Orosz Bernadett: Döbbenten figyeli Magyarország, hogyan bánnak velem a hatóságok
A harmadik pont: Nem az áldozatvédelem, hanem az áldozattá válás megelőzése a cél.
Orosz Bernadett azért állt ki Brüsszelben és Magyarországon is a nyilvánosság elé, hogy közösen előzzék meg az erőszakot és az áldozathibáztatást. Varga Juditnak azt írta, hogy "meg kell szüntetni a jogfosztást és diszkriminációt, amibe eddig a magyar társadalom, politika és jogrendszer belekényszerítette a fizikai, szexuális, lelki, és gazdasági erőszak áldozatait", és hogy a Magyarországon élőket elsősorban hatékony bűnmegelőzéssel, megelőző kampányokkal, megfelelő jogszabályokkal és jogalkalmazással lehet megvédeni.
Szerinte az intézmények és a jogrendszer nem nyújt elég védelmet a családon belüli erőszak áldozatainak - ez a negyedik pont.
"Az áldozatoknak szinte halálra kell dolgozniuk magukat Magyarországon, hogy meg tudják védeni magukat!"
- írja.
"Döbbenten figyeli egész Magyarország, hogyan bánnak a hatóságok velem, a 6
gyermekes édesanyával, nagymamával, akit majdnem agyonvert a volt barátja a védett katonai objektumban Bujákon. A jelenlegi helyzetben létszükséglet, hogy Miniszter Asszony komolyan vegye az áldozatsegítést, és szóba álljon az áldozatokkal."
Ezen kívül Orosz Bernadett szerint kulcsfontosságú, hogy az Európai Bizottság és az EP célirányos erőfeszítést tegyen – a tagországokkal közösen – az erőszak megelőzésére.
Via: Mérce