HÍREK
A Rovatból

Publicus: Soha nem látott mélypontra süllyedt a Fidesz támogatottsága, a többség szerint megszegték a választási ígéretüket

A magyarok megszorításként tekintenek a kata és a rezsicsökkentés átalakítására, még a kormánypárti szavazók majdnem fele is.


12 százalékkal csökkent a Fidesz népszerűsége, az emberek 80 százaléka megszorításnak tekinti a rezsitámogatás és a katázás átalakítását - derül ki a Publicus Intézet kutatásából, amelyet a Népszava rendelt meg.

A felmérésben a legtöbben az élelmiszerárak növekedését (60 százalék) és a rezsiárak emelkedését (57 százalék) jelölték meg olyan problémaként, amely a válaszadókat „nagyon súlyosan fogja érinteni” az elkövetkező évben. Ezt követte a nyugdíjak és fizetések vásárlóerejének csökkenése (49 százalék), a megtakarítások csökkenése (43 százalék), és úgy általában a megélhetés (30 százalék).

A kutatás szerint

a magyarok átlagosan 44 százalékos inflációt érzékelnek - ez júniusban 33 százalék volt.

A válaszadók 34 százaléka szerint az áremelkedésért „nagyobb mértékben a kormány gazdaságpolitikája a felelős, kisebb mértékben az ukrajnai háború”, 31 százalékuk szerint ez fordítva van, míg 29 százalékuk szerint „egyenlő arányban felelősek”.

A többség szerint a Fidesz megszegte a választási ígéretét

A megkérdezettek 48 százaléka nem ért egyet a rezsicsökkentés átalakításával, 25 százaléka egyetért ezzel, 10 százaléka inkább egyetért, 14 százalék pedig inkább nem ért egyet. A kutatás szerint a lakosság többsége azzal is számol, hogy érinteni fogja az intézkedés, az érintettek nagyjából negyede pedig úgy kalkulál, hogy nagymértékben, legalább 50 százalékkal fogja túllépni a kormány által megjelölt limitet.

A kata átalakításával mindössze 12 százalék értett egyet „teljes mértékben”, 10 százalék pedig alapvetően egyetért, csak kevesli a határidőt. 24 százalék azoknak az aránya, akik „alapvetően egyetértenek, de nem így kellett volna átalakítani”, 40 százalék pedig nem ért egyet. A megkérdezettek 77 százalékának az a véleménye, hogy Novák Katalin köztársasági elnöknek vissza kellett volna küldenie a jogszabályt a parlamentnek megfontolásra.

Az összes megkérdezett 80 százaléka megszorításnak tekinti e két intézkedést - ezt még Fidesz-szavazók 49 százalék is így látja.

A bizonytalanok körében 86 százalék vélekedett így.

A megkérdezettek 68 százaléka szerint a Fidesz megszegte a rezsicsökkentés megtartására vonatkozó választási ígéretét, így látja ezt a kormánypártiak 20 százaléka is. A válaszadók 58 százaléka hazugságnak, 18 százaléka tévedésnek minősíti a Fidesz azon állítását, hogy a magyar gazdaság erős, és fenntarthatók a kedvezmények.

A megkérdezettek 70 százaléka nem elégedett azzal, ahogyan „az országban mennek a dolgok”. A magyar gazdaság jelenlegi állapotát csupán a válaszadók 2 százaléka tartja nagyon jónak, 20 százalék inkább jónak, míg 32 százalék inkább rossznak, 45 százalék pedig nagyon rossznak gondolja. Javulást mindössze 12 százalék remél, 58 százalék viszont azt vélelmezi, hogy romlani fog a helyzet.

Beszakadt a Fidesz támogatottsága

A kutatásban a pártok népszerűségét is mérték - először azóta, hogy a kormány bejelentette a rezsicsökkentés és kata átalakítását. Arra a kérdésre, hogy ha most vasárnap lennének a választások, melyik pártra szavazna, 24 százalék jelölte meg a Fideszt. Júniusban ez a szám 36 százalék volt. A kormánypárt támogatottságának bezuhanásából azonban az ellenzék egyelőre nem tudott profitálni: 23 százalék szavazna az ellenzéke, miközben a bizonytalanok aránya 32 százalékról 46 százalékra nőtt egy hónap alatt. A kutyapárt és a Mi Hazánk 3-3 százalékot, egyéb pártok csupán 1 százalékot kapnának

Pulai András, a Publicus Intézet vezetője a Népszavának azt mondta, hogy

bár a netadós tüntetések, vagy a vasárnapi boltzár idején is jelentősen csökkent a Fidesz népszerűsége, ilyen mértékű, 12 százalékos „bezuhanással” még nem találkozott.

„A Fidesz a most kibukott hazugságokat nem tudja a szokásos módon médiabuborékban tartani, jórészt azonban az ellenzék politikai teljesítményén is múlik, hogy a kormánypárt népszerűségvesztése mennyire bizonyul tartósnak” - összegzett a Publicus Intézet vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk