HÍREK
A Rovatból

„Orbán Viktornak mennie kell!” - írta a Fidesz egyik alapítója Ádernek címzett levelében

Kardos József egy dolgot szeretne csak nagyon megélni a hátralévő éveiben: „ennek a bűnös, embertelen, korrupt és hazug rendszernek a végleges bukását”.


Harminchárom éve alakult meg a Fidesz. Ebből az alkalomból az alapítók egyike, Kardos József hétfőn Áder János államfőnek postázta nyílt levelét, melyet a Magyar Narancsnak is eljuttatott.

Már mindenki számára világos, hogy „a 33 évvel ezelőtt megalakított Fiatal Demokraták Szövetsége nyomaiban sem hasonlít a mai Fideszhez sem a politikáját és céljait, sem pedig belső demokratikus működését illetően” - kezdi Ádernek címzett levelét Kardos, aki arra volt kíváncsi, hogy az államfő miként éli meg a párt óriási pálfordulását, és azt, hogy katasztrófába sodorja az országot egy láthatóan már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme, Orbán Viktor.

Kardos József az Alapító Nyilatkozatból idézve elmondta, a kezdeti években olyan államot képzeltek el, „amelyben megfelelő intézményrendszer segíti elő a gazdasági hatékonyság és a szélesen értelmezett társadalmi esélyegyenlőség – állandó konfliktusokon keresztül megvalósuló – hosszú távú egyensúlyát, lehetővé téve a gazdasági versenyben lemaradt csoportok támogatását és felzárkóztatását a társadalmi szolidaritás elve alapján”.

Mint írta, azt el tudja fogadni, hogy fiatalon az ember alapvetően liberális beállítottságú, majd az értékrendje idővel konzervatív irányba tolódik el, viszont ez nem jelentheti azt, hogy ilyen szinten kelljen szembeköpnie fiatalkori önmagát.

Kardos elmondása szerint már nem tudja pártnak hívni a Fideszt, ugyanis tagjai már csak statiszták, biodíszletek egy színjátékban, amelyben az elnökük irányít mindent.

„A főnök eldönti a dolgokat, a többiek meg gondolkodás nélkül végrehajtják”

- fogalmazott.

Szerinte Magyarországnak 2010 óta nincsen miniszterelnöke, ugyanis

„egy igazi miniszterelnök pártállástól függetlenül, minden állampolgár érdekét és méltóságát szem előtt tartja, és nem csak az ország egyik felével, annak is kiválasztott rétegével foglalkozik”.

A Soros György és Iványi Gábor elleni kampány miatt morális nullának tartja a kormányfőt, akinek nincsenek erkölcsi aggályai, mindenen és mindenkin keresztülgázol, ha az érdekei ezt kívánják.

„Mindannyian tudjuk, hogy Soros György senkire sem jelent veszélyt. Vele egy baj van, nevezetesen az, hogy megmaradt azoknál az elveknél és értékeknél, amik a Fideszt is jellemezték az induláskor. Nem Soros György változott meg, hanem a Fidesz és vezetője ment el teljesen más irányba. Annyira abszurd az Orbánék által kitalált Soros-história, hogy cáfolni sem érdemes. És mi a baj Iványi Gáborral és az egyházával? Ugyanaz, ami Sorossal: hű maradt az elveihez és ezt nem rejtette véka alá.”

Kardos hosszasan kritizálja az egész NER-t, a korrupciót, a szabadságjogok romba döntését, a kritikus hangok elhallgattatását, a kontraszelekciót, az egészségügy figyelmen kívül hagyását, illetve a járványkezelést.

„Teljesen hülyének néznek mindenkit. Felépítették a tökéletes, Orwell képzeletét is felülmúló hazugsággyáraikat a mi pénzünkből.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.


Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.

Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig

Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólaltak az ukránok a besorozott kárpátaljai magyar férfi haláláról
A hivatalos szakvélemény szerint tüdőembólia okozta a férfi halálát, azt pedig visszautasították a hatóságok, hogy bántalmazás áldozata lett volna.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.

Sebestyén József Joszipovics 45 éves volt. Az ukrán hadsereg hivatalos közleménye szerint tüdőembólia okozta a halálát, és nem találtak rajta semmilyen erőszakra utaló nyomot. A közlemény szerint Sebestyén ukrán állampolgár volt, akit 2025. június 14-én hívtak be katonai szolgálatra, miután az orvosi bizottság alkalmasnak találta.

Az ukrán hadsereg szerint Sebestyén 2025. június 15-től részesült kiképzésben. Június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység állomáshelyét. Erről hivatalos szolgálati vizsgálati jegyzőkönyv készült. A férfi ezután személyesen jelentkezett a Beregszászi Járási Központi Kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Innen a megyei pszichiátriára szállították, ahol a kórlap szerint nem voltak rajta testi sérülések.

A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint 2025. július 6-án halt meg, halálát tüdőembólia okozta. A szakvélemény szerint nem voltak rajta olyan sérülések, amelyek erőszakra utalnának.

Az ukrán fegyveres erők hivatalos Facebook-bejegyzésben fejezték ki részvétüket az elhunyt családjának. Azt írták, hogy a férfit törvényesen mozgósították katonai szolgálatra. A bejegyzésben azt is közölték, hogy nyitottak az ügy átlátható kivizsgálására, de

„határozottan visszautasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra és az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat”.

A Mandiner a férfi családtagjaira hivatkozva azt írta, hogy Sebestyént vasdoronggal verték meg, és ez három héttel később a halálához vezetett. A testvérük szerint toborzók támadták meg és bántalmazták a férfit.

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki a családnak, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét. Később Magyar Péter is megszólalt az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár
Az EP-ben találkozott magyar újságírókkal a DK politikusa, és nem kertelt. Az európai parlamenti képviselő családról, politikáról és a Momentum lépéséről is őszintén beszélt.


Strasbourgban, az Európai Parlament épületében találkozott Dobrev Klára a magyar újságírókkal. A beszélgetés teljesen nyilvános volt, és a DK politikusa nem kerülte meg a kényes kérdéseket.

Dobrev szerint a Momentum döntése, hogy nem indul a 2026-os választáson, veszélyes logikát követ. „Demokrataként nekem nagyon rossz érzés, amikor azt mondja a Momentum, hogy nem indul a választásokon.” Úgy fogalmazott, hogy akár cinikus is lehetne, mert a saját választókerületeiben megjelennek azok a szavazók, akik a Momentum helyett most a DK-ra szavaznának. De nem akar így gondolkodni, mert szerinte ez az ország halálát jelentené. „Hogy a Fidesz a saját táborában megcsinálta hogy 'egy a párt, egy a zászló, egy a gondolat, egy a lépés, egy a tábor', ez a dolognak a vége.”

 „Őszintén dühös vagyok a Momentumra. Ha valaki lopott, csalt, hazudott, ha valaki vállalhatatlan mondatokat mondott, ha valakinek olyan tettei voltak, amelyek morálisan vállalhatatlanok, lehet rá nyomást gyakorolni, hogy tűnjön el a közéletből. De azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy választáson az az értékrend, amit én képviselek, az nem annyit kapott, mint amennyit én szerettem volna… Ez milyen morális magatartás?”

– fogalmazott.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mi van akkor, ha a DK is kiesik a parlamentből. Ezt határozottan visszautasította.

„Pillanatnyi kétely nincsen bennem abban, hogy mi parlamenti párt leszünk. A Fidesztől független közvélemény-kutatók közül csak egy van, aki folyamatosan azt méri, hogy nagyon picik vagyunk. De én más ingert kapok, mint önök, újságírók.”

Azt mondta, több százezer olyan ember van, aki még nincs a TISZA Pártnál, és őket nem lehet csak úgy kidobni.

A 2022-es választásról is elmondta a véleményét. Szerinte, ha ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt, egészen más eredmény született volna. „Ha nem így alakul Karácsony Gergely visszalépése és az előválasztás első fordulója, nem ez lett volna a végeredmény. Politikus vagyok, nem mondhatok mást: szerintem azt a választást meg lehetett volna nyerni. De abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lett volna Fidesz-kétharmad, ha nem Márki-Zay Péternek hívják a miniszterelnök-jelöltet.”

Felidézte egy repülőn történteket is, amikor Deutsch Tamás szóba elegyedett vele. „Mondtam neki, hogy Tamás, mi az elmúlt tíz évben bírósági tárgyalótermekben beszélgettünk egymással. Szerintem a következő tíz évben is tartsuk meg ezt a szokásunkat.”

A beszélgetés második felében családi témák is előkerültek. Dobrev arról is beszélt, hogyan élik meg otthon a politikai támadásokat. Elmondta, hogy előfordult, hogy emberek az ajtajuk elé mentek, és a gyerekei fülébe üvöltötték: dögöljetek meg. Emiatt a kisfiával együtt olvassák a kommenteket, és humorral próbálják kezelni a helyzetet.

„Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár. Ha épp kócos a hajam, akkor kócos Aladár. És tényleg együtt röhögünk rajta.”

Legkisebb gyereke nincs fent a közösségi médiában, de a YouTube-on így is szembejönnek vele a gyűlölködő tartalmak. „10 éves a gyerek. És hiába nem engedem őt a social médiára, de amikor YouTube-ot néz, ott följönnek, felugranak. Úgyhogy tényleg az egyetlen dolog az, hogy közösen röhögünk, hogy most akkor Aladárból kócos Aladár lett.” Itt a politikus a Mézga család sorozat Aladár nevű karakterére gondolt, mert visszatérő mémforrás, hogy egy képén hasonló a frizurájuk.

Forrás: Facebook

A végén megkérdezték arról is, hogy van. „Jól vagyok. Iszonyúan önazonos vagyok. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni, annyira önazonos vagyok. Mélységesen, szenvedélyesen hiszek abban, amit mondok.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Várkonyi Andrea több százmillióért vesz földet Mészáros Lőrinc cégei alól – Fideszes képviselő lánya az eladó
A földekért fizetendő 452,6 millió forint nem is az eladó lány számlájára megy, hanem édesanyjáéra. A területeket korábban Farkas Sándor családjának cégei művelték.


Várkonyi Andrea összesen 116 földterületet vásárol meg Csongrád vármegyében. A földek Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Eperjes térségében találhatók, és összesen 452,6 millió forintba kerülnek – tudta meg a Telex.

A területek jelenleg Farkas Amanda nevén vannak, aki Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lánya. A földeket olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc is résztulajdonosa. Ezek a cégek: a Kinizsi 2000 Zrt., Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és Horvát Major Kft.

Mindegyik vállalkozás az FBSN Kft. tulajdonában áll, amelyben Mészáros Lőrincnek 45,1 százalékos tulajdonrésze van.

Emellett a cégben szerepelnek a hozzá köthető magántőkealapok, valamint az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap is.

A szerződés kimondja, hogy a földekre idén december 31-ig vételi joga van Mészáros Andrea felcsúti lakosnak. Az ingatlanokra elővásárlási joga van azoknak, akik jelenleg használják őket. Ez ebben az esetben Mészáros Lőrincet jelenti. Emiatt a dokumentum szerint „az ingatlanokat dologösszességként, egybefoglalt vételáron adják el”.

A papírokból az is kiderül, hogy bár Farkas Amanda az eladó, a vételárat nem az ő számlájára kell utalni, hanem Farkasné Márton Katalinéra. Ő Farkas Sándor felesége és Farkas Amanda édesanyja.

Farkas Sándor 1998 óta tagja a parlamentnek, és azóta minden választáson megnyerte a Szentes központú körzetet. Korábban jelentős földtulajdonnal rendelkezett, és ezekre 2012 és 2016 között több mint kétmilliárd forint uniós támogatást kapott. Később több föld átkerült a lánya, Farkas Amanda nevére, most ezek kerülnek Várkonyi Andrea kezébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: