Orosz drón csapódott egy romániai tömbházba: ketten megsérültek, 70 lakót evakuáltak
Péntekre virradó éjjel egy orosz gyártmányú Geran–2 típusú drón csapódott a romániai Galac egyik tízemeletes lakóházának tetejébe.
A román védelmi minisztérium közlése szerint
Az épületből mintegy 70 lakót evakuáltak, őket egyelőre nem engedik vissza otthonaikba, amíg a szakemberek el nem végzik a szerkezeti állapot felmérését – írja a Maszol.ro.
A lakosságot percekkel a becsapódás előtt RO-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre. A riasztás után a román légierő két F–16-os vadászgépet és egy helikoptert is a levegőbe emelt.
Arra a kérdésre, hogy miért nem lőtték le a drónt a sűrűn lakott városközpont felett, a védelmi minisztérium szóvivője, Cristian Popovici azt mondta,
A román külügyminisztérium péntek reggel tájékoztatta a szövetségeseket és a NATO főtitkárát a történtekről, az esetet Oroszország részéről „súlyos és felelőtlen eszkalációnak” minősítve. A tárca közleménye szerint Bukarest a nemzetközi nyomás fokozását szorgalmazza.
Ionuț Pucheanu, Galac polgármestere a Facebook-oldalán arról írt, hogy a helyzet ellenőrzés alatt áll, és a hatóságok mindent megtesznek a lakók biztonságáért. „Az érintettek mellett állunk, és szállást is tudunk biztosítani számukra. Emellett minden hatóság mozgósítva van a támogatás és a gyors beavatkozás érdekében. Prioritásunk az emberek biztonsága” – közölte a városvezető.
A helyszínen a védelmi és a belügyminisztérium, valamint a Román Hírszerző Szolgálat szakértői folytatják a vizsgálatokat.
A mostani eseményeknek voltak már előzményei. Április közepén szintén Galacban csapódtak be egy lelőtt orosz drón darabjai egy lakóövezetbe, akkor több száz embert kellett evakuálni. A román külügy akkor bekérette az orosz nagykövetet, jelezve, hogy a határ menti régiók a háború közvetett célpontjává váltak. Személyi sérülés akkor nem történt, de a drónincidens rávilágított a térség sebezhetőségére.