HÍREK
A Rovatból

Összecsaptak a Covid-korlátozások ellen tüntetők a rendőrökkel Sanghajban, lecsukták a BBC tudósítóját is

Sanghajon kívül még több kínai városban, Pekingben, Csengtuban és Vuhanban is zajlanak tüntetések.
MTI/AP - szmo.hu
2022. november 28.


Link másolása

Több száz tüntető küzdött a rendőrökkel, sőt, a BBC egyik tudósítóját is letartóztatták Sanghajban. A kínai nagyvárosban harmadik napja tüntetnek a Covid-korlátozások ellen. Más kínai városokban, Pekingben, Csengtuban és Vuhanban is zajlanak tüntetések.

Tegnap először csak gyertyás virrasztást tartottak, ami aztán tüntetésbe csapott át, Pekingben ma reggel két, több mint ezer fős tüntetőcsoport gyűlt össze.

„Csak az alapvető emberi jogainkat akarjuk. Nem hagyhatjuk el az otthonunkat anélkül, hogy teszteltünk volna” – mondta egy 26 éves sanghaji fiatal, aki szerint a rendőrség minden ok nélkül letartóztatja a tüntetőket, pedig azok nem erőszakosak.

A Guardian megírta, hogy vasárnap is több százan gyűltek össze Sanghajban, a rendőrök megpróbálták feloszlatni a tüntetést, lökdösődés is kezdődött köztük, a tüntetők üres papírlapokat tartottak a magasba tiltakozásul. Nem PCR-tesztet, hanem szabadságot akarnak - ezt kiabálták a tüntetők.

Már a tüntetések is szokatlanok a kínai kommunista párt diktatúrája alatt nyögő hatalmas országban, de a rendőri beavatkozás már nem annyira meglepő, azonban az új fejlemény, hogy a BBC egyik újságíróját is letartóztatták Sanghajban. Edward Lawrence-et megbilincselik és a földön rángatják - erről videó is készült. A BBC közleménye szerint csak a tüntetésről tudósított Lawrence, mégis letartóztatták, majd több órán át tartották fogva, mielőtt végül elengedték.

A Reuters szerint magyarázat nem érkezett a kínaiaktól, a rendőrök annyit mondtak a tudósítónak, hogy a saját érdekében tartóztatták le, "nehogy elkapja a Covidot a tömegben."

Az egyre szélesedő zavargások akkor indultak be igazán, amikor Ürümcsiben tíz ember meghalt egy lángra kapó lakóépületben, de a szigorú járványügyi korlátozások miatt nem tudták időben elhagyni a 15 emeletes házat. A hatóságok szerint nem a Covid-előírások miatt haltak meg az emberek. A 3 és fél milliós városban kezdődött tüntetéshullám során a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Képeken a jeges mesevilággá változott Balaton
Ma is hideg éjszakára kell készülni, akár -15 fokra is lehűlhet a levegő.

Link másolása

Ahogy azt mi is megírtuk, a tegnapi szélvihar a levegő lehűlését is magával hozta. Az éjszakai fagynak köszönhetően pedig a Balaton felszíne is bejegesedett.

Vasárnap

a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet zömmel -10, -5 fok között alakul, de a szélcsendes, derült tájakon a -15 fok sem kizárt.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn -3, +2 fok között valószínű. Hétfőn már csak a keleti és nyugati megyékben élénkül meg a szél, kevésbé lesz felhős az ég, sok napsütés várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Fejbe lőtték a halott ukrán katona koponyájával a kezében szónokló orosz zsoldost
Mangusev kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsinnal, az orosz Wagner-csoport vezetőjével. Lehet, hogy az akcióval neki akartak üzenni.

Link másolása

Ivor Mangusev tavaly augusztusban hívta harcba az orosz katonákat egy ukrán katona koponyájával a kezében.

Szombat hajnalban egy támadás során fejbelőtték a 36 éves Ivor Mangusevet, aki a Daily Mail cikke szerint a rettegett orosz Wagner-csoport vezetőjével is kapcsolatban állt.

A zsoldost fejlövéssel szállították kórházba szombaton Oroszország keleti régiójában, Luhanszk tartományban.

Az Oroszország-szakértő Mark Galeotti szerint Mangusev kapcsolatban állt Jevgenyij Prigozsinnal, az orosz Wagner-csoport vezetőjével. Galeotti szerint ez a fejlövés figyelmeztetés lehetett Prigozsin számára.

A Putyin-hívő Mangusev 2022 augusztusában arról híresült el, hogy a kezében egy Mariupolban lelőtt ukrán katona koponyájával a kezében szónokolt, és így uszította az oroszokat Ukrajna ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Leválthatja a védelmi minisztert, akár már a jövő héten cserélhet a poszton Zelenszkij
Már azt is lehet tudni, hogy ki lesz az utód. Olekszij Reznyikov helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet az ukrán kormányban.

Link másolása

Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij egy vasárnapi sajtótájékoztatón reagált az ukrán védelmi miniszter, Olekszij Reznyikov a távozásáról szóló hírekre.

Az Ukrainskaja Pravda vasárnap megjelent cikkében már arról is írnak, hogy Reznyikov helyére Kirill Budanov, a hírszerzés vezetője léphet. Bár Reznyikov azt állítja, hogy ő nem tud arról, hogy távoznia kell, a Pravda úgy tudja, hogy már

jövő héten megtörténhet a védelmi miniszter leváltása.

A lap kormányközeli forrásai szerint abban egyetértés van, hogy Reznyikovnak a jövőben is a felsővezetésben kell maradnia, és felmerült az is, hogy az igazságügyi minisztérium élére kerülhet.

A miniszter távozásában szerepet játszhat az ukrán kormányban januárban kirobbant korrupciós botrány, erről itt írtunk részletesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Lassan azt is fölélem, amit a temetésemre félreraktam” – sokaknak csak átmenetileg nyújt megoldást a februárban érkező dupla nyugdíj
A nyugdíjas szervezetek szerint az emelés ellenére még mindig legalább 300 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a százezer forintot sem.

Link másolása

Három nappal korábban csenget a postás a februári nyugdíjjal. A 15 százalékkal megemelt összegnek a dupláját kapják az érintettek, most fizetik a 13. havi nyugdíjat is. A bankszámlákra pénteken érkezik az utalás. A nyugdíjas szervezetek szerint az emelés ellenére még mindig legalább 300 ezren vannak, akiknek a nyugdíja nem éri el a százezer forintot sem - hangzott el az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: