Óriási a bérszakadék Magyarországon, egyre jobban lemarad a keleti régió
A Magyar Hang készített elemzést a hazai bérkülönbségekről, amiből kiderül, hogy Kelet-Magyarország nemhogy nem zárkózik fel, de hónapról hónapra nő a leszakadása.
A munkanélküliségi adatok is lesújtóak a térségben: Nógrád megyében arányaiban hatszor annyi az álláskereső, mint Győr-Moson-Sopronban.
Az idei első negyedév adatai szerint továbbra is a fővárosiak keresik a legtöbbet, átlagosan nettó 316 968 forintot. Ez több mint 61 ezer forinttal magasabb az országos nettó átlagkeresetnél, ami 255 506 forint.
A második helyezett is évek óta stabilan tartja a pozícióját: Győr-Moson-Sopron megyében átlagosan 269 754 forintos nettó fizetés a jellemző.
Komárom-Esztergom megye a harmadik, az itteni átlag még csak 356 forinttal kevesebb az országosnál. A lista végén található Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek azonban 79 ezer forinttal visznek haza kevesebbet az országos átlagnál a felmérés szerint.
Ez pedig azt jelenti, hogy a legjobban kereső budapestiek és a leginkább alulfizetett szabolcsiak nettó átlagkeresete között 140 523 forint a különbség.
A bérszakadék ráadásul szélesedett is, a KSH legutóbbi adatai szerint (amelyek 2019 első három negyedévéről szólnak) még csak 133 ezer forint volt a különbség a szabolcsi és a fővárosi átlagbérek között. 2018 első három negyedévében még kevesebb, 120 ezer forint, 2017-ben pedig 111 ezer forint volt az eltérés.