HÍREK

PSZ: A pedagógusok 87 százaléka nem szeretne visszatérni a jelenléti oktatáshoz hétfőn

A felmérésben megkérdezettek 18 százaléka azt mondta, táppénzzel, szabadsággal vagy a munkavégzés megtagadásával reagál, ha vissza kell mennie április 19-én az iskolába.


A pedagógusok 87 százaléka nem szeretne visszatérni a jelenléti oktatáshoz április 19-én, azonban ha ezt mégis visszavezetik, 54 százalékuk bemenne a munkahelyére és megtartaná az óráit - derül ki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a 21 Kutatóközpont közös felméréséből, amelynek eredményeit a két szervezet képviselői keddi online sajtótájékoztatójukon ismertették.

Az április 5. és 11. között végzett felmérés kérdőívét 9529-en töltötték ki, az eredmények szerint

a válaszadóknak csak 7 százaléka ért egyet az oktató, nevelő intézmények hétfői újranyitásával.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke megköszönte az egészségügyben dolgozóknak, hogy húsvétkor és a múlt hétvégén is feláldozták a szabadidejüket a pedagógusok soron kívüli oltása érdekében és azért, hogy a gyerekek és szüleik biztonságban legyenek, ugyanakkor hangsúlyozta:

a PSZ úgy ítéli meg, hogy "korai, elhamarkodott és veszélyes az oktatás-nevelés valamennyi szereplőjére nézve" az április 19-i visszatérés a jelenléti oktatásra.

A szakszervezeti vezető jó döntésnek nevezte, hogy a középiskolák nyitását május 10-re tolták ki. Az általános iskolák és óvodák esetében pedig rámutatott: szülők, diákok és egészségügyi szakértők is felhívták már a figyelmet a korai nyitás veszélyére. Ezért is indítottak felmérést a pedagógusok körében annak érdekében, hogy számokra, adatokra hivatkozva alkossanak véleményt. Kérdésre válaszolva elmondta: a kutatás eredményeit az oktatásirányításnak is eljuttatták, bízva abban, hogy ez hatással lesz a döntés módosítására.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke ismertette: kor, intézménytípus és régió szerint is kérdéseket fogalmaztak meg, a kutatás eredménye reprezentatív. Hangsúlyozta:

a kutatás igazolja, hogy a pedagógusok egyértelműen dolgozni akarnak, nem önmagukat, hanem a diákokat féltik igazán és attól tartanak, hogy az intézmények újabb fertőzési gócpontok lesznek, kiindulópontját jelentve egy negyedik hullámnak.

A kutatási eredményeket Fényes Csongor és Galgóczi Eszter, a 21 Kutatóközpont elemzői ismertették: a nyitással kapcsolatban a legtöbben azzal értettek egyet, hogy akkor nyissanak ki az intézmények, ha az országban 100 ezer lakosra vetítve hetente 100-nál alacsonyabb a fertőzöttek száma. Ezt a válaszadók 49 százaléka támogatta, de a felmérés résztvevőinek a harmada a területi, járási járványügyi adatok figyelembevételével a fokozatos nyitással ért egyet.

Fényes Csongor közölte: a megkérdezettek 54 százaléka mondta azt, hogy visszatér a jelenléti oktatásba hétfőn. A második legnagyobb csoportba tartozók a válaszadók 21 százalékát teszik ki, akik csak tantermen kívüli oktatást vállalnának nyitás esetén, valamint

a pedagógusok 18 százaléka jelezte, hogy táppénzzel, szabadsággal vagy a munkavégzés megtagadásával reagál, ha vissza kell térnie április 19-én a jelenléti oktatásra.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor: Veszélyes volt az esti buli, ledobták a láncot a fiatalok
A miniszterelnök egy új videóban beszélt a Harcosok Klubja eseményéről, amelyen politikusok és influenszerek is jelen voltak.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.

Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:

„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”

A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elesett a MÁV győri fővonala, jelentős késésekre számíthatnak az utasok
A MÁV vasárnap esti tájékoztatása szerint Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.

A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”

– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.

„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután

20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.

A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk