News here

HÍREK

Orvosi kamara: „Bár a közhangulat mást sejtet, a veszélynek távolról sincs vége”

A MOK szerint a delta-variáns megjelenése miatt továbbra is fontos az oltási hajlandóság növelése, ezért oltásösztönző plakátokat juttatnak el számos háziorvosi rendelőbe.

Link másolása

"Bár a közhangulat mást sejtet, a veszélynek távolról sincs vége" - figyelmeztet honlapján a Magyar Orvosi Kamara, szúrta ki a hvg.hu.

"Magyarországon is felütötte a fejét a koronavírus új, fertőzőbb változata, az ún. delta-variáns, mely a lakosság azon részére kifejezetten magas kockázatot jelent, akik még semmilyen típusú koronavírus elleni vakcinával nincsenek beoltva. Az indiai mutáció lényegesen fertőzőbb, mint az eddigi variánsok, a tünetek is gyorsabban jelennek meg, akár néhány nap alatt válságos lehet a beteg állapota"

- fogalmaznak a MOK közleményében.

Azt is hozzátették: az orvosi kamara célja ezért továbbra is az oltási hajlandóság növelése, mely most, a delta-variáns megjelenése miatt kifejezetten fontos. A MOK ezért az ország számos háziorvosi rendelőjébe juttat oltásösztönző plakátokat, melyek a vakcina felvételére biztatják a lakosságot.

"5,5 millió embert már beoltottak, a nyájimmunitáshoz ez még messze nem elég"

- írják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hadműveletet jelentett be Orbán Viktor
Megvette az adventi koszorút az irodájába.

Link másolása

Sikeres hadműveletet bonyolított le a hétvégén Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök azonban a nem szomszédban hónapok óta dúló háború kapcsán számolt be erről az akcióról, hanem

az adventi koszorú megvásárlását jellemezte hadműveletként legutóbbi Facebook-bejegyzésében.

A miniszterelnök délelőtt már egy videót is megosztott arról, ahogy betér egy virágüzletbe, hogy az irodájába vegyen egy adventi koszorút. A kormányfő végül egy fehér gyertyás verzió mellett döntött, mert az eladó szerint az a tisztaság jele.

A katonai kifejezésekhez láthatóan vonzódó kormányfő „Advent-hadművelete” így sikeresnek tekinthető, hiszen

elérte stratégiai célját: megszerezte a vágyott koszorút.

A bejegyzés alatti hozzászólások között azonban többen megjegyezték, hogy „a békés advent” jegyében feltöltött képsorozatnál talán a nem a legszerencsésebb kifejezés a hadművelet szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Egy kijevi luxusszálloda nagyköveti lakosztálya tűnhetett fel Novák Katalin videójában
Egy ilyen szoba 120-150 ezer forintba kerül egy éjszakára két főnek.

Link másolása

A kijevi InterContinental egyik nagyköveti lakosztálya tűnhetett fel abban a videóban, amit Novák Katalin köztársasági elnök töltött fel a Facebook-oldalára az ukrajnai látogatásáról - írja az rtl.hu.

A köztársasági elnök pénteken érkezett Kijevbe Volodimír Zelenszkij ukrán elnök meghívására.

Szombaton részt vett a „Gabonát Ukrajnából” elnevezésű nemzetközi rendezvényen, vasárnap pedig Kárpátaljára utazott.

Novák Katalin az utazásról több képet, illetve egy videót is megosztott a közösségi oldalán.

Az rtl.hu ez utóbbit elemezte ki.

A felvételen néhány pillanatra feltűnik egy szállodai szoba, ahol a köztársasági elnök az őt kísérő csapat tagjaival egyeztet. A videóban látható képeket a portál összevetette az expedia.com szállásfoglaló oldalon található képekkel, és

a bútorzat, az asztali lámpák, a falon látható a képek, a tapéta, illetve a sötétítő függönyök alapján arra jutottak, hogy ez a kijevi Hotel InterContinental ötcsillagos luxusszálloda egyik nagyköveti lakosztálya.

Ezek a szobatípusok ezekben a napokban két főre éjszakánként nagyjából 120-150 ezer forintba kerülnek.

Az rtl.hu az ügyben kérdéseket küldött a köztársasági elnök sajtóosztályának, hogy megtudják, tényleg az adott hotelben szállt-e meg Novák Katalin és kísérete, és ha igen, mennyibe került az ott tartózkodás.

Egyelőre nem érkezett válasz a megkeresésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Ki tudják-e fizetni a megnövekedett rezsiárakat? – kérdezte Orbán Viktor, amikor megvette az adventi koszorút
Hagyományos helyett egy fehéret választott az irodájába, miután felhívták a figyelmét, hogy az a tisztaság jele.

Link másolása

Advent első vasárnapja alkalmából Orbán Viktor egy koszorút vett.

A Facebookra feltöltött videóból kiderül, hogy a miniszterelnök az irodájába szánja a koszorút, az otthonit a felesége intézi. Végül egy hagyományos helyett egy fehéret választott, miután az eladó felhívta a figyelmét, hogy az a tisztaság jele.

Orbán Viktor arról is érdeklődött a virágboltban, hogy ki tudják-e fizetni a megnövekedett rezsiárakat. Az eladó azt válaszolta, hogy a számlát "majd elfelejtik", de ki tudják fizetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Élet és halál között van egy férfi, akit halottaskocsi gázolt el Sydneyben
A halottaskocsi sofőrje ráadásul meg sem állt, hanem segítségnyújtás nélkül elmenekült.

Link másolása

Válságos állapotban szállították kórházba azt a gyalogost, akit egy halottaskocsi gázolt el Sydneyben szombat este, írja a The Guardian. A 61 éves férfit az ausztrál metropolisz Enmore nevű elővárosának főutcáján ütötték el.

A Mazda típusú halottaskocsi sofőrje ráadásul meg sem állt, hanem segítségnyújtás nélkül elmenekült. A mentők helyi idő szerint este kilenc előtt nem sokkal érkeztek a helyszínre, ahol ellátták az életveszélyes állapotban lévő sérültet, majd kórházba szállították.

A halottaskocsi 21 éves sofőrje néhány órával később feladta magát a newtowni rendőrségen, ahol letartóztatták. A férfit többek között súlyos testi sértés okozásával gyanúsítják. Ezt követően a rendőrök lefoglalták a balesetet okozó járművet is.

A 21 éves sofőrt vasárnap bíróság elé állították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: