„Nem voltam könnyű eset, mert használtam az eszemet is” – Oszvald Marika őszintén a férfiakról és a hetvenen túli pörgés titkáról
„Nem voltam könnyű eset, mert használtam az eszemet is” – mesélte szerelmi életéről Oszvald Marika a Blikknek adott interjúban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas operetténekes elmondta, bár a szerelem már kisiskolás korában megérintette, a párválasztásban mindig tudatos volt. Ez a szenvedélyes, mégis meggondolt hozzáállás a munkájában is visszaköszön: a színésznő hetvenen túl is megállíthatatlan tempót diktál.
December végén egy erdélyi turné, januárban pedig országos újévi koncerteken lépett fel. Közben túl is van a János vitéz debreceni bemutatóján, a darabban a Mostoha szerepét játssza. Jelenleg Orbán János Dénes új művét, a Dankó Pistát próbálja.
A sűrű munkarend mellett a család jelenti számára a biztos hátteret. „Az unokámhoz mindig rohanok, amikor csak lehet. Most sajnos beteg lett, egy csúnya köhögéses vírus kapta el, emiatt nagyon aggódunk, de reméljük, hamar rendbe jön” – mondta a négyéves Vincéről.
Energiájának forrását a hivatása iránti rajongásban látja.
Ez a lendület a szabadidejében is megmutatkozik: aktívan sportol, nemrég a jetskit és a SUP-ot is kipróbálta.
Bakancslistája azonban nincs. „Mindig azt mondom: ahova sodor az élet, vagy amit elém hoz, azt megnézem, és kipróbálom, ha belefér a képességeimbe.” Az évek múlását is kalandként éli meg. „Úgy fogom fel, ilyen még nem volt – ezt is ki kell próbálni.” Elmondása szerint nincs benne hiányérzet, amiért ma már elsősorban idős asszonyokat alakít, és meghatónak tartja azt a szeretetet és tiszteletet, amivel a fiatal kollégák veszik körül.
A szakma változásairól úgy látja, ma már kisebb a súlya a reflektorfénynek. „Sokkal több a lehetőség, de éppen ezért kisebb a súlya is mindennek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a közönség lelkesedése ugyanakkor töretlen.
A szerelemről szólva elárulta, már ötévesen írt szerelmes leveleket, de az igazi, nagy szerelem 19-20 éves korában érkezett el, és tartósnak bizonyult.
Ezt a szabadságot adná tovább az unokájának is, akit nem terelnek a művészi pálya felé, a döntést teljes egészében rábízzák. A saját jövőjét illetően pedig nincsenek konkrét tervei. „Amíg bírom, és amíg igény van rám. Nem akarok már bizonyítani. Játszom – ahogy a kisgyerek a homokozóban.”
