prcikk: Pintér Sándor: A kormány rendesen odafigyel majd az egészségügyre | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Pintér Sándor: A kormány rendesen odafigyel majd az egészségügyre

Pintér Sándorhoz került az egészségügy is, ennek kapcsán mondta el az elképzeléseit.


A belügyminiszter ma egész nap bizottságról bizottságra jár, korábban például már elmondta, mi lesz a közoktatással. Hozzá került az egészségügy is, amiről a népjóléti bizottság előtt beszélt – írja a 444.

Pintér Sándor a beszéde elején leszögezte, hogy az egészségügy és a szociális ügyek terén jó alapokra építkezhet majd, melyeket Balog Zoltán és Kásler Miklós miniszterek tettek le.

Rendőri-katonai kifejezéssel élt, amikor azt mondta, hogy törzsi vezetést szeretne. Ezalatt azt érti, hogy mindenki hozzájárulására szükség lesz az eredményes munkához, és ha döntés születik, akkor azt mindenkinek a sajátjaként kell kezelnie.

Nem akar gyógyítani, nem akar a gyógyítómunkában közvetlenül részt venni

– tisztázta Pintér, ugyanis mióta kiderült, hogy a belügyhöz kerülhet az egészségügy, az elmondása szerint "furcsa" kérdéseket kapott ezt illetően. Valószínűleg azért nevezte furcsának ezeket a kérdéseket, mert nincs orvosi végzettsége. Mindenesetre a koronavírus idején az Operatív Törzs társvezetőjeként szerzett egészségügyi tapasztalatot, ezért ő szervezni szeretne, rendszereket kialakítani, lehetőségeket és ismereteket megosztani az orvosokkal.

Ezután Pintér egy statisztikáról beszélt, ami szerint Magyarországon ugyanolyan hosszan élnek az emberek betegséggel, mint Nyugat-Európában. Szerinte ha ezt nézzük, akkor a magyar egészségügy olyan szinten van, mint a nyugati, de van egy másik statisztika is.

Abban az látszik, hogy Nyugat-Európában jóval hosszabb ideig élnek az egészséges emberek, mint Magyarországon, a nők élettartamában 7-10 év a különbség, a férfiak közti különbséget nem is merte kimondani.

Arra szeretne törekedni, hogy az egészséges magyar emberek élettartama közeledjen a nyugati átlaghoz. Szerinte a megelőzési és az igazgatási rendszer fejlesztésével lehet ezen javítani, de a civilekre és állampolgárokra is szükség lesz.

Rendőrök csaphatnak le a hálapénzt elfogadó egészségügyi dolgozókra

Pintér Sándor kiemelte, hogy a hálapénzt ugyan kivezették, de nem mindenki tartja be ezt a szabályt. A szabályszegő orvosokkal szemben rendőri eszközök bevonásával kívánnak eredményeket elérni, mert az értékítélete szerint itt vesztegetésről van szó, és a hálapénz rákos daganat az egészségügyben.

Sok konkrétum egyébként nem hangzott el a beszédében, de sokat emlegette az átláthatóságot és a hatékonyságnövelést, na meg bedobott pár elképzelést, ezeket pontokba szedte a 444:

  • az alapellátást jobban illesztenék a szakellátáshoz,
  • az ügyeleti rendszert racionalizálnák, ami a várólisták rövidítésében is segíthet,
  • a járvány idején bevezetett digitális regisztrációs és időpontadási rendszert vezetnék be a krónikus betegek ellátásában is,
  • a mesterséges intelligenciát bevonnák a diagnózisok felállításába,
  • fejlesztenék az EESZT-rendszert, és reményei szerint egy rendszeren belül lehetne majd mindent látni a megelőző tevékenységektől a háziorvosi ellátáson át a kezelésekig és a terápiáig, ráadásul a tapasztalatok betegségek szerint általánosíthatóak is lesznek,
  • a telemedicina erősítésével javítanák a háziorvosi ellátást is.

A bizottság kérdéseire válaszolva a végén elmondta, hogy alakítani tervezik, hogy melyik kórházban milyen szolgáltatások vannak. Azt mindenképp szeretnék, hogy mindenhol legyen szülészet és sürgősségi ellátás. Ezen túl vizsgálják az orvosok ügyeleti rendszerét, ennek az alakításáról később tud majd érdemben beszélni. A beszédét azzal zárta, hogy az egészségügyi dolgozói bérek kapcsán nem tud semmit ígérni, de azt elmondta, hogy

a kormány rendesen tervez figyelni erre a területre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ha a Fidesz csalni próbál, akkor itt kő kövön nem fog maradni, az biztos” – Mit gondolnak a Tisza-szimpatizánsok a választás előtt?
Elkísértük Magyar Pétert a kampány utolsó hetének első állomásaira, és a Tisza-szimpatizánsait arról kérdeztük, mire számítanak a vasárnapi választáson.
F. O. / Fotó: SZMO - szmo.hu
2026. április 08.



Öt nappal a szavazás előtt a Szeretlek Magyarország stábja annak járt utána, hogyan lett a kormányváltási reményből sokak számára kétharmados győzelmi várakozás, miközben az utcán egyszerre van jelen a bizakodás, a düh és a bizonytalanság. A Tisza Párt támogatói biztos győzelemről beszélnek, eközben viszont sokan csalástól tartanak.

A rendezvényen megjelent emberek többsége nemcsak Tisza-győzelmet vár, hanem annak arányát is bátran latolgatta. „Szerintem, ha minden jól megy, meglesz a kétharmad” – mondta az egyikük, míg egy másik bizakodó helyi hozzátette, szerinte a Tisza „száz százalék, hogy kétharmaddal nyer”. A szimpatizánsok között

visszatérő elem a választási csalástól való félelem, többen is azzal a feltétellel jósolnak nagyarányú ellenzéki sikert, „ha nem csalják el”.

Az optimizmust az országos elégedetlenséggel magyarázzák. „Ezt a mocskos kormányt le kell váltani, mert csak szétrabolták az országot” – fogalmaz egy férfi, aki szerint

az egészségügy romokban van, a kormány pedig csak a felvett hitelekből osztogat.

Ez a közhangulat egybevágott a választás előtti utolsó közvélemény-kutatásokkal is. A Medián friss mandátumbecslése például a Tisza Párt számára akár a kétharmados győzelmet is lehetségesnek tartotta, míg az Iránytű Intézet felmérése egyértelmű kormányváltó hangulatot és Tisza-előnyt mutatott ki a biztos szavazók körében.

A Fidesz a kampányhajrában nemzetközi segítséggel is próbált mozgósítani. Amikor a riportban az amerikai alelnök, J. D. Vance budapesti látogatásáról kérdeztük az embereket, a legtöbben szkeptikusan reagálnak.

„Szerintem ezen a süllyedő hajón már nem nagyon tudnak segíteni”

– mondta egyikük, van, aki pedig úgy látja, „aki a Tisza mellett döntött, az már így marad”. A Fidesz kampányrendezvényén készült riportunk szerint a kormánypárti szimpatizánsok között is akadtak olyanok, akik szerint a végeredmény „szoros lesz”, és a kétharmados győzelmet már ők is kizárták.

A kampány utolsó hetét egy biztonságpolitikai hír is tematizálta: a szerbiai Magyarkanizsa közelében robbanóanyagot találtak a Török Áramlat gázvezeték mellett. A videóban megszólalók ezt egyöntetűen kampányfogásnak tartják.

„Borzasztóan nevetségesnek és szánalmasnak tartom az egészet. Egy megrendezett shownak tartom az egészet”

– mondja egy nő, míg mások egyszerűen „kamunak” és „színjátéknak” nevezik az esetet.

Riporterünk arról is megkérdezte az embereket, mit várnak a választás utánra, ha a Fidesz elveszíti a többséget. A válaszok a békés átadás reményétől a nyílt konfrontáció kilátásba helyezéséig terjednek. Van, aki szerint egy ennyi ideje kormányzó párttól elvárható, hogy a vereséget is el tudja viselni, és „megembereli magát, és át fogja adni a hatalmat”. Mások viszont ettől tartanak a leginkább: „Attól is tartok, hogyha olyan eredmény jön, ami nem nekik kedvez, akkor az semmis lesz, nem fogadják el.” A legkeményebb álláspontot egy férfi fogalmazza meg, aki szerint

„ha a Fidesz csalni próbál, „akkor itt kő kövön nem fog maradni, az biztos. Akkor én is ott leszek Pesten.”

A feszült hangulat nem előzmények nélküli. A kampányhajrát beárnyékolta a Magyar Péter által kirobbantott debreceni szavazatvásárlási botrány, amelyben hangfelvételek alapján vádolta meg a Fidesz helyi politikusait. Ezzel párhuzamosan a médiában is éles vita zajlott a Tisza Párt rendezvényeinek méretéről, ami odáig fajult, hogy Török Gábor politológus nyilvánosan bírálta a kormánypárti sajtót a valótlan tudósítások miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Washington Post: Szijjártó Péter segítséget ajánlott Iránnak a Hezbollah csipogóinak felrobbantása után
Egy kiszivárgott leirat szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter a 2024-es libanoni csipogó-támadás után a magyar titkosszolgálatok segítségét ajánlotta fel Iránnak. A gesztus éles ellentétben áll a kormány Izrael-barát politikájával.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 08.



Miközben J. D. Vance amerikai alelnök Budapesten Orbán Viktor mellett kampányol, egy frissen nyilvánosságra került leirat szerint a magyar kormány a 2024-es Hezbollah elleni pager-támadás után felajánlotta Iránnak, hogy a titkosszolgálatok minden vizsgálati információt megosztanak velük. A gesztus éles ellentétben áll Magyarország hivatalos Izrael-barát politikájával.

A 2024. szeptember 30-i telefonhívásról – egy általa megszerzett és hitelesített magyar kormányzati leirat alapján – a The Washington Post írt. A dokumentum szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról biztosította iráni kollégáját, Abbasz Aragcsit, hogy a magyar szolgálatok már felvették a kapcsolatot az irániakkal.

„Minden lehetséges dokumentumot meg fogunk osztani az önök szolgálataival” – mondta a leirat szerint a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó azt is hangsúlyozta, hogy országa semmilyen módon nem vett részt a támadásban: „Ezeket a csipogókat nem Magyarországon gyártják, sosem jártak Magyarországon, és egyetlen magyar cégnek sincs fizikai köze hozzájuk. Tehát semmi közünk hozzájuk!”

A magyar kormány hivatalos álláspontja ezzel egybevág. Kovács Zoltán kormányszóvivő korábban az X-en azt írta, a megnevezett budapesti cég csupán „kereskedelmi közvetítő”, a kérdéses eszközök „soha nem jártak Magyarországon”, a nemzetbiztonsági szolgálatok pedig „minden releváns nemzetközi partner ügynökséggel és szervezettel” együttműködnek.

Az iráni külügyminiszternek tett felajánlás azért vet fel kérdéseket, mert az Orbán-kormány Európában az egyik leghatározottabb Izrael-párti politikát folytatja, rendszeresen az Egyesült Államokkal együtt szavaz az ENSZ Közgyűlésében, és 2025 áprilisában, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatásán jelentette be kilépési szándékát a Nemzetközi Büntetőbíróságból.

Egy volt Fehér Ház-i tisztségviselő a lapnak úgy nyilatkozott: „El sem tudnám képzelni, hogy egy brit külügyminiszter ilyet tegyen.”

A telefonhívás előzménye a 2024. szeptember 17-i libanoni támadás, amely során több ezer, a Hezbollah által használt pager robbant fel, 12 ember halálát és akár 2800 sebesültet okozva. A sajtó Izraelt sejtette a művelet mögött, a tajvani márkájú eszközökről pedig azt állították, egy magyar cég gyárthatta őket licenc alapján.

Az ügyet a jelenlegi bel- és külpolitikai helyzet teszi különösen pikánssá. J. D. Vance amerikai alelnök kedden érkezett Budapestre, hogy a vasárnapi választás előtt támogassa Orbán Viktor kampányát, és ma beszédet mond a Mathias Corvinus Collegiumban. Vance a kormány narratíváját erősítve a brüsszeli beavatkozásról beszélt, miközben a magyar kormány blokkolja az Európai Unió által Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt.

A magyar kormány keleti kapcsolatai nem először kerülnek a figyelem középpontjába. Nemrég több független lap, köztük a VSquare is nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen Szijjártó Péter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval egyeztetett orosz milliárdosok uniós szankciók alóli mentesítéséről.

A külügyminiszter nem tagadta a felvétel hitelességét, de azzal próbálta kisebbíteni a jelentőségét, hogy az újságírók „bebizonyították: ugyanazt mondom nyilvánosan, mint amit telefonon is.” A magyar–orosz viszony mélységét mutatja az a korábbi hangfelvétel is, amelyen Orbán Viktor Putyinnal egyeztet, valamint az a titkos 12 pontos terv, amelyet Szijjártó Moszkvában írt alá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán titkára üzent Wáberer Györgynek: Az árulás nem teljesítmény
Nagy János éles hangú üzenetben bírálta a nagyvállalkozót. A konfliktus azután robbant ki, hogy a volt kormánybiztos egy videóban Európa melletti szavazásra buzdított az orosz orientációval szemben.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 08.



Árulással vádolta meg Wáberer Györgyöt, az első szavazóknak pedig üzenetet küldött Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár – ezzel a kampány finisében a kormány és egykori kormánybiztosa közti konfliktus a nyilvánosság előtt éleződött ki.

Nagy János, a miniszterelnök egyik legközelebbi munkatársa a kormányzati közlemény szerint a fiataloknak azt üzente, hogy „a választás nem játék, és nem szabad eldobni a békés fejlődést egy aktuális őrületért”.

Wáberer Györgynek pedig azt írta: „az árulás nem teljesítmény”. Az államtitkár a Telex által is idézett üzenetében azt is Wáberer szemére vetette, hogy új szövetségesei sem fogják másnak tartani, mint a kormányoldal szereplőit.

