News here

HÍREK

Palkovics szerint a rezsicsökkentés miatt nőtt meg nagyon a gázfogyasztás

A technológiai és ipari miniszter szerint vége az olcsó orosz gáz korszakának, a jövőben ezért változatosabb energiarendszere lesz Magyarországnak.

Link másolása

Palkovics László a Portfolio energiagazdasági konferenciáján arról beszélt, hogy a rezsicsökkentés módosításával jelentős fogyasztáscsökkentés érhető el.

A technológiai és ipari miniszter a gázfogyasztás csökkentését helyzte középpontba az előadása során. Elmondta, hogy a földgáz súlya nagy az energiamixben, vagyis 44 százalék, ha az áramtermelésre és a távhőre felhasznált földgázt is beleszámoljuk.

A kormánynak ezért az lenne a célja, hogy 2050-re csak annyi gázt kelljen felhasználni a magyar energiarendszerben, amennyi a kiegyenlítő kapacitások beindításához szükséges. A tervek alapján a gázimport majd lényegében nullára csökkenne.

Ezért a földgázigényt kell csökkenteni, ami a lakosságon, a kereskedelemben és a közszolgáltatások területén keresztül érhető el a legjobban. Nemcsak a gázigény-csökkentése kap kiemelt szerepet a kormány elképzelésében, hanem a kiváltás is, elsődlegesen az importé, a hazai kitermelés növelésével. Palkovics elmondta, hogy jelenleg 1,3 milliárd köbméter a hazai földgáz-kitermelés, de ezt lehet 2 milliárdra növelni. A fűtések kapcsán pedig a gázt árammal kell kiváltani, igaz a villanyhálózat fejlesztésre szorul.

Az előadás során a paksi és mátrai erőművek termelésének meghosszabbítása is előkerült. Palkovics a jelenlegi tervekre hivatkozva elmondta, hogy az atomerőművet 2032 körül kezdenék csak kivezetni, a lignitet égető Mátrai Erőmű termelését pedig még 25 százalékkal növelni is lehetne.

A kormány persze olyan lehetőségeket is vizsgál, mint a szélenergia kihasználása, amihez elég lenne a régebbi terveket előásni.

A földgáztól elszakadni nem lesz olcsó mulatság, Palkovics szerint több mint 10 milliárd euróba kerülne, amit uniós forrásokból finanszírozna a kormány

- írja a Telex.

A miniszter elmondta, Magyarországon a lakosság gázfogyasztása 2014-ben 2,5 milliárd köbméter volt, ami 2021-re 4 milliárd köbméterre nőtt, holott nem lett hidegebb, az eszközök nem lettek rosszabb hatékonyságúak, így a rezsicsökkentés szabályainak megváltoztatása önmagában jelentős fogyasztáscsökkentést érhet el.

Előadását azzal zárta, hogy vége az olcsó orosz gáz korszakának, a jövőben sokkal változatosabb energiapiacunk lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Megint egy I. kerületi gimnázium ablakából zuhant a mélybe egy tanuló
A rendőrök két fiatalt elvittek a helyszínről.

Link másolása

Mélybe zuhant egy diák egy I. kerületi gimnázium ablakából - értesült a Bors.

A lap az ott tartózkodó tanulóktól megtudta, hogy egy 12. osztályos lány zuhant a mélybe az iskola egyik első emeleti ablakából.

Elmondások szerint a diáklány nem szenvedett súlyos sérüléseket és a saját lábán hagyta el a helyszínt.

Az iskolához egy rendőrautó is kivonult, akik két fiatalt elvittek. Azt egyelőre nem tudni mi történt, a rendőrség későbbre ígért hivatalos tájékoztatást.

Nem ez volt az eső eset, hogy ebben a gimnáziumban baleset történt. Két évvel ezelőtt egy másik diák is kiesett az ablakon.

Idén már sokadik alkalommal fordul elő, hogy egy diák kiesik az ablakon. November elején a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium második emeletének egyik ablakán ugrott ki egy 17 éves fiú, akit életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Szeptemberben pedig szintén ebből a kerületből egy 12 éves fiú zuhant ki a Kosztolányi Dezső Gimnázium ablakából, aki a mobiltelefonját nyomkodta és vélhetően elvesztette az egyensúlyát. A szülők akkor elmondták, hogy nem az volt az első eset, amikor a gyermek kiült az ablakba. Korábban már szóltak rá tanárok, hogy ne ott telefonozzon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Novák Katalin Ukrajnába indult, Zelenszkijjel találkozik
Váratlanul érkezett a találkozó híre, a háború kitörése óta először találkozik magyar vezető az ukrán elnökkel.

Link másolása

Az Index értesülése szerint Novák Katalin köztársasági elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására Ukrajnába indult. Információik szerint a magyar államfő vonattal megy Lengyelországba, és onnan Ukrajnába.

A háború kezdete óta ez a legmagasabb szintű látogatás a magyar állam részéről a háború sújtotta szomszédos országba.

Korábban Orbán Viktort és kormányát több kritika is érte nemzetközi szinten, mert a térség országai közül lényegében csak a magyar miniszterelnök nem találkozott még az oroszok által támadott Ukrajna első emberével. Sőt Orbán áprilisi győzelmi beszédében ellenfelei közé sorolta Zelenszkijt. Szijjártó Péter külügyminisztert is számos alkalommal támadták azzal, hogy a háború kezdete óta is jó viszonyt ápol az orosz felső vezetéssel, és többször az agresszor országban járt.

Ugyanakkor Novák Katalin már többször ütött meg kritikusabb hangot Oroszországgal szemben, és diplomáciai szinten jobban kimutatja szolidaritását Ukrajnával. Októberben például csatlakozott ahhoz a közleményhez, amelyben tizenegy elnök ítélte el az október 10-én Ukrajnát érő támadásokat. A közlemény elfogadhatatlannak nevezte, hogy a moszkvai képviselők atommal fenyegetik a világot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Folyamatosan fűteni kell a hatalmas és üres Biodómot – a kormány nem hajlandó átvenni Budapesttől
A fővárosnak így is rengeteg pénzt kell a létesítmény őrzésére és fűtésére költeni. A befejezéshez viszont már egyáltalán nincs forrás.

Link másolása

Kiss Ambrus, Budapest általános főpolgármester-helyettes pénteken arról beszélt az Inforádióban, hogy nincsenek érdemi tárgyalások a főváros és a kormány között a Biodómról.

„Ha a kormány nem ad forrást a fővárosnak a Biodómra, akkor Budapest leválasztja a telket és odaadja a kulcsokat a kormányzatnak, rájuk bízva az intézményt. Kezdjenek vele amit akarnak, hiszen nem a főváros pénze és döntése van emögött a projekt mögött”

– mondta a főpolgármester-helyettes.

Szerinte Budapestnek épp elég kiadást jelent a létesítmény őrzése és fűtése. Igaz, utóbbit egész jól megoldották, míg korábban a közeli fürdő melegvízét használták távfűtéses rásegítéssel, mostanra elég a gyógyforrás termálja. Ennek ellenére így is több százmillió forintot kellett ráköltenie az önkormányzatnak.

A továbbfejlesztésre viszont egyáltalán nincs már forrás. A fűtést pedig azért nem kapcsolhatják le, mert annak hiánya esetén "összeeshet" a félkész létesítmény teteje.

Azt ugyanis olyan technológiával építették meg, amelyhez egy megadott, viszonylag állandó belső hőmérséklet szükséges. Ennek híján ugyanis a szerkezet tetején lévő légbuborékok – a kintről is látható fehér háromszögek – előbb-utóbb megadják magukat az időjárás viszontagságainak – fejtette ki korábban a humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, Bősz Anett az Inforádiónak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Május óta egymillió szavazót veszített a Fidesz, de az ellenzék nem profitált ebből
Főként a bizonytalanok tábora nőtt, de tény, hogy a kormánypárt minden társadalmi rétegben gyengült.

Link másolása

A Fidesz idén májusban, egy hónappal földcsuszamlásszerű győzelme után minden idők legmagasabb támogatását érte el, akkor a megkérdezettek körében 47 százalékon állt. Mára ez 10 százalékot esve 37-re csökkent, ugyanakkor a nagyobbik kormánypárt 2,7 milliós táborával így is kimagaslik a politikai mezőnyből –írja a 24.hu a Závecz Research kutatása alapján.

Az ellenzék tavasz óta számottevően nem erősödött, a pártnélküliek csoportja nőtt érdemben: 20-ról 30 százalékra.

A Demokratikus Koalíció támogatottsága valamelyest emelkedett: májusban 9, most 11 százalékot ért el a teljes népesség körében. A Mi Hazánk tavasszal 5 százalékot ért el, novemberben 6 százalékot. A Momentum és Jobbik fél éve 5 százalékon álltak, ezúttal 4 százalékosak. Május óta változatlan szinten, 4 százalékon található az MSZP. Az LMP-t és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot tavasszal a választókorúak 2-2 százaléka támogatta, novemberben 3-3 százalék. A Párbeszéd támogatóinak aránya fél éve és most is 1 százalék – írja a portál.

A Fidesz visszaesése különösen az őszi hónapokban volt jelentős.

Szeptember óta a fiatalok közül távolodtak el sokan a kormánypárttól: szeptemberben a harminc év alattiak 35 százaléka támogatta a Fideszt, most 25 százaléka.

A választások óta csaknem mindegyik társadalmi rétegben meggyengült a kormánypárt, vezető pozíciója azonban sehol nincsen veszélyben – fogalmaz a Závecz Research. Legkisebb arányban a kis-közepes városokban élők (27%), a fővárosiak (30%), a 30 év alattiak támogatják (25%).

A kormánypárttól sokan eltávolodtak, de törzsszavazói aktívabbak, mint az ellenzék támogatói. Ennek köszönhető, hogy a biztos pártválasztóknál 50 százalékos.

Második helyen a DK áll (17%), a harmadikon a Mi Hazánk (8%). A Momentum 6, az MSZP és a Jobbik 5-5 százalékos. Az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt 3-3, a Párbeszéd 1 százalékos.


Link másolása
KÖVESS MINKET: