hirdetés

HÍREK

Orbánék nem alakítottak új EP-frakciót Varsóban, de újabb konferenciát szerveznek

A jobboldali pártvezetők egy közös nyilatkozattal zárták le a találkozót, amelyben elutasítják az uniós jog önkényes alkalmazását, az alapszerződések sértését, torzítását.

Link másolása

hirdetés

Véget ért Orbán Viktor és az európai populista pártok vezetőinek találkozója, amit Varsóban tartottak szombaton. A résztvevők azért gyűltek össze, hogy az Európai Néppárt után a második legnagyobb európai parlamenti frakciót alakítsák meg.

A Jog és Igazságosság (PiS) elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak a meghívására érkezett Varsóba a magyar miniszterelnök mellett például Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje és Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke is. Ám a találkozón nem vett részt az Olasz Testvérek vezetője, Giorgia Meloni, és a másik olasz populista párt, a Liga vezetője, Matteo Salvini sem.

Új európai parlamenti frakciót végül nem alakítottak, egy közös nyilatkozattal zárták le a konferenciát a pártvezetők.

Ebben az MTI beszámolója szerint leszögezték, hogy

hirdetés

• az Európai Unió (EU) szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze, • Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől,

• csak ilyen együttműködéssel akadályozható meg "az önjelölt elit által irányított Európa romboló eszméjének megvalósítása".

A pártvezetők elutasítják az uniós jog önkényes alkalmazását, az alapszerződések sértését, torzítását. Teljes demokratikus legitimációval csak az államok szuverén intézményei rendelkeznek - húzzák alá. Hozzáteszik: ezzel azonos legitimitással az európai intézmények nem rendelkeznek, így a nemzetállamhoz képest alárendelt szerepet kell betölteniük és nem válhatnak az új "európai nemzet" létrehozását célzó társadalomtervezés eszközévé sem.

A társadalomtervezés példájaként a nyilatkozatban "az ideológiai alapú", keresztény elemektől mentes nyelvezet kialakítására tett kísérleteket említik, nevezetesen az Európai Bizottság nemrég ismertetett javaslatát, amely értelmében kikerülne a szóhasználatból például a karácsony kifejezés.

Az európai nemzet koncepciója "soha nem létezett, ma sem létezik és nem létezhet a jövőben sem" - olvasható a nyilatkozatban.

A konferencia résztvevői azon szándékukat nyilvánítják ki, hogy a továbbiakban különböző szinteken és fórumokon együttműködnek mindazon pártokkal és szervezetekkel, amelyek számára fontos Európa egyedülálló öröksége és a nemzetek Európájának eszméje.

A konferencián megvitatták pártjaik szorosabb együttműködését is az Európai Parlamentben, ezen belül a közös találkozók szervezését és a szavazások összehangolását olyan kérdésekben, mint a tagállamok szuverenitásának védelme és az illegális bevándorlásra vonatkozó álláspont.

Megállapodtak abban, hogy válaszul az Európa jövőjéről szóló uniós vitára, a következő hónapokban újabb konferenciát szerveznek Spanyolországban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
10 év után újra bíróság előtt a norvég tömeggyilkos, aki csökkenteni akarja a luxuscellájában töltendő éveit
Anders Breivik egy autóba rejtett pokolgéppel ölt meg nyolc embert Oslóban, majd másfél órával később gépfegyverrel összesen 69, többségében tizenéves fiút és lányt a norvégiai Utøya szigetén.

Link másolása

hirdetés

10 éve ül börtönben Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkos, aki kedden bíróság elé áll, hogy 21 évnyi börtönbüntetésének csökkentését kérvényezze. Úgy érzi, már nem veszélyes a társadalomra. A szélsőjobbos terrorista ugyanakkor még nem jelezte, hogy megbánta volna a 2011-ben végzett tömegmészárlást.

Előbb egy autóba rejtett pokolgéppel ölt meg nyolc embert Oslóban, majd másfél órával később gépfegyverrel összesen 69, többségében tizenéves fiút és lányt a norvégiai Utøya szigetén.

Az áldozatok családtagjai és a túlélők azt mondják az AP hírügynökség szerint, hogy Breivik semmi mást nem akar, csak hogy a tárgyaláson is szélsőséges nézeteket terjesszen. Az AP szerint a tárgyalást követően néhány hét múlva hoz a bíróság ítéletet, addig viszont vélhetően a norvég sajtó Breivikről fog szólni.

Arra nincs sok reménye Breiviknek, hogy enyhítsék a büntetését, amely a norvég törvények szerint kiszabható maximális büntetés. Van egy olyan záradéka is, amely azt mondja ki, hogy határozatlan ideig fogva tarthatják, ha továbbra is veszélyes a társadalomra. A záradék nemcsak ezt mondja ki, hanem arra is lehetőséget ad, hogy Breivik tíz év elteltével feltételes szabadlábra helyezést kérhet. Erre alapul a terrorista kérelme most.

Breivik amúgy a világ legtöbb börtönéhez képest kiváló körülmények közt él, egy háromszobás zárkában, rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett őrzik a Skien börtönben. Van lehetősége játszani videójáték konzolokkal, de a cella fel van szerelve tévével, DVD-lejátszóval és elektromos írógéppel is. Kondigépei vannak a zárkában, és naponta kimehet egy nagyobb udvarra is, tehát a testmozgás is biztosított maximálisan.

Breivik az elmúlt 10 évben leérettségizett, és most már egyetemen tanul. A bebörtönzése óta őt kísérő pszichiáter viszont azt mondja, hogy semmilyen változást nem fedezett fel Breivik magatartásában 10 év alatt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
„Inkább a McDonald's-ban kellene dolgoznom, mert ott sokkal jobban keresnék” – újabb pedagógus nyílt levele került elő
Medveczki Krisztina két évvel ezelőtt üzent a kormánynak és az EMMI-nek, most a PDSZ posztolta újra szavait.

Link másolása

hirdetés

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) megosztotta Medveczki Krisztina óvodapedagógus nyílt levelét, amit két évvel ezelőtt írt. Ebben leírta, hogy 2012-ben diplomázott 22 évesen, ami után nettó 82 ezer forintot keresett. Később 26 évesen úgy döntött, hogy munkát vállal a McDonalds-ban, ugyanis akkor még mindig csak 128 ezer forintot keresett.

"Mindig volt valami plusz, ami miatt ott kellett maradni az óvodában, tehát a délelőttös héten 16 órától, a délutános héten 18 órától tudtam biztosra munkát vállalni, így a Szolnoki Mc’Donalds munkatársa lettem. Ami azt jelentette, hogy este 22 vagy 24 óráig, hétvégente volt, hogy hajnal 2 vagy hajnal 4 óráig."

"Így lett annyi a fizetésem a két munkahelyről összesen, mint az öcsémnek, aki szakmunkásképzőt végzett"

- áll a posztban. Két évvel ezelőttre 157 ezer forintra emelkedett a fizetése, ami mellett még mindig szüksége volt kiegészítésre. Medveczki Krisztina most ismét posztolt, a PDSZ közzé is tette a szavait: "a helyzet két év óta semmit sem javult. Csupán megkaptam a második diplomám, ami önmagában semmit nem ér, ugyanúgy szeretem a munkám, csupán az életben nem tudok haladni előre. Hurrá, 9 év szakmai tapasztalattal a hátam mögött ki kellett egészíteni a fizetésem, mert nem érte el a garantált bérminimumot!"

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Sokkoló videókon a tongai víz alatti vulkánkitörés és szökőár
A vulkánkitörést Új-Zélandon és Ausztráliában, sőt még a 800 kilométerre lévő Fidzsi-szigeteken is hallani lehetett.

Link másolása

hirdetés

Szombaton kitört a vízalatti Hunga Tonga Hunga Ha’apai vulkán, aminek következtében szökőár árasztotta el a csendes-óceáni Tongát. A víz alatti vulkánból 20 kilométer magasra csapott fel a feltörő gáz, füst és hamu.

A vulkánkitörésről és a Tongát elérő szökőárról több felvétel is megjelent a közösségi oldalakon.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Feloszlott a Jobbik egri alapszervezete
A párt volt elnöke szerint a Jobbik felszámolta az országos lefedettségét azzal, hogy beálltak az egységes ellenzékbe.
Címkép: Jobbik/Facebook - szmo.hu
2022. január 17.


Link másolása

hirdetés

Vasárnap rendkívüli taggyűlésen feloszlatta magát a Jobbik egri alapszervezete – értesült az Egerinfo. Több, névtelenséget kérő jobbikos is megerősítette nekik az információt, és úgy tudják, hogy hétfőn az országos elnökséget is értesítik.

Azért döntöttek így, mert nem asszisztálnak tovább „biodíszletként” az ellenzék közös jelöltjének, Berecz Mátyásnak a kampányához, amelyet szerintük a szocialista Mirkóczki Zita irányít.

Megszólalt az ügyben Sneider Tamás, a Jobbik volt elnöke is, aki jelenleg a Polgári Válaszban politizál. Szerinte a párt gyakorlatilag felszámolta az országos lefedettségét azzal, hogy beálltak a közös ellenzékbe és leamortizálták a Jobbikot.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: