Oroszország szándékosan nem akart segíteni a lezuhant azeri gépnek egy orosz újságíró szerint
Egyre több forrás egybehangzó információja alapján valószínűleg egy orosz légvédelmi rakéta találhatta el azt az azerbajdzsáni repülőgépet, amely Kazahsztánban zuhant le. Ahogy korábban mi is megírtuk, az Euronews beszámolója szerint a gép utasai az oroszországi Groznij közelében robbanást hallottak, majd olyan tárgyakat láttak, amelyek repeszeknek tűntek és a gépnek ütköztek.
Légvédelmi szakértők szerint a gép sérülései, mind a külső, mind a belső károk, arra utalnak, hogy orosz légvédelmi rakéta okozhatta a tragédiát. Ezt megerősítette egy orosz katonai blogger, akit az azeri AnewZ csatorna idézett, valamint Justin Crump, a Sibylline kockázati tanácsadócég szakértője is, aki a BBC-nek nyilatkozott.
Crump elmondta: „A repeszek mintázata alapján nagyon úgy néz ki, hogy egy légvédelmi rakéta robbant fel a repülőgép hátsó felénél és bal oldalán.”
Szergej Szumlennij, Németországban dolgozó orosz újságíró szerint a sérült gép leszállási engedélyt kért több orosz repülőtértől, de mindenhonnan elutasították.
After Russian air defense hit an Azeri plane over Grozny (yellow circle), it requested emergency landing, ?? hasn‘t sent it to Nalchik, Vladikavkaz, or Makhachkala airports (red circles), but to Kazakhstan over the Caspian Sea. ??wanted it crashes into the sea, the wrack is lost. pic.twitter.com/EdAtDCLwL7
— Sergej Sumlenny, LL.M (@sumlenny) December 26, 2024
(via Telex)