„Akikkel Te most közösséget vállalsz, azok szemében Te éppen ugyanolyan NER-es tolvaj, bűnöző vagy, mint mi” – fogalmazott az államtitkár.

A kormányzati reakciót Wáberer György kedden közzétett videója váltotta ki, amelyben a Waberer’s alapítója és volt kormánybiztos sorsdöntőnek nevezte az április 12-i választást.

Az üzletember úgy fogalmazott, a voksolás arról dönt, hogy „Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz”.

A kormányoldal a „magyar út” és a „brüsszeli út” közötti döntésként írja le a helyzetet, ahol előbbi a békét és a szuverenitást, utóbbi pedig a háborús kockázatot és a multinacionális cégek érdekeit jelenti. Ezzel szemben Wáberer az Európa melletti kiállást és az orosz orientációval való szembefordulást tartja a választás valódi tétjének.

Az „orosz orientáció” kérdése azért is érzékeny, mert a sajtóban nemrég hírek jelentek meg egy kiszivárgott 12 pontos tervről, amelyet a dokumentumok szerint Szijjártó Péter külügyminiszter titokban írt alá Moszkvában a gazdasági és kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzéséről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó: Ha nem hívom fel az iráni külügyminisztert, Magyarország terrorcélpont lehetett volna
A külgazdasági és külügyminiszter azt állítja, hogy lehallgatták, a felvételeket pedig most szivárogtatják ki. Szijjártó ezúttal a frissen nyilvánosságra hozott, Iránnal folytatott hívására reagált.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint „továbbra is zajlik, láthatják, a külföldi titkosszolgálati beavatkozás a magyar választási folyamatba.” Szerda esti Facebook-posztban arról beszélt, hogy lehallgatták, és a róla készült felvételeket most szivárogtatják ki, hogy befolyásolják a választásokat.

„Kiderült, hogy külföldi titkosszolgálatok folyamatosan hallgatták le a telefonhívásaimat, és most ezeket nyilvánosságra is hozzák. Nyilván azzal a céllal, hogy befolyásolják a magyar parlamenti választás eredményét” – állítja a miniszter.

Hozzátette, szerdán egy olyan telefonbeszélgetése került a hírekbe, amelyet nagyjából két éve az iráni külügyminiszterrel folytatott.

A posztban felidézi a 2024-es libanoni eseményeket, amikor a Hezbollah terrorszervezethez köthető személyeknél csipogók robbantak fel. Szerinte akkoriban olyan álhíreket terjesztettek, amelyek Magyarországot is bele akarták keverni az ügybe. „Ugye próbáltak minket azzal vádolni, hogy itt készültek a csipogók, vagy itt kereskedtek vele. És a Hezbollah a világ egyik leghírhedtebb terror szervezete, és nagyon közel voltunk ahhoz, hogy Magyarországot terrortámadások célpontjává tegyék” – fogalmazott.

A bejegyzés előzménye, hogy a Washington Post egy kiszivárgott leiratra hivatkozva arról írt, a 2024-es csipogó-támadás után a magyar külügyminiszter felajánlotta a magyar titkosszolgálatok segítségét Iránnak.

Szijjártó Péter a bejegyzésében azzal magyarázta az irániakkal való kapcsolatfelvételt, hogy gyorsan kellett tisztázni a helyzetet a terrortámadások elkerülése érdekében.

„Az iráni szolgálatokkal sikerült tisztázni a helyzetet, így Magyarország nem lett terror szervezetek és terrorista támadások központja” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ha ezt nem teszik meg, csak a „Jóisten tudja, hogy milyen terrortámadások történhettek volna Magyarországon.”

A miniszter a posztban politikai ellenfeleit is kritizálja. Szerinte nem mindenki érti az ilyen helyzetek jelentőségét, és példaként Magyar Pétert hozza fel, aki szerinte egy korábbi ügyben szintén veszélyes álhírek terjesztésében vett részt. „Emlékezzünk arra, amikor a Tisza Párt elnöke is beállt abba a hullámba, amikor megpróbálták azt a látszatot kell tenni, mintha a szír elnök Budapesten keresztül menekült volna. (...) az ilyen álhírek, amiket a Hezbollah terjesztette rólunk, vagy amiben Magyar Péter is későbben leállt, ezek mind-mind Magyarországot terrortámadások célpontjaivá tehetik. Nem szabad ezzel játszani” – mondta.

Bejegyzését Szijjártó Péter azzal zárja, hogy a kormány megvédi a magyar embereket. „Bármilyen veszély van, mi mindentől meg fogjuk védeni a magyar embereket, mint ahogy megtettük Ebben a hivatkozott esetben is megmentettük, megóvtuk Magyarországot attól, hogy a Hezbollah vagy más terörszervezetek célpontjává válja.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: