchillel ellentétben Magyar nem fogna össze az ördöggel. Szerinte Márki-Zay összefogott, és el is bukott emiatt.

Link másolása

Ma délelőtt Battonyán folytatta Magyar Péter országjárását. Körülbelül százfős tömeg előtt beszélt, illetve beszélgetett az ott megjelentekkel.

Amikor a választásokra került a sor, érdekes eszmefuttatásba kezdett.

Én azt gondolom, hogy azért fontos a június 9-i választás, mert ha ott olyan eredményt érünk el, ami a Karmelitából is látszik, akkor még jobban meg fognak rettenni ezek a fideszes bűnözők.

Az ő érdekük is lesz egyébként egy előrehozott választás, az egyetlen esélyük,

hiszen a politikában mindenki tudja, hogy van egyfajta folyamat, a pillanat uralása, ezt ők most elvesztették, és egyre többen ébrednek föl. Nem véletlenül próbálok körbemenni az országba, hogy egyre több emberhez eljussunk. Szerintem van esélye egy előrehozott választásnak, nyilván annak is, hogy kibekkelik ezt a még hátralévő másfél-két évet, de akkor úgy fognak járni, mint a szocialista párt, hogy eltűnnek. Én a helyükben megragadnám az alkalmat.

Többségük nem lesz, de még megőrizhetik a pártjukat.

Egy résztvevő Heller Ágnest idézte (aki Churchillt idézte), aki annak idején azt mondta, hogy még az ördöggel is össze kell fogni, hogy Orbánékat leválthassák (Heller akkor a Jobbikra gondolt).

Erre Magyar így válaszolt:

„Én az ördöggel nem fogok összefogni. Márki-Zay Péter összefogott az ördöggel, nem akarom megnevezni, és szerintem nem ment vele semmire.”

Az idézett rész nem sokkal a videó 29. perce előtt kezdődik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Földön alvó gyerekek, tömeg, káosz és tanácstalanság a Dubaji reptéren – több magyar is pórul járt
A várakozók között van Csobot Adél és Istenes Bence, továbbá volt kollégánk is. Az ő beszámolójából tudjuk, hogy a háborús helyzet miatt az izraeli és iráni állampolgárok elsőbbséget élveznek a káoszban.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Miután Dubajra pillanatok alatt zúdult le egy évnyi csapadékmennyiség, egy időre a repülőtér is víz alá került. Habár a víz már visszahúzódott, de a menetrend azóta sem áll helyre.

Vannak olyan családok, melyek több napja a repülőtéren élnek, és reménykednek, a következő géppel hazajutnak.

A szerencsésebbeknek jutott egy pad, vagy asztal, ami körül kialakíthatják táborukat, sokak azonban a kövön alszanak, többedik napja.

Így járt Csobot Adél és Istenes Bence is, akik Instasztoriban osztották meg nem mindennapi kalandjukat, melyet a Story.hu talált meg.

„24 órája úton két gyerekkel, abból eddig tízet a reptéren töltöttünk, és senki nem tudja, mikor mehetünk tovább. Tom Hanksnek érzem lassan magam”

Emlékezetes a Tom Hanks főszereplésével bemutatott Terminal című film, melyben a főhős hónapokra New York repülőterén ragad.

Volt kollégánk, Csákvári Péter is az Instagramon osztotta meg történetét. Ahogy írja, egy kapunál három géphez állnak sorba és nem lehet tudni, végül melyik indul el valójában. Kéri az otthoniakat, hogy lessék a Flightradart, mikor tűnik fel végre az ő gépük a radaron. Elmesélte ezt is, hogy mind az Izraeliek, mind az Irániak elérték, hogy előbb ők mehessenek haza a háborús helyzet miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Visszaléptek Vitézy Dávid javára – egy főpolgármester-jelölttel kevesebb indul júniusban
„A mai nappal felfüggesztem a főpolgármester-jelölti kampányomat, és arra kérem a támogatóimat, hogy a főpolgármester-választáson Vitézy Dávidot támogassák” – jelentette be Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok főpolgármester-jelöltje.

Link másolása

Brenner Koloman az Indexnek elmondta, hogy azért indult jelöltként, mert sem Szentkirályi Alexandra, „a fideszes egypárti túlhatalom jelöltje”, sem „a balliberális oldal a Karácsony Gergely mögé felsorakozó pártokkal nem egy polgári Budapestben hisz, hanem zsákmányként tekint a fővárosra”.

Brenner a visszalépését azután jelentette be, hogy részt vett Vitézy Dávid, az LMP és Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltjének programbemutatóján.

„Vitézy Dávid személye és szakmai elhivatottsága garancia lehet arra, hogy a polgárok valódi problémáit meghallva, és nem a pártközpontokból diktált megoldásokkal álljon elő.”

– indokolta a döntést Brenner, hozzátéve, hogy bár nem ért mindenben egyet Vitézyvel, sok közös pont van a programjukban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


Többéves mélyponton a Fidesz támogatottsága, de még így is biztosan vezet
A párt támogatottsága egy friss felmérés szerint csökkenő tendenciát mutat. Magyar Péter pártját egyelőre még nem tudták mérni.

Link másolása

Az IDEA Intézet jórészt a Magyar Péter által szervezett április eleji tüntetés előtt készítette 1500 fős, az ország teljes lakosságára nézve reprezentatív kutatását, amiből kiderül, hogy

a Fidesz támogatottsága ugyan többéves mélyponton van, még így is magabiztosan vezetik a hazai pártok népszerőségi rangsorát.

A kutatók szerint a kormánypártok 25, a DK pedig 11 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében, míg a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP támogatottsága 5 százalék alá csökkent, Magyar Péter pártját, a Tiszát viszont az adatgyűjtés ideje alatt nem tudták mérni, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy melyik formációhoz fog csatlakozni.

Az IDEA Intézet kutatása egyébként 2,3 százalékos hibahatárral dolgozik, tehát az 5 százalék alá mért pártok valójában akár be is juthatnának a parlamentbe a kutatás szerint, ha most tartanák az országgyűlési választásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: