Február 1-jén éjfélkor nyilvánosságra hozták a képviselők vagyonnyilatkozatait, így Orbán Viktorét is.
Ebből az derül ki, hogy a miniszterelnöknek elfogytak a megtakarításai: tavaly még 1,3 millió forintot tüntetett fel, a 2019-es évre vonatkozó nyilatkozatban azonban már üresen hagyta az erre vonatkozó részt.
Ami Orbán ingatlanvagyonát illeti, abban nincs változás: fele részben tulajdonosa egy budai háznak, a felcsúti Pancho Aréna melletti ház pedig csak az övé.
A hiteltartozása viszont csökkent: 2018-ban még 3 millió 516 ezer forint volt, a legfrissebb bevallás szerint viszont egy év elteltével már csak 2 millió 199 forint ez az összeg.
A kormányfő ajándékot nem kapott, valamint autó, befektetés, gazdasági érdekeltség sincs a nevén.
Február 1-jén éjfélkor nyilvánosságra hozták a képviselők vagyonnyilatkozatait, így Orbán Viktorét is.
Ebből az derül ki, hogy a miniszterelnöknek elfogytak a megtakarításai: tavaly még 1,3 millió forintot tüntetett fel, a 2019-es évre vonatkozó nyilatkozatban azonban már üresen hagyta az erre vonatkozó részt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A vasúthálózaton és a légiközlekedésen kívül az elektromos hálózatokat is megtépázta a hétfői vihar. Az E.on közösségi média oldalán úgy fogalmazott:
„A vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90-100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatáskiesést okozott”.
„Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a meteorológiai szolgálattal, így a mai napon is megerősített készenléttel, megemelt szerelőszámmal készültünk. Az érintett területeken azonnal megkezdtük a hibák felderítését és javítását. A legtöbb probléma vezetékszakadás miatt történik, amelyet kidőlt fák, leszakadó ágak okoznak.”
„Azon dolgozunk, hogy a szolgáltatás a lehető leghamarabb helyreálljon”
– áll a közleményben.
Címlapképünkön egy alsónémedi felsővezeték vihar utáni állapota látható az Időkép fotóján.
Nem sokkal később az MVM is közleményt adott ki. Ők azt írták: az országban számos helyen 100 km/h-t meghaladó orkán erejű szél és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak számos helyen vezetékszakadást idéztek elő, amely az MVM Démász ellátási területén Baja és Kecskemét, illetve Szeged környékén okozott kiesést a szolgáltatásban, továbbá az MVM Émász ellátási területén Gyöngyös és Eger környékén is jelentős károk keletkeztek.
„A vihar miatt eddig 150 ezer ügyfelünk maradt áramszolgáltatás nélkül, a középfeszültségű hálózaton mintegy 80 üzemzavar keletkezett. Munkatársaink azonnal megkezdték a károk felmérését, és a bajai régióban már zajlik a szolgáltatás helyreállítása”
A vasúthálózaton és a légiközlekedésen kívül az elektromos hálózatokat is megtépázta a hétfői vihar. Az E.on közösségi média oldalán úgy fogalmazott:
„A vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90-100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatáskiesést okozott”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.
„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”
A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.
A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:
„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”
– írják.
Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”
[sz]Malinovszki András / Fotó:
Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.
Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.
A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.
A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.
Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.
„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”
– mondta.
A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”
– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”
Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.
A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzet miatt vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét a MÁV-csoport Budapesti Területi Igazgatósága – tájékoztatta a Mávinform hétfőn szerkesztőségünket, hozzátéve, hogy a vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik; aki teheti, Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza későbbre.
A közleményben kiemelték, hogy a hétfői brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.
Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében, illetve a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.
Az országos haváriaközpont a teljes MÁV-buszflottát bevetette, jelen pillanatban több mint 150 MÁV-busz szállítja az utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszokat nem vezényelték át a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart, hamarosan Szolnok térségében is szükség lehet az autóbuszos pótlásra, kisegítésre.
„A károk nagymértékűek és kiterjedtek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülésről nem érkezett információ”
– írták.
A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához e napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség; például felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni.
Ezért a MÁV-csoport nyomatékosan arra kérte az utasokat, hogy keddre Volán-busszal és ne vasúttal tervezzék utazásukat, illetve ha arra lehetőségük van, akkot az utazásukat halasszák a következő napok valamelyikére.
A vihar által érintett állomásokon, járatokon tartózkodó utasok továbbutazását a haváriaközpont és az üzemirányítás szakemberei az esti órákban is szervezik.
Hétfő éjfélig valamennyi helyjegyköteles vonat helyjegy nélkül is igénybe vehető, valamint a Volán járatain a vonatjegyek is érvényesek – áll a közleményben.