HÍREK
A Rovatból

Blikk: Százmilliós kártérítést kaptak a bicskei áldozatok, de eddig erről nem beszéltek

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kilenc fővel kötött peren kívüli egyezséget, akiknek mindösszesen 154 millió forintot fizetett ki.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása

Összesen kilencen kaptak jelentősebb összeget kártérítésként, mert zaklatták őket a bicskei gyermekotthonban - írta meg a Blikk. Az ügy 2016-ban pattant ki, az intézmény vezetőjét, V. Jánost nyolc év fegyházbüntetésre ítélték szexuális erőszak és kényszerítés miatt. Idén robbant ki a kegyelmi ügy, amelyben a bűntársaként ismert K. Endrét Novák Katalin elnöki kegyelemben részesítette, ekkor újra ráirányult a figyelem a zaklatások ügyére.

Az áldozatok 2020 februárjában jelentették be, hogy kártérítési pert indítanak.

"Jogerős ítélet van arról, hogy megtörténtek a bűncselekmények, ez alapján jogos a kártérítési követelésünk. Azt várom, hogy álljanak ki kormányhoz és intézményhez méltóan"

– nyilatkozta akkor Pop Mert Julián a 168.hu-nak.

A Blikk úgy tudja, hogy 2020-ban ő is megegyezett az állammal, így peren kívül több tízmilliós összeget kapott kártérítésként. A kilenc áldozat közül néhányan kevesebb pénzt kaptak, a lap szerint valószínűleg az elszenvedett kínok befolyásolták az összeg mértékét.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kilenc fővel kötött peren kívüli egyezségi megállapodást, akiknek mindösszesen 154 millió forintot fizetett ki

– tudta meg a Blikk a Belügyminisztérium sajtóosztályától.

A pénzt nem ugyanabban az időpontban kapták meg, de mindannyian elfogadták az egyezséget.

Ide tartozik, hogy Magyar Péter péntekre tüntetést szervez a Belügyminisztérium elé, hogy Pintér Sándor tárcavezető és az egész kormány távozását követeljék. Magyar szerint a kormány „két és fél hónap alatt arra nem volt képes, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslései
A közvélemény-kutatásokról is kérdezték Magyar Pétert, aki a baloldal házi mérőintézetének tekinti a legtöbb ezzel foglalkozó céget. A TISZA Párt elnöke a taktikai szavazásról is elmondta a véleményét.

Link másolása

“Szerintem Magyarországon nagyon kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslések” – nyilatkozta vasárnapi, debreceni tüntetése után Magyar Péter a hvg.hu-nak. Magyar szerint ők nem rendelnek felméréseket a közvélemény-kutatóktól, a legtöbb ilyen céget pedig a baloldal házi mérőintézetének tekinti. Itt példaként hozta azt a Publicus Intézetet is, amelynek hétfőn megjelent kutatása szerint egyébként szintén a TISZA Párt a legerősebb ellenzéki párt.

Magyart az önkormányzati választásról is kérdezte a lap. A politikus az előválasztásokra utalva ezt mondta:

Nem úgy csinálják, mint az ellenzék eddig, „hogy a meg nem lévő pozíciókat már elosztjuk, és akkor ilyen taktikai szavazásokat csinálunk, hogy most valaki szavazzon itt ide”.

Magyar azt mondja, további kerületekben nem állítanak jelöltet, az eddigieket is nagyon gyorsan kellett megszervezni. Állítása szerint olyan kerületeket kerestek, ahol a helyiek azt mondták, érdemes lenne váltani, mert nem elégedettek a polgármesterrel vagy a képviselőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Karinthy vagy Babits között választhattak a magyarból érettségizők hétfőn
A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Link másolása

Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját kellett elemezniük a magyarérettségi második részében a középszinten vizsgázó diákoknak. Akik nem a műelemzést választottak, azoknak Babits Mihály költészetéről kell egy általános témakifejtő esszét írniuk – írta meg a hvg.hu.

A diákok két és fél órát kaptak az esszé megírására.

A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól a Mi Hazánk EP-befutóját, Borvendég Zsuzsannát
A Magyarságkutató Intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt. A fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán azonban ez lekerült a napirendről.

Link másolása

Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól - írta meg a Válasz Online.

A történész a lap szerint egyáltalán nem jelezte előre munkahelyén, a Kásler Miklós vezette intézetben, hogy az egyik ellenzéki párt jelöltjeként indul a júniusi választáson.

Aztán a bejelentés óta eltelt két hónap, a Mi Hazánk leadta az induláshoz szükséges ajánlásait, így Borvendég hivatalos jelöltté vált, és közben változatlanul a Magyarságkutató munkatársa maradt.

A lap azt is leírta, hogy a Kásler-féle intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt, de a fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán ez lekerült a napirendről.

Így tehát Borvendég esélyes jelöltként indul egy ellenzéki párt színeiben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó szerint álhírt terjeszt a Hirado.hu a kínai elnök látogatásáról
A külügyminiszter az MTI-n keresztül kelt ki egy „álhír” ellen. Csakhogy az értesülés a Híradó híroldalán jelent meg.

Link másolása

Szijjártó Péter az MTI-n keresztül nevezte álhírnek az ugyancsak az MTVA alá tartozó Hirado.hu egy hírét – vette észre a 444.hu. Az MTI Hszi Csin-ping kínai elnök közelgő hivatalos látogatása kapcsán idézi a külügyminisztert:

„Tudatta, hogy jelenleg is egyeztetések zajlanak nagy kínai vállalatokkal további beruházásokról, viszont álhírnek minősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kínai államfő magyarországi vizitje során Pécsre látogatna.”

Csakhogy ez az értesülés a 444.hu szerint a Hirado.hu-n jelent meg, mely vonatkozó cikkében korábban még ez állt:

„Hszi Csin-ping Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal, felkeresi a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát és Gimnáziumot, majd Pécsre is ellátogat. A várakozások szerint jelentős gazdasági bejelentést is tesznek majd.”

A lap által idézett rész jelenleg nem szerepel a Hirado.hu cikkében, de a Wayback Machine által hajnalban archivált változatban valóban olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: